Hirdetés

BMW i3 menetpróba

Annak idején egy különc autó volt, drágán. Mostanra viszont beérett, átesett egy frissítésen és a többiekhez képest még csak nem is drága.

Beérett

Érdekes dolog ez az elektromos autózás. Nem csak környezetszennyezési és üzemeltetési szempontból, hanem úgy is, hogy pont az i3-at használva felmerül a kérdés, hogy mennyire át fogja alakítani ez a használtautós piacot is. Az i3 már egy hét(!) évvel ezelőtt bemutatott autó, ami semmit sem vesztett a használhatóságából, a gyártó pedig épp csak annyit módosított rajta egy frissítés kapcsán, ami szükséges volt. Külsőleg legalábbis, belül viszont egy dolog folyamatosan fejlődik: ahogyan a technika és a költségek engedték, úgy került bele nagyobb kapacitású akkumulátor.


[+]

Amikor beülsz egy i3-ba, akkor még mindig azt érzed, hogy ez egy modern, még mindig kicsit különc, kicsit futurisztikus jármű, de simán kiállta az idők próbáját a két kijelzőből álló műszeregység, ugyanúgy megvan a teljes nyomaték azonnal, ugyanolyan egyszerű vezetni és igazából teljesen jogosan felmerül a kérdés, hogy miért kellett volna tervezni, tesztelni és legyártani ennek utódot, ha teljesen megfelelő az is, ami már hét éve piacon van.


[+]

Mert egy elektromos autónál olyan nagyon sok kérdés nincs. Mekkora, mennyit megy egy töltéssel, hogyan lehet tölteni és mennyire kényelmes. Ennél sokkal jobban nem kell belemélyedni a műszaki adatokba, ráadásul egy használt elektromos autónál is körülbelül csak az a kérdés, hogy milyen állapotban van az akkumulátor, de nem kell azt nyomozni, hogy megvoltak-e a kötelező karbantartási műveletek, az olaj, a váltó, a motor, a kipufogó és az egyéb nyavalyák kapcsán, mert ezek pont nincsenek. A fék is alig kopik, egyedül a futóművel kell időnként foglalkozni, meg persze nem érdemes összecsukni a karosszériát. De az i3 speciel még rozsdásodni sem fog, ez karbon. Mondjuk éppen ezért jóval combosabb összeg rá a cascó.


[+]

Az i3 már volt nálunk, de akkor csak a fedélzeti rendszert veséztük ki. Most viszont azért lett megint aktuális a dolog, mert egyrészt a BMW mégiscsak összeütött egy második elektromos járgányt hasonló árkategóriában (Mini), azt is majd kipróbáljuk, másrészt viszont az i3-ra azt mondta mindenki, hogy egy hipster-zöld izé, aminek jól meg is kérik az árát. Ám most 13 millióért el lehet hozni (jó esetben ebből még lejön az állami támogatás, bár az idei keret épp kifogyott), a konkurencia pedig kábé ugyanennyit kér egy hasonló méretű elektromos autóért (eGolf, Leaf, Zoe), szóval teljesen jogos a kérdés, hogy ha nem érezhetően drágább a BMW, akkor miért ne legyen az is rajta a potenciálisan szóba jöhető autók listáján.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • BMW

Azóta történt

  • Mini Cooper SE menetpróba

    Villanygokart, amiben úgy is vigyorogsz, hogy nincs hangja. A Mini elektromos kiadása is egy élmény, még ha a praktikumát és az árát nehéz is a Dacia-Suzuki tengely mentén értelmezni.

  • Opel Corsa-e menetpróba

    A puszta tények emellett a modell mellett szólnak: kimondottan kellemes hatótáv, villámgyors töltési lehetőség, elektromos autóhoz képest igen kedvező ár. De milyen a valóságban?

  • Peugeot e-2008 menetpróba

    Opel márkájú testvérmodelljéhez képest figyelemfelkeltőbb, fiatalosabb a Peugeot, nem csak külsejét, de infotainment rendszerét tekintve is, ez utóbbi működését azonban van még hova faragni.

  • Forradalmasítaná az elektromos autózást a BMW iX

    Sokáig iNEXT néven hivatkoztak a döbbenetes méretű, extrém formavilágú, tisztán elektromos hobbiterepjáróra, forgalomba viszont már simán iX néven kerül, előreláthatólag 2021 novemberében.

Előzmények

  • A BMW i3 fedélzeti rendszere

    Kipróbáltuk a német gyártó elektromos autóját, amely okostelefonos csatlakozás terén nem ígér semmi különöset, mégis nagyon jól teszi a dolgát. Az elektromos autózásról is elmondjuk a véleményünket.