Hirdetés
Bevezető, külső
Nem csak azért praktikus, hogy a Xiaomi elindította az Android 10 (egyes modellek esetében még maradt az Android 9) alapokra húzott MIUI 11 frissítést, mert alapvetően dicséretes a terméktámogatás és az up to date rendszer, hanem mert enélkül körülbelül annyi lett volna a Xiaomi Mi 9T Pro (aka. Redmi K20 Pro) tesztje, hogy ugyanaz, mint a Xiaomi Mi 9T, csak Snapdragon 855-tel. És slussz.
A két készülék ugyanis tökéletesen ugyanolyan, ugyanazt tudja, ugyanúgy néz ki, csak a Pro komolyabb hardvert kapott. Meg most már Android 10-et MIUI 11-el. Ettől függetlenül a méret maradt 156,7 x 74,3 x 8,8 milliméter; a 191 grammos eszköz összeszerelése és az anyagminőség továbbra is kifogástalan, a kissé tényleg csúszós hátlap viszont csak fekete vagy gleccser kék lehet. A piros verzió kimaradt a hivatalos forgalmazásból, nem mintha a kék színátmenetes megoldás ne lenne legalább annyira elegáns és ízléses, mint ugyanez pirosban.
A tökéletes magasságban elérhető bekapcsológombnak meg külön jól áll az elütő piros szín. A fölötte lévő hangerőszabályzó már színben harmonizál a készülék többi részével. Alul két nanoSIM-et és nulla microSD kártyát befogadó SIM tálca, beszédmikrofon, hangszórófuratok és Type-C csatlakozó található, fent pedig nem csak a motorikusan kiemelkedő, LED-ekkel, speciális hangeffektekkel és automata visszahúzórendszerrel felszerelt előlapi kamera, de 3,5 milliméteres jack csatlakozó és zajszűrő mikrofon is elfért.
Így bocsánatos, hogy fülhallgatót nem kapunk, cserébe viszont tettek a xiaomi.hu-tól érkező dobozba egy minőségi, matt fekete félkemény tokot. Ezzel le is tudhatjuk a csúszós üveget, de oda a tényleg gyönyörű festés látványa. A mellékelt töltőfej ez esetben is 18 wattos, QuickCharge szabványú, de a készülék támogatja a 27 wattos QC4+ megoldást is. Ezen kívül Type-C kábel és SIM tű akadhat még a kezünkbe.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | Xiaomi Mi 9T Pro | Xiaomi Mi 9 | Samsung Galaxy S10+ | OnePlus 7 Pro | Asus Zenfone 6 |
Képátló | 6,39 hüvelyk | 6,39 hüvelyk | 6,40 hüvelyk | 6,67 hüvelyk | 6,40 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2340 | 1080 x 2340 | 1440 x 3040 | 1440 x 3120 | 1080 x 2340 |
Technológia | AMOLED | AMOLED | Dynamic AMOLED | Fluid AMOLED | IPS LCD |
Fehér fényerő | 421 / 597 nit | 429/ 808 nit | 376 / 896 nit | 403 / 747 nit | 396 / 434 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,0 nit | 2,3 nit | 1,8 nit | 1,9 nit | 3,2 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0,35 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | 1132:1 |
Színhőmérséklet | 7742 / 6693 K + kézi | 7798 / 6732 K + kézi | 6427 / 6878 K + kézi | 7160 / 6698 K + kézi | 7610 K + kézi |
A 6,3 hüvelykes, zavartalanul faltól falig érő, HDR AMOLED kijelző prémium megjelenítést biztosít 403 ppi pixelsűrűségű, 1080 x 2340 FHD+ felbontású panellel, amihez újdonság a széleskörűen testreszabható Always on Display. Mármint AoD eddig is volt, csak most már vannak dinamikus témák, meg minden kutyafüle, hogy igazán magunkénak érezzük. Az értesítő LED funkcióját betöltő pulzáló jelző pedig maradt a szelfikamera tetején. A kalibráció színhelyes, de manuálisan tetszés szerint elállíthatjuk, a reszponzivitáson viszont javítottak. A Mi 9T Prónál nem tapasztaltunk érintési pontatlanságot.
Fény- és közelségérzékelőt a maradék minimális felső káván találunk a pengevékony beszédhangszórótól jobbra, kitűnően működő, gyors és pontos optikai ujjlenyomat-olvasót pedig a kijelzőbe integrálva. A viszonylag nagy készüléktest miatt nekem picit alább van, mint szeretném, statikailag stabilabbnak érezném valamivel fentebb, de ez teljesen szubjektív probléma. Apropó, statika. A tokban a minimális billegés is megszűnik, amit a készülék közepén elhelyezett három (48, 13 és 8 megapixeles) kamera okoz vízszintes felületen nyomkodva a kijelzőt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!