Bevezető
Az eredeti iPad Air gyorsabb volt és vékonyabb, mint a vele együtt bemutatkozó iPad Mini, illetve az addig csúcsnak számító iPad. Aztán az elmúlt kilenc évben össze-vissza keveredett az iPad termékvonal, voltak idők, amikor nem volt Air, de közben lett Pro, ami felült az Apple táblagépes víziójának trónjára. Idővel megint lett Air, ami picit kevesebb lett, mint a Pro, de több, mint a sima iPad, és úgy tűnik, ez bejött az Apple-nek, mert a 2022-es, 5. generációs iPad Airben is pont ezt kínálják: pár lépést a Próhoz képest lefelé, de az alap iPadhez képest már jelentősebb ugrásokat felfelé.
iPad Air (5. generáció, 2022) [+]
Teljesítményben idén nincs különbség a Pro és az Air között, mindkét táblagépben az asztali számítógépekbe tervezett M1-es lapka dolgozik 8 GB osztott memóriával. A kijelzőben, a kamerákban és a tárhelyben viszont pont annyira eltér a két táblagép, hogy az a felülértékesítés (upselling) iskolapéldája legyen. Az iPad Air ugyanis még mindig 64 GB kezdő tárhellyel indul, ha valakinek ennél több kell - ami egy valószínűleg több éves használatra megvett tabletnél nem hátrány -, akkor már 309 990 forintot kell kifizetnie. Ám ezért nem 128 GB-ot, hanem egyből 256-ot kap a felhasználó, viszont ha még 15 ezer forintot ráfizet, akkor már hazaviheti a Prót, amiben szebb és gyorsabb a picit nagyobb kijelző, a tablet maga egy picikét vékonyabb, több kamera van benne Face ID-val, szóval alig valamiben, de mégis jobb. Ám hoppá, 324 990 forintért csak 128 GB tárhely jár a Próban! A 256 GB már 364 990, viszont ez “csak” 40 ezer forint különbség, míg az Airnél 60 ezres szakadék van a két konfiguráció között, a “csak” 40 ezer jobb üzletnek tűnik, nem? A szakemberek szerint maximum 20-25%-kal drágább termék felé érdemes terelni a vásárlót, hogy sikeres legyen a felülértékesítés, az Air esetén ezt a keretet túllépi a két tárhelyváltozat közti árkülönbség, a Pro esetén viszont nem. A végén Apple mindenképpen jól jár, hisz rengeteg pénzt ott fog hagyni náluk a vásárló, akármelyik táblagépet is rakja kosarába.
Nagyon vékony és nagyon szép az Air idén is. [+]
De az Airnek nem az a célja (nyíltan), hogy a Pro felé terelje az embereket, hanem az (is), hogy önmagában kielégítsen bizonyos vásárlói igényeket. Ezt pedig nagyon jól csinálja, a mindennapi feladatokat tökéletesen ellátja, a hardver pedig évekre bebiztosítja, hogy ha valamilyen erőigényesebb feladat elé kerül majd, az sem fogja megakasztani.
Míg a Pro arcot olvas, az iPad Air továbbra is ujjlenyomatot kér. [+]
Mivel két évvel ezelőtt én viszonylag sokat vacilláltam azon, hogy az akkor hatéves iPad Airt az akkor új 2020-as Air, vagy a 2020-as 11 hüvelykes Pro váltsa, így minden oldalon lesz olyan rész a tesztben, mely összehasonlítja, hogy az éppen részletezett dolgok közül miben van eltérés a két tablet között, hátha ez segít a potenciális vacillálóknak a döntésben. Az Air esetén a 256 GB-os változatot veszem figyelembe, mert 64 GB tárhely szerintem nem elég már egy ilyen teljesítményű táblagépbe, főleg úgy, hogy évekre veszi az ember.
Doboz, külső, kijelző
A hivatalos magyar induló ár ugyan nőtt, hisz a 2020-as modell 239 990 forinton, a 2022-es pedig már 249 990 forinton nyit, szerencsére a csomag (amit mi az iStyle-tól kaptunk kölcsön 64 GB Wi-Fi kivitelben) nem változott: a dobozban továbbra is adott a 20 wattos fali adapter és az USB-C kábel, amely adatátvitelre is használható. Az Air új színekben is elérhető, nálunk a kék árnyalat járt, ami kicsit sötétebb az előzőnél. A ház mérete változatlanul 247,6 x 178,5 x 6,1 milliméter, a tömeg pedig 461 gramm a Wi-Fi és 462 gramm az 5G-s modell esetében. A gombok ugyanott vannak, ahol eddig: a tabletet álló helyzetben tartva jobb oldalon a hangerőszabályzók, a kereten felül pedig a bekapcsológomb, ami idén is a Touch ID ujjlenyomat-leolvasónak ad otthont. Ha az 5G-s változatot választja valaki és nem eSIM-et akar a tabletben használni, akkor a Nano SIM-nek is a jobb oldalon találja majd a szelencéjét, az Apple Pencil mágneses töltője alatt. A súlyelosztás jó, a tabletet kényelmes akár egy kézben is tartani, fekvő és ülő helyzetekben is. A súlya miatt viszont üt, ha valaki magára ejti, a színes alumínium váz pedig karcolódik és megpattan, ha valaki nem vigyáz rá.
A kijelző is változatlan, lekerekített sarkú 10,9 hüvelykes IPS LCD-n dolgozik 2360 x 1640 pixel (264 ppi) 60 Hz-en, 500 nites fényerővel és a P3-as skála színeivel. Maradt a True Tone, tehát alkalmazkodik a környezeti színekhez a panel, ez kellemessé teszi a használatot beltéren, a kültéri használattal azonban én nem próbálkoznék verőfényes napokon, a laminált kijelző ugyanis durván tükröződik, a fényerő pedig nem elég ahhoz sem, hogy a március végi napsugarakkal megbirkózzon. A betekintési szögek jók, a színek helyesek, az érintésérzékenység pontos, viszont a 120 Hz-es iPad Próról érkezve a 60 Hz-es frissítés lassúnak tűnt, hiába pörög az iPadOS gyorsan.
Kijelző-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Mérés | Apple iPad Air (2022) | Apple iPad Air (2020) | Samsung Galaxy Tab S7+ | Huawei MatePad Pro |
Képátló | 10,9 hüvelyk | 10,9 hüvelyk | 12,4 hüvelyk | 10,8 hüvelyk |
Felbontás | 1640 x 2360 | 1640 x 2360 | 1752 x 2800 | 1600 x 2560 |
Technológia | IPS (60 Hz, Liquid Retina) | IPS (60 Hz, Liquid Retina) | Super AMOLED (120 Hz, HRD10+) | IPS |
Fehér fényerő (max.) | 412 / 500 nit | 385 / 490 nit | 393 / 595 nit | 420 / 510 nit |
Fekete fényerő | 0,29 nit | 0,24 nit | 0 nit | 0,33 nit |
Kontrasztarány | 1421:1 | 1604:1 | végtelen | 1271:1 |
Színhőmérséklet | 6884 K / 6207 K (True Tone) + kézi | 7025 K + kézi | 7242 / 6696 K + kézi | 8448 K + kézi |
A tablet alján USB-C port 2. generációs USB 3.1-es támogatással, amivel maximum 10GB/s sebességgel lehet adatot, illetve a csatlakozót Display Portként használva képet is kivinni az iPadből. A hátlapon az alma logó alatt ott figyel a Smart Connector nevű csatlakozó, amivel mágnesesen tapad az iPad az Apple saját billentyűzeteire és tokjaira. Csak ugye ezeket is külön kell megvenni tízezres összegekért, de legalább a töltő maradt a dobozban, nem úgy, mint az iPad konkurensének szánt Galaxy Tab S8-nál. A hátlapon egy kamera van megint, ez egy 12 megapixeles egység, ami alig emelkedik ki a tablet házából, így az szinte billegésmentesen használható tok nélkül is sík felületre fektetve. A 3,5 milliméteres csatlakozó az Airből is hiányzik, mint az összes USB-C-t használó iPadből.
A házzal kapcsolatban meg kell jegyeznem itt is, amiről korábban már született egy rövid bejegyzés: a tabletet jó kézbe fogni, a keret pont annyira vastag, hogy az ember ujja bármelyik irányból kényelmesen pihenjen rajta, a gombok jól kattinthatók, a hátlapi alumínium azonban vékonyabbnak tűnik, mint a korábbi modellek esetén tapasztalt, így akár kézben tartva is meg lehet annyira nyomni, hogy elmozduljon. A vékony, alumíniumból készült test hátulütője, szerintem mindenképpen érdemes tokban tartani és nem kockáztatni elhajlását.
Az iPadek dobozában maradt a fali adapter. [+]
A doboz tartalmát tekintve megegyezik az Air és a Pro. Az Air amúgy 4 grammal könnyebb, míg a Pro 0,2 milliméterrel vékonyabb. Ebből valószínűleg semmit nem vesz észre az, aki tokban fogja hordani a táblagépét, a kiegészítők pedig kompatibilisek mindkét modellel. A csatlakozók és a kialakítás megegyeznek, de az Air öt színben választható (kék, lila, pink, fehér, szürke), míg a Pro csak kettőben (fekete, fehér). A Pro kijelzőjének átmérője 0,1 hüvelykkel nagyobb, ami csak akkor észrevehető, ha közvetlenül egymás mellett van a két tablet, de a felbontás nagyobb (2388 x 1668 pixel), a maximális fényerő is jobb (600 nit), plusz támogatja a ProMotion technológiát, ami az Apple hangzatos kifejezése arra, hogy 120 Hz-en frissül, és 120 - 240 Hz között mintavételez a panel. Véleményem szerint a kijelzőversenyt megnyeri a Pro, ha valakinek grafikusi, tervezői munkára kell tablet, jobb választás lesz, mint az Air.
Touch ID, szoftver, hardver
A 2020-as iPad Air egyik újdonsága volt, hogy a bekapcsoló gombba vándorolt a Touch ID ujjlenyomat-leolvasó szenzor, ezt azóta az iPad Mini is átvette. A leolvasó elhelyezése kényelmes és kézre esik, de kevésbé pontos, mint például az iPhone SE biometrikus szenzora. Hiába szkenneltem be többször is mutatóujjaimat, gyakran nem ismert fel elsőre, míg az iPaddel egyidőben tesztelt SE simán, így vélhetően nem az ujjammal volt a gond, inkább a kisebb felületű szenzor áll a háttérben. Amennyiben érintéssel felébresztettük a tabletet, elég rátennünk ujjunkat a gombra a feloldáshoz, más esetben előbb meg kell nyomni, majd rajtahagyni az ujjat, amíg az gondolkodik egy kicsit és felold.
A bekapcsoló gombba integrált Touch ID. [+]
Face ID-s iPadről jőve a Touch ID-s megoldás kicsit kényelmetlen volt. A Próra csak ránéz az ember, és az fel is old, addig az Airnél van egy plusz mozdulat, így véleményem szerint a Face ID kényelmesebb megoldás egy táblagépbe. Azt viszont nem mondom, hogy jobb megoldás is, a Touch ID-hez ugyanis hozzárendelhető több ujj (több ember) is, míg az arcfelismeréshez csak egy.
Bár többen is feloldhatják az iPadet, regisztrált felhasználóból továbbra is csak egy lehet a rendszerben. Az új Airt az iPadOS 15.4-gyel vesszük ki a dobozból, az Apple pedig valamiért továbbra is úgy gondolja, hogy egy háztartásban mindenkinek legyen külön táblagépe, ha pedig egy iPadre akarna két felhasználói fiókot létrehozni valaki, az maga a sátán kutyája. Ez alól kivételt képeznek az iskolai használatra szánt gépek, ahol az Apple School Manageren keresztül lehet több felhasználót egy almás táblához rendelni, de a mezei felhasználó hazaérve nem fog tudni létrehozni magának és párjának egy-egy elszeparált fiókot.
A főképernyőn a helyzet változatlan: az ikonok és a widgetek szorosan helyezkednek el, a widgetek pedig azon kívül, hogy információt mutatnak, másra nem használhatók. (forrás: Mobilaréna) [+]
Ez pedig annak fényében különösen vicces, az a kínomban nevetek fajta, hogy Macen megoldható a dolog az 1999-ben kiadott Mac OS 9 óta (!), és az új iPad Airben is az az M1-es lapka dolgozik, ami az iPad Air vásárlóközönségének szánt kurrens Mac számítógépekben is. Ergo a 2022-es iPad Air hardveresen egyenlő a MacBook Airrel, a butább szoftver miatt mégsem egyenlő helyzetből indulnak. Az M1 az iPad Airben is 8 CPU és 8 GPU maggal, mellette pedig egy 16 magos Neural Engine-nel dolgozik, itt viszont fixen 8 GB egyesített memória van, míg a Macben és az iPad Próban elérhető 16 GB nem opció.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | Apple iPad Air (2022) | Apple iPad Air (2020) | Apple iPad Pro (12.9, 2020) | Apple iPad 8th (10.2, 2020) |
Hardver | Apple M1 | Apple A14 Bionic | Apple A12Z Bionic | Apple A12 Bionic |
AnTuTu 8 | 1069519 pont | 622284 pont | 728253 pont | 425310 pont |
Geekbench 5 (single/multi) | 1711 / 7278 pont | 1581 / 4179 pont | 1114 / 4597 pont | 1112 / 2827 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 60 fps | 40 fps | 38 fps | 36 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 142 fps | 87 fps | 100 fps | 55 fps |
GFXBench Man. onscreen | 60 fps | 60 fps | 93 fps | 58 fps |
GFXBench Man. offscreen | 345 fps | 177 fps | 228 fps | 132 fps |
Nem mintha kellene a 16 GB RAM. Átlagosan 5 GB-ot használ az Air, s bár az iPadOS már megengedi, hogy a grafikailag intenzívebb feladatok (pl. kép- és videó-szerkesztő programok) elérjék mind a 8 GB-ot, én nem vettem észre, hogy nyújtózkodna érte a tablet. Sőt, az igazság az, hogy a két évvel ezelőtti, 6 GB RAM-ot használó Próhoz viszonyítva az Air kicsit lomhábbnak is tűnt a kijelző miatt, négy-öt alkalmazás egyidejű futtatása közben pedig az Air újra-újra töltött appokat időnként, miközben ugyanazzal a szoftververzióval a régebbi Pro ugyanazt a munkafolyamatot gondolkodás nélkül vitte végig. Hozzáteszem a töltési idő alatt kábé pislogni volt csak időm, szóval nem panaszkodom. Gyors az iPad Air is, a hardver teljesítmény bőven elég lesz mindenre is, amire az átlag a táblagépet használja.
A Wildlife Extreme és Wildlife Extreme Stresszteszt eredményei. (forrás: Mobilaréna) [+]
Az igazi kérdés, hogy mi lesz itt mondjuk fél-egy év múlva, hova halad az iPadOS? Egyes fejlesztők az M1-es iPad Pro kapcsán már elkezdték optimalizálni az alkalmazásaikat, amikkel az asztali környezethez hasonló módon lehet dolgozni a táblagépen is, de az Apple ebben a pillanatban még mindig megfogja a szoftveres oldalt, egyértelmű célzással, hogy például ha normális ablakkezelést akar valaki, az vegye meg valamelyik MacBookot, mert iPaden ilyet nem fog látni, hiába támogatja már a beviteli perifériákat is majdnem úgy a mobil oprendszer, mint az asztali. Tabletként használni az Airt jó, mert érintéssel bevitt parancsokra remek az iPadOS kialakítása és reakcióideje, a virtuális kapcsolók és gombok jó helyen vannak, könnyedén lehet gépelni is. Ugyanakkor a virtuális billentyűzet csak egész képernyőn vagy lebegő nézetben használható, a kijelző két sarkára félbe osztva nem, ami érthetetlen, lévén korábban támogatták az iPadek ezt a beviteli módot.
Az Apple saját szoftverei, így az Apple Music is jól alkalmazkodik a táblagép nagy kijelzőjéhez. (forrás: Mobilaréna) [+]
Ha csak két alkalmazást használnánk egyidejűleg, azok ablakait még jól kezeli az iPadOS, de ha ennél többet szeretnénk, akkor a Samsung táblagépein látott DeX nézet, vagy bármelyik asztali operációs rendszer mellett már elhasal a dolog. Az embernek még úgy is kell idő mire egyáltalán megtanulja, hogy mit, honnan, hova és hogyan tud a kijelzőn újjal behúzni a megnyitáshoz, hogy az iPadOS 15.4-ben jelen van három pötty (á la Samsung) a kijelző tetején ami némileg segít. Igen ám, de ez sem teljesen egyértelmű, mert lehet tapintással, de lehet tapintással és nyomva tartással, húzással is irányítani a pöttyös kapcsolót. Aztán amikor például egy optimalizálatlan alkalmazással találkozunk, ami képtelen bármilyen osztott ablakos nézetben működni, azon is megjelenik felül a három pötty, és csak utólag - miután az összes megnyitott app eltűnt és visszakerültünk a főképernyőre - egy felülről becsúszó “A Split View nem támogatott” értesítéssel közli a rendszer, hogy nem fog ez köztünk működni. Na, ilyenkor leginkább annak az ellenőrzőjébe húznék be fekete pöttyöket, aki ezt így jó ötletnek látta kiadni. Az Apple saját alkalmazásai tapasztalatom szerint legalább támogatják az osztott nézet minden típusát hibátlanul, hurrá.
Lehetőségek az osztott kijelzős megjelenítésre. (forrás: Mobilaréna) [+]
Egyedi szoftveres extra nem jellemzi az Airt a többi iPadhez képest, a billentyűzetet, az egeret és érintőceruzát itt is külön kell megvenni. A Pro előnye, hogy az NVMe tárhely jó sok pénzért akár 2 TB-ig kitolható, míg az Air csak 64 és 256 GB-os kiszerelésben elérhető, de a szoftverben és a hardverben más különbség nincs.
Kamera, multimédia
Hátul az elmúlt két évben nem történt változás, az iPad Air magányos kamerája 12 megapixeles felbontást, f/1,8-as öttagú lencsét kínál, 1/3"-es szenzorral, 1,22 mikronos szenzorpixellel, dual pixel autofókusszal és egy mikrofonnal. Ez van főkameraként az iPad Próban is, az Airben viszont nincs sem ultraszéles második kamera, sem LED villanó, sem LiDAR szenzor. Zoomból csak digitális van (5X-ig), az ISP pedig támogatja a Smart HDR 3-at. HEIF kódolással készülnek alapértelmezetten a fotók, van lehetőség Élő felvételt és panorámát rögzíteni, a portré azonban kimaradt a repertoárból. Az elkészült fotók nem kiemelkedően jók, de tablettől bőven elég, amit nyújtanak. Az Air kamerás minősége nagyjából az iPhone 8 szintjét hozza (lévén ugyanaz a kamera): élénk színek, jó szaturáció és vonalélesség, a képek részletesebb pontjain azonban tapasztalható zajosodás. Az este készült képeknél oké a dinamikatartomány, de a fényforrások hajlamosak kissé kiégni, és gyakori vendég lesz a zaj. Ha a családi nyaralást nem is ezzel fogjuk végigfotózni, egy-egy kép erejéig megfelelő, amit nyújt a készülék, ráadásul ezt gyorsan és pontos fókusszal teszi.
Néhány fotó az iPad Airrel:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Más a helyzet az előlapon, mert változott a rendszer. Míg a 2020-as modellben egy 7 megapixeles előlapi kamera volt, a 2022-esbe megérkezett a 12 megapixeles ultraszéles f/2,4-es fényrekesszel. Magunkat 122 fokos látószöggel is fotózhatjuk vagy videózhatjuk, főleg videókonferenciák közben jöhet jól a tágasabb kép, a Rivaldafény (Center Stage) ráadásul segít is abban, hogy mindig látható maradjon a beszélő. Az iPad Air volt az utolsó az Apple táblagépes portfoliójában, ami erre a típusú kamerára váltott. Feltűnt viszont, hogy a szoftver automatikusan nem vált a szélesebb látószögre az előlapi kamerán, ha elfordítjuk a készüléket és videofelvétel közben sem lehet ugrálni a látószögek között, csak akkor, ha a FaceTime úgy látja jónak. A szelfik minősége vállalható, de a gyenge fények között készült képeken gyakori a zaj, a színek kicsit túlszaturáltak, a vonalélesség pedig hiányzik. Nappali képek esetén valamivel jobb a helyzet, alant két példa Duplatechnológiás Lászlóval, itt pedig egy esti szelfi.
![]() |
![]() |
Videózás terén HEIC kódolással a hátlapi kamerával mehet a 4K felvétel 60 képkockás másodpercenkénti sebességig, az előlapon ugyanakkor csak 1080p és 60 fps a maximum. A videók minősége táblagéphez képest jónak mondható, a hangfelvétel azonban nem sztereó, az megmaradt az iPad Pro privilégiumának.
(Az előlapi kamerával készült, két eltérő látószöget használó felvételt külön vettem fel és az iMovie-val raktam össze.)
Hangszórók terén is rosszabb a helyzet az Airben, két hangszóró dolgozik, melyeket az iPadet fekvő tájolásban tartva hallhatjuk jobb és bal csatornaként, egyébként felfelé és lefelé lövik a hangot. A hangminőség jó, videózni, filmezni, játszani bőven elég, de az iPad Pro négy hangkeltővel szebben és tisztábban szólaltat meg bármit.
Adat, akku, végszó
Az alapgép egyidejű kétsávos Wi-Fi 6-on keresztül (802.11a/b/g/n/ac/ax), 2,4 és 5 GHz-en tud kommunikálni, akár 1,2 gigabites másodpercenkénti sebességgel. Van még benne Bluetooth 5 és MIMO-támogatás, az igazi előrelépés azonban nem ez, hanem a Wi-Fi + Cellular modell, ami fogad nanoSIM-et és eSIM-et is, és az összes sub-6 GHz-es 5G sávot képes használni. Mellette van gigabites LTE, GPS és GNSS is, viszont ezért a kerek hatvanezer forintos felár itt is, akárcsak az összes iPad esetén, kicsit sok. A GPS és a GNSS a Cellular modellek sajátossága, a Wi-Fi modellekben csak az Apple iBeacon mikroléptékű helymeghatározása segít a lokációban. NFC továbbra sincsen, de az Apple Pay integrálva van az iPadOS-ben is, így simán fizethetünk bankkártyánkkal webshopokban, alkalmazásokban. A Pro modellel összehasonlítva idén nincs különbség adatkommunikációs szempontból.
Üzemidő terén is hasonló a helyzet, nem tapasztaltam különbséget az új Air és a saját Próm között, az Apple hivatalos közlése szerint is ugyanarra képes a két táblagép. Az iPad Air 28,6 wattórás (7600 mAh) telepet kínál, ezzel az Apple szerint 10 órán keresztül lehet netet böngészni vagy videót nézni Wi-Fi kapcsolaton keresztül. Nálam napi 2-3 órányi bekapcsolt képernyő melletti aktív használattal három naponta elég volt tölteni a tabletet, egy epizódnyi (40 percnyi) Netflix stream HD-ban adaptív fényerő mellett 8%-ot merített. Jó hír, hogy az összes hazánkban elérhető streamszolgáltatón keresztül mehet magas felbontással a kontent. Azt vettem észre, hogy a tablet egyébként extra üzemidővel hálálja meg, ha az Apple saját programjait használja az ember, a Pages például kevesebbet fogyaszt, mint a Google Docs, az Apple TV nagyobb felbontás és jobb hang mellett kevésbé merít, mint a Netflix.
Az iPad Air (5. generáció, 2022) környezetvédelmi tulajdonságai. (forrás: Apple) [+]
Egy teljes munkanapot nem biztos, hogy ki lehet vele bírni egy töltéssel, ha kizárólag erre az egy eszközre hagyatkozik az ember, főleg úgy, ha a munkanap során folyamatos 5G kapcsolattal és magas fényerővel megy a gép, de otthon délután-este elővevős, egyetemre magunkkal hordozós táblagépnek bőven elég, amit nyújt. A minimális készenléti fogyasztás mellett akár a 4-5 nap, visszafogottabb felhasználóknál akár az egy hét üzemidő is összejöhet egy töltéssel. A gyári adapter 20 wattal tölt, ha van kéznél egy nagyobb MacBook töltőfej, azzal valamivel gyorsabban is.
Pro | |
---|---|
Igényes kialakítás | |
Konkurenciát fél kézzel összeverő hardver | |
Könnyen használható iPadOS | |
2. generációs 3.1-es USB Type-C | |
Kontra | |
64 GB induló tárhely | |
Több felhasználó támogatásának hiánya | |
Nem olcsó, kiegészítőkkel pedig még drágább lesz | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 8 pont |
Kijelző | 9 pont |
Sebesség | 9 pont |
Szoftverfelület | 8 pont |
Fotózás, videózás | 7 pont |
Hangminőség | 7 pont |
Adatkommunikáció | 8 pont |
Üzemidő | 8 pont |
Ár/érték arány | 7 pont |
Indulóár (8/64 GB, Wi-Fi, HUF) | 249 900 |
Indulóár (8/64 GB, Wi-Fi + Cellular, HUF) | 309 900 |
Jól összeszedett jó termék lett a 2022-es iPad Air, ami a mindennapi felhasználói igényeket nevetve kielégíti, a benne található vas pedig évekre előre biztosítja a stabil és gyors működést. Akinek 2020-as iPad Airje van, szerintem nem érdemes váltania, ahogy a 2018-as vagy annál újabb Próról is fölösleges. Ha 2018-nál régebbi, vagy a sima iPadről váltana valaki, ott már nagyobb lesz az előrelépés. Az Air minőségi, könnyedén használható táblagép, otthonra tökéletes. A 64 GB-os tárhely 249 990 forintos induló ár mellett viszont a rossz vicc kategória, és ez még nem is a teljes összeg, amit ki kell fizetnünk, ha a gép teljes potenciálját kihasználnánk, hisz a billentyűzet alsó hangon 30 ezer, a ceruza pedig közel 50 Mátyás király lesz. Ha valakinek munkára kell tablet, én inkább azt javaslom, hogy szánja rá a Próra a plusz pénzt a jobb kijelző miatt, minden más esetben elég lesz az Air is.
Mivel ebben a méretben van androidos konkurencia, így érdemes megemlíteni a belépőszintű Tab S8-at, ami szintén IPS panellel, de legalább 128 GB tárhellyel, ceruzával és egy okosabb osztott ablakos nézettel versenyez az iPaddel, viszont 294 990 forintos árról indulva. Említést érdemel még a Lenovo P11 Prója is. A baj csak az ezzel a készülékkel, hogy teljesítményben az iPad Air nevetve felmossa velük a padlót, s legyen bizonyos dolgokban bármilyen buta és korlátolt az iPadOS, tapasztalataim szerint még mindig erre a platformra van a legtöbb jól használható és a kijelző méretéhez megfelelően optimalizált alkalmazás, így összességében ez adja a legjobb felhasználói élményt. Amennyiben az új Air is 128 GB-os tárolóval indítana, megkaphatná az ajánlott plecsnit, persze akkor mi lenne az első lépés, ami a Pro felé tolná a vásárlót? Egy tetszett így is jár neki idén is, mert kiegyensúlyozott, optimális tudást biztosító és jó felhasználói élményt nyújtó tabletről van szó. Csak felejtsék már el a 64 GB-os tárhelyet Cupertinóban és tegyenek multiuser támogatást az iPadOS-be!
![]() |
Apple iPad Air (5. generáció, 2022) |
viragdani01
A tesztkészüléket az iStyle adta kölcsön egy hétre, köszönjük. Itt lehet tőlük megvásárolni a terméket.
Specifikációs tábla
![]() |
Külső | |
---|---|---|
Méretek | 247,6 x 178,5 x 6,1 milliméter | |
Tömeg | 461 gramm (Wi-Fi) / 462 gramm (Wi-Fi + Cellular) | |
Színvariációk | Csillagfény (fehér), asztroszürke (fekete), rózsaszín, lila, kék | |
SIM-foglalat (Wi-Fi + Cellular változatban) | nanoSIM vagy eSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 10,9 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 1640 x 2360 pixel (264 ppi) | |
Kijelző típusa | kapacitív, IPS érintőkijelző | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa, csíkszélessége | Apple M1, 5 nm | |
Processzor típusa | Nyolcmagos (4 x 3.2 GHz Firestorm + 4 x 1.8 GHz Icestorm) | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8.4-A | |
Grafikus chip | Apple GPU (nyolcmagos) | |
RAM mérete | 8 GB egyesített LPDDR4X SDRAM | |
Memória | ||
Belső tárhely | 64 / 256 GB NVMe | |
Memória bővíthetősége | nem bővíthető | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok (Wi-Fi + Cellular változat) | 5G NR (sávok: n1, n2, n3, n5, n7, n8, n12, n20, n25, n28, n29, n30, n38, n40, n41, n48, n66, n71, n77, n78, n79) UMTS 850 / 900 / 1700 / 1900 / 2100 MHz LTE 700c, 700b, 800, 800 DD, 850, 900, 1800, 1900, 2100, TD 2300, TD 2500, TD 2600 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
IrDA / Bluetooth | nincs / 5.0 (A2DP, LE, EDR) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac/ax, dual band, hotspot, AirDrop, HT80 MIMO | |
USB | 2. gen. 3.1 (Type-C) | |
Push-to-talk / RSS | nincs / van | |
GPS vevő | van (csak a Wi-Fi + Cellular modellben) | |
GLONASS | van (csak a Wi-Fi + Cellular modellben) | |
NFC | nincs | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/hangos | |
Vibra funkció | nincs | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / van | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | iPadOS 15.4 | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | FaceTime, iMessage, Apple Térkép, iTunes, App Store, Könyvek, Game Center, Photo Booth, Podcastok, Fájlok, Clips, iMovie, Pages, Numbers, Keynote, Apple Music, Apple TV, Otthon, Nagyító, Mérés, Fordító, Részvények | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 12 megapixeles, autofókuszos, f/1,8 | |
Másodlagos kamera | 12 megapixeles, f/2,2 | |
Videófelvétel | 4K 60 fps | |
Zenelejátszó szoftver | van, háttérben is fut | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | nincs | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 7606 mAh (28,6 Wh) lítium-polimer | |
Böngészési idő | 10 óra | |
Egyebek | ||
Giroszkóp, gyorsulásmérő, barométer, Touch ID (fenti bekapcsoló gombban), Touchpad, Apple Pencil 2 és billentyűzet támogatása, Siri, Apple Pay |