Nagyobb akkumulátorral várható a Huawei Watch GT 2

A hivatalos renderképek minimálisan módosított dizájnt mutatnak, a készülék akár már a héten bemutatkozhat.

A WinFuture szert tett néhány hivatalosnak ítélt renderre, amin a Huawei Watch GT-re kísértetiesen hasonlító modell látható. A fekete és ezüst bőrszíjas modellek jó eséllyel a Watch GT tényleges utódai, minimálisan csiszolva a formaterven és elvileg tovább javítva az eddig sem kifogásolható üzemidőn. Mindezt úgy, hogy a készülék látszólag kompaktabb lett.

[+]

A továbbra is színes AMOLED kijelző valamelyest nagyobbnak tűnik, a kerámia keret viszont keskenyebb, illetve az egész óra vékonyabbnak érződik a képek alapján. Ehhez képest a WinFuture úgy tudja, a 420 mAh-s akkumulátor 445 mAh-ra nő, illetve a pulzusszenzor és beépített GPS mellett kerül bele mikrofon és hangszóró, ami jó eséllyel GSM képességekre utal, de minimum az intelligens asszisztensekkel való kommunikációt teszi lehetővé.

[+]

A töltéstechnológia fejlesztésének kihagyása ismét kevéssé megmagyarázható lépés lenne a Huaweitől, a képeken viszont látszanak a szokásos fizikai csatlakozók. A Watch GT tavaly a Mate 20 szériával mutatkozott be, a Mate 20 Proval pedig a vezetékmentes töltésmegosztás. Már akkor is érdekes volt, hogy az óra miért nem Qi töltéssel dolgozik, nem gondolnánk, hogy idén is kihagyják ezt a ziccert. A Huawei saját rendszerét futtató Watch GT 2 (már, ha így fogják hívni), valószínűleg idén is a Mate modellekkel együtt érkezik szeptember 19-én, hacsak nem teszi tiszteletét a héten Berlinben.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés