Apple iPhone 12 és 12 Pro duplateszt

Az előző generációnál jobban éhezik a töltőre, mégsem jár hozzá adapter: mindeközben a formai váltás zseniálisan sikerült, dicsérendő az 5G, ügyes az új iOS, a kamerában pedig ismét nem tudtunk csalódni.

Kijelző, kezelés, Face ID

6,1 hüvelykes az előlapi panel, és ahogy az már csak fejlesztői okokból is lenni szokott, nem a ppi-érték csökkent, hanem a felbontás nőtt. 1170 x 2532 pixelt jelenít meg a készülék 460 ppi-s sűrűség mellett, a Super Retina XDR fantázianevű OLED panel pedig tényleg remek, a technológiából elérhető élénk színvilágot kiemelkedően jó színhűséggel tudták ötvözni a boszorkánykonyhában. A gyártói termékoldal kicsit szűkszavú ugyan, de céloz arra, hogy teljesen lefedi DCI-P3 színteret és a szabvány szerinti teljes színhűséget biztosít a megjelenítő, illetve természetesen adott a HDR-támogatás is, ha már két ilyen kaliberű mobilról beszélünk. Oleofób bevonatok tekintetében az Apple már korábban is bizonyította rátermettségét, az előlapi üveg nem lesz zavaróan ujjlenyomatos a használat során, a szabadtéri tükröződés pedig minimális volt, igaz, a mi október végi tesztnapjaink alatt nem volt kegyes az időjárás, napfényt gyakorlatilag alig láttak a mobilok.


[+]

Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható)
Mérés Apple iPhone 12 Apple iPhone 12 Pro OnePlus 8T Huawei P40 Pro Apple iPhone 11 Xiaomi Mi 10T Pro
Képátló 6,10 hüvelyk 6,10 hüvelyk 6,55 hüvelyk 6,58 hüvelyk 6,10 hüvelyk 6,67 hüvelyk
Felbontás 1170 x 2532 1170 x 2532 1080 x 2400 1200 x 2640 828 x 1792 1080 x 2400
Technológia Super Retina XDR OLED Super Retina XDR OLED Fluid AMOLED OLED HR10 IPS LCD Retina IPS
Képfrissítés 60 Hz 60 Hz 120 Hz 90 Hz 60 Hz 144 Hz
Fehér fényerő 529 / 624 nit 528 / 825 nit 532 / 865 nit 446 / 596 nit 600 / 704 nit 545 / 664 nit
Fehér fényerő (min.) 3,9 nit 2,8 nit 2,6 nit 1,9 nit 2,2 nit 1,2 nit
Fekete fényerő 0 nit 0 nit 0 nit 0 nit 0,37 nit 0,6 nit
Kontrasztarány végtelen végtelen végtelen végtelen 1903:1 1106:1
Színhőmérséklet 6654 K + TrueTone 6755 K + TrueTone 7015 K + kézi 7312 K + kézi 6854 K + TrueTone 7330 K + kézi

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Sokak bánatára kimaradt a 60 Hz fölötti képfrissítés. Aki látott már görgetés közben egy 90, vagy 120 Hz-es mobilpanelt, az tényleg észre fogja venni, hogy a finom mozgások, lapozások bizony tudnak szebbek lenni egy-egy androidos kütyün, mint az új iPhone-okon, állítólag a fixen emelt frekvencia szörnyen rosszat tett volna az eleve nem túl jó üzemidőnek, így aztán erről letett a gyártó. A napi használat során ez egyébként aligha okoz gondot, bizonyára minden olvasónk görgetett már iPhone-nal, fájdalmas élménynek semmiképpen nem lehet mondani.


[+]

Nem tudja elengedni az Apple a széles notchot, ami egyrészt kicsit furán néz ki mostanra, másrészt az esztétikai mellett funkcionális hátránya is van, az értesítési sávon például nem látjuk az akkumulátor százalékos töltöttségét, de lezárt képernyőnél a szolgáltatói feliratot is csak tördelve tudja megjeleníteni, ami nem túl elegáns. Cserébe persze továbbra is ott van a Face ID, ami a 3D arcfelismerések között is az egyik legfejlettebb, és amire félelem nélkül rábízhatunk akár bankkártyás fizetéshez azonosítást.

[+]

A TrueDepth kamerarendszer tényleg odateszi magát, viszont a 2020-as mindennapokban nem vált ki egy kijelző alatti ujjlenyomat-olvasót, természetesen a COVID-19 és az arcmaszkok miatt – tökéletes apropó lett volna ez az Apple számára, hogy csendben visszahozza az ujjlenyomat-olvasást is, hiszen míg az iPhone X korában erre tényleg nem volt kijelző mögött elhelyezhető, megbízható és precíz megoldás, addig mostanra az ultrahangos technológiák beértek, és lehetett volna a gyártótól megszokott minőséghez méltó alternatív biometrikus azonosítót beépíteni.

A némítópöcök immár 13 éve iPhone-jellegzetesség
A némítópöcök immár 13 éve iPhone-jellegzetesség [+]

A gombok elhelyezése nem változott, jól ismert módon jobb oldalt van a bekapcsológomb, bal oldalt pedig két külön billentyűn a hangerő fel és le, illetve szintén itt bal oldalt a szokásos némítópöcök, ami a praktikumán kívül azért is kellemes, mert az iPhone-ok örök stílusjegye is maradt immár 13 éve. Alul a szokásos Lightning csatlakozót látjuk, az USB-C-s mobilra tehát még mindig várni kell az Apple-nél, ugyanitt lent, szokásos furatok jelzik a multimédiás hangszóró és a fő beszédmikrofon meglétét. Bal oldalról vehetjük ki a szintén fémből lévő kártyatálcát, amire összesen egy darab nanoSIM-et tehetünk: tárhelybővítési lehetőség sosem volt az Apple mobiljain, a második SIM pedig egy eSIM lehet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés