Bemutatkozott a ZTE Blade V7 Plus

Hirdetés

A tavaly bemutatott ZTE Blade V7 alapvetően egy jól összerakott, megfelelően árazott, kellemesen középkategóriás eszköznek bizonyult a teszt során, kitűnő megjelenítési minőséggel és néhány szoftveresen orvosolható, apró kellemetlenséggel. Ugyanezen a vonalon kijött egy Blade V7 Lite verzió is, ami kissé kompaktabb, ami nagyszerű terv lett volna, de lényegesen gyengébb teljesítménnyel párosították, amit az ujjlenyomat-olvasó integrálása sem tudott kompenzálni. Ráadásul a magyarországi forgalmazásba szánt modell annyira lite lett a nyugat-európai variánshoz képest is, hogy az már nekünk volt kínos.

ZTE Blade V7 Plus
ZTE Blade V7 Plus

A gyártó viszont bemutatta a Blade V7 új variánsát, a ZTE Blade V7 Plust, ami annyival tud többet az alapvetően jól indító Blade V7-nél, hogy van a hátulján egy ujjlenyomat-olvasó. Egyébként minden maradt úgy, ahogy volt. Pedig már tavaly sem volt vérpezsdítő, noha rendben tette a dolgát, az 5,2 hüvelykes LTPS panel pedig valóban kifogástalannak bizonyult. Tehát a ZTE Blade V7 Plus ugyanazt a MediaTek MT6753-as lapkát kapta 2 GB rendszermemóriával és 16 GB belső tárhellyel, mint az elődmodell, megegyező dimenziók és minden egyéb mellett. Plusz ujjlenoymat-olvasó és 40 mAh extra akkumulátorkapacitás.

ZTE Blade V7
ZTE Blade V7 [+]

Nem állítanánk, hogy pontosan értjük a koncepciót, főleg annak fényében, hogy a most bemutatkozó V7 Plus még ugyanazt az Android Marshmallowt futtatja, mint az elődmodell.

  • Kapcsolódó cégek:
  • ZTE

Azóta történt

Előzmények

  • ZTE Blade V7 Lite - 64 bites tévedés

    Az ötvenezer forint alatt beszerezhető, fémházas, ujjlenyomat-olvasóval ellátott ZTE járt tesztasztalunkon, ám míg Németországból ideért, átment egy felezőgépen.

  • ZTE Blade V7 - kiélezve egy kiélezett piacra

    Ismét egy penge, kicsit élesebb, és a ZTE Blade A1-gyel ellentétben a hazai piacon is tiszteletét fogja tenni, márpedig a tapasztalatok alapján ez jó hírnek tűnik.

Hirdetés