Hirdetés

MWC 2018: Kipróbáltuk a Mercedes új infotainment rendszerét

Érintőkijelzővel felvértezett, de érintőpaddal is teljes egészében működtethető kezelőfelület, rengeteg extrával. Az A-osztályban debütál.

Hirdetés

Az autógyártók közül a Daimler AG sem hagyta ki az idei MWC-t. Érdemes is volt ellátogatniuk, hiszen egy olyan, új kezelőfelületet mutattak be, ami magában foglalja a korábbi Mercedes-rendszerek előnyeit, viszont nem hozza magával az azokban tapasztalt, idegesítő hiányosságokat. A cég korábban többször kiemelte, hogy biztonsági okokból, illetve a senki által nem vágyott, zsíros ujjnyomok megelőzésének céljából hagyták ki az érintőkijelzőt az infotainment-rendszereikből, helyette a középkonzol előtt, a sebességváltó karjának helyén lévő érintőpad és gombsor szolgált a rendszer vezérlésére.

Itt is kijelzők veszik át a korábbi műszerek helyét, végre megvan az érintésérzékelés is!
Itt is kijelzők veszik át a korábbi műszerek helyét, végre megvan az érintésérzékelés is! [+]

Az elképzelés tökéletesen működött, néhány nap alatt az ember megszokja, a probléma azonban ott volt, hogy az utóbbi években rendkívül felfutott, kizárólag érintőkijelzőre optimalizált Android Auto és Apple CarPlay rendszerek vezérlése fájdalmasan körülményes volt vele, ha valaki ezeket rendszeresen használja, félmegoldásnak érezheti a jelenleg futó Mercedes-rendszereket.

Továbbra is megoldható, hogy egyáltalán ne kelljen hozzáérni a kijelzőhöz
Továbbra is megoldható, hogy egyáltalán ne kelljen hozzáérni a kijelzőhöz [+]

Az autós iparban – akárcsak a mobiloknál, legyen szó hardverről vagy szoftverről –, először a legdrágább csúcsmodellek szokták megkapni az új technológiákat, a Mercedes-Benz esetén azonban a fiatalabb célcsoportot megcélzó A-osztállyal kezdik az MBUX-névre keresztelt rendszer terjesztését, majd szép lassan a padlólemeztársak, illetve a többi modell is megkaphatja az érintőkijelzővel kiegészülő, de alapvetően érintőpadra kitalált rendszert. A sofőr csak kijelzőt lát maga előtt, egy szintben van a virtuális óracsoport, értelemszerűen a kormány mögött, középen, ugyanebben a magasságban pedig minden, ami az autó beállításával, részletes adataival, zenével és navigációval kapcsolatos.

A javaslatok a használat során bővülnek
A javaslatok a használat során bővülnek [+]

Rengeteg gomb került a kormányra, tényleg ránézés nélkül vezérelhető a touchpad, ha az ember megszokja, de nem maradt el az angol nyelvű hangvezérlés sem, amivel többek közt átállíthatjuk a szellőzést, a hangulatvilágítást és a vezetéssel kapcsolatos adatokat is lekérdezhetjük. Van egy javaslatok menüpont, ahol a leggyakrabban hallgatott zenék és rádióállomások tömörülnek, de ide elvileg térképopciók is kerülhetnek, ha a felhasználó igényt tart rá.

Külön infotainment-demókat is láttunk
Külön infotainment-demókat is láttunk [+]

Egyszerű, logikus, jól használható és gyors a rendszer, az elképesztő felszereltségű, masszázsüléses A-osztály pedig kimondottan komoly autónak érződik vaskos kormányával, a jóval drágább szériákból leszivárgott beltéri elemekkel és megoldásokkal, ráadásul van benne vezeték nélküli telefontöltő, a középkonzol alján egy, a könyöklőben pedig két darab USB Type-C csatlakozó.

A smart jövője a Daimleg AG jelenlegi elképzelése szerint
A smart jövője a Daimler AG jelenlegi elképzelése szerint [+]

A Mercedes tehát minden kétséget kizárólag a múltból a jelenbe lépett, és természetesen a jövőre is gondolnak, egy egészen érdekes, carsharing-rendszerben működő, az okostelefonnal szorosan együttműködő, teljesen autonóm kisautót, a smart vision EQ fortwot lehetett megnézni, amihez 2030-as céldátumot társítottak. Rendkívül futurisztikus a külső, az autó vezetéséhez szükséges kezelőszervek teljes hiánya pedig remekül megvalósítja a smart eredeti koncepcióját: kétszemélyes, egészen apró autó, aminek beltere mégis tágas. Egyelőre azonban a smart-vonalon sem lesznek ekkora változások, a gyártó rövidtávú tervei között az elektromos hajtásra való átállás szerepel.

MobilarenaSEAT AtecaLG V30

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:

Azóta történt

Előzmények

  • A Mercedes E-osztály fedélzeti rendszere

    Érintőkijelző nélkül igyekszik a német cég infotainment rendszert nyújtani, ami nagyon átgondolt és biztonságos addig a pontig, amíg telefont nem csatlakoztatunk hozzá.

Hirdetés