Ötszázezer Galaxy Gear okosórát szállított le a Samsung

Hirdetés

Egyre több hangsúly kerül az okostelefonokhoz tartozó kiegészítőkre, melyek közül egyértelműen kiemelkednek az okosórák. A tavaly megrendezésre kerülő IFA kiállítás alkalmával a Samsung lerántotta a leplet a Galaxy Gearről, amit a szakma igencsak nagy lelkesedéssel fogadott. A Strategy Analytics elemzései szerint a dél-koreai gyártó az idei év első három hónapjában körülbelül 500 ezer Geart szállított le, ami a jelenlegi okosóra piac 71%-át teszi ki. A szám maga egyébként nem mondható lélegzetelállítónak, de ha belevesszük, hogy ebbe csak az első generációs eszközök tartoznak bele, akkor már másként lehet értékelni az eredményeket.

A majdnem háromnegyedes piaci uralom jól jelzi, hogy a Samsung mekkora előnyre tett szert a konkurensekhez képest, holott sorra érkeznek az ellenfelek a Sony, az LG, vagy éppen a Motorola gyártósorairól. Érdekesek lesznek majd persze az adatok a Gear 2, a Gear 2 Neo és a Gear Fit szerepléséről, ám mivel ezek a kiegészítők még csak most kerültek piacra, egyelőre erre még várni kell. Szintén érdemes figyelemmel kísérni azt is, hogy a Samsung okosóráin futó Tizen felhasználói felülethez képes mennyi változást hoz majd az Android Wear platform, amit az említett konkurens gyártók használnak majd készülékeiken. A verseny tehát egyre kiélezettebb, aminek a legjobban mi, felhasználók örülhetünk majd.

Azóta történt

Samsung okosóra Android Wear rendszerrel?

A Google kifejezetten hordható kiegészítők számára tervezett operációs rendszere köré épülő kiegészítőkkel bővítheti kínálatát a Samsung.

Samsung okosóra ujjlenyomat-olvasóval

Rövidesen bejelentésre kerülhet a dél-koreai vállalat érintésmentes fizetések lebonyolítására is alkalmas biometrikus szenzorral ellátott karórája.

Előzmények

Samsung Gear 2 és Gear 2 Neo - kényelmesebb viseletek

Megérkeztek a második generációs Samsung okosórák, melyek kialakítása és kompatibilitása sokkal többet fejlődött, mint tudásuk, de panaszra nincs okunk.

Samsung Gear Fit - diktálja az iramot

Okosóra, ami sportoláshoz is hasznos - a Samsung legalábbis ilyen célokra is ajánlja ezt a kiegészítőt. Ha nem is tökéletes, de igen hasznos társ a mindennapok során .

Samsung Galaxy S5 - okosabb vagy, mint egy ötödik S?

Megjött az aktuális csúcsmodell, a Samsung megint odarakta magát, ennek ellenére vannak, akik többet vártak. Pedig igen jó telefont tettek le az asztalra.

Samsung Galaxy Gear - van értelme

Az i'm Watch után azt hittük, hogy az okosóra egy teljesen halott műfaj, de a Samsung megmutatta, hogy egyáltalán nem az; jó mulatság, de egyelőre drága.