Honor 4C - becsületkassza

Bevezető, tartozékok

Igazság szerint az egyik kedves olvasónk által küldött levél ébresztett rá minket arra, hogy nem is teszteltük a Honor egyik talán legjobb ár/érték arányú termékét, a 4C-t. Pedig szó mi szó, a készülék igencsak kecsegtető specifikációkkal rendelkezik, ennek ellenére a szűkebb pénztárcával rendelkező vásárlóknak is potenciális ajánlat lehet, vagyis újfent egy olyan telefont sikerült nagyító alá helyeznünk, melynek az előzetes várakozások alapján mindenképpen megvolt az esélye arra, hogy rendesen felkavarja az állóvizet.

Honor 4C
[+]

A Honor lényegében a Huawei leányvállalatának is tekinthető, a cég a távol-keleti országokban már viszonylag hosszú ideje, Európában viszont csak tavaly október óta forgalmaz önálló brandként modelleket. A kínaiak nem a szolgáltatókon keresztül kívánják elérni a felhasználókat, hanem szinte kizárólag a kártyafüggetlen piacot célozzák meg, és legfőképpen az online rendelésre helyezik a hangsúlyt. Ezáltal nyilván előny és hátrány is éri őket, hiszen nem tudják előfizetéses konstrukcióban kínálni újdonságaikat, viszont nem is kell bokszolni az operátorokkal azért, hogy termékeik bekerüljenek a kínálatba, nem utolsó sorban pedig bátran tudják a két SIM-et kezelő eszközök számát növelni (mert a 4C ezt is tudja).


[+] Honor 4C vs. LG G4

A vállalatot igazolta a tőlünk is különösen ajánlott plecsnit kiérdemlő Honor 6, de ha ez valakit nem győzött meg, akkor az említett mobil örökösére leadott több mint kilencmillió előrendelés tudatában már biztosan megváltoztatja majd a véleményét. Mai főszereplőnk, a 4C más kategóriában versenyez, inkább a középső szegmenst célozza meg, mégis vetélytársaihoz képest olyan extrákkal rendelkezik, mint a nyolcmagos processzor, a két SIM támogatás, vagy éppen a két gigabájtnyi rendszermemória, és még az árazása is rendkívül kedvezőre sikeredett, persze vannak olyan hiányosságai, amik megmagyarázzák az alacsony árfekvését.


[+]

A telefon a gyártóra jellemző kék dobozban érkezett hozzánk, méghozzá a Speedshopnak köszönhetően. Az ég világon semmi különlegességgel nem rendelkezik a csomagolás, csak két csillogó Honor feliratot láthatunk rajta. A papírkarton belsejének tetején fekszik a készülék, rögtön alatta egy ajándék előlapi fóliát pillanthatunk meg, amit érdemes rögtön felhelyezni a mobilra. A doboz aljába rejtették a microUSB kábelt és az 1 amperes töltőfejet, a korrekt árnak viszont rögtön itt az első áldozata, hiszen headsetet már nem pakoltak a 4C mellé.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

  • Honor 4X - négytalálatos

    A vállalat újdonsága lényegében a phabletek között versenyez az 5,5 hüvelykes HD kijelzővel, jó az üzemidő, erős a nyolcmagos processzor, a kamera jó képeket lő és az árat is sikerült eltalálni.

  • Honor 6 Plus - fókuszban a fókusz

    A remekül sikerült Honor 6 nagy testvére több egy phablet méretű variánsnál, a hátlapon például nem egy, hanem két kamera felel a remek képminőségért.

  • Honor 3C - időutazás

    HD kijelző és 2 gigabájt RAM az egyik oldalon, öregedő rendszerchip és régi Android főverzió a másikon – íme a Honor megfizethető középkategóriása.

  • Honor 6 - becsületbeli ügy

    Új márkát hozott létre a Huawei, Európában és hazánkban is kapható már a Honor 6, ami újfajta értékesítési modellel próbál vásárlókat szerezni. És erre minden esélyük meg is van.

Hirdetés