Hirdetés

Apple iPhone SE (2020) - életképes alternatíva

Apple-mérce szerint nagyon kedvező árazást kapott az új belépő-iPhone, friss és jó a hardver, viszont az egyéb innovációk listája nagyon rövid.

Bevezető, külső, kijelző

Sokan várták már az életképes árazású, kompakt iPhone-t, a bemutató előtt rengeteg, leginkább a reményre építő tippet lehetett olvasni kávamentesített designról és új kamerarendszerről, ám a realitás talaján mozgó hírek már hetekkel ezelőtt is arról szóltak, amit valójában kaptunk: egy iPhone 8 külsőt és alapkiépítést az összes, ott megszokott adottsággal, mindezt egy kicsit fejlettebb kameraszoftverrel, új színválasztékkal és friss hardverrel, további 4-5 év frissítésének ígéretével, abszolút elfogadható áron.

Régi és új iPhone SE egymás mellett
Régi és új iPhone SE egymás mellett [+]

A 4,7 hüvelykes kijelző köré épülő mobil 2020-ban olyan, mint egy 4 hüvelykes köré épülő 2016-ban. Mai szemmel abszolút kompaktnak, vagy inkább kicsinek érezni a 6 éves, azaz iPhone 6 óta ismert méretet, 138,4 x 67,3 x 7,3 milliméteres dimenziókkal és 148 grammos tömeggel az SE könnyedén simul bele a kisebb kezekbe is, mégsem érzünk fájó kompromisszumot a kijelzőméret terén sem. A vásárlók a dobozban a mobilon kívül USB-A végű Lightning kábelt, vezetékes fülhallgatót és a már-már ciki kategóriába sorolható, teljesen egyszerű 5W-os töltőt találják meg, újfent kimaradt a jack átalakító, amin igazából már meg sem lepődhetünk.


[+]

A megjelenés kapcsán újdonságot leginkább a színválaszték hoz: teljesen megszűnt a fehér előlap, minden variáns fekete fronttal bír, miközben a hátlap lehet fehér, fekete, vagy a képeken látható piros (Product RED), ami nem csak a legstílusosabb, de a legjótékonyabb választás is, hiszen így a vásárló felár nélkül támogathat egészségügyi célokat, noha ezúttal nem a HIV/AIDS kezeléséhez, hanem értelemszerűen a COVID-19 elleni küzdelemhez járul hozzá. Hozzánk az iStyle-tól érkezett a tesztkészülék, amit ezúton is köszönünk!


[+]

Nem lehet belekötni az anyaghasználatba, az összeszerelési minőségbe - hiába számít Apple-vonalon olcsónak a 180 ezer forintos indulóárával, ilyen téren szerencsére nincs kompromisszum, ugyanolyan feszes gombokkal és némítókapcsolóval, csendes, de bivalyerős Taptic rezgőmotorral és tökéletesen megmunkált felületekkel találkozunk, mint az elmúlt évek iPhone-jainak bármelyike esetén. A keret szokásosan alumínium, az elő- és a hátlap pedig természetesen üveg, a mindenhol ívelt laposkavics-forma a kedvező méreteken túl is sokat hozzátesz ahhoz, hogy ennyire kényelmes legyen megfogni a készüléket. Az SE (2020) hátlapjára sem jutott már iPhone-felirat, az Apple logo pedig ezen is lecsúszott középre, akárcsak a 11-es szérián.

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Apple iPhone SE (2020) Apple iPhone 11 Samsung Galaxy Note10 Lite Realme X2 Pro Xiaomi Mi Note 10 pro Huawei P30 Pro
Képátló 4,7 hüvelyk 6,1 hüvelyk 6,7 hüvelyk 6,5 hüvelyk 6,47 hüvelyk 6,47 hüvelyk
Felbontás 750 x 1334 828 x 1792 1080 x 2400 1080 x 2400 1080 x 2340 1080 x 2340
Technológia IPS LCD IPS LCD Super AMOLED Super AMOLED (90 Hz) AMOLED Curved AMOLED
Fehér fényerő 495 / 615 nit 600 / 704 nit 359 / 973 nit 480 / 844 nit 421 / 699 nit 533 / 921 nit
Fehér fényerő (min.) 1,8 nit 2,2 nit 1,6 nit 2,0 nit 2,2 nit 2,0 nit
Fekete fényerő 0,30 nit 0,37 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány 1650:1 1903:1 végtelen végtelen végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6958 K + TrueTone 6854 K + TrueTone 6679 K + kézi 7590 / 6740 K + hideg séma 7674 K + kézi 6968 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Mai szemmel egészen furcsán hatnak a 4,7 hüvelykes kijelzőt leginkább alulról és felülről határoló vaskos kávák, de persze előnye is lehet a dolognak: ha valaki nagyon ragaszkodik az ujjlenyomat-olvasóhoz és a home gombhoz az iPhone-ján, az a hagyományos külsejű SE-vel újabb pár évvel kitolhatja a használatot. 750 x 1334 pixelhez hagyományos, 16:9-es képarány tartozik, a Retina IPS kijelzőtől és a 326 ppi-s képpontsűrűségtől már néhány éve sem kellett elájulni, viszont kiállta az idők próbáját, kontrasztaránya, fényereje és betekintési szögei a mai napig megállják a helyüket, színhűségéről a True Tone tud gondoskodni, éjszakai szemkímélő módnak pedig a sárgás Night Shift, illetve az akár automatikusra állítható sötét mód áll rendelkezésre.


[+]

Semmilyen módon nem változott az előlapi elrendezés sem, a felső kávában hagyományos beszédhangszóró, továbbá fény- és távolságérzékelő szenzorpáros kapott helyet a 7 megapixeles kamerán kívül, az alul lévő, Touch ID-val egybekötött gomb pedig szokásos módon nem egy gomb, hanem egy fix elem, ami a haptikus motor állítható erejű rezgésével szimulál nyomást és kattanó hangot. Az általunk próbált iPhone 8-tokok tökéletesen kompatibilisek voltak az SE-vel is, összenézve is minden milliméterre stimmel a készülékházon, a bal oldali különálló hangerőszabályzóktól kezdve a szintén bal oldali némítókapcsolón át a jobb oldali bekapcsológombig, és az alul lévő hangszórórács összes furatáig.


[+]

Alul középen van a Lightning-csatlakozó, és szintén szokásosan jobb oldalra került a nanoSIM-tálca, ami mellé csak egy láthatatlan eSIM kerülhet a kétkártyás használathoz. Szót érdemel az IP67-es védettség, amivel egy közepes por- és vízállóságot tudhat magáénak az új iPhone SE.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • 12 év iPhone-nevezéktana

    Néhány évvel ezelőttig rendkívül jól átlátható volt az Apple mobilok palettája, mostanra azonban igen zavaros lett a kép - ezen a téren is.

  • Apple iPhone XR - amikor az olcsóbb is drága

    Ebben a készülékben nincs különösebb izgalom, minden pont ott van és úgy működik, mint tavaly. Azt biztos nem mondhatjuk rá, hogy a ennyi pénzért hülyének is megéri.

  • Apple iPhone XS - kerül, amibe kerül

    A nulladik perctől hatékonyan működő, tökéletesen összerakott, akárcsak az elődje. Örülni a dual SIM-nek, az IP68-nak és az elképesztő erejű hardvernek lehet, a magas ár pedig csak afféle velejáró.

Hirdetés