Hirdetés

Samsung Gear Fit 2 Pro - bírja a nyomást

A Samsung fitneszkarkötője lényegében tökéletesen megegyezik a tavalyi alapmodellel, csak bírja a vizet és lehet kapni vagány piros-fekete kombinációban.

Új funkciók, üzemidő, összegzés

A készülék technikai paraméterei, a megjelenítés és adatkapcsolati lehetőségek teljes egészében megegyeznek a Gear Fit 2 képességeivel, amelyről a részletes teszt errefelé olvasható. A Bluetooth verziószáma és az akkumulátorkapacitás sem változott, csatlakozni továbbra is WiFin keresztül 2,4 GHz-es frekvencián, 802.11b/g/n szabványon tudunk, a míg a BT 4.1-es verziószámmal üzemel energiahatékony protokoll mellett. A GPS a GLONASS műholdakkal működik együtt, szenzorokból pedig a szokásos szett áll rendelkezésre: gyorsulásmérő, giroszkóp, szívritmus-érzékelő, plusz légnyomásérzékelő is jutott bele. A bruttó 4, nettó 2 GB belső tárhely sem újdonság, mindössze néhány funkció, amely egyrészt a vízi sportokhoz kapcsolódik, másrészt a legutóbbi Tizen frissítéshez, amit viszont a Gear Fit 2 is megkapott a Gear S3 bemutatója után.


[+]

A Gear Fit 2 Pro minimális rendszerkövetelményei sem különösebben eltérőek, 4.4-es Android verzió fölött, minimum 1,5 GB rendszermemóriával már jók vagyunk, legyen szó akármilyen készülékről, iOS esetében pedig iPhone 5 és minimum iOS 9 szükséges az üzemeléshez. Kapcsolódni a Samsung Gear alkalmazás segítségével, itt a megszokott funkciók állnak rendelkezésre, az eredményeket pedig alapvetően az S Health kezeli, vagy bármilyen kompatibilis fitnesz alkalmazás. iOS-en továbbra sem minden funkció elérhető, vagy csak korlátozottan, ezeket a Gear S3 esetében foglaltuk össze korábban, változás nem történt.


A hajszárítás komoly fizikai munka

A vízállóság lényegesen komolyabb szintjének biztosítása mellett az automatikus mozgásfelismerés is fejlődött a fent említett frissítéssel, ami itt out-of-the-box adott. Ez a képesség immár kiterjed az úszás felismerésére is, vagyis ha random úszni kezdünk és legalább 10 percig végezzük, dinamikus mozgásként értelmezi, de úszásnemek szerint pontosíthatunk, ha manuálisan indítjuk a programot. Az automatika egyébként továbbra is hiperaktív, egy hajmosást szárítással simán behúz intenzív edzésnek, ami úgy derült ki, hogy félúton gratulált és biztatott, hogy folytassam. Nyilván így is történt, novemberben vizes hajjal közlekedni elég kockázatos, megszárítani bizonyos hossz fölött meg valóban közepesen nehéz fizikai munka, csak éppen edzésnek nem neveznénk.

Hirdetés

Néhány új funkció integrálása is szükséges volt a vízben való üzemeléshez, praktikusan így lett egy Víz alatti üzemmód, ami a kikapcsolja a képernyő érintésérzékenységét, az ébresztési mozdulatot és az Always-on-Display időmegjelenítést, elkerülve a véletlen érintésnek érzékelt akciókat. Az üzemmódot a képernyőn megjelenő utasításnak megfelelően a bekapcsológomb két másodpercig történő nyomva tartásával tudjuk deaktiválni. Bekapcsolni meg ugye a kijelzőt lefelé simítva előkerülő gyorskapcsoló panelen megjelenő vízcseppekkel jelölt ikon megérintésével.


[+]

Mivel a zenelejátszó külön alkalmazásban áll rendelkezésre, valamint letölthetjük a Spotify-t, így a zenevezérlés lekerült a panelről, cserébe prémium Spotify tagság esetén offline birtokolt zenéinket átpakolhatjuk a Gear Fit 2 Pro-ra – mellesleg a Gear Fit 2-re is a frissítésnek köszönhetően, így valóban semmiféle oka nem maradt annak, hogy a készüléket is magunkkal vonszoljuk. A zenevezérlés viszont kizárólag csatlakoztatott vezeték nélküli hangszóró / fülhallgató esetén működik a Gear Fit 2 Pro irányából, az órán tárolt tartalmakat nem indítja el a telefonon. A Spotify viszont hajlandó parancsot elfogadni az órától, amennyiben a telefonon eleve megnyitottuk, míg a gyári lejátszó mindenképpen BT fülhallgatót kér.


[+]

Az ismétlésen alapuló mozgásformák automatikus felismerése nem működik, azonban ha közöljük az eszközzel, hogy mit csinálunk, készséggel számol helyettünk, ami viszonylag pontatlan, tekintve, hogy erre csak akkor képes, ha meghatározott kéztartással végezzük a gyakorlatot, ami súlytárcsával való guggolás közben például pont nem olyan, amit a Gear Fit 2 Pro értelmezni tud. Egyébként viszonylag pontos, elliptikus tréneren aránylag jól lőtte be a megadott profilunk alapján az elégetett kalóriák számát, nyilván azt nem tudja, hogy közben masszív hegymenetnek megfelelő szintre raktuk az ellenállást.


[+]

Az üzemidő továbbra is egy 100 mAh-s telepen múlik, ami maximum két nap és két éjszaka folyamatos összeköttetésben, jelen esetben egy Galaxy Note8-cal. A csatlakoztatott eszköz akkumulátorának élettartamára viszont érezhetően negatív hatással van a folyamatos szinkronizálás, GPS aktivitás és naplózás. A szokásos szűk egynapos üzemidők nagyjából 5 óra kijelzőidővel fél napra csökkentek, a délutáni 40%-kal már nem estünk neki a nap hátralevő, alapvetően még mindig jelentékeny részének. A Gear Fit 2 Pro merülését éjszaka remekül mutatta, hogy 15%-ról kábé 10 óra alatt 6%-ra esett, pedig Ne zavarjanak üzemmódban aludtunk, ami ugye meggátolja a kijelző felvillanását mozgásra és nem kapunk értesítéseket rezgés és kijelzőaktivitás formájában.


[+]

A Gear Fit 2 Pro majdnem megegyező (kicsit alacsonyabb) áron startol, mint a Gear Fit 2, aminek az a furcsa következménye, hogy a két eszköz jelenleg egy árszinten van. A Gear Fit 2 jelenleg akciósan 10 ezer forinttal kevesebbe kerül, mint a hivatalosan 69 990 forintért megvásárolható Gear Fit 2 Pro, ami a mellékelt ábra szerint semmivel sem tud többet, vagy sokkal jobban, mint az elődmodell, viszont bátran lehet benne úszni. Ilyetén formában, lévén az árkülönbség még az akciós termék esetén sem jelentős, minőségromlás, vagy funkciócsökkenés nem történt, a kialakítás megegyezik, plusz egy színvariáció, nem látjuk okát, hogy a Gear Fit 2 Prót ne tekintsük legalább annyira kedvünkre valónak, mint a Gear Fit 2-t. Tehát egyértelműen tetszett.

Samsung Gear Fit 2 Pro

AliceWake

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés