Új hozzászólás Aktív témák
-
bwoay
nagyúr
még úgy a topic teljes egészéhez szeretnék hozzászólni:
én úgy látom, hogy a többség belement egy teljesen meddő vitába,
ami az iPod wannabe kapcsán bontakozott ki, aztán elment egy totális zsákutcába.
erre a lejátszóra szerintem kizárólag úgy érdemes tekinteni,
mint egy olyan player, ami a jelenlegi legnagyobb kapacitású (flash) lejátszók között van,
árban teljesen versenyképes a többivel,
szolgáltatások tekintetében is abszolút az élvonalban foglal helyet,
ÉS egy reális kompromisszumot képez a teljes értékű PMP-k,
valamint az audio playerek között.
lehet vitatkozni a támogatott formátumokon,
kijelző méretén és/vagy felbontásán,
de annak a fényében, hogy egy 4GB-os iPod kb ugyanennyibe kerül,
és kb feleennyit tud (hangminőséget még nem reszkíroznám tapasztalatok hiányában),
ennek nem látom semmi értelmét.
elsődleges video lejátszónak nyilván nem az igazi,
viszont arra tökéletes, hogy az ember mindenhová magával vihesse
(ez egy PDA-ra vagy egy PMP-re a méret és súly miatt már nem annyira igaz,
én legalábbis nem zsebben hordom a Palmot vagy a PSP-t),
és ha úgy adódik, megnézzen rajta egy sorozat epizódot, vagy ne adj' Isten egy filmet.
Teljes értékű audio lejátszó, a méreteiből adódóan észrevétlenül hordható zsebben,
de (a 18 fps-t leszámítva, ami remélhetőleg javulni fog)
képes olyan minőségű videolejátszásra, amivel csak a PMP-k vehetik fel a verseny.
Én így látom. -
bwoay
nagyúr
lehet, de szerintem ez csak a dekódoláson múlik, miután az iFP-590
(ami erőforrások terén szvsz ma már nemigen rúghat labdába a jelenlegi zupper DAP-ek között) tökéletesen megoldja a dolgot. Mindezt úgy, hogy vorbist már csak komoly kompromisszumok árán szólaltat meg, mert állítólag ahhoz kevés a kraft.
Különben mindig abban a hitben éltem, hogy a gap könnyűszerrel elkülöníthető a zenétől,
vagyis nem kellene különösebb erőfeszítés ahhoz, hogy egy lejátszó mondjuk átugorja.
Jó lenne a foobar2K megoldása mögé látni, mert lame mp3-al teljesen folyamatos a lejátszás. -
bwoay
nagyúr
ja, én is csak a biztonságit tartom meg, az eredetit meg mindig eladom
Qtek, szinte tudtam
Tény, hogy én sem a zsebemben hordom a Palmot.
ja, láttad a másik topicban, mikor írom,
hogy egész nézhető a South Park az U3 (írd és mondd!) 1.2''-es kijelzőjén?
Na ahhoz képest a Qtek igazi Cinema City -
bwoay
nagyúr
igen, mivel Palm TX-em van, annak 3.8-as a kijelzője,
a PSP-mnek meg 4.3-as. Utóbbin én kimondottan élvezetesen tudtam filmet nézni
(a felbontás asszem 480x272), a TX-en még nem volt alkalmam kipróbálni,
de széltében (mármint landscape módban) 1 cm-rel kisebb, mint a PSP kijelzője,
viszont 320x480-as.
Rumosnak biztos valami MS smartphone-ja van, az megmagyarázná. -
bwoay
nagyúr
már egy ideje irkálok a topicba, de ezek szerint ész nélkül,
mert ez a (valóban bosszantó) wannabe szóhasználat csak most jutott el a tudatomig.
nem is értettem, hogy Den min húzta fel magát, de ez a kifejezés tényleg lealacsonyítja
a gyártót és a termékét. Főleg, hogy olyan cégről van szó, aki eddig is kellően egyedi lejátszókat dobott a piacra...
DivX, XviD: szerintem nem úgy kell megközelíteni, hogy van egy ilyen filmed, és azt akarod átkódolni, hanem a DVD-idet lehetőséged van eleve ilyen felbontásban letömöríteni.
miféle PDA-nak van 2.8-as kijelzője? -
bwoay
nagyúr
azért én ráderőltetnék egy iRivert. A mostaniakat nem ismerem,
de a régi 590-esem szerintem nagyon zenei hanggal bír. A zajszintjétől idegbajt kapnál, mert az legalább a duplája az U3-énak, pedig a cnet linken láthattuk, hogy az sem szégyenkezhet ilyen téren, nyomja a sistergést rendesen
viszont ezt a (nem éppen elhanyagolható) apróságot leszámítva
szerintem imádnivaló hangja van.
ja, és annyira közel van a gaplesshez, amennyire csak lehet.
mondjuk ez nem az iRiver érdeme, hanem a többiek szégyene:
miért nem lehet megcsinálni úgy egy hordozható lejátszót,
hogy ne hagyjon több szünetet, mint amennyit mondjuk a winamp.
arról nem is beszélve, hogy a foobar meg mindenféle plug-in vagy ráolvasás nélkül
tud tökéletes gapless mp3 lejátszást, amennyiben Lame-mel kódolt file-ról van szó
(más érdemleges mp3 encoder meg úgysincs, mert ami meg említésre méltó, az már elavult) -
bwoay
nagyúr
én úgy tapasztaltam, hogy aki hordozható lejátszóból próbál high-end élményt kicsalni, az HD playerrel, külső hordozható erősítővel, és valami komolyabb fejhallgatóval nyomja.
én ezt az egészet körülményesnek tartom, leginkább a külső erősítő miatt.
de CD helyett szerintem ugyanúgy megteszi valamilyen veszteségmentes formátum,
mondjuk FLAC, mert azt még támogatja is egy-két lejátszó (pl az X5) -
bwoay
nagyúr
muhháháhhá, micsoda teszt! köszi szépen a linket.
eddig sem igazán bírtam a cnet-es írásokat, ezután sem fogom őket szeretni...
(példa: az U3-nál a gyenge video képességeket rótták fel, holott hiába tudna akár 50 fps-t, a mini kijelző miatt eleve nincs értelme az egésznek.Aki PMP-nek veszi, az meg is érdemli, árban meg U2 szinten (vagy alatt van),
szóval szvsz célszerűbb sima flash (audio) playerként kezelendő.)
na, lényegre: hát nekem van iRiverem, iAudiom, meg PSP-m is.
csodálkozva néztem, hogy összességében milyen jól teljesít a PSP,
mert a hangja olyan, mint egy konzervdobozé. Játszani teljesen rendben van,
de zenehallgatásra én szarnak találtam az iRiver iFP-590-el való összehasonlításban.
A zajszintje valóban alacsony, de a jó eredmények közül ez az egyetlen,
ami tettenérhető, a többi nekem olyan, mint a csodafüldugók 13 Hz-25 kHz-es frekvencia-visszaadása: csak papíron létezik.
na mindegy, az a tanulság, hogy egy ilyen összevetésből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. vagy nekem van lóf@sz hallásom
a freki átvitelnél amúgy tényleg jó lett volna a görbe, mert itt elájulunk az U3-tól,
közben meg lehet, hogy hullámvasútat rajzolna ki -
bwoay
nagyúr
a linkkel arra próbáltam utalni, hogy ez sokkal inkább egy stilisztikai kérdés,
és feltehetőleg egyéni ízlésen alapuló szóhasználatról van szó, nem helyesírási hibáról. próbálok utánajárni, mivel az, hogy kijelentetted ''ez így nem jó'', számomra ugyan motiváló,
de korántsem meggyőző.
nagyon OFF, innentől inkább privátban, ha még van hozzáfűznivaló
[Szerkesztve] -
bwoay
nagyúr
természetesen az encoderen való mókerálásra értettem a bütykölést,
rosszul fogalmaztam. Persze, hogy nem csak az egyik oldal fejleszt,
pont azért változnak folyamatosan az eredmények.
köszönöm a helyreigazítást!
(bár ez nem helyesírási hiba, a szót helyesen írtam le.
amúgy nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez hiba, utánajárok!) -
bwoay
nagyúr
iRiver iFP-999 1!!! GB
(közönséges flash player, színes kijelzővel, bmp és txt megjelenítés)
76,900 Ft
Ipod nano fekete 4GB
71,900 Ft
iAudio U2 2GB
(közönséges flash player, monochrome LCD-vel)
69,990 Ft
Ipod nano fekete 2GB
58,800 Ft
iAudio U3 2GB
(ami ''extra'', az az MPEG4 lejátszás, de mindezt egy 2.5 cm átmérőjű
128x160-as kijelzőn, 15 fps, no comment. ezen kívül jpeg, és txt megjelenítés)
57,600 Ft
iRiver iFP-995 512!!! MB
55,900 Ft -
bwoay
nagyúr
megnézném én azt a több résztvevő által hitelesített vaktesztet,
ahol az AAC laposra veri a vorbist (az ogg is konténer).
Hogy hajszálnyival jobbnak bizonyulhat nála, annak adok esélyt,
persze ez is bitrátától függ.
Legutóbb, mikor ilyen témában olvasgattam, magas bitrátán még az mpc vezette a mezőnyt.
Aztán kicsit bütykölnek az AAC-n, és akkor az nyer. Utána meg más.
Mind tudjuk, hogy ez már fej-fej melletti versengés, akinek le kellett maradnia,
az már egy ideje hátul kullog, és van mondjuk 3-4 vezető formátum,
amikről nemigen lehet elmondani, hogy az egyik laposra veri a másikat.
Új hozzászólás Aktív témák
Hirdetés
- BestBuy topik
- Gaming notebook topik
- Apple asztali gépek
- Formula-1 humoros
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- Milyen légkondit a lakásba?
- Azonnali notebookos kérdések órája
- Kerékpárosok, bringások ide!
- A Kingston NV3 szériás SSD-i 22 x 30 mm-es verzióban is polcokra kerülnek
- Vezetékes FEJhallgatók
- További aktív témák...
- ZBook Fury 15 G8 15.6" FHD IPS i7-11850H RTX A3000 32GB 1TB magyar vbill ujjolv IR kam gar
- INGYEN POSTA - ÚJ GAMER PC - DDR5 - i5-12400F - RTX 4060Ti - 16GB RAM - 1TB SSD -www.olcsogamerpc.hu
- INGYEN POSTA - ÚJ GAMER PC - DDR5 - i5-12400F - RTX 4060Ti - 16GB RAM - 1TB SSD -www.olcsogamerpc.hu
- INGYEN POSTA - ÚJ GAMER PC - Ryzen 7 5700 - RTX 4060Ti - 16GB RAM - 1TB SSD - www.olcsogamerpc.hu
- INGYEN POSTA - ÚJ GAMER PC - i5-14400F - RTX 4060Ti - 16GB RAM - 1TB SSD - www.olcsogamerpc.hu
- Csere-Beszámítás! MSI Gaming X RTX 4060Ti 16GB GDRR6 Videokártya!
- Kaspersky, McAfee, Norton, Avast és egyéb vírusírtó licencek a legolcsóbban, egyenesen a gyártóktól!
- Apple Macbook Pro 13 2020 - M1 - 8GB/256GB SSD - Touch Bar - 102 Ciklus - 99% Akku - Ezüst - MAGYAR
- Apple iPhone 13 Pro , 128GB , Kártyafüggetlen
- 134 - Lenovo Legion Pro 7 (16IRX8H) - Intel Core i9-13900HX, RTX 4090
Állásajánlatok
Cég: CAMERA-PRO Hungary Kft
Város: Budapest
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest