Hirdetés

Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?

Álnéven tért vissza a Note, és szögletes külsővel teszi kerekké a csúcsmobilos történetet.

Külső és toll

Tízéves a Samsung Galaxy Note, a széria, amely legkedveltebb tesztcuccaim közé tartozott. Ezért érdekes, hogy sose birtokoltam efféle kelléket, így kis irigységgel tekintettem AliceWake-re, amikor az óriásképernyőn az S Pennel tevékenykedett. A Note egyszerre tartotta meg ugyanis a PDA-k hasznos kellékét és teremtette meg a csupa képernyős óriástelefon divatot. Ám egy éve, az S21-gyek startjánál kezdtem gyanakodni, hogy zavar került az erőbe: az Ultra megkapta az S Pen támogatást, de a tollat nem, és igaznak bizonyultak a pletykák, miszerint ősszel a házban rejtett stylus helyett a hajlítható stílus került főszerepbe.


[+]

Mégsem kerek a történet tolltartós Samsung mobil nélkül, és ahogy Bobbyt visszaimádkozták a Dallasba, úgy tért vissza a Note22 közkívánatra – persze így csak mi hívjuk, mert a Samsung valamiért S22 Ultra álnévre keresztelte. Pedig egyértelműen más vonalat képvisel 6,1 és 6,6”-es, lekerekített társai mellett: megnyerően szögletes szemből, csapott, ovális aljával megáll a saját lábán, az alumíniumvázhoz pedig olyan tökéletesen kanyarodnak a Gorilla Glass Victus+ védőüvegek, hogy tapintásra sem érezni, hol simulnak egybe.

Az Ultra panelje házával együtt elnyeli a legkisebb S22-t.
Az Ultra panelje házával együtt elnyeli a legkisebb S22-t. [+]

Az S22 Ultra matt feketében és bordó színben is irtó jól néz ki, kisebb méretalternatívával pedig a Samsung is bátran szabta a csúcskiadást 163,3 x 77,9 x 8,9 milliméteren és 228 grammon hatalmasra, ehhez passzoló, 6,8”-es Dynamic AMOLED 2X HDR10+ panelt közrefogva. Ez talán ma a legjobb képernyőarányú masina, melybe csak aprócska, 40 megapixeles szelfilyuk zavar bele, és a túloldal is előrelépett esztétikailag. Ajtót mutattak az S21 Ultra döbbenetes kamerasarkának: a 108 + 12 + 10 + 10 megapixeles szett és a lézeres fókuszsegéd elemei egyenként emelkednek ki – annyira azért még mindig, hogy a telefon az asztallapon egy kicsit billegjen.


[+]

A szolid lencsegyűjtemény szebben eltűnik a csúszós hátlap letisztult egységében, és a cseppektől sem kell tartani, hiszen maradt az IP68-alapú por és víz elleni védelem, ami a tollra is vonatkozik. Az utóbbival mondjuk furcsa a lekanyarodó szélek felől a vissza mozdulatot bevinni, de amúgy a panel túlzottan nem hajlik le és ügyesen szűri ki a véletlen érintéseket. Az biztos, hogy az S22 Ultra kétkezes, avagy egykezes és egytollas jószág egy rakás hasznos S Pen funkcióval, 4096 nyomásponttal, Bluetooth gesztusokkal és 10,5 cm-n azért aprócska tollal.


[+]

A gombbal ellátott ceruza eltörpül az érintőfunkciót kínáló Staedtler stylus mellett, amit valamelyik Samsung eseményen szereztem pár éve, az S Pen mindenesetre könnyed nyomásra bújik elő alulról, és csak eggyel határozottabb mozdulat kell visszapattintásához. Van erre amúgy egy könnyítő trükk: ha a toll tetejét előbb lenyomjuk, utána ellenállás nélkül akad meg a járat végén, amit speciel és jobbra helyeztem volna, ám balra vájtak neki utat a hangszóró, a Type-C port és a szimpla vagy dupla nanoSIM tálca mellett.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Elképesztő, 60 millió forintos összdíjazású AI hackathon Budapesten!

PR Budapesten rendezi meg egy magyar tech cég az első nemzetközi, 24 órás AI hackathonját! Bárki jelentkezhet, aki a mesterséges intelligenciában jártas és képes 24 óra alatt valami egyedit, kreatívat alkotni!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés