Samsung Gear 2 és Gear 2 Neo - kényelmesebb viseletek

Előszó, külső

A tavalyi év végén a Galaxy Note 3-mal egyszerre bemutatkozó Samsung Galaxy Gear okosóra egy innovatív megoldás volt, de már az első pillanattól fogva tudni lehetett róla, hogy nem lesz egy különösebben elterjedt kiegészítő. Ennek elsődleges oka a vállalat üzletpolitikai döntése volt, a kiegészítő ugyanis csak az aktuális csúcsmodellekkel volt hajlandó együttműködni, ráadásul nem is volt épp filléres tétel. Ugyanakkor jól meghatározott egy irányt, amiből már látni lehetett, hogy érdemes lehet várni az eszközök második generációjára, amit a gyártó viszonylag hamar be is jelentett, nem vártak vele a Note 4-ig. Ráadásul rögtön három efféle eszköz is bemutatkozott, a döbbenetesen menő Gear Fit mellett a Gear 2 és a Gear 2 Neo is porondra lépett a barcelonai Mobile World Congress kiállításon az év elején.

Samsung Gear 2 és Gear 2 Neo
[+] Samsung Gear 2 Neo és Gear 2

A Galaxy nem véletlenül nincs ott az újdonságok nevében, az operációs rendszer ugyanis már nem Androidra, hanem Tizenre épül, ami a Galaxy Gear tulajdonosok számára nem túlságosan jó hír, az előző generációs órára ugyanis nem biztos, hogy minden új szoftver elérhető lesz. A Gear 2 és a Gear 2 Neo között tudásukat tekintve árnyalatnyi különbségek vannak, a Neo az olcsóbb verzió, ami kevesebb fémet tartalmaz és hiányzik belőle a kamera, egyébként ugyanolyan képességekkel bírnak. A komplett rendszer lecserélésétől függetlenül a legnagyobb változás a dizájnnál érhető tetten, a második generációs koreai okosórák ugyanis jelentősen kecsesebbek, mint elődjük volt. Egy karóra esetén a papíron leírt kiterjedés nem feltétlenül érzékelteti a kényelmi faktort; a második generációs órák 36,9 x 58,4 x 10 milliméteres mérete csak árnyalatnyival tűnik jobbnak a Galaxy Gear 36,8 x 56,6 x 11,1 milliméteres kiterjedésénél, de nagyon fontos különbség, hogy a kamera és a hangszóró is átkerült a szíjról magába az óratestbe, aminek köszönhetően a szíj felső része már nem merev, ez pedig sokkal kényelmesebb viseletté teszi az új órákat, főleg a kisebb csuklóval rendelkező emberek számára, ráadásul a szíjakat szabadon lehet cserélgetni is, nem csak a Samsung által gyártott megoldásokra, bár ők is kínálnak pár színvariációt. A kényelemmel kapcsolatban egyébként tényleg nem érheti kritika a Gear 2-t és a Neót.

Samsung Gear 2 és Gear 2 Neo
[+]

A Gear 2 és a Gear 2 Neo közötti anyaghasználatbeli különbséget jól szemlélteti, hogy a Gear 2 13 grammal nehezebb olcsóbb testvérénél (68 és 55 grammos értékekről beszélhetünk). A gyártó ettől függetlenül mindkét óráról azt mondja, hogy bárki számára ajánlottak, a Neo esetében pedig előnyként van kiemelve az ellenállóbb kivitelezés. Bár a szerkesztőség tagjainak szívét a fémes betéteket tartalmazó verzió jobban megdobogtatta, voltak ismerőseink, akik a műanyagból készült Neóra jobban vágytak, ami sportoláshoz már csak kisebb tömege miatt is jobb választás lehet. Az mindenesetre kijelenthető, hogy mindkét eszközt nagyon jól összerakták, és bár minőségükben nyilván nem érik el a csúcskategóriás svájci karórákat, elektronikai eszközként tökéletesen megállják a helyüket, egyedül a szíj csatlakozásánál lehet nyekergő hangot előcsalni a két modellből, de csak akkor, ha nem a csuklónkon vannak. Előrelépés történt a porral és vízzel szembeni védettség területén is, mindkét modell IP67-es besorolású, azaz teljes mértékben védettek a porral szemben, víz alatt pedig 1 méteres mélységig akár fél órán át is kibírják. Úszáshoz tehát nem ajánlottak, de egy kis esőtől biztosan nem lesz bajuk, továbbá valószínűleg azt is túlélik, ha tusolás közben az ember csuklóján maradnak.

Samsung Gear 2 Neo
[+] Samsung Gear 2 Neo

A kijelző kapcsán nem fedezhető fel érdemi változás a Galaxy Gearhez képest, az 1,63 hüvelykes képátlójú, 320 x 320 pixeles felbontású Super AMOLED panel gyönyörű képet ad, pixelsűrűsége is megfelelő (278 ppi), napfényben is jól olvasható. Bár az elődmodell kezelése a gesztusmozdulatoknak köszönhetően teljesen logikus volt, a gyártó variált valamennyit, aminek következtében az előlap alján megjelent egy méretes gomb, mely funkcióját tekintve olyan, mintha az okostelefonos home billentyű és lezáró billentyű keveréke lenne. Az oldalsó részek üresnek tűnnek, de több dolog is van errefelé; felül mindkét modellnél található egy infra LED (nem IrDA), a sima Gear 2-nél pedig egy 2 megapixeles, autofókuszos kamera is helyet kapott. Az oldalsó részeken a töltőtányér csatlakoztatását lehetővé tevő vájatok kaptak helyet a kihangosító hangszórója és a mikrofon társaságában. Izgalmas azonban az óratest hátulja, azaz a bőrünkkel érintkező rész is, ahol a töltésnél használatos érintkezősor, valamint a pulzusmérő szenzor kapott helyett.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés