Alternatív hajtás: 2021-ben is rengeteg elektromos autót várunk

Idén még színesebbé válik a villanyautók piaca, rengeteg új típussal számolhatunk, viszont az elérhetőség kérdése és a várakozási idő továbbra is kardinális problémát jelenthet.

Audi, BMW és Cupra

Egyre gyorsabb ütemet vesz fel az elektromos autók terjedése, hiszen egyrészt a villanyautózás egyre többek számára jelent valódi alternatívát a hagyományos kocsikból átülve, fejlődik a töltőhálózat, felbukkan némi állami támogatás, és így az árkülönbözetek is sokszor egészen emészthetőek a hasonló méretű és felszereltségű benzinesekhez képest, másrészt pedig az európai törvénykezés is nagyon erősen a villanyos jövőbe tolja a gyártókat. Lehet vitatkozni arról, hogy ez így jó-e, vagy nem, mindenesetre míg korábban a gyártók többségénél legfeljebb egy-egy modell volt villanyos, és az is egy alapvetően belsőégésű platformra épült kocsi átépített változata volt, addig mostanra egyre több specifikus villanyplatformra épülnek autók, és ha már így alakul, akkor ezek köré is bőséges modellpalettát lehet építeni. Mai cikkünkben márkák szerinti ábécé-sorrendben nézzük át, milkor és milyen kocsikat várunk 2021-ben, kizárólag villanyhajtással.


Audi e-tron GT és RS e-tron GT [+]

Az Audi néhány hete már bemutatta a legizgalmasabb villanyautóját ebben az évben, a Porsche Taycan alapjaiból merítkező, impresszív külsővel, belsővel és specifikációkkal rendelkező kupészedánját, az e-tron GT és RS e-tron GT párost. Akit részletesebben érdekelnek a kocsi adatai, mindenképp kattintson a linkünkre, ahol részletesebben értekeztünk a típusról, dióhéjban most elég annyi, hogy a csúcsváltozat 684 lóerős, 830 Nm nyomatékot ad le, és 0-100-as sprintje mindössze 3,5 másodperc, mindezt 2,3 tonnával, és a német márkákhoz illő, 250 km/h-s limiterrel.


Audi e-tron GT és RS e-tron GT [+]

Légrugós, összkerekes csúcsmodellek ezek, amikhez olyan ínyencségek is rendelhetők lesznek, mint a volfram-karbid öntöttvas féktárcsák, odabent pedig bár környezetbarát kivitelben, de egy vérbeli RS-sel fogunk találkozni, dominánsan piros fényekkel és karbon díszbetétekkel. Szintén különleges műszaki érdekesség, hogy az R8 sportautójuknál alacsonyabbra tudták helyezni a kocsi tömegközéppontját: a 93,4 kWh-nyi akkumulátor a padlóban ilyen szempontból áldás, a hatótáv 400 kilométer körül várható. Az ára ugyanakkor egyáltalán nem lesz ilyen közel a realitás talajához, alig fért be 100 000 euró alá a sima GT (99800 euró, közel 36 millió forint), az RS változat 138 200 eurós ára pedig már konvergál az 50 millióhoz.


Audi Q4 e-tron [+]

A hétköznapi felhasználók persze egyre inkább a magasabb, kényelmesebb autók felé húznak, és természetesen a gyártó ezeket az igényeket is kiszolgálja, az eredeti, Q5 és Q7 közti méretosztályú e-tron és e-tron Sportback után érkezik a Q4 e-tron és a Q4 Sportback e-tron. A hagyományos változatot még 2020 negyedik negyedévére várjuk, tehát az csak átcsúszott idénre, a Sportback viszont az eredeti tervek szerint is egy 2021-es kocsi. MEB-platformos kocsikról beszélünk, 82 kWh-s akkumulátorral, 450 kilométeres WLTP hatótávval, szokásos kétmotoros összkerékhajtással, 300 lóerővel és 6,3-as 0-100-as gyorsulással, akár 125 kW-os DC gyorstöltéssel, és 180 km/h-s végsebességgel.


Audi Q4 e-tron [+]

A BMW még tavaly novemberben leplezte le a végleges BMW iX-et, ami a gyártó nagy villanyterepjárója. Erről is írtunk már korábban, legfőbb érdekességei a zárt hűtőrács öngyógyító funkcióval, felárért elérhető mátrix-lézerlámpa, 500 lóerő, 5 másodperces 0-100, és körülbelül 600 km-es WLTP hatótáv a 100 kWh kapacitású akkumulátorból. Ez utóbbi többek közt a kategóriában nagyon jó, 0,25-ös légellenállási együtthatónak köszönhető, viszont az autó össztömegét nem árulta el a BMW, és ez nyilván nem véletlen.


BMW iX [+]

200 kW-os villámtöltővel állítólag 40 perc alatt lehet majd 10-ről 80%-ra tölteni a telepet. Elöl kizárólag BMW-logo nyitható, a szélvédőmosó folyadék betöltésének érdekében, egyébként a motorteret csak a szervizben nyithatják ki normál esetben. A beltér is meglepően új a BMW-k világában, a kárpitozás a környezetbarátság jegyében készül, a különlegességet tovább fokozza a hatszögletű kormány. 12,3 hüvelykes a vezető előtti műszeregység kijelzője, középre 14,9 hüvelykes megjelenítőt raktak, és nagyon kevés gombbal fogunk találkozni a beltérben. Ez a gép inkább az év végére várható, előreláthatólag 2021 novemberében kezdik forgalmazni, a gyártás pedig Németországban, Dingolfingben történik.


BMW iX [+]

Az egyik első európai villanyautóként merészen különc és igen drága volt a BMW i3, de a gyártó immár nyolcadik éve tartja a palettáján, és mostanra egy abszolút potens választássá érett, nőtt a hatótávja, az ára pedig csökkent (most 13 millióról indul 300 km körüli hatótávval), és szinte biztos, hogy 2021-ben is végig meg lehet majd venni.


BMW iX3 [+]

Mellette ott van a tavaly év végén érkezett BMW iX3, ami egy kisebb, értelemszerűen X3-jellegű terepjáró, de villanyhajtással. 460 kilométeres WLTP hatótáv, 286 lóerő, 400 Nm-es nyomaték, 180 km/h-s végsebesség és 6,8 másodperces 0-100 jellemzi, az akkumulátora 80 kWh kapacitású, 80%-ra pedig akár 34 perc alatt feltölthető egy 125 A-s, 50 kW-os állomáson. 23 millió forint az alapára és már rendelhető. Ez a három modell tehát biztosan jön idén, kisebb esélye van annak, hogy a BMW i4 is befut még 2021-ben, ami a fent említett sportos Audi, illetve a Tesla Model S-ek riválisa lehet, szintén a négyajtós kupékra jellemző formavilággal, kissé extrém beltérrel, i435-től i4 M50-ig tartó motor- és hatótávpalettával.


BMW iX3 [+]

A Cupra elsősorban a Seat márkához köthető: korábban a spanyol gyártó legsportosabb modelljeit illették ezzel az utótaggal, tavaly azonban a VW-konszern önálló márkát csinált a névből, és két hagyományos motorral szerelt, sportos SUV bemutatásával indítottak el az új arculatot. Idén azonban érkezik az első elektromos modell is, ami Cupra El-Born névre hallgat, és nem nehéz belelátni a Volkswagen ID.3-as, illetve az MEB-platformos alapokat, mind kívül, mind belül.


Cupra El-Born [+]

Persze az El-Born jóval sportosabb, agresszívabb kialakítást kapott, bemutatott színkombinációja (sötétkék-rézvörös) merész, de technikailag is több egy ID.3-nál, kerül bele például Dynamic Chassis Control Sport, ami egy sportos menetdinamikai szabályzó, illetve akkumulátorból is az ID.3 legnagyobbját kapja, nettó 77 kWh kapacitással akár 500 km-es hatótávra is számíthatunk, a 100 kW-os villámtöltéssel pedig lemerült állapotból 30 perc alatt pumpálhatunk bele 260 kilométer hatótávot.


Cupra El-Born [+]

Gyártani egyébként nem a Seatnál fogják, hanem a VW ID.3-mal közös gyártósoron, a németországi Zwickauban rakják össze, ezt a gyárat korábban mi is meglátogattuk, beszámolónk ide kattintva olvasható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények