Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
#40935168
törölt tag
válasz
#40935168
#100
üzenetére
Szóval én úgy gondolom, ahelyett, hogy forradalmi újításai után elkezdte volna termonukleárisan irtani az Androidot, adhatott volna az emberiségnek egy esélyt arra, hogy esetleg valamiféle szövetségre lépjen a droidgyártókkal és a végén az Apple is jól jöjjön ki a táccsfón őrületből. Mert hát lássuk be, a világ nagyobb fele nyomkod már droidot, mint almát, de Steve magának akarta a dicsőséget úgy, hogy közben dollármilliárdokon ült. És tudjuk, honnan indult.. mint bárki innen, Te, én, akárki.
De nem volt meg benne a szándék arra, hogy az emberiség jóléte érdekében kompromisszumokat kössön, amiből talán jól is kijöhet. Nem. Ő BIRTOKOLNI akarta a "kereket" és mikor más is megalkotta azt és elkezdte ontani, gyártani, ő elindította a termonukleárt. Egy szó mint száz, elvitte a pénz az agyát, az ügyvédek, a jogok, a nem is tudom mi. Ő annyira az emberekért élt, annyira adni akart, hogy végül belefulladt saját képzelgéseibe és vízióiba, hogy majd ő egyedül megváltja a világot és mindenkinek lesz kerék. Igaz, alma kerék, de kerék.
Hát..
Örülök, hogy a piac úgy alakult, ahogy, mert így van választék, van verseny, van motiváció mindkettőnek jobb lenni a másiknál és lényegében EZ lenne az emberiség érdeke, nem a szabadalomharcok és a termonukleár.De ez csak egy vélemény.
-
#40935168
törölt tag
Hasnyálmirigyrák
(lásd még: Rák)Testi szint: hasnyálmirigy (agresszív elemzés, édes élvezet).
Tüneti szint:
a hasnyálmirigysejtek agresszív elpusztítása, ami az emésztési funkciók
leállásának veszélyével is jár; az élelmiszerek agresszív elemzése, lebontása közepette
létrejött cselekvésminta torzulása; az elfajzott mirigysejtek burjánzó elterjedése, szinte
mindig a pancreasfejtől kiindulva; a férfiaknál háromszor gyakoribb, mint a nőknél;
oly mértékben letértünk eredeti fejlődési útvonalunkról, valamint annyira
eltávolodtunk attól, hogy képesek legyünk az életet teljességében elemezni, átlátni, és
megemészteni, hogy a test kénytelen az elfelejtett, illetve elnyomott lelki problémákat
ilyen drasztikus módon felszínre hozni; gyakori konfliktusok az ellátás körül: nem
kapjuk meg, amiről azt hittük, hogy jár nekünk, illetve amit titkon már saját
tulajdonunknak véltünk; a szellemi-lelki fejlődés ezen a téren oly mértékben blokkolt,
hogy a testben ilyen agresszív és rendhagyó módon tör utat magának; a rák testi
szinten valósítja meg azt, amire a tudat szintjén lenne szükség; a rosszindulatú
burjánzás igen hamar átterjed az olyan területekre, mint pl. a párkapcsolat vagy az ellentétek kiegyensúlyozása (vese), kicserélődés és kommunikáció (tüdő)
vagy az élet értelmének kérdése (máj).Feldolgozás:
kérdőre vonni az élet értelméről és megemésztéséről szóló régi, elavult
beidegződések és meggyőződések létjogosultságát, és adott esetben kíméletlenül
kiirtani azokat; az értelmezés és emésztés témakörében végre teret engedni a saját, új,
szokatlan és esetleg akár merész elképzelések számára, bátran hagyni kibontakozni
azokat; emlékezni korábbi álmainkra, céljainkra, terveinkre, amelyeket az életben meg
akartunk valósítani, és most nekilátni határozottan és „vakmerően" átültetni azokat
mostani élethelyzetünkbe; a mostani lehetőségeinkkel megvalósítani azokat, annak
tudatában, hogy már úgysincs mit vesztenünk; bátorság az egyéni, sajátos
megvalósításhoz, ahhoz, hogy végre a magunk útját járjuk; a testet tehermentesíteni
azzal, hogy a növekedési impulzusokat a tudat szintjére emeljük (ahelyett hogy
a rákos sejtek kapnák ezt a feladatot); minden, a rákkal kapcsolatos biztonsági
intézkedést figyelembe venni, mivel a rák a szervezet egészét érinti.Feloldás:
feladni a régi, saját természetünktől idegen értelmezéseket, értékeléseket,
ítéleteket, elképzeléseket a feldolgozást és a megemésztést illetően, és „erőszakosan"
és nyíltan harcolni saját életutunkért, az élet számunkra tartogatott lehetőségeiért;
értelmet találni a spiritualitásban, az érzékek világában, ahelyett hogy „testbeszéddel"
oldanánk meg a dolgot; felismerni annak szükségességét, hogy a testi és egyben
életveszélyes szintről az embert próbáló, de életmentő szellemi-lelki szintre jussunk,
és itt érjünk el növekedést az adott ősprincípium hatáskörén belül; a minden határt
túlszárnyaló szeretet újrafelfedezése életünkben; félretenni a mások által felállított,
idegen normákat, idetartoznak a saját magunk által elfogadott és saját életünk részeivé
tett idegen normák is, ezen túl pedig csak a saját legfőbb törvényszerűségeinknek
elkötelezetten élni és alkotni, kifejezni magunkat. -
#40935168
törölt tag
válasz
Gadgetfan_
#98
üzenetére

-
HuMarc
veterán
válasz
#40935168
#93
üzenetére
Senki sem azért szerette Jobs-ot, mert olyan hú de kedves volt és kiskutyákat osztogatott óvodákban, hanem mert korunk egyik legforradalmibb embere volt.
Forradalmasította a GUI-t, az egeret, a PC-t, az animációs filmeket, a zenelejátszókat, az okostelefonokat, a tableteket, megalkotta (vagyis az Intel alkotta meg a MacBook Air mintájára) az ultrabook kategóriát és még rengeteg más dolgot is köszönhetünk neki. Igen, mostanra már az Apple "csak" egy hype, mint a Coca Cola vagy az Adidas, de be kell látni, hogy ha Steve Jobs nem lett volna, a világ szegényebb lett volna. R.I.P. Steve.
-
azbest
félisten

Egy éve. -
SShadow
aktív tag
válasz
zotyesz66
#69
üzenetére
Ez az autós hozzászólás már Bocs de azt kell hogy mondjam BAROMSÁG.
Láttál már közelröl mondjuk egy VW futóművet????
A Fábia/ibiza/polo csavarral pontosan megegyezik azért mert ez igy költség hatékonyabb
Hidd el tudom miről beszélek Ibizám van pont ugyanaz az Audi a2es hátsószilent van a kocsiba mint a haver Fabiájába!
De a motorokkal ugyanez a helyzet apró hangolási változások lehetnek de a HW ugyanaz! -
8nemesis8
veterán
Fordulat fordulat, szerintem ez annyit jelent, hogy fontos a jó ár, ami Amerikát leszámítva az apple-t nem jellemzi talán, viszont akkor is még csak most tudnak olyan tabletet készíteni android fronton ami nem szaggat...
Androidos user vagyok amúgy, de felidegesít, hogy androidnál annyira nincsenek optimalizálva a szoftok, persze a rengeteg különböző hardver miatt eléggé nehéz is ezt megtenni.
-
x6radio
tag
válasz
Mr.Csizmás
#68
üzenetére
Hallottam a nevet, viszont nem vagyok nagy tablet párti

-
bteebi
veterán
Amilyen baromi drágák az iPad-ek is, így érthető, egyúttal örömteli is a visszaszorulásuk. Kíváncsi vagyok, hogy az Apple fog-e erre érdemben bármit is lépni (pl. árcsökkentéssel), vagy inkább maradnak a jól bevált marketingnél.
-
ambushka
aktív tag
válasz
Mr.Csizmás
#75
üzenetére
Semmi. Egy nokiat láttam, az is azért volt a srácnál, mert ő olyan munkát végzett, aminél féltette az S3-at, illetve én rendeltem nyár közepén egy GNexust.
-
vince
őstag
válasz
Mr.Csizmás
#75
üzenetére
sztem nem reprezentatív a felmérése

-
ambushka
aktív tag
válasz
Mr.Csizmás
#73
üzenetére
Én ezt értem és beszéltem is erről velük

Csak azért írtam, mert a másik kollega nem hitte el, hogy a többi gyártó max a 6%-ot üti meg.
3 fajta telefont láttam: iPhone 4/4s, SGS3 és random blackberryk, semmi mást.
-
Mr.Csizmás
titán
mert ott előfizetésben az az árszint, amit kb. max egyheti munkával megkeres a csóró ember is. (gondolom nekik is 28 ezres nyugdíjuk van, csak nem forintban...
)ők meg valszeg (és a nagy többség) nem fanatizmusból vesz i-t, hanem azért mert jól működik, stabil. mint a nokia népmodellek anno (csak nekünk itt hu-ban jóval drágább...)
-
whitezo88
nagyúr
amellett hogy ez nem igazi reprezentítív felmérét, gratuálok a gyártóknak, hogy összesen, együtt sikerült megközelíteni egy cég három darab termékét. Egyenként leosztva kicsit más a fekvés. Amúgy kellett 2,5 év. és az android tabletekben benne van a 25 ezres dzsunka is, nem csak a transformer meg a Tab.
-
zotyesz66
őstag
Nem igazán akarok ezen vitatkozni, vannak közös dolgok, de max 20-30%, a többi mind más! Pl. a padlólemezen kívül a komplett karosszéria, a futómű, a szigetelések, az egész beltér. Motorból is van egy csomó amit egy Skodába vagy Seatba nem építenek be vagy csak teljesen más hengerfejjel, elektronikával. Szóval azért nem úgy van az hogy felcsicsázol egy octaviát és kész az a4...
Szerintem nem luxus az iphone. Attól mert sokan nem engedhetik meg maguknak még nem az; azért mert sokan nem tudnak elutazni Görögországba egy 3 csillagos szállodába 2 hétre attól még az sem luxus. Az sajnos több nagyságrenddel följebb kezdődik. -
x6radio
tag
válasz
sunyijanika
#1
üzenetére
Egyet értek. Mellesleg Apple vagy sem, mindig lesz egy jobb. Lehet kijön egy újabb ipad megint az lesz a csúcs(2 hónapig) aztán kijön egy samsung vagy bármi más ami ugyanolyan jó, vagy jobb, 50%-al olcsóbb árcédulával

-
mrhitoshi
veterán
Mindkettő felvetés helyes lehet.
Amúgy meg nem értem azt a gondolatmenetet, hogy kiadjak 120eFt-ot egy olyan dologért, amiről tudom, hogy nem lelném hasznát. Egy 120W-os minőségi tápot sem fogok azért venni, hogy megtudjam, nekem nagyobb teljesítmény kell.
Tudom magamról, illetve helyzetembl, hogy nem lenne elég számomra egy mobil os-el ellátott felnagyított telefon. Nekem kell az x86-os platform, és erre jó lesz majd a Win8. -
Gadgetfan_
senior tag
Ez szerintem várható volt. Kezdetekben az Android használhatatlan volt tableten, kész kínszenvedés volt használni egy iPad-hez képest (tapasztalat). Az ICS óta azonban legalább olyan jól használható, gyors és gördülékeny mint az iPad-ek. Bár szerintem még mindig az iPad3 a legjobb tablet ami kapható, és nem cserélném el az enyémet semmire, de el tudom képzelni, hogy egyre több ember vesz különböző indokok miatt inkább Adroidos tabot ipad helyett vagy akár mellett.
-
bambano
titán
válasz
mrhitoshi
#61
üzenetére
"Igazából tabletek esetében, nincs értelme a tudásról beszélni, mert alapból le vannak butítva.": a kérdés, hogy szerszámhoz keresed a feladatot vagy feladathoz a szerszámot, nem tabletfüggő.
szerintem meg nincsenek lebutítva a tabletek. neked milyen tableted van, amivel a tapasztaltaidat szerezted?
-
MongolZ
addikt
Nem megsérteni akartam ezzel akárkit is. Egyszerűen arról van szó (mint ahogy pl. PC-k, laptopok esetében is), hogy az emberek döntő többsége megveszi a tabletet, mert azt látja, hogy az menő, az most hatalmas királyság, meg a szomszédnak is van, nekem mirét ne legyen, közben meg kb. a nagy semmire használja.
-
bambano
titán
"99%-a a tulajdonosoknak azt se tudja, hogy miket tud a tablete, nem hogy még a tudását is kihasználná.": miért is? én nem arra használom a tabletet, amit tud, hanem arra, amire szükségem van. nem vadászom az alkalmazási lehetőségeket a tudása szerint, hanem olyan tabletet keresek, ami tudja azt, ami nekem kell.
vagyis nem kell tudnom, mit tud a tabletem, elég, ha azt tudom, hogy hogyan használjam arra, amire szükségem van.
fordítva ülsz kicsit a lovon...
-
MongolZ
addikt
válasz
zotyesz66
#57
üzenetére
A minőségbiztosítási rendszer nem különbözik sehol. Maga a minőség az különbözhet. Rengeteg darab egyezik. Már régóta. Rengeteg alkatrész csereszabatos. Még Te magad is azt írod, hogy bizonyos fődarabok azonosak. Pl. motor, váltó, stb

Luxuscikk az, amiért érthetetlenül sokat kérnek és fizetnek. Lásd az összes tablet. 99%-a a tulajdonosoknak azt se tudja, hogy miket tud a tablete, nem hogy még a tudását is kihasználná.
-
zotyesz66
őstag
Baromira más egy Skoda és egy Audi futóműve pl. ebben biztos lehetsz. Bizonyos fődarabok azonosak, de totál más a minőségbiztosítási rendszer. Hogy a minőségük azonos lenne... hát vicc. Mondom ezt úgy hogy finoman szólva sem vagyok oda a VW csoportért
Az iphone és ipad pedig nem luxuscikk, amit milliószámra értékesítenek az nem is lehet az. Itthon talán annak számít de ez csak az országot minősíti. -
tDr1v3r
veterán
válasz
kiskaktusz
#53
üzenetére
Eddig is csak a fejlődő országokban számított menőnek...

-
MongolZ
addikt
válasz
M@trixfan
#48
üzenetére
Luxuscikk. Divatb*zik. Stb. Ismerős?
A VW/stb. pedig egy konszern, egyes típusok ugyanazt az alvázat, felfügfesztést, stb. alkatrészeket alkalmazzák. Ugyanazokat. Eltűnt a hatalmas különbség (persze még van, de minimális).
(Nézd csak meg az új Seat Toledót és a Skoda Rapidot.)
-
kiskaktusz
addikt
Nocsak, már nem menő az iPad?
![;]](//cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)
-
azbest
félisten
Visszakerestem a PH!-n az ipad bejelentéses híreket / írásokat. Mind a három iPad generáció $499 -ről indul, persze a nagy háttértáras 3G változatok ennél jóval drágábbak voltak, egészen $829-ig mentek el. Mind a három generációnál ezek voltak az árak.
Általában, ha megnézel az apple terméketek, akkor azt találod, belőnek egy fix árat és a modellfrissítések sokáig ezt tartják, tartalmilag bővítik a készülékeket. Általában amikor valami új termékkel vagy komolyabb tartalmi váltással jönnek, akkor változtatnak az árazáson és a konkurenciához képes ilyenkor kifejezetten jók az áraik (a konkurencia még drágább, vagy eleve csak később kapja meg a technológiát, lásd más tokozású intel procik, nagyfelbontású kijelzők). Persze itt a hasonló képességű eszközökkel kell összehasonlítani, mert nem meglepő módon sok más neves gyártó is árul hasonló áron készülékeket. Néhány éve szoktak rá arra, hogy a régebbi modelleket is gyártásban tartják és az aktuális modellnél alacsonyabb áron érhetőek el.
Van egy oldal ahol az összes eddigi specifikációját és árát megnézheted: [link]
Abból lehet még itthoni árkülönbség, hogy régen még kerülőúton jutottak be az apple cuccok az országba, de mára már itt is van bejáratott hivatalos csatorna. Ja az első változat 8 hónap késéssel ért ide hivatalosan, előtte kerülőúton és drágábban hozták be. A hivatalos úton viszont hasonló árak voltak, mint most.
-
Olvastatok valahol arról, hogy darabszámban mekkora lehet a világon a tablet piac? Hogy összesen mennyi tablet lehet a világban? Vagy egy olyan adatot valahol, amiből ki lehetne következtetni?
-
edward2
addikt
Dupla
-
edward2
addikt
Meglepő... Ki hitte volna, hogy 1000 termék le fog nyomni 1-et. Aki mást képzelt az álmodott.
Amúgy a nexus 7 adatokat jó lenne végre látni.
Végképp megváltozhat a kép ha valóban lesz 99$-os butított nexus 7.
-
M@trixfan
addikt
"Attól, hogy megveszik, még aránytalanul drága" Ez közgazdaságtanilag értelmezhetetlen, még kontextuson kívül emelve, általánosságént is. A kocsis hasonlat nem igaz, viszont a minőségi sorrend majdnem jó: a Seat van leghátul és az Audi/VW nagyon egymás mellett van. Esküszöm "no offense", csak mindenkinek jobb az igazság, abból tudunk fejlődni.
Amúgy ez az egészséges arány minőség alapján, az Apple "csak" egy tablet gyakorlatilag. Viszont visszafelé nézve a legdurvább a statisztika. Azt jelent, hogy ennyire rossz volt a konkurencia. Sőt, még a prémium szegmensben is gyengén szerepeltek!

-
tDr1v3r
veterán
Azért az kemény, hogy a Kindle Fire-nak mennyi részesedése lett pár hónap alatt...
-
Angel1981
veterán
Most nagyon meglepődtem!
Kéne még 1-2 piackutató felmérése is, hogy igazán autentikus legyen az eredmény. -
Sanya
nagyúr
csak egy kicsit gondold tovább.
Amikor megjelent az iphone 4, akkor itthon a kártyafüggetlen telefon ára 250.000 forint volt. Egy Ipad kb 2 éve olyan 180.000 forint körül kóstált.
Jelenleg? sokkal kevesebbe kerül mindkettő, mivel az olcsó androidos konkurencia, esetlegesen jól összerakott, s még el nem romlott i termékek miatti keresletvisszaesés következtében az apple is ára csökkentett.
emellett ne felejtsük el, hogy a nagy bevétele mellett az i termékek fejlesztése sem olcsó mulatság, jelenleg az i5 is drágábban gyártható mint az i4s tavaly, szóval ez azt jelenti, hogy ha az apple tartani akarja a bevételnövekedést, akkor vmi nagyot kell alakítania. -
fatal`
titán
válasz
Mr.Csizmás
#42
üzenetére
Igen, mert a 2.2 és a 2.3 használatához doktori diploma kell...
Ja nem, mégsem

-
Mr.Csizmás
titán
lehet összefüggésben van azzal, hogy a 3.0, 4.0, 4.1 már tényleg civil ember számára is használható...?
-
Tin
veterán
de ez nem mond ellent a cikknek, egyszerűen hatalmas ütemben bővül a piac, amiben hatalmas ütemben csökken az apple részesedése az egészből. amíg az egész ekkora ütemben nő, addig az apple bevételei is nőnek.
azt nem értem, miért magyarázza mindenki másféleképpen a cikket. az ábra címe: a tablet felhasználók százalékos eloszlása az oprendszereket tekintve, mindez az USA felnőtt lakosságára nézve.
2011-ben a tablet használók 15%-a androidos, és 81%-a ios-es tabletet használt.
2012 első fél évében a tablet használók 48%-a androidos, és 52%-a ios-es tabletet használt.plusz megjegyzés, hogy a google nexus 7 és az új kindle, illetve barnes and noble gépeladások ebben még nincsenek benne.
tehát, előre tör a tabletpiacon az android, és csökken az ios részesedése. ez lehet, hogy azért van, mert a piacbővüléssel a felhasználók 90%-a androidot tabletet vesz, és csak 10% ios-t, de lehet, hogy az ios felhasználók egy része áttért androidra, vagy ezermillió lehetőség van.
nem kell ebbe többet belelátni.
-
azbest
félisten
A hangzatos százalékokkal csak az a baj, hogy elég kevés információt hordoznak. Ha ott szerepelnének mellette, hogy ezek hány darabot és mennyi bevételt jelentenek, akkor már lehetne leszűrni belőle tanulságot.
Egyre több apple tabletet adnak el és gondolom egyre több bevételt is termelnek:[link].
Az nem hatja meg a részvényeseket, hogy többször annyi olcsó androidos készüléket kell eladni, hogy közelítsék az apple profitját, ettől még az apple döntögeti a saját eladási rekordjait.
Tehát hiába mondja azt a cikk, hogy az apple visszaszorult mert már csak 52% a részesedése, ettől függetlenül a valóság az, hogy tör előre mint a talajvíz. Amit linkeltem táblázatot, ott 5.7M US eladás szerepel, az apple pedig ugyanerre az időszakra 17M eladást mond globálisan.
-
zotyesz66
őstag
Miért? Megveszik ennyiért is, nem? Máskülönben meg egyetértek (tényleg drága az összes), de az ipad 2 nem drágább mint a többi és legalább normálisan össze van rakva.
Nekünk csak egy használt ipad 1 van, de monnyuk a múltkor a MA-ban szerepelő Sony tabletet nagyon elfogadnám helyette vagy mellé, mert azért még ez is elég sokmindenben helyt áll. -
Remus389
nagyúr

lassan, de biztosan...
ennyi
-
dfsz34
őstag
válasz
zotyesz66
#26
üzenetére
Na de ilyen hír még nem volt, hogy lengyel zö(l)dségest perelnek amiért almát használt logónak ami hunyorítva messziről és az alját letakarva akár még az apple logó tetejére is hasonlíthat, meg aztán ott van a másik bűnük is, hogy lengyel .pl domain nevet használnak, ami plusz egy p betűvel meg a magánhangzókkal máris apple-t ad ki és ezek így együtt fellendíthették az üzletet, ez már a fájdalomküszöb
érdekes emberek a jogászok, komolyan mondom
aki nem jön rá, hogy ez miért szánalmas, annak úgysem lehet elmagyarázni

nekem erről a sokkal komolyabb per jutott eszembe, amikor érdekes optikai torzítással sikerült lefényképezni a samsung tábláját, hogy még jobban hasonlítson
biztos a fényviszonyok miatt volt az is, meg a mostani is, hogy ha csak a tetejét nézed, meg ha a .pl -hez hozzáadsz 3 betüt, akkor már hasonlít a logó, ergó perlés
ezekre nincs szüksége egy komoly cégnek, szerintem ha Jobs még élne nem a lengyel zödségessel foglalkoznának, hanem értelmes dolgokkal
-
Tigerclaw
nagyúr
Hajrá!

Ennek a hírnek mindenki csak örülhet. (na jó az Apple részvényesek és fejesek nem)
iPadom van de ha nincs rendes konkurencia, nem fog fejlődni rendesen. Igaz itt nem a hardverre gondolok, mert arra egy szavam se lehet, de az iOS-re nagyon ráférne egy komoly frissítés. Remélhetőleg az WP8, W8 RT is leszakít egy nagy darabot az iOS tortájából és lesz igazi verseny.
-
Laci.M
senior tag
A cikkel semmi baj sincs. Az apple jogászai tényleg túl vannak pörögve.
Egyébként pont nem értesülnek az ilyen hírekről az apple tulajok, legalábbis akiket én ismerek semmit nem tudnak az ilyen pereskedésekről. Arra jók az ilyen hírek, hogy mi, akik olvasunk mobilkommunikációs híreket legyen miről veszekednünk...
Még mielőtt Apple utálónak neveznél az apple telefonok tetszenek, de ár/értékben sehol nincsenek, ezért nem is veszek apple terméket, (meg android párti vagyok 2 éve, rengeteg program/játék arra van megvéve, mostmár nem szívesen váltanék)Van androidos tabletem (amely még az őszön újabb androidos tabletre lesz cserélve), és két androidos telefonom. Ha errefele vizsgálnák a statisztikát erőssen Android felé billenteném. Viszont a családunkban van még egy Androidos telefon, meg két Nokia 6310.

-
zotyesz66
őstag
Figyelj, ha egy 150.000-es tabletet megnyomorgatsz és recseg, valamint színeződik a kijelzője az szimplán gáz. Szóval kanyarban sincs. Tökmindegy, hogy fém vagy műanyag, a Nexus7 miért jobb?
Pedig tud a samu jót csinálni ha akar (az említett tab 7.7, csak mondjuk azt pont betiltották sajna), de valamiért nem akar. -
LSL1337
őstag
válasz
zotyesz66
#21
üzenetére
kanyarban sincs?, jólvan, nem tudom az alu vs műanyag témában miért csak ez számít
hordozd a vasdarabot akkor, más elképzelés, ugyan úgy jó minőség, de a te elmédben köszönőviszonyban sincs.a 2 OS sincs köszönőviszonyban, és nem értem továbbra is mit jelent az eladás, kb mintha a fidesz lenne a legjobb párt, mert legtöbben arra szavaztak?

attól hogy 100millió másik gyökérnek mi tetszik, az engem hol befolyásol?
eladási adat továbbra sem feature, csak apple amazinginary keynote-n -
dfsz34
őstag
-
zotyesz66
őstag
A szifon drága, de az ipad egyáltalán nem az. Mármint az épkézláb minőségi konkurenciához képest (Transformer pl.) A Samsung meg az egy Tab 7.7 kivételével minőségben a kanyarban sincs sajnos. A Kindle Fire nélkül itt is látszik, hogy sehol sem lenne a többi és ugye ez is inkább az Amazonnak köszönhető mint az Androidnak.
-
Destructo
senior tag
Majd visszafordul....egyébként meg aki androidos táblát vesz lehet venne iPadot..csak nem teheti meg...Sajnos ebből a szempontból szerintem nem versenyképes a felmérés.20k ért vannak androidos tabletek. Használtan mennyi is egy iPad első gen? Hát igen....

-
bolvar
senior tag
válasz
sunyijanika
#1
üzenetére
elég butaság amit írsz.mint márka még mindig ők a vezetők.az hogy 5-6-7 androidos gyártó(persze itt most a Samsung szakítja a legnagyobbat) szakít egy szeletet abból a 48% őket nem fenyegeti.nemrég volt is erről cikk keress vissza piac majd 90%-i hasznát ők teszik zsebre...
-
Tin
veterán
csepp ellentmondás van... és pont abban, hogy a trend alapján az embereknek nem kell a drága divatcucc, hanem megelégszenek az olcsóbbal is. kétlem, hogy ebben a felmérésben számottevő mennyiséget képviselnének az olcsó kínai noname tabletek.
ha valóban a drága tableteket nézzük, ott biztos az ipad a nyerő, mivel az drága

nincs ebben sem csoda, eljött az idő, amikor a versenytársak utolérték az apple-t. még 1-2 ilyen ios6-hos hasonló malőr, meg újítások hiánya, és máris eltaknyolnak. nem lepődnék meg, ha a 7"-ra belépéskor a versenytársak az ipad mini mellé tennék fotón a sajátjukat, és megkérdeznék, "miért vennél 2 éves technológiát drágábban, ha itt a legújabb olcsóbban?"
az amcsik sem annyira hülyék... max tájékozatlanabbak.
-
Kov1024
tag
-
HuMarc
veterán
Nem gondoljátok, hogy ez az iPad vs. minden összehasonlítás hülyeség? Legalább gyártókra kéne bontani az "Android" részt... De a "legigazságosabb" az lenne, ha csak az árban is iPad-alternatívának számító tableteket vesszük, mivel aki vesz egy 30 000 Ft-os kínai néptabletet, az valószínűleg nem azért veszi, mert jobbnak tartja az iPad-nál, hanem mert nincs rá pénze.
-
banhammer
veterán
Végre valami jó hír.
-
bambano
titán
ez biztosan azért van, mert a vásárlók nem találnak oda az apple boltokba...
-
=Mentor=
őstag
Az Android tabletek az olcsó árukkal hódítanak, de ha a minőségi drága tableteket nézzük, ott bizony csúfosan kikap az egész Apple konkurencia. Remélhetőleg a WP8 ezen a fronton is valódi konkurenciát jelent majd.
-
anaqer
veterán
Plusz ezek szerintem eleve csak a smartphone adatok - az egyszerű szolgáltatói népmobilokat beleszámítva egészen más lenne a statisztika.
-
raper
senior tag
Ez egy amerikai felmérés volt és ott is csak egy szűkebb réteg, aki több pénzt is áldozhat műszaki berendezésére. Ott lehet én is ilyen készüléket vennék.
-
#95904256
törölt tag
-
MongolZ
addikt
"...46% Android alapú telefont, 38% iPhone-t, 10% pedig Blackberry-t használt."
Most ez tök komoly, hogy összesen 6%-nak van mondjuk régi Nokiája, vagy akármi mása? Ezt szimplán nem hiszem el. Ez a mintavételezés is olyan, hogy megcélzott egy csoportot (mondjuk a tablettulajdonosokét), akik valószínűleg nyargalnak a divat után, és az emberek döntő többsége pedig kilógott a sorból...
-
leslieke
Jómunkásember
Várható fordulat volt.
-
sunyijanika
tag
Remélem végre az apple is kap egy jó nagy pofont... és kicsit magukba szállnak végre a túlárazott termékeikkel együtt.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- Yettel topik
- Egyéni arckép 2. lépés: ARCKÉPSZERKESZTŐ
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Fűnyíró topik
- Battlefield 6
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Luna Ring 2.0 - így van értelme
- Windows 10
- Egyre meghatározóbb az internetes életben a Reddit
- sziku69: Szólánc.
- További aktív témák...
- Asus ROG Scar 18 - RTX 5090 - 64GB Ram 2x2TB SSD
- Bomba ár! Dell Vostro 5620 - i5-1240P I 8GB I 256SSD I 16" WUXGA I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Dell Vostro 15 3515 - Ryzen 5 I 8GB I 256SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo IdeaPad V110 - i5-6GEN I 8GB I 128SSD I 15,6" HD I HDMI I Cam I W10 I Gari!
- Bomba ár! HP Pavilion 15 - i5-4GEN I 8GB I 750GB I 15,6" HD Touch I Cam I W10 I Garancia!
- Apple iPhone 17 Pro 512GB & 1TB Bontatlan Független Összes Szín / 27% áfás ár
- Samsung Galaxy S10+ 128GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Hp ProDesk/ EliteDesk SFF/MT G4/ G5/ G6 / i5 8-9-10.gen /Win11- Számla, garancia
- BESZÁMÍTÁS! ASUS B550M R7 5700X 16GB DDR4 512GB SSD RTX 3070 8GB Aerocool P500B Digi ARGB 750W
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I7 9700 / RTX 3070 / 16GB DDR4 / 1TB SSD!
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Örülök, hogy a piac úgy alakult, ahogy, mert így van választék, van verseny, van motiváció mindkettőnek jobb lenni a másiknál és lényegében EZ lenne az emberiség érdeke, nem a szabadalomharcok és a termonukleár.





Azt a szintet a Kindle Fire / Nexus 7 képviseli, a Samsung ugyanolyan drágán adja a tableteit mint az Apple.

![;]](http://cdn.rios.hu/dl/s/v1.gif)






