Samsung Gear Fit 2 Pro - bírja a nyomást

  • (f)
  • (p)
Teszt – Írta: AliceWake | 2017-11-17 10:34

A Samsung fitneszkarkötője lényegében tökéletesen megegyezik a tavalyi alapmodellel, csak bírja a vizet és lehet kapni vagány piros-fekete kombinációban.

Gear Fit H2prO

A formaterv és megjelenés aktualizálása mellett, a Gear Fit 2-be integrált, dedikált GPS modul óriási előrelépésnek számított a Samsung két évvel ezelőtt bemutatott, első fitneszkarkötőjéhez képest, noha már a Samsung Gear Fit is magasan túlteljesítette a kategória elvárásait. A szabadtéri helyváltoztatáson alapuló edzésformák követése viszont hiányos, illetve pontatlan volt a csatlakoztatott készülék nélkül, így vagy vonszoltuk magunkkal terepre az egyáltalán nem oda való eszközt, vagy beértük körülbelüli, majdnem értékekkel. A Gear Fit 2 ennek megoldásával kiváló konstrukciónak bizonyult a műfajban, így alapvetően nem különösebb probléma, hogy lényegében 0,5 milliméter és 4 gramm az eltérés az alapmodell és a Pro változat között.

A Gear Fit 2 csak a vizes tűrőképességben és a színvariációkban tér el.
A Gear Fit 2 csak a vizes tűrőképességben és a színvariációkban tér el. [+]

Az idei IFA-n bemutatott Gear Fit 2 Pro mindössze annyiban tér el a Gear Fit 2-től, hogy bírja a vizet. Egészen konkrétan a 22810:2010 ISO szabványnak megfelelően 5 atmoszféra nyomást visel el, ami tök jó, de a felhasználók érdekében díjaznánk, ha kissé specifikálnák, hogy ez ténylegesen mit jelent. Nem mintha nem lennénk tisztában azzal, hogy körülbelül 10 méteres vízoszlop generál 1 atmoszféra nyomást, plusz a légköri nyomás, tehát maximum 50 méternél lejjebb ne nagyon menjünk az órával. Ennek ismerete nem feltétlenül az elvárható kategória. Persze az ilyen mélységben való igénybevételre alapvetően az esély is kicsi, hacsak nem vagyunk profi, képesítéssel rendelkező mélymerülő búvárok. Akik viszont nyilván komolyabb felszereléssel támadnak, mint egy Gear Fit 2 Pro.


[+]

A nagyjából 10 méteres mélységben már pompázatos korallzátonyokat és vízi élővilágot viszont minden további nélkül megcsodálhatjuk benne, tekintve, hogy a készüléktest továbbra is teljesen zárt, leszámítva két tűhegynyi lyukat, amiről nem derült ki pontosan, hogy micsoda és milyen mélyen nyúlnak a készüléktestbe, a termékleírásnál pedig nincs sós vízre vonatkozó információ, de kifejezett tiltás sem, a nyílt víz pedig elég tág fogalom. Ha a száradáskor lerakódó sókristályok nem okoznak gondot a két kis járatban, legyenek azok akármik is, valószínűleg akkor is érdemes gyorsan és édesvízzel leöblíteni a töltőcsatlakozók felületének korrózióját megelőzendő.

13 centis csuklóra egyértelműen az S-es méret a megfelelő választás.
13 centis csuklóra egyértelműen az S-es méret a megfelelő választás. [+]

Az úszás mint sporttevékenység értelemszerűen nem jelent problémát, sem a nyomás, sem az időtartam tekintetében. Azzal együtt, hogy a Gear Fit 2 is rendelkezett valamilyen korlátozott szintű, hivatalosan IP68-as minősítéssel, az úszás értelemszerűen nem szerepelt a megengedett tevékenységek között. Mellesleg a zárszerkezet lecserélése is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy vízben használjuk az eszközt. A normál óraszíjakon jellemző klasszikus rögzítőmegoldás például instant kizárja, hogy a Gear Fit 2-höz hasonlóan kioldódjon a patentzár egy masszív fejes, vagy intenzív pancsolás közben. Ez főleg akkor esélyes, amikor huzamosabb ideje használatban van az óra és minimálisan, de szükségszerűen meglazulnak a méretezőlyukak.

Kialakítás, tartozékok

A szíjcsere ugyanolyan kézenfekvő és egyszerű maradt, megtartották a mechanikát és a választás lehetőségét is. Mármint színben és méretben. Azt sajnos nem sikerült kideríteni, hogy a Gear Fit 2 szíjai minden kétséget kizáróan kompatibilisek-e a Gear Fit 2 Próval, de ránézésre nincs eltérés a két megoldás között, ahogy a készülékek is néhány millimétert leszámítva teljesen azonosak. A szélesség például pont nem tényező a kérdésben, az megegyezik, mindkét eszköz 51,3 milliméter, csak a Gear Fit 2 Pro fél milliméterrel vastagabb, számszakilag 25 milliméter. De ez a legvastagabb ponton mérve releváns, a szíjak felé elvékonyodó kialakítás miatt akár passzolhatnak is az elődmodell pántjai, ha valaki mégis patentos rögzítésre és a pink szíjra vágyik; érdemes lehet kipróbálni.


[+]

A hozzánk érkezett óra L-es megjelölésű, tehát rám ultra nagy a lehető legszűkebb állásban is, így 13 centiméteres csukló körméret esetén egyértelműen az S-es lesz a nyerő, ami 125-165 milliméter. A nagy 158-205 milliméter között állítható, bone123-nak például tökéletesen kényelmes. Még néhány lyuk ugyan láthatóan elfért volna az L-es modellen, így viszont nincs lifegő, slaffogó anyagtöbblet, plusz ott a kisebb méretezésű szíj, érdemes felpróbálni őket vásárlás előtt, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban. A Gear Fit 2 Pro két színvariációban érhető el, a sima fekete az pont olyan, ahogy elképzelnénk, a sportosabb kivitel pedig piros-fekete dizájnt kapott, ami kizárólag akkor fog passzolni a hétköznapi megjelenésünkhöz, ha egyébként is előnyben részesítjük a piros színt az öltözködésünkben.

Bone-nak tökéletes volt az L-es szíj.
Bone-nak tökéletes volt az L-es szíj. [+]

A hipoallergén szilikonszíj külső felülete szabályos ötszög alapú gúla mintázattal texturált és az óratesthez passzolóan fekete, míg a szíj belső felülete vízszintesen enyhén bordázott és piros színű, ahogy a kijelzőt és a kijelzőtokozatot leszámítva a Gear Fit Pro 2 többi része is. A gombok elhelyezkedése és funkciója nem változott, minden a Gear Fit 2-vel megegyező módon működik, a felső a vissza, az alsó, kisebb gomb hosszú nyomásra bekapcsolja az eszközt, aktív állapotban pedig a főképernyőre navigál. Innen egyszer megnyomva a vertikálisan görgethető alkalmazásmenübe visz, kétszer nyomva pedig, bárhová, ahova szeretnénk, csak ezt előbb állítsuk be. Mármint a gyorsindítani kívánt alkalmazást.


[+]

A szintén IFA-n bemutatott, körprofilú, lényegesen komplexebb funkcionalitással bíró Gear Sport óráéval megegyező a csomagolás, csak nyilván itt az aktuális tartalom van a műanyaggal bevont kartondoboz tetejére rajzolva. Plusz szíjat nem mellékelnek, a saját igényeinknek megfelelő méretű kiszerelést kell megvásárolnunk, amit a dobozon is egyértelműen jelölnek a főbb paraméterek és funkciók mellett. A holmikhoz a karton fedlapot kinyitva vezet az út: a bal oldalon az órát habszivacs foglalatban stabilizálták, jobbra pedig a használati utasítás alatti fakkban a töltődokkoló található kis textilszütyőben.

Új funkciók, üzemidő, összegzés

A készülék technikai paraméterei, a megjelenítés és adatkapcsolati lehetőségek teljes egészében megegyeznek a Gear Fit 2 képességeivel, amelyről a részletes teszt errefelé olvasható. A Bluetooth verziószáma és az akkumulátorkapacitás sem változott, csatlakozni továbbra is WiFin keresztül 2,4 GHz-es frekvencián, 802.11b/g/n szabványon tudunk, a míg a BT 4.1-es verziószámmal üzemel energiahatékony protokoll mellett. A GPS a GLONASS műholdakkal működik együtt, szenzorokból pedig a szokásos szett áll rendelkezésre: gyorsulásmérő, giroszkóp, szívritmus-érzékelő, plusz légnyomásérzékelő is jutott bele. A bruttó 4, nettó 2 GB belső tárhely sem újdonság, mindössze néhány funkció, amely egyrészt a vízi sportokhoz kapcsolódik, másrészt a legutóbbi Tizen frissítéshez, amit viszont a Gear Fit 2 is megkapott a Gear S3 bemutatója után.


[+]

A Gear Fit 2 Pro minimális rendszerkövetelményei sem különösebben eltérőek, 4.4-es Android verzió fölött, minimum 1,5 GB rendszermemóriával már jók vagyunk, legyen szó akármilyen készülékről, iOS esetében pedig iPhone 5 és minimum iOS 9 szükséges az üzemeléshez. Kapcsolódni a Samsung Gear alkalmazás segítségével, itt a megszokott funkciók állnak rendelkezésre, az eredményeket pedig alapvetően az S Health kezeli, vagy bármilyen kompatibilis fitnesz alkalmazás. iOS-en továbbra sem minden funkció elérhető, vagy csak korlátozottan, ezeket a Gear S3 esetében foglaltuk össze korábban, változás nem történt.


A hajszárítás komoly fizikai munka

A vízállóság lényegesen komolyabb szintjének biztosítása mellett az automatikus mozgásfelismerés is fejlődött a fent említett frissítéssel, ami itt out-of-the-box adott. Ez a képesség immár kiterjed az úszás felismerésére is, vagyis ha random úszni kezdünk és legalább 10 percig végezzük, dinamikus mozgásként értelmezi, de úszásnemek szerint pontosíthatunk, ha manuálisan indítjuk a programot. Az automatika egyébként továbbra is hiperaktív, egy hajmosást szárítással simán behúz intenzív edzésnek, ami úgy derült ki, hogy félúton gratulált és biztatott, hogy folytassam. Nyilván így is történt, novemberben vizes hajjal közlekedni elég kockázatos, megszárítani bizonyos hossz fölött meg valóban közepesen nehéz fizikai munka, csak éppen edzésnek nem neveznénk.

Néhány új funkció integrálása is szükséges volt a vízben való üzemeléshez, praktikusan így lett egy Víz alatti üzemmód, ami a kikapcsolja a képernyő érintésérzékenységét, az ébresztési mozdulatot és az Always-on-Display időmegjelenítést, elkerülve a véletlen érintésnek érzékelt akciókat. Az üzemmódot a képernyőn megjelenő utasításnak megfelelően a bekapcsológomb két másodpercig történő nyomva tartásával tudjuk deaktiválni. Bekapcsolni meg ugye a kijelzőt lefelé simítva előkerülő gyorskapcsoló panelen megjelenő vízcseppekkel jelölt ikon megérintésével.


[+]

Mivel a zenelejátszó külön alkalmazásban áll rendelkezésre, valamint letölthetjük a Spotify-t, így a zenevezérlés lekerült a panelről, cserébe prémium Spotify tagság esetén offline birtokolt zenéinket átpakolhatjuk a Gear Fit 2 Pro-ra – mellesleg a Gear Fit 2-re is a frissítésnek köszönhetően, így valóban semmiféle oka nem maradt annak, hogy a készüléket is magunkkal vonszoljuk. A zenevezérlés viszont kizárólag csatlakoztatott vezeték nélküli hangszóró / fülhallgató esetén működik a Gear Fit 2 Pro irányából, az órán tárolt tartalmakat nem indítja el a telefonon. A Spotify viszont hajlandó parancsot elfogadni az órától, amennyiben a telefonon eleve megnyitottuk, míg a gyári lejátszó mindenképpen BT fülhallgatót kér.


[+]

Az ismétlésen alapuló mozgásformák automatikus felismerése nem működik, azonban ha közöljük az eszközzel, hogy mit csinálunk, készséggel számol helyettünk, ami viszonylag pontatlan, tekintve, hogy erre csak akkor képes, ha meghatározott kéztartással végezzük a gyakorlatot, ami súlytárcsával való guggolás közben például pont nem olyan, amit a Gear Fit 2 Pro értelmezni tud. Egyébként viszonylag pontos, elliptikus tréneren aránylag jól lőtte be a megadott profilunk alapján az elégetett kalóriák számát, nyilván azt nem tudja, hogy közben masszív hegymenetnek megfelelő szintre raktuk az ellenállást.


[+]

Az üzemidő továbbra is egy 100 mAh-s telepen múlik, ami maximum két nap és két éjszaka folyamatos összeköttetésben, jelen esetben egy Galaxy Note8-cal. A csatlakoztatott eszköz akkumulátorának élettartamára viszont érezhetően negatív hatással van a folyamatos szinkronizálás, GPS aktivitás és naplózás. A szokásos szűk egynapos üzemidők nagyjából 5 óra kijelzőidővel fél napra csökkentek, a délutáni 40%-kal már nem estünk neki a nap hátralevő, alapvetően még mindig jelentékeny részének. A Gear Fit 2 Pro merülését éjszaka remekül mutatta, hogy 15%-ról kábé 10 óra alatt 6%-ra esett, pedig Ne zavarjanak üzemmódban aludtunk, ami ugye meggátolja a kijelző felvillanását mozgásra és nem kapunk értesítéseket rezgés és kijelzőaktivitás formájában.


[+]

A Gear Fit 2 Pro majdnem megegyező (kicsit alacsonyabb) áron startol, mint a Gear Fit 2, aminek az a furcsa következménye, hogy a két eszköz jelenleg egy árszinten van. A Gear Fit 2 jelenleg akciósan 10 ezer forinttal kevesebbe kerül, mint a hivatalosan 69 990 forintért megvásárolható Gear Fit 2 Pro, ami a mellékelt ábra szerint semmivel sem tud többet, vagy sokkal jobban, mint az elődmodell, viszont bátran lehet benne úszni. Ilyetén formában, lévén az árkülönbség még az akciós termék esetén sem jelentős, minőségromlás, vagy funkciócsökkenés nem történt, a kialakítás megegyezik, plusz egy színvariáció, nem látjuk okát, hogy a Gear Fit 2 Prót ne tekintsük legalább annyira kedvünkre valónak, mint a Gear Fit 2-t. Tehát egyértelműen tetszett.

Samsung Gear Fit 2 Pro

AliceWake

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.