Új hozzászólás Aktív témák

• #3 DarkByte addikt TompapaTM #1

  Új Válasz 2007-06-28 11:49:24 #3

  Új hozzászólás

  Összes hozzászólása itt Válaszok az összes hozzászólására itt Válaszok erre a hozzászólásra

  Privát üzenet küldése

  

  DarkByte

  addikt

  válasz TompapaTM #1 üzenetére

  Barátom is mindig ezt mondja ha madarakról van szó: leütöm, megsütöm, megeszem
  
  Én személy szerint nagyon szeretem a madarakat, jópár évig volt két hullámos-papagájom. Velük kapcsolatban van egy olyan történetem hogy nehezen hiszi el bárki is akinek eddig mondtam. A fiú papagáj (Gyuri) pár éve egy szerencsétlen ajtónyitásos mallőr következtében éjszaka kirepült a házból. Anyám elmondása szerint valamitől nagyon megilyedhetett. Kerestük, de nem találtuk sehol. Szörnyen elszomorodtunk, anyám pedig nagyon a szívére vette, már legalább 6-7 éve velünk volt, teljesen családtaggá vált. Emlékszem aznap este még sírtam is utánna, pedig én ritkán jutok el eddig a pontig. Majd 2 és fél hónap telt el, közben a párját (Pityu, mivel kezdetben fiúnak tudtuk, elég szomorú hogy az eladó sem tudta megmondani a nemét; aztán végülis ilyen néven maradt mivel erre hallgatott) minden nap kitettük ketrecben a teraszra; a papagájok nagyon szeretnek tapasztalatunk alapján a napfényen lenni, a tolluk is nagyon szépen megerősödik tőle. Már annyira lemondtunk róla hogy a párjának szereztünk egy másik fiú papagájt, ne legyen magányos. Szóval 2 hónap után arra lettünk figyelmesek hogy valami mászkál a papagáj ketrecen és nagyon beszélget a lány papagájjal. Közelebb mentem, és a mi kis Gyurink volt az. Látszott a szemein hogy megismert. Folyamatosan beszéltem hozzá, közben fogtam leakasztottam a ketrecet és elindult befelé a külső konyhába, meg sem motcant, csak csiripelt vissza hozzánk. Hihetetlen volt, nem gondoltam volna hogy ekkora szerencse ér minket hogy visszatér még hozzánk. El sem tudtuk képzelni hol lehetett 2 hónapon keresztül; arra tippeltünk hogy a szomszédos gyümölcsösben talált magának élelmet és menedéket, gyümölcsökkel egyébként is kínáltuk gyakran így valószínűleg gyorsan kinézte magának az almást és a barackost. Ha a szabadban volt, akkor pedig a fecskékkel ''társalgott'', nem messze attól a helytől ahol fel volt akasztva a ketrec volt ugyanis egy fecskefészek. Egyébként a tippünk az hogy a párja miatt jött vissza, meghallotta miközben pont erre repült. Éppen időben jött, emlékszem ugyanis rá, hogy a rákövetkező hétvégén hirtelen köszöntött be a nagy hideg. Sajnos a párja nem sokkal visszaérkezte után kimúlt. Akiket megkérdeztem, azok szerint valószínűleg túl fiatal volt a tojáshoz (ugyanis betettünk egy kis faházat nekik a ketrecbe ahová elbújhatott tojni és költeni), és ez volt a gond. Ja igen, a lány papagáj 2-3 évvel fiatalabb volt mint a fiú.
  
  Sajnos nekem köszönhetően az elmúlt nyáron sikerült végleg elvesztenünk őket Az utóbbi időszakban ha esténként kiengedtük őket repülni kicsit a szobába, akkor nagyon gyorsan visszavonultak. Valamiért nem volt már kedvük este repülni. Így napközben engedtem ki őket 1-1 órahosszára, bezárt ajtók mellett. A probléma ott kezdődött hogy a kis tollasok visszaültek a ketrecbe, én pedig még nem vittem ki őket. Édesanyám pedig automatice fogta és kivitte őket a teraszra kinyitott ajtóval. Valószínűleg még egy ideig ültek a ketrecben, mert én vettem észre az üres ketrecet egy jó fél óra után. Ne is mondjam egy világ fordult meg bennem. Nem sokkal ezután marha nagy eső jött, én meg csak mint egy bolond esőkabátban jártam körbe a tanyát hátha még a közelben lelem, a vihar miatt sejtettem hogy nem vonult messzire. A birtokunk egyik felén van egy régi olajfa. Ennek az ágán pihent meg. Sajnos amilyen magasan volt, csak létrával lehetett utánna menni, ám a legelkeseredettebb hívogatásra sem akart jönni, csak csiripelt, de nem jött. Mintha azt akarta volna mondani hogy hallak, de én a szabadságot szeretném. Majd egyszercsak felröppent és a szomszéd fái mögött eltünt.. ezek az utolsó képkockák amikre emlékszem róla. Azóta próbálom nyugtatni magam hogy talán jobb hogy így ment el, minthogy szenvedni lássuk meghalni ahogyan a párját is. Persze ez nézőpont kérdése, neki még ez lehetett sokkal rosszabb vég. Hihetetlenül mérges voltam magamra egy ideig. Főleg azok után hogy kaptunk egy lehetőséget hogy másodjára ne kövessük el ezt a hibát. Azóta elhatároztam hogy nem kötődök ennyire kisállathoz mert szörnyen rossz tud lenni ha elveszíti az ember. Emlékszem az egész érettségi időszakot Gyuri-val vészeltem át, non-stop a vállamon ült miközben tanultam, meg sem szólalt, csak tudtam hogy ott van, időközben megálltam vele játszani. Nagyon hiányzik a kis tollas. Béke porai(k)ra.
  
  Bocs már hogy ezt ide véstem, de most ez úgy kijött belőlem.
  
  [Szerkesztve]

Új hozzászólás Aktív témák