Hirdetés

Nokia 8000 4G - KaiOS-ba fullad

Elsőre megnyerő a Nokia légies mobilja – aztán kézbe veszi az ember.

Hirdetés

Bevezető

Nem igaz az állítás, miszerint nincs értelme 2021-ben a hagyományos mobiloknak: 10 ezer forint környékén hozzá lehet jutni a Nokia méltán népszerű 100-as sorozatához, és aki mondjuk telefonálás és zenehallgatás mellett azért némi alapadatot elérne, esetleg még a strapaburkolat is fontos, annak 25-35 ezer forint környékén ott van például CAT B40 4G. Ez utóbbi persze nem csak tudásában vagy árban több a filléres butákhoz képest, méretében is, ellenben a letisztult külsejű Nokia 8000 4G jóval észrevétlenebbül kíván a zsebbe csúszni, és olyan előnyöket ígér, mint a YouTube-ozás, a facebookozás, a térképes navi vagy a viberezés olcsón – hol mehet a dolog félre?


[+]

A naiv kijelentésre a HMD-kori Nokia 2720 Flip, az 5310, a 8110 4G és a 3310 olyan negatív válasz, amit többnapos tesz során nekünk kellett kiszenvednünk, bár például a 800 Tough pofás, szívós és kellemesen nyomogatható darab lett, ahogy a 200-as vonalon is vannak hasznos holmik. A hagyományos mobilok világát egykor domináló Nokiának az új érában tehát kettős arca van, és a tényleg valid alapfunkciós mobilok mellett erőlteti az okosodást is, a 8000 4G 33 ezer forintos ára pedig jelzi: nem riad vissza a névre szemtelen árstratégiát építeni. És kövezzen meg bárki: a rendereken, fényes feketében a 8000 4G tök jól néz ki, 132,2 x 56,5 x 12,34 milliméteren élőben is légies darab, a lepattintható hátlap alatt cserélhető az 1500 mAh-s telep, megvan a jack kimenet, a két nanoSIM foglalat és a külön microSD kártyahely, tehát az alapok pozitívak.


[+]

A jó tulajdonságoknak azonban vége: mindenféle kártyacseréhez el kell távolítani a telepet, a HMD Global által propagált környezettudatosság zászlaja alatt ennyiért pedig illene végre engedni a microUSB töltőportot. A telefon első érintésekor aztán kiderül: filléres plasztik házba bújt, és hiába tűnik legalább a 2,8”-es és 240 x 320 pixeles színes kijelző védőeleme üvegnek, az is karcolódó műanyagból van. Amúgy a kijelzőméret és felbontás a butafonok közt jófajta, ám egy olcsó IPS HD panel mellett elbújhat szégyenében, márpedig a fentieken várja el a márka az embertől a böngészést és videónézést. A fényerő odakint alacsony (és kézzel kell állítani), ahogy a betekintési szögek is rosszak, így máris azon morfondírozik az ember: megéri-e a hagyományos telefon, ha van ennyiért okosabb alternatíva érintőkijelzővel, persze extra méretekkel.


[+]

Mert ugyebár a Nokia 8000-et négyirányú joystickkal és billentyűkkel lehet csak kezelni, és egyikért sem kapnak a tervezők díjat, legfeljebb citrom ízesítésűt. Középen az OK gomb érintésre izeg-mozog foglalatában, a lapos profilú számlapnak pedig gyakorlatilag az előlapot fedő plasztikból vágtak soronként utat, így a billentyűknek alig van függőleges mozgásuk. A recsegős, kellemetlen nyomásérzésű gombokból ráadásul több is behorpad kissé, amikor az egyikre nyomok, a festés az első pillanattól kezdve gyűjti az ujjlenyomatot, és a résekbe gyorsan betelepedik a kosz és a por. Egy szóval nem jó használni a telefont, és még kevésbé kellemes hosszú jelszót vagy levélszöveget bepötyögni.


[+]

Ha úgy fogom a Nokia 8000-et, hogy a hüvelykujjammal kényelmesen elérjem a számlapot, akkor a bekapcsoló legfelül túl messze van (de a képernyő a jobb alsó gombbal is felvillantható), hangerőszabályzó pedig külön nincsen, bár legalább erre a joystick bevethető. Annyi előnyt azért elmondanék, hogy a vázat oldalirányból szorongatva nincs recsegés, ám ez a Nokia már akkor sem az a Nokia, amibe vagy két évtizede beleszerettünk, és ezt aláhúzza furcsa csomagolása. Az adapterrel egybekötött kábel és a leírások elegáns fehér kartondobozban kötöttek ki – hogy aztán celluxszal ráragasszák rá (!) a telefont átlátszó, ócska plasztikketrecben – hogy néz ez már ki, és miért kell mindjárt kétféle pakkot az újrahasznosítóban elhelyezni?

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés