Még egy elektromos pickup, még több fura ötlet

Nem szögletes, hanem lekerekített, és nem a Blade Runner, hanem egy legendás Volkswagen előtt tiszteleg.

A Canoo egy 2017-ben alapított villanyautó startup a befuccsolt Faraday Future néhány munkatársa által, és bár azt még nem tudni, hogy ez a vállalat eljut-e egy vagy több jármű tömeggyártásáig, ötleteik és partnereik már vannak – például a Hyundai és a Kia.

A Canoo szállítmányozó haszongépjárműve
A Canoo szállítmányozó haszongépjárműve. Forrás: Electrek [+]

Decemberben hullott le a lepel a 33 ezer dolláros haszongépjárműről, egyelőre csak a kategóriát jelölő MPDV néven, 40-80 kWh-s teleppel és 210-370 kilométeres EPA hatótávval. A határozott élek és szögek leginkább a Tesla Cybertruckot idézik meg, szemben a korábban bejelentett személyszállítóval, amely csak Lifestyle Vehicle néven fut, és picit olyan, mint a Volkswagen T1, csak hátul is buborékalakú.

A Canoo Lifestyle Vehicle
A Canoo Lifestyle Vehicle (forrás: Electrive) [+]

A verda hét személy befogadására képes, méghozzá úgy, hogy az első sor mögött öten, félkör alakban foglalhatnak helyet. Hogy ez uatsbiztonság szempontjából mennyire életképes, azt majd az adott ország szabályozó hatósága fogja megítélni. A Canoo 400 kilométeres hatótávot ígér a legnagyobb teleppel és fél óra alatt 80%-os gyorstöltést. A jármű hossza 4,4 méter, tengelytávja 1,9 méter, magassága pedig 1,8 méter.


A Canoo Lifestyle Vehicle belülről. Forrás: TechCrunch [+]

Tulajdonképp erre a platformra épül a márka pickupja, egyelőre név nélkül, ami a T1 efféle járművé alakított változata előtt tiszteleg, és nagyjából minden porcikája szembemegy azzal, amit a Tesla monstruma képvisel, ezért is titulálta több publikáció ellen-Cybertrucknak.


A Canoo pick-upja. Forrás: Jalopnik [+]

A dizájn itt is a funkciót szolgálja: A Canoo teljesen elektromos kormányzást és fékezést ígér (drive-by-wire, break-by-wire), ami a kisebb elektromos motorokkal és a padlólemez alá helyezett akkumulátorral lehetővé tette a jármű jelentős rövidítését elöl, és így is megvan 1,83 méter hosszú rakodótér hátul, amely ráadásul 2,44 méterre terjeszthető.


(forrás: Electrek) [+]

A haszongépjármű zárt rakodótérrel 4,67 méter hosszú, azaz bő egy méterrel rövidebb a Cybertrucknál vagy a Ford F-150 különféle konfigurációinál, és ezúttal is elég szellősnek tűnik az utastér, miközben az árunak is bőven jut hely.


Forrás: Electrek [+]

A Canoo pickupja kétmotoros kiszerelésben 600 lóerő teljesítményt és 746 nm nyomatékot ígér, és bár hatótávról nem esett szó, az Electrek alsó hangon 322 kilométerre számít töltésenként.


(forrás: Electrek) [+]

A járművet mindenféle kiegészítővel fel lehet szerelni, például kempingezéshez, és képes lesz más eszközöket elektromos árammal ellátni. Mindezzel az amerikai szabadidős vásárlóréteg érdeklődésére is számít a gyártó, amely a gyártást 2023-ra ígéri, az árakat viszont még nem árulta el.

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Canoo

Előzmények

Hirdetés