Mobvoi TicWatch Pro 5 Enduro - kitartás kartárs?

WearOS 3.5, két kijelző, hosszú üzemidő, és zavaró apróságok a legújabb TicWatch modellben.

Fitnesz, üzemidő, összegzés

Kétsávos műholdas kapcsolattal, barométerrel, iránytűvel és a vibramotorral dolgozik az Enduro edzéseink során, előbbiek adatot gyűjtenek, utóbbi pedig erőteljes rezgéssel juttatja tudtunkra, ha elértünk egy megadott célt vagy megtettünk egy bizonyos távot. A rögzített tevékenységek után regenerálódási időt is számol az óra, ami tapasztalataink alapján pontosnak tűnik. Pontos a GPS által rögzített útvonal is távolság szempontjából, de városi környezetben azért a rajzolt ívek néha több méterrel arrébb tűnnek fel a térképen. Egy Garmin Vívoactive 4-gyel összevetve azonos távolságon lépésszámban alászámol a TicWatch és utólag sem korrigál a telefon adatai alapján, vagyis ha edzést rögzítünk az órával, akkor kizárólag annak az adataira hagyatkozik. Számomra az automata tevékenységérzékelés túlbuzgó volt, például tempósabb rövid sétákat a villamosmegállóig már elkezdett kültéri futásként rögzíteni.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A rögzített adatokat az órán is részleteiben megtekinthetjük, de a telefonos alkalmazásba is megy a szinkron, amint csatlakoznak. GPX exportra vagy importra nem találtam lehetőséget, futóedzés beállításai között csak időtartamot, távot vagy elhasznált kalóriákat enged megadni az óra, egyéni útvonalat nem. Erre megoldást jelenthet például a Strava vagy a NRC alkalmazás telepítése, és a Mobvoi saját egészség és edzés alkalmazásának hanyagolása. Ha mégis ezt szeretnénk használni, akkor a rögzített tevékenységeinket a Mobvoi barátainkkal megoszthatjuk, vagy az edzés adatait táblázatban, esetleg fotóra ráírva képként is kimenthetjük.

Az egészségügyi szenzorok, a töltő és a hangszóró az óratest hátoldalán
Az egészségügyi szenzorok, a töltő és a hangszóró az óratest hátoldalán [+]

A pulzusfigyelés és a véroxigén-szint mérés pontos az említett Garmint viszonyítási alapként véve, ahogy a barométer által mért emelkedési és süllyedési magasságok is. A pulzusváltozás kijelzése ugyanakkor kicsit késésben van a Garminhoz képest. Az Enduro lépésszám figyelője nem becsapható olyan otthoni tevékenységekkel, mint számítógépen pötyögés, fogmosás vagy mosogatás, és ha nem kapcsoljuk ki a célokat, akkor minden óránkban ránk szól, hogy minimum 100 lépést tegyünk már meg a célért. Korábban említve volt, hogy az energiatakarékos második kijelző az adott pulzuszónához igazított színnel segít, na, ez a nyári napsütésben kint szinte egyáltalán nem látható, bár maga a panel a ráeső fény szögében tök jól olvasható. A korona tekerésével edzés közben is tudunk a különböző értékek között váltogatni az energiatakarékos kijelzőn.

Hirdetés

Napi állapot áttekintés az óránNapi állapot áttekintés az óránNapi állapot áttekintés az órán Napi állapot áttekintés az órán (forrás: Mobilaréna) [+]

Pontosnak tűnik az alváskövetése is az órának, már ami az alvással töltött időintervallum kiszámolását illeti. Viszont itt is feltűnik az edzéskövetésnél is jelen levű túlbuzgóság, például az unokaöcsémmel leültem rajzolni egyik délután és az óra szerint aludtam 1 órát és 12 percet közben. Az alvásfázisok megállapítása a Garminnal összevetve egyezik, és a Mobvoi alkalmazásban láthatjuk korábbi rögzített alvásainkkal összevetve egyes napjainkat, így követhetjük a trendeket. De tanácsokkal nem lát el az óra, se az app azon kívül, hogy ha úgy látja, túl későn feküdtünk vagy korán keltünk, kiírja “egy egészséges alvási ütem betartása fontos az egészségünk szempontjából”. Ennél azért láttunk már komplexebb megoldásokat, és elvileg itt is vannak, ha előfizetünk valami VIP csomagra. Van lehetőség arra is, hogy a horkolást figyelje az óra, de ezt a funkciót a telefonos appból kell elindítani, mert a telefon mikrofonjait is használja. Csak ugye telefont meg nem kéne nyomkodni már alvás előtt legalább egy órával.

(forrás: Mobilaréna) [+]

Üzemidő terén vegyesek az érzéseim. A Mobvoi promóciós anyagaiban az szerepel, hogy akár 90 órányi folyamatos használatra is elég az Enduro 628 mAh-s telepe. Ez reálisnak tűnik abban az esetben, ha a gyári beállításokkal csatoljuk csuklónkra az órát, vagyis a pulzusfigyelésen kívül az összes többi egészségügyi funkciót takaréklángra tesszük. Értsd: csak akkor mérnek, ha manuálisan elindítjuk, hogy mérjenek. A 0/24-es állapotmonitorozást bekapcsolva, egy órányi GPS-es követett tevékenységgel, és az órával alvást is rögzítve egy nap alatt 39%-ot evett meg az Enduro az aksiból, amivel túlzásnak tűnik a közel négy napnyi 90 óra, reálisabb a három nap körüli üzemidő. Ez azért annyira nem kiemelkedően sok a Xiaomi, Samsung Wear OS rendszerű eszközeihez képest. Éjszakára az alváskövetés alatt energiatakarékra állítja egyébként magát az eszköz. De jó hír, hogy a dobozban mellékelt töltővel és egy mezei 5 wattos USB-A töltőfejjel is fél óra alatt is magába szív több mint egy napnyi energiát az óra.

Összegzés

Mobvoi TicWatch Pro 5 Enduro
Pro
Energiatakarékos második kijelző
Jó üzemidő
Kényelmes, visszafogott dizájn
Gyors rendszerfelület
Kontra
Nem a legfrissebb Wear OS rendszer, nem számíthatunk hosszútávú szoftveres támogatásra
A szoftver fele és a mobilos alkalmazás nem beszél magyarul
A kiemelkedő üzemidő csak a funkciók egy részének kikapcsolásával érhető el
Időnként feleslegesen túlbuzgó automatikus tevékenységkövetés
Magas kezdőár, egyes funkciók a szoftverben fizetős VIP tagság mögé vannak zárva

Tele van jó ötletekkel, félmegoldásokkal és túlzásokkal a TicWatch Pro 5 Enduro. Kezdjük a jó ötletekkel, ilyen az energiatakarékos második kijelző, a tekerhető és kattintható korona. Félmegoldásnak én a szoftvert nevezném, úgy en bloc. A Wear OS 3.5 egy korosodó rendszer, a Wear OS 4 már egy ideje piacon van, hamarosan érkezik a Wear OS 5 is. A Xiaomi legalább azt ígéri, hogy a 3.5-tel piacra került órája frissül is az 5-ösre, a Mobvoi ilyen ígéretet nem is tesz. Aztán a túlzások. Enduro az eszköz neve, de miért is? Az üzemidő nem kiemelkedő, a kialakítás inkább illik irodista csuklóra, aki elmegy munka után edzőterembe, mintsem terepfutóéra, teljesítménytúrázóéra, vagy hegyi bringásra. Oké, a Garmin Enduro és a TicWatch Pro 5 Enduro nem egy árkategória, de utóbbi sem üzemidejével, sem kialakításával nem indokolja nevét. Legalább a vízállóságot kitolhatták volna 100 méteres mélységig, ha már kültéri használatra szánt sportóraként van eladva az eszköz.

A 140 ezer forint körüli 360 eurós áron szerintünk nem elnézhető, hogy az óra félig, a mobilos app pedig egyáltalán nem beszél magyarul. Ennél jelentősen olcsóbban ott van a hazai piacon a Samsung Galaxy Watch 6 két méretben, akár LTE modemmel, frissebb rendszerrel és magyar támogatással. De ha hajlandóak vagyunk lemondani az LTE modemről, akár a Watch 5 Pro vagy a Watch 6 Classic is belefér ebbe az árba. A Xiaomi szintén két Wear OS rendszerű órát ad, a Watch 2 Pro százezer forint körül megy, a sima Watch 2 pedig bőven alatta. A Garmin kínálatában ott van az okosóra vonalon a friss Vívoactive 5 vagy a kifutóban lévő Venu 2 és 2 Plus, ha pedig sportosabb megjelenésű óráról van szó, akkor a Forerunner 255 sokkal jobban látható MiP kijelzővel. Bár személyes tapasztalom nincs velük, meg kell említenem még a Polar multisport óráit is, a Vantage és az Ignite szériából is vannak konkurensek. Női csuklóra pedig a Pixel Watch második generációja lehet érdemi alternatíva kecsesebb méretével és formájával, bár ennek hazai beszerzésére korlátozottak a források.

Mobvoi TicWatch Pro 5 Enduro a csuklómon
Mobvoi TicWatch Pro 5 Enduro a csuklómon [+]

A felsoroltak a versenyképes ár mellett hazai képviselettel, márkabolttal, szervizzel, garanciával, és egy sokszor többet és átgondoltabban biztosító szoftveres háttérrel rendelkeznek. Ezek okán pedig a TicWatch Pro 5 Enduro egy már koros rendszerrel, kifejezetten különleges extrák nélkül, nem kiemelkedő üzemidővel nem tekinthető jobb ajánlatnak. Aki Mobvoi órában gondolkodik, a sima TicWatch Pro 5 jobb vétel akciósan, vagy érdemes megvárni, amíg az Enduro is kap valami kedvezményt. A harmadik generációs TicWatch mobilarénás tesztjének idején a Wear OS még kissé elhanyagolt, kvázi tetszhalott állapotban vegetált, ám a Samsung és a Google együttműködésével visszahozták az életbe, és Android rendszerű telefon mellé már van annyira életképes alternatíva, mint az iPhone mellé az Apple Watch. Viszont nem a Mobvoi nyújtja a legfrissebbet, sem az ár-érték arányban legjobbat ezen az újraéledő piacon.

Megkeresésünkre a Mobvoi küldte el a TicWatch Pro 5 Enduro órát tesztre, köszönjük. Ha valaki szeretné, ide kattintva rendelheti meg a gyártó EU-s raktárából.

viragdani01

Azóta történt

Előzmények