Huawei Watch GT 2 - épp ideje!

Zenelejátszással és hívásfogadással bővült a Huawei mutatós és kitartó óraszériája – pár apróság azonban még mindig hiányzik.

Bevezető

Pihent már a csuklómon rendkívül nagy tudású és nyílt rendszerű okosóra, illetve komolyabb sportkellék, mégis úgy vagyok vele: ha egy efféle cuccot is pár naponta tölteni kell, mint egy telefont, akkor valahol épp az órahasználat kényelme csorbul. Pont a folyamatos viselés és időcsekkolás a lényeg, amihez praktikus extra a 24 órás pulzusmonitor és az éjjeli alvásfigyelés. Egy Mi Band 4 észrevétlenül hozza az alapvető aktivitáskövetést és némi értesítéskezelést, az egy éve indult Huawei Watch GT sorozat pedig méretesebb formában és gyönyörű óradizájnnal tesz ehhez hozzá, tűéles AMOLED panelt bevetve.


A Watch GT Active tavasszal a Kinizsi százast is megjárta [+]

Az első generáció startjakor még a másfél hetes, örömteli üzemidővel együtt is maradt hiányérzetem: mintha az 1,39”-es, 454 pixel átmérőjű kijelző mutatóba lett volna, olyan kevés dolog jelent meg rajta. A LiteOS rendszer fejlődésével azonban szépen bővült a tudáslista, így az egyszerű értesítéskezelés és napi aktivitáskövetés mellett ma már egy tucat sport követhető GPS-szel, edzéstervekkel és nyílt vízi úszással az 5 ATM / 50 M-es vízállóságnak köszönhetően. Praktikus az iránytű, a légnyomás- és magasságmérő, kapóra jön az időjárás jelentés, a stopper a rezgéses ébresztő, plusz még szerény zseblámpaként is használható a máskülönben este kellően elsötétedő, nappal pedig remekül látható kijelző, mindig aktív opcióval.

A Watch GT2 a fémkeretet 3D-s üvegre cserélte, gravírozott feliratokkal a széleken
A Watch GT2 a fémkeretet 3D-s üvegre cserélte, gravírozott feliratokkal a széleken [+]

A kezdeti rögös utat követően a GPS-es útvonalkövetés és a pulzusmérés is pontosabb lett, saját rendszerén belül az alváskövetés pedig megfelelő összehasonlítási alapot nyújt. A FirstBeat sokrétű edzéselemzést kínál a VO2Maxtól kezdve a pillanatnyi és heti edzettségen át a regenerálódási időig, szépen részletezve a mozgásadatokat, nemrég pedig a magyar óranyelv is megérkezett. A Watch GT 2 tehát jófajta alapokra építkezik, és jelen sorok írásakor az 1,39” átmérőjű variáns már kapható itthon (45,9 x 45,9 x 10,7 mm, 41 g, 455 mAh), míg az 1,2”-es, több nőiesebb színben elérhető változat 2020 elején fut be (390 pixel átmérő, 41,8 x 41,8 x 9,4 mm, 29 g, 215 mAh). Apró, ám észrevehető változás, hogy az előd rozsdamentes acélkeretét mellőzve a 3D-s, szélein gravírozott védőüveg immár kiemelkedik a vázból, semmint belesüllyed, amitől szemre mintha „kiugrana” az AMOLED panel, és ez nagyon jól áll neki.

Az órarész egy picit karcsúbb lett, ám a méretek és a töltés módja változatlan
Az órarész egy picit karcsúbb lett, ám a méretek és a töltés módja változatlan [+]

Cserébe óvatlan karmozdulattal sportszernek vagy falnak csapva sokkal könnyebben betörhet az üveg – eseti esetlenségem miatt én a régi, kerettel védett megoldás híve vagyok. Máskülönben a GT 2 makulátlanul egybe lett rakva, plasztik hátulja könnyedén siklik a csuklón aláizzadás vagy irritáció nélkül, az 5 ATM védelem pedig megmaradt (búvárkodni, nagynyomású vízi sportot végezni továbbra sem lehet vele). Jobbra a két gombot egy hajszállal könnyebb lenyomni a korábbiaknál, a panel jó érintési érzékenységéhez pedig az első pillanattól kezdve pattogósabb működés jár a friss Kirin A1 hardvernek hála. Ellenben a három szinten szabályozható rezgőmotor ereje mintha visszalépett volna – értesítést nem nagyon mulasztottam el, felrázni az álmomból viszont nem tudott.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés