Hirdetés
Aktív témák
-
Lőre
tag
Elnézést a hosszú idézetért de ,ezek a mondatok Dávid Sándor szájából hangzottak el ,aki számomra valódi szaktekintélynek számít a technikai sportokat illetőleg,nem mint a Szimulátoros Wéber meg a barátok közt csabika.
- Ön szerint egy Ferrariban lenne Zsoltnak esélye? Mi kell ahhoz, hogy beülhessen egy piros autóba? (ikork)
- Hogy Ferrariban versenyezzen, arra nincs esélye, legalább is egyelőre, de ha be is ülne, szerintem nem tudná megfelelően elvezetni. Mint ahogy Schumacheren kívül az összes többi versenyző is gondban lenne vagy gondban van vele, lásd Barrichello, akinek ugyan a szerződése szerint Schumacher mögött kell maradnia, de messze nem annyival, mint amennyivel évek óta mögötte kullog. Egy ralipéldát tudok mondani: annak idején, amikor a ralivilágbajnokságban megjelentek az ún. újgenerációs versenyautók a maguk 500 lóerejével, majd be kellett őket tiltani, akkor a kétszeres világbajnok Walter Röhrl a betiltás mellett emelt szót, mondván, semmi szükség olyan autókra, melyeket a világon legfeljebb öten tudnak úgy ahogy elvezetni. Szerintem ugyanez a helyzet a Ferrarival is, a jelenlegi mezőnyben talán hárman, ha vannak, akik meg tudnának birkózni vele. A félreértések elkerülése végett: menni ugyan tudnának vele, de messze nem olyan eredményesen, mint ahogy Schumacher teszi.
ez talán elfogulatlan válaszként elfogadható magyarázat néhány nem ferrari szurkoló számára is,arra ,hogy miért számít Schumi a mai mezőny legjobbjának.
A lóversenyen sem a leggyorsabb lónak szokták eltörni a lábát ,hogy a többi utolérje,hanem a lemaradók valagát verik ostorral hogy gyorsabbak legyenek.
Így kellene itt is valahogy. Nem azért fohászkodni hogy a legjobb kiessen hanem legyőzni ugy hogy jobb legyek nála.
Aktív témák
- Gran Turismo
- TCL LCD és LED TV-k
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Xiaomi 17 - még mindig tart
- Távol-keleti webshopok OFF topikja (játékok, kuponok, stb.)
- Le Mans Ultimate
- Tőzsde és gazdaság
- Azonnali fotós kérdések órája
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Házimozi belépő szinten
- További aktív témák...
- Katonai Rugged laptopok Panasonic Toughbook 5-6. gen gar.
- Gamer PC-Számítógép! Csere-Beszámítás! I5 9600KF / RTX 3060Ti / 16GB DDR4 / 256SSD + 2TB HDD
- AKCIÓ! Intel Core i9 13900K 24 mag 32 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- LG UltraGear 27GR95QE-B 240 Hz OLED 2560x1440 Gamer Monitor 6 hó garancia Házhozszállítás
- AKCIÓS!! áthajtós érintős 360 szinteÚJ Dell 16 Plus 2-in-1 Ultra 7 258V Intel Arc 140V 32GB 2TB SSD
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest

