Új hozzászólás Aktív témák

• #16 Vakegérke félisten Crystalheart #10

  Új Válasz 2011-01-29 19:12:22 #16

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz Crystalheart #10 üzenetére

  Én sem sűrűn voltam étteremben, elhiheted. Mármint fehér abroszos, pincéresben. Önkiszolgálóban már annál inkább.

  Frankó étteremben '76-ban voltam utoljára. Feleségemmel ünnepeltük meg az egyéves házassági évfordulónkat. Fatányéros, félédes bor, bőséges jatt.

  Ami pedig azt illeti, ellenpéldám is van, ami a "nevetséges adag sok lóvéért" dolgot illeti.
  Győrben átvettem az új munkaeszközömet, egy Robur tehergépkocsit. Hazafelé autózva nem az autópályán mentem, hanem Veszprém felé, hadd fusson a szekér, járódjon be a motor.
  Egy kis faluban megálltam a mit tudom én már minél, talán étteremnél, én legalábbis annak nevezném, habár a bent tartózkodók kivétel nélkül ittak, senki sem evett.
  Leültem egy üres asztalhoz, a pincér már ott is volt, és én közöltem vele, hogy éhes vagyok, hagymás rostélyost szeretnék enni, méghozzá kenyérkével. Kólát, kávét is kérek. Kis türelmet kért, hozta a kólát, meg a szakácsot. Na, mi is az a hagymás rostélyos?
  Nem tudták. Finnyás úri belemre nem voltak felkészülve, és úgy tűnik, arrafelé nem volt odáig ismerős ez a kaja.
  Szabadkoztam, hogy nem számít, jöhet pörkölt, vagy bármi, nem számít. Már négyen álltak körülöttem, közben kijött még két konyhás nő. Belehajszoltak a kaja rejtelmeibe. Mondtam a magamét, hogy marhahús, meg hagyma, sült krumpli, de beérem párolt hússal is, csak legyen krumpli, és ha van, akkor zöldborsót is kérek.
  Ültem az asztalnál, kortyoltam a kólából, és szégyelltem magam. Egyszerűbb lett volna valami helyi cuccot kérni.
  És eljöve a nagy pillanat.
  Hozott a pincér egy akkora tányért, amekkorát még nem láttam. Volt azon minden. Egy szelet sült, egy szelet párolt hús, sült krumpli bőséggel, sült hagyma, kismillió zöldborsó...
  Kenyeret is hozott, héja levágva. Mondtam, hogy kár, mert szeretem a héját. Meg sem szólalhattam, már vitte is, és hozott kenyérkét, amelyen vágykeltően díszelgett a héja.
  Tiszta blamázs. Én, aki készségesnek, barátságosnak tartom magam, ennyire semmi vagyok egy kis faluban a helyiekhez képest?
  Nem tudtam befalni a kaját, túl sok volt. Amikor letettem a kést, villát, a kávé már ott gőzölgött előttem, a pincér pedig egészségemre kívánta a finom falatokat.
  Távoztomban nem felejtettem el megköszönni a konyhásoknak, pincérnek az értem tett szolgálataikat, és meglehetősen jó jattot adtam.

  Bocsánatot kérek a sok dumáért.

• #15 Lenry félisten Crystalheart #14

  Új Válasz 2011-01-29 19:07:44 #15

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Lenry

  félisten

  válasz Crystalheart #14 üzenetére

  nem vagy egyszerű ember hallod-e...

• #13 Lenry félisten Crystalheart #10

  Új Válasz 2011-01-29 19:01:18 #13

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Lenry

  félisten

  válasz Crystalheart #10 üzenetére

  nem jó éttermekbe jársz.
  mi csak egy helyre járunk, oda is ritkán, évente talán 2-3-szor.

  egy halászcsárda, halastavakkal körbevéve, amit kérsz, azt akkor fogják ki, birkanyájat is tartanak, hogy az is biztosan a megfelelő minőség legyen. az adagok nagyok, az ár is megfizethető, és senki nem néz le, mert falu mellett lévén, nincsenek sznob nagyurak, körülötted mindenki más is pont olyan ember, mint te vagy.

• #9 Vakegérke félisten Crystalheart #8

  Új Válasz 2011-01-29 18:06:01 #9

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  Vakegérke

  félisten

  válasz Crystalheart #8 üzenetére

  Az igazi olcsójóska nem akar sznob lenni.
  Olcsójóska, mert legyen bár több szakmával rendelkező melós, nincs megfizetve. Még jó, hogy munkája van. Asszonykája talán számolgatja az aprópénzt, hogy mit vehet holnap. Na nem nasit, csak vacsorára valót a család asztalára.
  Olcsójóska viszont lehet, hogy tudván a lehetőségről, extra melót vállalt, mert egy évben egyszer azt szeretné, hogy elvihesse családját egy étterembe.

  Tragikomédia.
  Nagyságos uraimék lenéző mosollyal veszik tudomásul, hogy prolik esznek a szomszéd asztalnál, közben nyomatják a félárú kaját. Nem kéne itt lenniük, nincs szükségük rá, de hát aki egy százasért megeszi a saját...
  Csórikáim pedig boldogok is, meg nem is. Kirúgtak a hámból, pincér sürög körülöttük, és ha nem is laknak jól, legalább nem kell mosogatni. Spórolt pénz oda, de ugye egyszer élünk, és a gyerekek is hadd turkáljanak kedvükre a szakács remekében, talán még zene is van. Ez egy pirinyó boldogság. A "nem boldogság" pedig az, hogy érzik a megvető tekinteteket, és ha a pincérek szemétládák, akkor éreztetik velük, hogy szívességből hozzák ki a kaját, és ezért hatalmas jattot érdemelnek.
  Csórikám pedig letejel, nyomja a lóvét a pincér kezébe, míg a nagyságos úr elintézi pár piculával a dolgot, holott volna miből jattolnia.

  Csórikáék egy évet várnak, hogy megint étteremben ehessenek.

Új hozzászólás Aktív témák