Hardver, szoftverezettség
Nem kell sokat használni a mobilt ahhoz, hogy rájöjjünk, a tesztkészülékünkben lévő hardver egyszerűen nem elég az akadásmentes működéshez, konkrétan rengeteg akadozással, várakozással találkoztunk, a multitasking képességek közel vannak a nullához, röviden összefoglalva rég találkozunk ennyire nehézkesen működő rendszerrel új mobil esetén, ami gyanússá tette, hogy itt nem csak a MediaTek MT6735 lesz a hibás. Azt persze előre lehetett tudni, hogy az MT6735P órajelei visszafogottabbak, így a négymagos Cortex-A53 processzor csupán 1 GHz-en működik, de önmagában még ez sem lenne halálos bűn, ellenben az 1 gigabájt RAM-mal. Hiszen hiába vesszük alapul a specifikációt, ami 2/16-os modellnél nem ismer kisebbet, a magyar forgalomba kerülő példányok esetén még ezt a szerény párost is le tudták felezni, így a memória gyakorlatilag állandóan tele van, a 8 gigabájtos tárolóból pedig 4-nél is kevesebb marad a felhasználónak. Ha nem használunk dual SIM-et, akkor a microSD természetesen megoldást jelenthet a tárolási problémákra, viszont a RAM szűkössége sajnos tényleg teljesen aláássa a használat élményét, pedig ez a mobil 50 ezer forintba kerül, nem egy tízesbe.
Teljesítmény-teszt | ||||
---|---|---|---|---|
Benchmark | ZTE Blade V7 Lite | Xiaomi Redmi 3S | Vernee Thor | LG X Power |
Rendszerchip | MediaTek MT6735P | Snapdragon 430 | MediaTek MT6753 | MediaTek MT6735 |
AnTuTu Benchmark 6.x | 23524 pont | 43173 pont | 37679 pont | 31991 pont |
Vellamo Browser | 1600 pont | 2565 pont | 2838 pont | 2477 pont |
Vellamo Metal | 662 pont | 1168 pont | 1059 pont | 856 pont |
Geekbench 4 (single / multi) | 431 / 1138 pont | 638 / 1884 pont | 663 / 1806 pont | 554 / 1514 pont |
GFXBench Manhattan onscreen | 3,5 fps | 14 fps | 9,1 fps | 6,6 fps |
GFXBench Manhattan offscreen | 1,8 fps | 7,1 fps | 4,5 fps | 3,0 fps |
GFXBench T-Rex onscreen | 8,3 fps | 26 fps | 19 fps | 15 fps |
GFXBench T-Rex offscreen | 4,9 fps | 16 fps | 12 fps | 8,5 fps |
A teljesítmény-mérések harmatos értékei innentől fogva maguktól értetődnek, egyetlen jó pontként azt írhatjuk be, hogy a Blade V7-nél sok gondot okozó melegedéssel itt egyáltalán nem találkoztunk, pedig a Lite is elég kecses eszköznek mondhatja magát. A mobilon futó Android rendszer javarészt gyári, egy MiFavor launcherre, még néhány egyéni funkcióra azért volt kapacitás, amiket a hardver ismeretében akár jól optimalizáltnak is nevezhetünk, viszont rengeteg a kisebb hiba és fordítási hiányosság, ami a kínai mobilok esetén azért nem ismeretlen, mindenesetre itt egyáltalán nem vészes, nem látunk mindent magyarul, de így legalább félrefordítással sem találkoztunk.
A Fényképezőgép hosszabb kifejezés, mint a Camera, ez látszik is az ikon aláírásán [+]
A beállítások között több extrát is találunk, választhatunk például Családi módot az alapvető launcher helyett, ami természetesen egy egyszerűsített, hatalmas ikonokkal és betűkkel operáló kezelőfelület, idősek és fiatal gyermekek számára lehet hasznos. Vannak egyszerű gesztusvezérlési opciók, amikkel elég sok MediaTek-alapú mobilnál lehet találkozni, gondolhatunk duplakoppos feloldásra, átfordítással némításra, vagy kihangosításra, ha telefonálás közben elemeljük a telefont a fülünktől. Működésük itt sem teljesen hibátlan, viszont alapvetően jó hatásfokkal lehet ezeket használni, és ami jó, hogy minden menüponthoz csináltak egy egyszerű, magyar nyelvű ismertetőt, így egyértelműsítve az extrák használatát. Az alsó érintőgombok funkcióját személyre szabhatjuk, így tehetjük jobb vagy bal oldalra a visszalépést, illetve az alkalmazásváltást. A kezdőoldalra visszajuttató gomb minden esetben a legnagyobb, középső.
A leegyszerűsített módban is működnek a gesztusvezérlések [+]
Flipes bőrtokok használatát is lehetővé teszi a rendszer, ha elemeljük a flipet, feloldja a kijelzőt, illetve ablakos nézetet is kínál a gyári megoldáshoz, többféle órastílussal. A hátlapra került ujjlenyomat-olvasó remek helyen van, de több gond is van vele. Egyrészt nem elég megérinteni a telefon hátulját a feloldáshoz, hanem először a kijelzőt kell valamilyen módon aktiválni, ami eleve lassítja a folyamatot, másrészt maga a rendszer sem sieti el az azonosítást. Hatásfoka nem túl jó, és ha nem ismeri fel az ujjat, késedelemmel, lusta rezgéssel reagál, ami tovább erősíti azt a késztetést, hogy: inkább lerajzolom azt a nyomorult mintát, csak ne kelljen még egyszer hozzáérni.
A memória általános kihasználtsága beszédes [+]
Az átlátható, barátságos kezelőfelület mögött pedig sok esetben ugyanazokkal a puritán programokkal találkozunk, amiket nagyjából azonnal érdemes lecserélni, rettentő nagy a kontraszt például a zenelejátszó flat, fülhallgatókat ábrázoló ikonja és a mögötte lévő szürke AOSP program között. Extrának nevezhető a ZTE Cares, ami a felmerülő problémákra próbál gyakran ismételt kérdésekkel, hardverteszttel, végső esetben pedig online ügyintéző segítségével reagálni. A WPS Office nevű dokumentumkezelő gond nélkül működik, a fájlkezelő is rendben van, elemtípusok szerint csoportosítani is tudja a telefon tartalmát.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!