Hirdetés

Samsung Gear Fit - diktálja az iramot

Bevezető

Hogy a csuklónkon viseljünk valamit, ami információt ad a számunkra már régi dolog, úgy hívjuk, hogy karóra. Története régre nyúlik vissza, az első világháborúban váltotta fel a karra szerelhető óra azokat a zsebórákat, amelyek szintén meghatároztak egy kort, de a sokkal praktikusabb karóra a múlt század elején hamar népszerűvé vált. Nem hiszem, hogy különösebben be kell mutatnunk, hogy milyen szerteágazó és izgalmas iparág épült azóta az idő mutatása köré, pár éve azonban megint új irányzat kezd terjedni, amit legtöbbször okosóraként emlegetünk, holott ez viszonylag pongyola megfogalmazás, már csak azért is, mert a telefonokkal kommunikálni képes órák több csoportra oszthatók.

Samsung Gear Fit
[+]

Két nagy területet kell megkülönböztessünk, a csatlakoztatott órák (connected watch) ugyanis szintén kapcsolatban állnak a telefonnal, de funkcionalitásuk jellemzően arra korlátozódik, hogy a készülékünkre érkező értesítéseket meg tudjuk tekinteni a csuklónkon. Ebbe a vonalba tartozott a Sony Ericsson korai szériája, a Casio G-Shock GB-6900B, vagy a COOKOO óra is: alapvetően hagyományosan kinéző, de Bluetooth kapcsolatra képes karórákról beszélünk, amelyek valamilyen módon jelezték, ha történt valami a telefonunkkal. Sok ember számára ez bőven elég, főleg azok szokták az ilyesmit szeretni, akik hangos környezetben dolgoznak, motoros futároknál láttam ilyesmit, de akkor is hasznos, ha az ember egy műhelyben tölti a nap nagy részét, a telefonját pedig direkt félrerakja munka közben, mert zavarná, ha viszont hívás jön, akkor megrezzen a csuklója, eldobja a gyalut és odasétál a készülékhez.

Samsung Gear Fit
[+]

Ennél egy fokkal többre képes a valódi okosóra, ami a fenti funkcionalitáson túlmutat. Átszippantja a névjegyzéket, értesít mindazon eseményekről, amit az egyes telepített appok küldenek, lehetőséget biztosít a visszafelé történő kommunikációra és bővíthető a szolgáltatáskínálata azért, mert valamiféle operációs rendszer dolgozik rajta. A Samsung a Gear kapcsán már megpróbálkozott ilyesmivel, mi alapvetően szerettük is, de látni kell, hogy mostani alanyunkhoz képest az egy kicsit bumfordi és esetlen eszköz, nem is volt olcsó a megjelenésekor sé csak néhány Samsung készülékkel működött együtt. A Gear Fit sem egy filléres mulatság, körülbelül 70 ezer forintot kérnek érte, bár most a Samsung nagyon erősen tolja a szolgáltatókkal karöltve (höhö, KAR-öltve), hogy mindenféle trükkös konstrukcióban egy S5 mellé az ember el tudja hozni a kiegészítőt is. A Gear Fit egy ügyes ötlet, legalábbis ha azt nézzük, hogy megpróbálja vegyíteni a manapság felkapott aktivitásmérő karperecek funkcióit egy okosórával, ráadásul ennek érdekében sok olyan technológiai vívmányt vonultat fel, ami egyedülálló. Ettől persze még nem biztos, hogy a termék jó, de lassan három hét használat után számomra látszik, hogy kik azok, akik örömmel és megelégedéssel fogják tudni használni a koreai terméket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés