Strapateszt négy szereplővel

Előkészületek

Egy strapatesztet megszervezni nem könnyű feladat, mert rá kell venni a partnereinket arra, hogy áldozzanak be a "jó ügy" érdekében egy telefont. Mivel nem tudjuk megígérni, hogy egy darabban fogjuk visszaszolgáltatni a tesztkészüléket, ezért ez igényel némi győzködést. Így aztán kissé elhúzódott a szervezés, hiszen várnunk kellett, mire összegyűlt a megfelelő számú delikvens. Ezúttal négy olyan telefont akartunk egymásnak ereszteni, amelyek deklaráltan nem csak a víz és a por ellen védettek, hanem ütéseket és egyéb, drasztikusabb eseményeket is elviselnek.

Strapateszt: Sonim XP5300 vs. Samsung B2710 vs. Huawei Discovery vs. Zio Solid S1
[+]

Ezzel rögtön meg is válaszolhatjuk azt a kérdést, hogy Sony Ericsson Active, Motorola Defy és Samsung Galaxy Xcover miért nincs a mezőnyben. Ez a három okostelefon nem ütésálló, nem lett volna fair olyan kemény fazonok ellen próbára tenni őket, mint a Sonim XP5300 Force. Így is elég széles skálán mozgott a tesztbe bekerült telefonok ára, hiszen az említett Sonim a maga 120-140 ezer forintos árcédulájával messze kilógott a résztvevők közül. Beválogattuk a csapatba a kissé már koros Samsung B2710 Xcovert, az itthon sajnos nem kapható Huawei Discovery-t, illetve különlegesség gyanánt a kínai Zio Solid S1-et, amely egyben a kvartett egyetlen dual-SIM készüléke is volt.

Strapateszt: Sonim XP5300 vs. Samsung B2710 vs. Huawei Discovery vs. Zio Solid S1
[+]

A mezőny tehát összeállt, mi pedig azon kezdtük törni a fejünket, hogy milyen próbatételek elé állítsuk a résztvevőket. Nem akartunk a valóságtól teljesen elrugaszkodni, s persze az is cél volt, hogy azért ne is legyen túlságosan félvállról vehető a kihívás. Háztartási baleseteket kerestünk, így jött össze az hat feladat, amit teljesíteniük kellett a delikvenseknek. Először kidobtuk őket az ablakból, igaz, füves talajra estek, de kétszer is túl kellett ezt élniük. Aztán egy kis akváriumos úsztatás, egy komolyabb mosógépes kaland, majd köves úton való rúgdosás, autóval áthajtás és végül forró levesben való lubickolás következett. Előre eláruljuk: nem minden résztvevő tudta maradéktalanul végigcsinálni a tervet. Alant következik egy videó, aki nem óhajt olvasgatni, a lényeget itt is megtalálja:

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés