ZTE Blade V7 Lite - 64 bites tévedés

Az ötvenezer forint alatt beszerezhető, fémházas, ujjlenyomat-olvasóval ellátott ZTE járt tesztasztalunkon, ám míg Németországból ideért, átment egy felezőgépen.

Hirdetés

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Adatkommunikációs téren szerencsére nem csonkították a Blade V7 Lite itthon is piacra kerülő változatát, ha megelégszünk 3,6 gigabájtnyi belső tárolóval (amivel egyébként nehéz), akkor a nanoSIM-en kívül egy microSIM-et is belepakolhatunk, amiket dual standby módban használhatunk együtt, tehát amint az egyikről hívást indítunk, a másik lelép a hálózatról a beszélgetés végéig. A mobil támogatja a B20-as LTE sávot, a Cat.4-es modul segítségével akár 150/50 Mbps sávszélesség is elérhető, ezen kívül persze használhatunk 3G-t és WiFi-t is, a tesztalanyunkba került modul 802.11b/g/n hálózatokat ismer. NFC és infra nincs, a GPS-vevő pedig csak aktív internetkapcsolat esetén működik jól, GLONASS műholdakat egyáltalán nem lát. A Bluetooth 4.0-s szabványú, szenzorok szempontjából pedig jó a felhozatal, még iránytű is jutott bele.

Iránytű van, és a szenzoros felhozatal sem rossz Iránytű van, és a szenzoros felhozatal sem rossz
Iránytű van, és a szenzoros felhozatal sem rossz [+]

A beszélgetési hangminőség átlagos, a hangszóró közepes, de nagyon hangosan szólal meg, a mikrofonhoz pedig nincs ugyan külön zajszűrő egység, de kellően érzékeny, és megfelelő minőségű hangot továbbít. Böngészésre gyárilag a Google Chrome-ot kapjuk, ennek megfelelően a funkciók számára nem lehet panaszunk, viszont borzasztóan lassan történnek benne a dolgok, és ha két lapnál több között kell váltogatnunk, akkor szinte biztosan újratöltögetésekkel fogunk találkozni.

Ha beérjük 3,6 gigabájtnyi tárolóhellyel, akkor élhetünk a dual standby lehetőségével
Ha beérjük 3,6 gigabájtnyi tárolóhellyel, akkor élhetünk a dual standby lehetőségével [+]

Értékelés: ZTE Blade V7 Lite
Külső
Ergonómia 7 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 7 pont
Sebesség 6 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 6 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 6 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

A memória hiánya az üzemidőben is érezteti hatását, amíg újratöltögetéseket kell néznünk, értelemszerűen fölöslegesen világít a kijelző, dolgozik a hardver, és ezt lehet érezni a házilag nem cserélhető, 2500 mAh kapacitású akkumulátor teljesítményén is. A nap végére mindig könyörgött a telefon a töltőért, ilyenkor nagyjából 2,5-3 óra kijelzőidő volt olvasható a statisztikák között, ha csak offline videózással, közepes fényerőn, fülhallgatóval töltenénk el az időt, akkor óránként 10-12%-os merüléssel is megúszhatjuk, viszont 20% alatt már jóval drasztikusabban csökkennek a százalékok, így összességében 6 óra filmezésnél többel nem érdemes töltés nélkül számolni a 720p kijelzőn. Az 1 amper áramerősségű adapterrel és a gyári kábellel nagyjából 180 perc szükséges a teljes feltöltéshez.

Úgy tűnik, hogy a Nutella-szindróma elérte az okostelefonokat is. Egy-két országgal nyugatabbra ezt a mobilt 2 gigabájt RAM-mal és 16 gigabájtos belső tárolóval lehet újonnan, kártyafüggetlenül 150 euróért megvásárolni, ami nagyjából 45 000 forintot takar, ebben a konstrukcióban ez gond nélkül lenne méltó a plecsnire, hiszen minőségi anyagokból remekül összerakott, elegáns és alapvetően jól használható mobil, aminek az ujjlenyomat-olvasóján lehet érezni és kameráján lehet látni, hogy nem a csúcsmobilok ellen megy, de fájdalmas hibája nincsen. Itthon viszont 49 990 forintos áron megy a polcokra, és ezért 1 gigabájt RAM-ot és elméletileg 8, gyakorlatilag 3,6 gigabájtos belső tárolót adni szinte már pofátlanság, amikor a több mint egy éves Samsung Galaxy J5 DuoS-ba is 1,5 gigabájt került, nem beszélve a hasonló áron beszerezhető Xiaomi Mi 4C-ről, Honor 4C-ről, vagy akár a Lenovo Vibe S1 Lite-ról. A jól ismert ár/érték bajnokok persze 3 gigabájttal érkeznek, a Xiaomi Redmi 3S vagy a Vernee Thor előnye ilyen szempontból megkérdőjelezhetetlen. Sok jó ötletet vonultat fel a Blade V7 Lite, az előlapi vaku biztosan sokaknak fog tetszeni, a variálható funkciójú alsó gombok és a különböző gesztusvezérlések is szimpatikusak, a hardveres korlátokba azonban az is hamar bele fog ütközni, aki nem tartja magát hardcore felhasználónak, így ezúttal még a plecsni lehetősége sem merült fel.

szentkuti11

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

  • ZTE Blade V7 - kiélezve egy kiélezett piacra

    Ismét egy penge, kicsit élesebb, és a ZTE Blade A1-gyel ellentétben a hazai piacon is tiszteletét fogja tenni, márpedig a tapasztalatok alapján ez jó hírnek tűnik.

  • ZTE Blade A1- újra éles lehetne a penge

    Jól taktikázott a kínai gyártó: az ujjlenyomat-olvasó az egyik legdivatosabb extra manapság az okostelefonoknál, a ZTE pedig egy nagyon olcsó mobilba tett egy jó biometrikus szenzort.

  • MWC 2016: Kipróbáltuk a ZTE Blade V7 Lite-ot

    A V7 Lite a középkategória alsó szegmensében lehet esélyes, kisebb a kijelzője és gyengébb a hardvere fivérénél, viszont az Android friss, és a legfontosabb dolgok benne vannak.