Doboz, külső
A Sonimot is utolérte a karcsúsítás, a korábbi dobozok gazdagabb felszereltséggel bírtak. Ezúttal egy töltő, egy adatkábel és egy csavarhúzó van a csomagban, füles, memóriakártya és a korábban ismert övcsipesz nem része a repertoárnak. A dobozra rá van írva a szokásos IP 68-as szabvány (ez az IP skála csúcsa, minden körülmények között porálló és 1 méternél mélyebb vízben teljesen vízállóak), illetve a MIL-STD-810G szabvány jelölése is helyett kapott rajta. Ez az Amerikai Védelmi Minisztérium szabványa, aki bővebben érdekel, itt tud utánaolvasni. A legnagyobb betűkkel viszont az RPS certifikációra felirata kapott helyet, aki ennek utánaolvas, némi meglepetéssel fogja azt találni, hogy ezt a szabványt maga a Sonim hozta létre, pontosan egy tucatnyi feltételnek kell ahhoz megfelelni, hogy egy készülék megkapja a jóváhagyást.
A tizenkét pontba tartozik az extra hosszú üzemidő, amely 18 órányi beszélgetést tesz lehetővé és akár két hónapos készenlétet, a kesztyűben is kezelhető gombsor, a kiemelkedően hangos jelzések megszólaltatása (az alsó limit 90 dB), a teljes porállóság, az egy méter mély vízben gond nélkül eltöltött 30 perc. Ki kell bírnia 4G-t (rázkódásvédelem), -20 és +55 fok között üzemképes kell maradjon, egy tonnás nyomást muszáj elviselnie, hegyes tárgyakkal szembeni ellenállóságot kell tanúsítania (ehhez Gorilla Glass-t használ a Sonim is a kijelző tekintetében), több mint 500 féle vegyi anyaggal szemben kell ellenálló legyen, vaamint három év garancia is feltétel. Ez a tizenkét pont esetünkben nyilván megvan, a Sonim olyan szabványt állít fel, aminek meg is tud felelni.
Fentieknek megfelelően az XP5300 nem egy kimondottan légies készülék. 185 grammos tömegéhez 2,5 centis vaskosság társul, kinézetre pedig tipikus Sonim, ezek a cuccok évek óta ugyanilyen formatervet kapnak. A készülék fekete színben pomp… majdnem azt írtam, hogy pompázott, de ezt a kifejezést a Sonim kapcsán kissé furcsa lenne használni. Oldalt vaskos ütközők nyelik el az ütéseket, a kijelző kissé süllyesztett, mellesleg 2 inches képátlóval bír és QVGA felbontású. A billentyűzet zsúfolt ugyan kissé, de a gombok elkülönülnek egymástól.
Bal felől találunk két hermetikusan záródó ajtót, egyik alatt a töltő bemenete (saját szabvány, mert a microUSB-t nem lehet rendesen dugaszolni, ezt a kerek izét viszont igen), a másik mögött 3,5 mm-es jack kimenetet találunk. A dobozban van egy átalakító is, amely microUSB szabványt konvertál át erre a dugaszos megoldásra, tehát igyekeztek megfelelni az előírásoknak a Sonimnál is. Ezen az oldalon még van egy jókora gomb is, ehhez bármilyen funkció hozzárendelhető. Az XP5300 másik felén hangerőt szabályozó billentyűk ülnek, valamint egy haramdik gomb is, amellyel a hátlapon levő – igen erős – lámpát kapcsolhatjuk fel és le. A gombsor kékes megvilágítást kapott, alul és felül a Sonim burkolatát nem bontja meg semmi.
A hátlap pont olyan, mint amilyennek az olvasó elképzeli. Formatervileg kissé kusza, de ez kábé senkit sem érdekel. Két csavar tartja a levehető panelt a helyén, emögött van az akkumulátor, alatta a SIM és a microSD helye. A hotswap funkció hiánya ennél a telefonnál abszolút érthető. A hátlap felső részén van a már említett lámpa, mellette pedig kamera kapott helyet, felbontása két megapixel. Nyilván ezúttal nem kell nagyon hangsúlyozni, hogy az összeszerelés baromira rendben van, az XP5300 egy súlyos, vaskos pattintott kőszerszám, a maga bumfordiságával abszolút egyedi, bizonyos lelkiállapotban szerethető.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
