Samsung Galaxy A3 (2017) - indulhat a vizes vébén

Por- és vízálló IP-védelemmel, illetve a Galaxy S7 kicsinyített küllemével tér vissza a kompakt A3 az idei évben. Az üzemidő rendkívül meggyőző, a magas kezdőár és a visszafogott belső azonban változatlan maradt.

Bevezető

Kisebb csapatszintű értekezlet jött össze annak megvitatására, hogy a Samsung Galaxy A-szériáját tulajdonképpen milyen kategóriajelzővel illessük. Az A5-től fölfele ugyanis az áruk nem egyszer belecsúszik a hazai pénztárcához mért felső árkategóriába, persze gyönyörű küllemükkel, makulátlan összeszerelésükkel, gyors ujjlenyomat-olvasójukkal, jófajta kameráikkal és számos Samsung szolgáltatásukkal a drágább Galaxyk juthatnak az ember eszébe. A lóerő számot a gyártó azonban látványosan igyekszik visszafogni, hogy véletlenül se gondolja senki: a Samsung legjobb mobiljai ezek, hiszen ha az A-széria nem is olcsó, még mindig tekintélyes egy S7 edge felára.

2017-ben is az egykezes használat egyik bajnoka a Galaxy A3
2017-ben is az egykezes használat egyik bajnoka a Galaxy A3 [+]

A lenyűgöző kialakítású, ám középkategóriás hardverű szériának végeredményben a prémium jelző áll a legjobban, és elég csak a 2017-es modelleket megpillantani, esetleg megtapogatni, hogy a jelzőt ne kelljen megmagyarázni. Nemcsak a Galaxy S7 lekerekített minimalizmusa és fém/üveg kivitele került át 4,7-től 5,5 hüvelykig a szezonális A-mobilokba, hanem a tavalyi zászlóshajó IP68-as por- és vízálló minősítése is, ami kapásból szállítja a marketinggépezet puskaporát. A Samsung Pay fizetési rendszerhez tartozó MST, a Type-C port és egyéb nyalánkságok úgyszintén az újdonságok listáját gyarapítják, és akkor az always-on displayt, magyarul a mindig aktív kijelzőt még nem is említettem.

Nem csak mutatós küllemében, IP68-as védelmében is az S7-et idézi meg a Galaxy A3 (2017)
Nem csak mutatós küllemében, IP68-as védelmében is az S7-et idézi meg a Galaxy A3 (2017) [+]

A család legkisebb tagja az A3, amely eddig a sorozat legmostohább körülményeivel találkozott, hiszen a felső-középkategóriás ár mellé a négymagos rendszerchip és az 1,5 gigabájt RAM nem volt az igazi, meg is fosztották az elődöt egy erősebb plecsnitől. Az A-sorozatú készülékek eladásait nézve ugyanakkor kirajzolódik a hivatásból tesztelő és a választásból felhasználó között húzódó véleménykülönbség: egy ismerősöm hosszú ideje az első generációs A3 tulajdonosa, elégedett a szerintem visszafogott teljesítménnyel, bátran fényképez a véleményem szerint nem kiemelkedő kamerájával és a kisebb balesetek után is pár karc és a fémkeret némi megviselése jelzi a használatot. Egy szóval: máig használja és kedveli a kis masinát.

Szinte eltörpül a Galaxy A3 (2017) a tekintélyes méretű Gear S3 Frontier mellett
Szinte eltörpül a Galaxy A3 (2017) a tekintélyes méretű Gear S3 Frontier mellett [+]

A Galaxy A-telefonok ugyanis egyszerűen jól egybe vannak rakva, úgy külső, mint belső szempontjából, a 2017-es A3 pedig végre hardveresen is előrelépett, immáron a 14 nanométeres csíkszélességen gyártott, nyolcmagos Exynos 7870-et bevetve, 2 gigabájt RAM társaságában. Százezer forint körül ez persze az abszolút minimum, és ismét tesztelői hozzávetés, miszerint bele kellett volna férjen a nagyobb testvérek jobb kamerája vagy 32 gigabájtos tárolója, és szerintem 2017-ben, ilyen terméknévvel a 2015-ös Android Marshmallow sem okés. Magyarán, az idei A3 sem lép a kisebb legendának számító Galaxy Alpha örökébe, pedig olvasóink közül sokan beruháznának egy újabb kompakt Samsung csúcstelefonra. Az A3 a szerkesztőségbe az XXL GSM jóvoltából vándorolt el.

Külső és kijelző

Az idei A3 és A5 olyan gyorsan befutott hozzánk, hogy a csomagolás lemaradt, a kis tesztelői tasak mindenesetre tartalmazta az 5V, 1,67A / 9V, 2 amperes gyorstöltőt és az USB-C kábelt. A csomagolásban ezen túl egy SIM-tű és egy mikrofonos füles lesz, no és persze, amitől néhány havonta mi is széles mosolyra húzzuk a szánkat: egy igazán kompakt telefon. Négy éve biztos nem neveztünk volna a 135,4 x 66,2 x 7,9 milliméteres és 138 grammos jószágot, 4,7 hüvelykes kijelzőjével aprónak, ám az összes mostanában megjelent okostelefont méret szerint sorrendbe rakva az A3 valahol a sor első csoportjában landolna. A kis Galaxy ennek megfelelően légiesen pihen a kézben és könnyen csúszik a zsebbe – meg mindenhova máshova, továbbra is sikamlós az üveg kivitel.

Egy mutatós telefon és egy mutatós óra – nem filléres kombináció
Egy mutatós telefon és egy mutatós óra – nem filléres kombináció [+]

A kényelmet szolgálja az elődmodellekénél is komfortosabbra vett forma: a jókora sarokívek, a kerekded oldalélek és az elő- és hátlapi Gorilla Glass védőüveg csiszolása a széleken egy összezsugorodott S7-re emlékeztetik az embert, az pedig elég sok mindenki szerint gyönyörű, eme sorok íróját is beleértve. Bár az első A3-nál a harmadik nagyobbra nőtt, az egykezes használat a hölgy vásárlóknak sem lehet gond, ráadásul 2350 milliamperórásra hízott a telep, ami csak előnyökkel járhat. A tökéletes összeszerelés és illesztések nem csak esztétikai célt szolgálnak: a kissé nyúlánk ketyere IP68-as szabvány szerint por- és vízálló, a termékoldal szerint legfeljebb 1,5 méter mélységig és 30 percig. Kétségtelenül ez a 2017-es széria legfőbb előrelépése.

A képélesség elmegy, minden másban remek a Super AMOLED HD kijelző
A képélesség elmegy, minden másban remek a Super AMOLED HD kijelző, napfény alatt például extra fényerő segít be [+]

Kijelző-teszt
Mérés Samsung Galaxy A3 (2017) Sony Xperia X Compact Huawei P9 lite Samsung Galaxy A3 (2016)
Fehér fényerő (max.) 388 / 700 nit 545 nit 507 nit 388 / 556 nit
Fehér fényerő (min.) 1,8 nit 4,8 nit 10,7 nit 1,8 nit
Fekete fényerő 0 nit 0,44 nit 0,38 nit 0 nit
Kontrasztarány végtelen 1239:1 1335:1 végtelen
Színhőmérséklet 7737 / 6826 K 8621 K + kézi 8575 K + kézi 7619 / 6637 K

A felbontás maradt 720 x 1280 pixel Super AMOLED technológiával és diamond pentile szubpixel elrendeléssel. Ez még éppen elfogadható képélességet, sémától függően kirobbanóan élénk vagy pontosan kalibrált színeket, remek napfény alatti láthatóságot és kellően sötét panelt jelent a takaró alatt. A 700 nit a táblázatban pontszerű felület maximális fénysűrűségét jelenti. A betekintési szögek hibátlanok, akárcsak az érintési érzékenység, a rezgőmotor közepesen erős. Megmaradt a fehér háttér világítású, kapacitív alkalmazásváltó és vissza gomb, közöttük az érintésalapú ujjlenyomat-olvasóval ellátott home billentyűvel. Felül fénymérő, közelségérzékelő, 8 megapixeles kamera, Samsung felirat és beszélgetési hangszóró pihen – innen talán pár millimétert faragni lehetett volna, persze itt a legkevésbé releváns a felesleg, lévén az ujjaknak csak a képernyő tetejéig kell érniük. Értesítési LED nincs, mindig aktív, informatív kijelző viszont van kárpótlásképpen.

Hiába fürkészi a szem alul a multimédiás hangszórót, nem ott van
Hiába fürkészi a szem alul a multimédiás hangszórót, nem ott van [+]

Ha pár szezonnal ezelőtt a tekintélyesen kidomborodó kamerarendszer volt a divat a hátlapon, a fényképes tudásra terelve a figyelmet, akkor idén az ésszerűbb, a hátlapi síkba süllyesztett lencse indíthat trendet, és olvasóink közül sokan bármikor aláírnák a 8 milliméteres készülékvastagságot 5-6 helyett, ha asztallapra helyezve nem a lencsén támaszkodik a telefon teteje. Az A3 pont ezt kínálja: 13 megapixeles szenzora, f/1,9-es rekeszértékű optikája és ledes villanója az üvegburkolattal egy síkban marad. Ezen az oldalon mindössze egy Samsung felirat töri meg a feketében, fakóaranyban, kékben és rózsaszínben is megnyerő formavilágot. A fémkeret a tesztmobil esetében éjsötét festést kapott, az üveglap határozottabb fényvisszaverésével szemben visszafogott csillogással.

Félmillió forintos luxustelefon társaságában sem kell a kompakt A3 (2017)-nek szégyenkeznie
Félmillió forintos luxustelefon társaságában sem kell a kompakt A3 (2017)-nek szégyenkeznie [+]

Minden oldalra jutott valami, csak feltétlenül a megszokott helyére: a füles és a immáron Type-C típusú USB kábel alulra mehet, a nanoSIM és microSD tálca pedig felülről piszkálható elő a mellékelt tű segítségével. Némi gumizás segíti a határozott visszanyomást és a víz kívül tartását. Mikrofonból alulra és felülre is került egy. A hangerőt a bal oldalon lehet állítani a könnyen elérhető és lenyomható gombokkal, a bekapcsoló átellenes pozícióba került. Sokan megrökönyödve fedezhetik fel efölött a multimédiás hangszórót, de hát, ha már nem sztereó és nem az előlapra került, mégiscsak kevesebb az esély ott a vétlen letakarására. Ha pedig fekvő helyzetbe fordítja a telefont az ember, nem jobbról, hanem felülről jön a hang, szerintem ez is előnyös. A 2017-es A3 külsőben ízig-vérig prémium kategóriás, hibátlanul összerakott és szempárokat vonzó masina, és nem utolsó sorban egy kompakt, könnyen hordozható darab. A következő oldalakon kiderül, hogy ami benne lakozik, az is felnő-e a feladathoz.

Hardver és Grace UX

Ideje volt az eddig négyhengeres A3 alá V8-as motort pakolni, a 14 nanométeres csíkszélességen gyártott Exynos 7870 Octa pedig korrekt processzoros teljesítményt nyújt nyolc, 1,6 gigahertzes processzormagjával és alacsony fogyasztásával. Előrelépés a 2 gigabájt RAM is, a Mali-T830-as grafikus gyorsító visszafogott konfigurációja viszont épphogy elmegy, a vaskosabb 3D-s játékok már dadognak, noha a készüléket fel nem melegítik. A tároló igazán felhízhatott volna 32 gigabájtosra (a mellékelt 16-ból csak 9 érhető el), vagy legalább lehetne egy 3/32 gigabájtos opció, a konkurencia olcsóbban kínál ilyet. A tároló legfeljebb 256 gigabájtos microSD kártyával bővíthető, amelyre formázás után telepíteni is lehet (adoptive storage). Összességében a Snapdragon 625 időtállóbb SoC lett volna, de azért szögezzük le: az A3 2017 sokkal fürgébb az elődjénél és az alkalmazáskezelés is egész gyors. A Samsung UI-hoz „méltóan” persze előfordulnak itt-ott apróbb megakadások, néha a billentyűzet lassabban ugrik fel a kelleténél, a görgetés sem mindenhol hibátlan. A home gombot megnyomva is van 2-3 tizedmásodpercnyi késedelem, csak nem teljesítmény, hanem funkcióbeli okból: a billentyűt duplán lenyomva indul a kamera.

Teljesítmény-teszt
Benchmark Samsung Galaxy A3 (2017) Xiaomi Redmi 3S Vernee Thor Lenovo K6
Rendszerchip Samsung 7870 Snapdragon 430 MediaTek MT6753 Snapdragon 430
AnTuTu Benchmark 6.x 45725 pont 43173 pont 37679 pont 44013 pont
Vellamo Browser 3078 pont 2565 pont 2838 pont 2419 pont
Vellamo Metal 1136 pont 1168 pont 1059 pont 1032 pont
Geekbench 4 (single / multi) 675 / 3202 pont 638 / 1884 pont 663 / 1806 pont 619 / 1748 pont
GFXBench Manhattan onscreen 9,8 fps 14 fps 9,1 fps 7,0 fps
GFXBench Manhattan offscreen 5,0 fps 7,1 fps 4,5 fps 7,1 fps
GFXBench T-Rex onscreen 19 fps 26 fps 19 fps 16 fps
GFXBench T-Rex offscreen 12 fps 16 fps 12 fps 16 fps


[+]

Nem okés 2017 elején, az évszámmal a terméknévben, hogy a világ legnagyobb mobilgyártója 2015-ös Androiddal dob piacra egy drága telefont, még ha a Note7-ből ismerős, friss Grace UX önfelülettel is. Tavaly nyáron kijött a 7.0-s Android, úgyhogy aligha 6.0.1-et kellene ezeknek a Galaxyknak futtatnia, noha a frissítés bizonyosan készülőfélben van. Persze a 22-es csapdájába került a gyártó: az S7 sorozatra csak most kezd befutni a Nougat, és nem jelenthették be az olcsóbb A-sorozatot 7.0-val úgy, hogy az aktuális zászlóshajója még nem volt elérhető. Az A3 egyébként is az S7-et utánozza, úgyhogy nem akar elé vágni semmiben, inkább valami hasonlót nyújt kisebben, olcsóbban, lassabban és kevesebb feature-rel. Ha a végeredmény a felhasználónak tetszik, legközelebb talán a drága modellen gondolkozik el.


[+]

A Grace UX 4 x 4, 4 x 5 vagy 5 x 5-ös ikonkiosztással operál a főoldalon, alulra 4 vagy 5 tálcaelem fér, balról pedig a megszokott Flipboard hírolvasó helyett az upday egész oldalas widgetjét lehet elősimítani. Itt is tematikusan kérhetünk idegen nyelvű híreket, magyar portálok nem jelennek meg és a közösségi bejegyzések sem épülnek be. A témázható felület megtartotta az egykori TouchWiz tulajdonságait, csak letisztultabb lett a képlet. A különféle köntösök mindent átszabnak a kapcsolóktól és az ikonoktól kezdve a billentyűzeten át a tárcsázó hátteréig, nem kell ragaszkodni a gyári küllemhez. Az alaptéma fehér kapcsolókkal operál, felülről lehúzva öt ilyen jelenik meg az értesítésekkel, újabb mozdulattal még tíz és a fényerőcsúszka is legördíthető.

A mindig aktív kijelző hasznos és szerencsére nem fogyaszt sokat
A mindig aktív kijelző hasznos és szerencsére nem fogyaszt sokat [+]

Akad egyszerű, nagy ikonos és pár gesztusvezérlési mód (hívásfogadás vagy képernyőkép készítés tenyérsuhintással, rezgéses jelzés felemeléskor, némítás lefordítással), ezeknél azonban bizonyosan népszerűbb lesz a mindig aktív kijelző. Az AMOLED panel fekete háttér előtt, keveset fogyasztva jeleníti meg az órát, a dátumot, a töltöttséget és az értesítési ikonokat akkor is, ha a képernyő le van zárva. Egy-egy ikont duplán megérintve mindjárt be lehet lépni az adott alkalmazásba, bár ennél talán hasznosabb volna, ha érintésre maguk az értesítések jelennek meg, feloldás nélkül, lásd a OnePlus 3T megoldását. Ezen felül a naptár és a zenelejátszó widgetje is kidobható az always-on displayre, avagy egyszerűen egy állókép is megjelenhet, aminek kevésbé van értelme.

Szoftverek, biztonság

Az eszköz karbantartása nevű beállítás az akkumulátor, a tároló, a memória és a biztonság állapotát monitorozza (Knox & Intel Security), előáll javaslatokkal és kérésre automatikus erőforrás-felszabadítással. Egyébként nem szükséges itt matatni, mert 5-6 app egyébként is a gyorsítótárban marad, rakoncátlankodás nélkül. Inkább probléma a tároló gyors megtelése, ezen meg nem egy szoftver, hanem egy microSD kártya tud segíteni.


[+]

Átkerült a csúcsszériából a Game Launcher és a Game Tools. Az előbbi nem csak egy mappába gyűjti a telepített játékokat, ezeket akár némítva is elindítja, nehogy másokat megzavarjunk a környezetünkben (vagy mondjuk Bog megtudja, hogy munka közben csikorognak a kerekek). Kimaradt viszont az akkumulátorkímélő játék opció a grafikai minőség leszabályozására, pedig pont jól jött volna a szaggatós Real Racing 3 esetében. A Game Tools egy játék közben elérhető lebegőikon, amellyel könnyen rögzíthető képernyőkép, videó, blokkolható a vissza és alkalmazásváltó gomb, valamint az értesítések.


[+]

A tárcsázó támogatja a gyorskeresést és gyorshívást, a telefonkönyv pedig számos fiókból, a SIM-ről és a telefonról is behívja a tételeket. A szám nélküliek elrejthetők, a megjelenítési, rendezési és szűrési opciókra a névjegyzékben lehet rábukkanni. A TouchWiz billentyűzet magyar tudása kifogástalan, akad helyesírási ellenőrzés és korrektúra, akárcsak ujjhúzós bevitel, a karakterek felett pedig számsor. Méretezési opciók is vannak. Az ujjlenyomat-olvasó érintésalapú, villámgyors és roppant megbízható. Most már elég a szenzort csak megérinteni, a billentyűt nem szükséges lenyomni, ami kényelmesebbé teszi az azonosítást.


[+]

A képernyőzár mellett a webes fiókokba való bejelentkezéshez, a mobilos fizetéshez, a Samsung funkciók kezeléséhez és a biztonságos mappához is bevethető az ilyen típusú védelem. Ez utóbbi tulajdonképpen egy alternatív felhasználói környezetet jelent, ahova személyes képek, fájlok és adatok mozgathatók, és ahol a nyílt környezettől független fiókok létrehozhatók. Innen bejelentkezve egy alternatív közösségi fiókba vagy innen fényképezve minden adat a biztonságos, védett környezetben marad, és az innen érkező értesítések is csak akkor jelennek meg nyílt felületen, ha ezt kifejezetten engedélyezzük.


[+]

Amellett, hogy a Google ismert alkalmazásai ellátogattak, elérhető egy sor Microsoft alkalmazás is: a Word, az Excel, a PowerPoint, a OneNote, a OneDrive, emellett a Facebook és az Instagram. A Samsungtól ott a remek naptár, a jófajta fájlkezelő, az óra, a számológép, az időjárás, a Gear kezelő, a fejlett egészség- és edzéskövető (S Health), az email, a jegyzetelő, az S Voice hangasszisztens és a hangrögzítő, amely idegen nyelven diktálva szöveggé is tudja alakítani a mondandót. Továbbiakat a Galaxy Apps webáruházból lehet berántani, a Samsung Cloud felhőtárhelyben pedig 15 gigabájt jár ingyen, a kameraképek, a videók, a személyes adatok és a biztonsági mentések számára. Természetesen a Play Áruház és a Google 15 gigabájtnyi Drive tárhelye is adott.


[+]

Az Internet névre keresztelt böngésző rendben kezel egy rakás lapot, vált asztali elrendezése, szinkronizálja a könyvjelzőket, menti az oldalakat, installál bővítményeket és helyez indítóikonokat a főoldalra. Kellemes extra a webes fiókokba való bejelentkezés ujjlenyomattal: egyszer kell csak az adott fiókba felhasználónév és jelszó bepötyögésével belépni, onnantól mehet a biometrikus azonosítóval. A honlapok betöltése gyors és a görgetés is javarészt akadásmentes, a vaskosabb lapoknál aztán előjönnek a dadogások. A remek fényerejű, ám aprócska kijelző mindenképpen hasznos, ha nincs szemközelben nagyobb képernyő, ám órákon át azért nem ideális 4,7 hüvelykes mobilon szörfölni.  

Multimédia

A Galaxy A3 idén is maradt a szimpla, 13 megapixeles hátlapi kameránál, azaz nem kapta meg a nagyobb testvérek 16 megapixeles modulját, ami a hat számjegyű végösszeget súrolva véleményes. A fókusz is csak közepes sebességű, a led villanó fénye átlag feletti. Az optika itt és a 8 megapixeles szelfikamera esetében is f/1,9 rekeszértékű, azaz jó fényerejű. A szoftver a TouchWizből átemelt, mára hatékonyra leegyszerűsített fajta, ami a home gomb dupla lenyomásával két másodperc alatt elindul. Balra simítva érhetők el az effektek és az arcszépítés beállításai, jobbra pedig a módok (HDR, panoráma, képsorozat, éjszakai, étel). Ugyanitt profi felület is választható, ott azonban csak a mérési mód, az érzékenység, a fehéregyensúly és az expozíció állítható. Nem úgy a Manual Camerában vagy más camera2 API-s szoftverben, ahol a záridő is (1/8 másodpercig). Elvileg DNG RAW mentés is van, a gyakorlatban viszont használhatatlan eredmények születnek.


[+]

A nappali képminőség a felső-középkategóriában elfogadható. A vonalélesség rendben van, igaz ez a szélekre is, az algoritmus viszont előszeretettel él zajmentesítéssel és élesítéssel, ami nem ideális a finomabb részletek szempontjából. A dinamikatartomány okés, bár az A3 néha akkor is hajlamos picit alulexponálni, ha csak pár százaléka égne ki a képnek. Ezen segíthet a HDR mód. A fehéregyensúly nagyjából rendben van, a makrókra pedig sok részlet jut, és 7-8 centire meg lehet közelíteni a témát. Mindazonáltal nappal sem a leggyorsabb a fókusz, naplemente után pedig még lomhább.

A kamera szépen belesimul a hátlapi üveg síkjába
A kamera szépen belesimul a hátlapi üveg síkjába. Bal oldalon a monó hangszóró rácsa pillantható meg [+]

Este komoly részlethiánnyal kell számolni, és nem mindig világos, hogy az automata, a HDR, a kézi vagy az éjszakai módból épp melyik lövi a leghasználhatóbb képet. Azért készülhetnek használható fotók, csak nagy az eltérés a nappali minőséghez képest. A 1080p-s klipek részletgazdagsága pazar (17 Mbps, H.264), a képélesség és a dinamikatartomány rendben van, a sztereó hangminőség is elfogadható (256 Kbps AAC LC), íme, egy példa. Hiányzik viszont az optikai képstabilizátor a fagyos időben remegő kéz áldatlan hatásainak kiküszöbölésére. A 8 megapixeles szelfiképek minősége decens, a képernyő itt is felvillan egyfajta vakuként, ha a fényviszonyok megkívánják. Arcszépítő módok természetesen vannak. Itt egy példa.


[+]

A Play Zene a megvásárolt és előfizetett tartalmak mellett a helyben tárolt állományokat is lejátssza, listák, előadók, albumok, dalok és műfajok szerint csoportosítva. Van kezdőképernyős, értesítési paneles és mindig aktív kijelzős widget, SoundAlive néven fejlett hangszínszabályzó, hangzásfeljavítás, mélyhang-kiemelés, AdaptSound kalibráció és néhány effekt. Az S-szériából hiányzó FM-rádió is megtalálható. Az indítóikonnal nem rendelkező videolejátszó a H.264, a H.264, a H.265, az Mpeg4 és az Xvid kódolásokkal, illetve a feliratokkal megbirkózik, az AC3 hang és a DivX lejátszásához ellenben alternatív szoftvert kell beszerezni. A hardver 1080p-ig minden klipet gond nélkül meghajt, a 4K viszont már túl nagy falat. A gyári lejátszó egyik oldalán csúsztatva az ujjat a fényerő, a másikon a hangerő állítható. Akad ablakos és egész képernyős lejátszás, emellett képernyőkép és rövid animGIF is rögzíthető, szerzői jogi figyelmeztetés mellett.


[+]

Furcsának tűnhet, hogy a monó hangszóró jobb oldalra, a bekapcsoló fölé került, én is inkább a sztereó előlapi megoldást preferálom, ez az elrendezés viszont garantálja, hogy a tenyér vagy az ujjak nem takarják el az apró rácsozatot, amely meglepően erélyesen szól egy kompakt mobilhoz képest. A bejövő hívást így biztosan meghallani és a zenei minőség is korrekt, noha mélyhangból sokra ne számítsunk, inkább közepes és magas tartományokban kellemes a helyzet, némi sistergés mellett. A fülesre korrekt minőség jut hibátlan frekvenciaátvitellel, nem lefülelhető zajjal vagy sztereó áthallással, átlag feletti, bár nem csúcskategóriára jellemző részletességgel. A hangerőre nem panaszkodtam HD50-emet rákötve.

Adatkommunikáció, üzemidő, végszó

A nálunk járt A3 egy nanoSIM-et fogadott be, de létezik dual SIM-es kiszerelés is, megosztott SIM2 / microSD foglalattal. A legnagyobb elérhető 4G adatsebesség régiótól függően Cat.6-os alapokon nyugszik (300/50 Mbps), 3G-n 42/5,76 Mbps a plafon. A beszélgetési hangminőség teljesen jó, mindkét oldalon tisztán értettük egymást, a hangerő átlag felett teljesített. A WiFi modem kétcsatornás 802.11a/b/g/n/ac alapokon, Directtel és hotspottal. A Bluetooth 4.2-s A2DP-vel és LE-vel. Az USB 2.0-s Type-C foglalattal, MTP-vel és OTG-vel, MHL nélkül. A navigáláshoz az A-GPS mellett a GPS és a Glonass műholdak segítségét is be lehet vetni, a Beidout és a Galileót nem. A pozicionálás villámgyors, van iránytű, NFC és a Samsung Payhez bevethető MST, akárcsak gyorsulásmérő, giroszkóp és légnyomásmérő. Nincs viszont infra.

Jelen modell egy nanoSIM-et és egy microSD kártyát fogad be
Jelen modell egy nanoSIM-et és egy microSD kártyát fogad be [+]

Kis telefonhoz általában kis akkumulátor jár, a takarékos hardvernek és a megfelelő optimalizálásnak hála azonban sikerült a maximumot kihozni a 2350 milliamperórás telepből, ami 5-6 órás képernyőidőket jelentett a tesztnapok során, sok mászkálással és fényképezéssel. Egy intenzív nap biztos kijön egy töltésből, másfél-kettő pedig visszafogottan nyomogatva. A mindig aktív kijelző úgy 10-15%-kal rövidíti meg az egyébként remek készenlétet naponta, kikapcsolva értelemszerűen még tovább húzza az A3 egy töltésről. Ott van aztán a Google Doze és a Samsung-féle alkalmazásfigyelő, amely listázza az intenzív fogyasztású appokat. A közepes és maximális energiatakarékos módok pedig további finomhangolást nyújtanak (antennák, teljesítmény, háttérfolyamatok korlátozása, az utóbbi lényegében minden okosfunkciót kilő). Netezni fél fényerőn, egy töltésről nem kevesebb, mint 15 órát lehet, videózni, tárhelyről pedig 18 órán át, nem semmi. Ha a másfél órán belül végző gyorstöltést még idevesszük, akkor elismeréssel csettinthetek: a kis A3 felnőtt a nagy testvérek kellemesen jó üzemidejéhez.

A Galaxy A3 (2017) és a Gear S3 Frontier igazán jól mutat egymás társaságában
A Galaxy A3 (2017) és a Gear S3 Frontier igazán jól mutat egymás társaságában [+]

Értékelés: Samsung Galaxy A3 (2017)
Külső
Ergonómia 10 pont
Anyaghasználat 10 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 8 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 6 pont
Hogyan értékelünk?

Az androidos világban a nagyobb mindig jobb elve sajnos továbbra is tartja magát, ami azt jelenti, ahogy az Xperia XZ felszereltebb az X Compactnál, úgy a Galaxy A5 / A7 (2017) is jobb kamerát, több lóerőt és nagyobb RAM/tárhely opciót kínál az A3-nál. Pedig sok olvasónk várja epekedve a Galaxy Alpha igazi folytatását, és kártyafüggetlenül, 100 ezer forintért az A3 (2017) nem az 13 megapixeles kamerájával, középkategóriás teljesítményével és szűkös tárhelyével, bár 70 ezer forintért is látjuk GSM boltban, ami sokkal barátibb. Ott lesznek aztán a szolgáltatói kedvezmények, egyébként ez az A-széria népszerű értékesítési terepe. Az Android Marshmallow-n ragadt rendszer sem az igazi, bár a Nougatra való váltás elég sanszos. Az A3 tehát továbbra is túlárazott a specifikáció szempontjából, ám igazi prémium eszköz a többi tulajdonságában, és itt kezd csak beleerősíteni.

Ami a sorozatot egyébként is népszerűvé tette, még jobb lett: az S7 küllemét megörökölve az A3 nem csak roppant mutatós, kényelmes és könnyű is kezelni, a makulátlan fém/üveg konstrukció pedig por- és vízálló kivitelt kapott. Ráadásképpen az A3 tényleg kompakt és megkockáztatom: komfortosabb használni a szögletesebb, vastagabb apró Xperiánál. A lóerőhiány a komolyabb 3D-s játékoknál sajnos érezhető, ezeket leszámítva az Exynos 7870 Octa viszont jelentősen előrelépett az elődmodell négymagosához képest, a tároló meg legalább bővíthető. Az A-széria továbbra is vastag pénztárcát kíván, cserébe viszont ezúttal sem hibázik jelentőset, a remek fényerejű, mindig aktív kijelző, az NFC és az MST, a biztonságos mappa, a Game Tools, a Grace UX felület, a gyorstöltés, az ujjlenyomat-olvasó és a decens audioképességek pedig garantálják a plecsnit. A Xiaomi Redmi 3s-sel és társaival egy piacon ugyanakkor semmiképpen sem valamelyik erősebbet, hanem az A3-ra tökéletesen illőt: a 2017-es kompakt Galaxy ugyanis nekem határozottan:

Samsung Galaxy A3 (2017)

Bone123

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Samsung Galaxy A3 (2017)
Samsung Galaxy A3 (2017) Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 135,4 x 66,2 x 7,9milliméter
Tömeg 138 gramm
Színvariációk fekete, arany, kék, rózsaszín
SIM-foglalat nanoSIM / dual nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,7 hüvelyk
Kijelző felbontása 720x 1280 pixel (312 ppi)
Kijelző típusa Super AMOLED kapacitív érintőkijelző
Készülékház védelme Gorilla Glass elöl-hátul
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Samsung Exynos 7870 Octa
Processzor típusa 1,6 GHz-es, nyolcmagos Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 14 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Mali-T830
RAM mérete 2 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 16 GB (9 GB elérhető)
Memória bővíthetősége microSD (max. 256 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 800/850/900/1800/1900/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 300 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.2 (A2DP, EDR LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac (dual band, hotspot, Direct)
USB Type-C (USB 2.0, MTP, OTG)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 6.0.1 (Marshmallow)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, Hangouts, Google Maps, FM-rádió, Galaxy Apps, Upday, Game Launcher, S Health, Témázó, Eszköz Karbantartása, Jegyzet, S Voice, Naptár, Word, Excel, Skype, OneDrive, OneNote
Multimédia
Fő kamera 13 megapixel, autófókusz, LED segédfény
Másodlagos kamera 8 megapixel
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 2350 mAh-s
Készenléti idő n/a
Beszélgetési idő 17 óra (3G)
Zenelejátszási idő 41 / 55 óra (mindig aktív kijelző kikapcsolva)
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor, fénymérő, közelségérzékelő, gyorsulásmérő, iránytű, légnyomásmérő, NFC, MST, mindig aktív kijelző, IP68-as védelem, Gorilla Glass elő- és hátlap, ujjlenyomat-olvasó

Azóta történt

Előzmények

  • Samsung Galaxy S7 - páratlan galaxiS

    A Samsung legújabb zászlóshajója ránézésre nem tűnik a haditengerészet forradalmának, a tavalyi flottaparancsnok mégis veteránnak érződik, amint a fedélzetre lépünk, pláne, ha a gépházba is lenézünk.

  • Samsung Galaxy S7 edge - a tökéletesség határán

    A Samsung hallgatott a felhasználókra: az ismerős ívek por- és vízálló burkolatot, microSD kártyafoglalatot, hatalmas telepet és ultragyors kamerát rejtenek. Szinte minden területen van fejlődés, ez tényleg modellváltás.

  • Samsung Galaxy A3 (2016) - a család kicsi kincse

    Több fronton is többet ígér az üveg hátlapos, HD kijelzős Galaxy A3 (2016) az elődjénél. A kérdés persze az, hogy a felső-középkategóriás árazás mellett mindez elég lesz-e a sikerhez.

  • Samsung Galaxy Alpha - valóban egy karakter

    Az Alpha kecses fémkeretes házzal, komoly hardverrel, Cat.6-os LTE modemmel, Super AMOLED kijelzővel és ujjlenyomat-olvasóval kíván az ősz egyik nagy slágere lenni.

Hirdetés