Fitbit Versa Lite - le van maradva

Menü, alapfunkciók, edzéskövetés

Első blikkre tehát egy kellemes megjelenésű, átgondolt eszközzel van dolgunk, de rövid idő alatt kiderül, hogy ez tulajdonképpen csak a látszat: ennek kiderítéséhez nem kell mást tennünk, mint a menüben bóklászni kicsit. A felület kimondottan okosórás, a főképernyőn az egyszerű, analóg vagy digitális órától kezdve a mindenféle információt megjelenítő, bonyolult, retro, vagy épp futurista stílusban érhető el bármilyen watch face, csomót ad a gyártó is, de mindenféle külső fejlesztőtől is elérhetők ilyesmik, de zömükben nem ingyenesen, hanem 0,5-2 dollár körüli összegekért, szerencsésebb esetben egy órányi próbaverzióval. A kézmozdulatra történő aktiválás szokott működni a napi óranézésekhez, de 10-ből 2 alkalommal nem, vagy nagyon lassan villan fel a kijelző, és ez még csak a kezdet, ha már lomhaságról van szó.

A kétféle szíj mindenképpen jó ötlet
A kétféle szíj mindenképpen jól jöhet [+]

A képernyőt felfelé húzva kapunk egy today felületet lépésszámmal, leedzett órák és napok számával, illetve alvás- és pulzusstatisztikákkal, ám erre a felületre másodperceket kell várni, akkor is, ha egyébként az imént léptünk ki belőle, és csak vissza akarunk lépni, hogy még egyszer megnézzünk valamit. Fentről lehúzva láthatjuk az értesítéseinket, ez nem lassan, viszont borzasztóan hektikusan történik: én azt hittem, hogy az én mobilomban van a hiba, amikor újságoltam a szerkesztőségnek, hogy mennyire darabos és béna az egész értesítés, aztán AliceWake ráerősített: az Inspire ugyanilyen labilis volt ezen a téren.

[+]

Bizonyos tesztek alapján iPhone-nal jól működik a szinkronizálás, de a mi androidos telefonjainkon hiába kapcsoltuk be az All-Day Syncet és Always Connectedet, és hiába rögzítettük a Fitbit appot a telefonok memóriájába, akkor sem volt stabil a kapcsolat, amikor egyetlen Bluetooth-eszközként használtuk a Fitbiteket a mobillal. Ha működik, akkor egyébként mindenféle értesítést tud kezelni, nekem leginkább a hívásmegjelenítés- és elutasítás lenne fontos, ha épp motorozok vagy biciklizek, viszont ez sem nagyon működött, legfeljebb kézi szinkronizálás után körülbelül 10 percig. Egyébként mikrofon vagy hangszóró nincs benne, tehát a telefonálás lényegi részét mindenképpen mobillal vagy headsettel fogjuk megoldani.

[+]

Térjünk vissza az óra menüjére: jobbra lapozva jön elő a 2 x 2-es ráccsal dolgozó menü, ahol megkapjuk az olyan szokásos alapfunkciókat, mint az edzésrögzítés, az ébresztő, a relaxáló légzéssegéd, a mobillal szinkronizáló ébresztő, a stopper, illetve a beállítások almenüje, amiben kijelző-ébrenlétet, fényerőt, és egy-két egyéb apróságot specifikálhatunk.

[+]

Többször is próbálkoztam az edzéskövetéssel, noha én egyáltalán nem futok, helyette a sétáimat rögzítettem, illetve kerékpározni mentem el a Versa Lite-tal. Ahogy korábbi tesztjeinkben már megállapítottuk, jelentsen túlbecsüli az aktivitásunkat mindenhol, noha nyilván a bringázást nem lehet egyéb szenzorok nélkül jól követni, hiszen a mobil GPS-étől kapott infó által van meg neki a megtett táv, illetve a felhasználómhoz tartozik egy magasság és egy testsúly, de ezen kívül semmi egyéb inputja nincs, szóval ez még szinte elnézhető. Az viszont már jóval kevésbé, hogy gyakorlatilag csak akkor nem érzékel aktivitást, amikor nincs a kezemen.

[+]

Ülök a gép előtt, pötyögök két órája, egy lépést nem teszek meg, az óra pedig rezeg, hogy gratulál, teljesítettem az órához kitűzött 500 lépést. Lehet, hogy összekevert valakivel a Fitbit, de esélyesebb, hogy a gépelést is lépésnek nézte, ilyet például nem csinál a Huawei mobilom, ami egyébként szintén követi a mozgásomat.

[+]

Összenéztem, minden este 2-3000-rel többet jegyzett a Versa Lite, mint a Mate 20 Pro, pedig ez utóbbi komolyabb aktivitásmérőkkel szemben is aránylag pontosnak bizonyult mindig. Az alváskövetés hasonlóan hektikus: elvileg automatikus a felismerése, mégsem történik ez meg mindig, így bár öt alkalmam is volt aludni benne, ebből összesen kettőt rögzített, akkor viszont aránylag hitelesnek tűnő mélyalvás, könnyed alvás és REM-értékekkel.

[+]

A mellpánt nélküli pulzusmérés egészen jól működött, már ha dicséretnek mondhatjuk azt, hogy nagyjából tudja azt a pontosságot, mint a Mi Band 3-am. Cserébe legalább folyamatosan, kérdés nélkül követi a pulzust, viszont egyáltalán nem rezeg, ha túl magas az érték. Pedig járt magasan, és ebben jelentős szerepe van a Versa Lite-nak is. A mobilos Fitbit alkalmazásban egyébként olyan extrák is vannak, mint az iváskövetés, amihez két érintéssel hozzáadhatunk egy pohár vagy egy kancsó víz elfogyasztását, viszont azon kívül, hogy regisztrálja ezeket, túl sok egyebet nem csinál vele, és ami vicces, hogy bár alapfunkció, még sincs hozzá kapcsolódó app az órán, amivel a telefon használata nélkül tudnánk feljegyezni a fogyasztásunkat. Meg egyébként értesítések sem kapcsolódnak hozzá, csak azt láthatjuk, hogy az általunk kitűzött napi célhoz képest mennyit ittunk. Ugyanez a problémakör lép fel a testsúly-mérésnél és az étkezés regisztrálásánál.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

  • Fitbit Inspire - az eszköz, ami túl keveset tudott

    Nem csoda, hogy a növekvő piac ellenére a Fitbit folyamatosan veszít a pozíciójából. Az Inspire-nek egészen egyszerűen nincs létjogosultsága. De az Inspire HR-nek se sok.

  • Fitbit Versa - kis lépés a FitBitnek

    ...jó sok a sportembernek. A problémás Ionic után a Versa egy kényelmesebb és kiforrottabb aktivitásközpontú okosóra. A jelentős áresés áldozatai viszont éppen sportoláskor okoznak csalódást.

  • Fitbit Ionic - erre még gyúrni kell

    Kipróbálja magát a Fitbit az okosórák között baltával vágott, retro ketyerét adva a sport mellé. Ám okosoldalról inkább csak jövője van, mint jelene.

Hirdetés