MWC 2018 összefoglaló

Mazsolázgatás

Képtelenség minden apró céghez odasétálni és 20-30 percet elcsevegni a termékeikről, de így is egy csomó jópofa dologgal találkoztunk, amilyen a már említett LiBest hajlítható akkuja, a Sailfish rendszer nyomógombos, olcsó telefonokra átültetett verziója, a hazai fejlesztésű mobil EKG, vagy a Travis fordítógép, amit 18 lelkes holland próbál ütőképes termékké tenni. Volt pár headset, néhány fitnesz kiegészítő, de alapvetően sokkal kevésbé domináltak ezek a termékek a mostani MWC-n, mint korábban, helyettük több volt az autó, a Mercedes például kirakta a vadonatúj A-osztályt a standra, de a SEAT sem tétlenkedett.

Itt is kijelzők veszik át a korábbi műszerek helyét, végre megvan az érintésérzékelés is!
Itt is kijelzők veszik át a korábbi műszerek helyét, végre megvan az érintésérzékelés is! [+]

Nekünk több szempontból mégis emlékezetes marad ez az MWC. Egyrészt ez volt az első alkalom, hogy az anyagok Mobilarena-Tech2 kooperációban készültek, közel 75 cikkünk született és több mint 30 videó került fel a YouTube-ra, azért nincsenek pontos számok, mert Legendd és Bocha még javában tolják a kontentet, hiszen egyrészt kocsival mentek ki Barcelonába, másrészt onnan szintén autóval jönnek visszafelé Genf érintésével.

És persze idén is megvoltak az emlékezetes momentumok (most kihagyva magát az autózásos-hajós oda-vissza közlekedést), Ken Hong például hozta a formáját és direkt csináltunk olyan videót is, ami az interjún kívüli beszélgetésünket tartalmazza, csapattuk az eCooltra nevű elektromos robogóval is mindenfelé Barcelonában (2 perc volt regisztrálni, pár órán belül elbírálták simán a magyar jogsit), voltak igen kellemes esti rendezvények is, mindenféle bejelentenivaló nélkül. A Huawei is elvitt minket vacsorázni, ott egy csomó regionális ember is jelen volt, hárman is elugrottak a OnePlus sörözésére, engem a Travis hívott meg és nagyon örülök, hogy ott lehettem, plusz találkoztam a Honor regionális marketingesével is egy ebédre, ami szintén nagyon hasznosnak bizonyult.

Nyilván nem tudok a teljes csapat nevében beszélni az idei MWC-ről, de úgy érzem, hogy idén tényleg beérett a rutin, rendben volt a szállás, az utazás, minden fontos programra eljutottunk, volt idő kikapcsolódni is és aki írásos formában szereti fogyasztani az infót, annak szállítottuk ezen a felületen, aki pedig inkább az ennél vizuálisabb tartalmat kedveli, annak pedig a videókat gyártottuk rogyásig. Elsősorban Legendd és Laci, de mi is beszálltunk néhány kisfilmmel.

Kár, hogy csak évente egyszer van MWC.

Bog

MobilarenaSEAT AtecaLG V30

Előzmények

  • MWC 2018 beharangozó

    Új csúcsmodell lesz, forradalmi újdonság viszont... hát lehet, hogy idén is elmarad, noha szinte minden gyártó kint lesz Barcelonában. És természetesen mi is, ahogyan az elmúlt 11 évben.

Hirdetés