Doboz, külső

A csomagolásban nincs semmi rendkívüli, fehér hasáb, alig néhány felirat, semmi Google logó, csak a Leica emblémája szerepel rajta. Mondjuk az AppGallery (a Huawei alkalmazásboltja) logóját azért rádobhatták volna, a P40 lite-nál és a Prónál erre mintha büszkébbek lennének, ott ugyanis nem hiányzott. Belül nincs semmi különleges bónusz, megvan a 22,5 wattos gyorstöltőfej, a Type-C adatkábel és a szintén Type-C interfészt használó, vezetékes headset, ami egyébként nem rossz. Nem ez az agybadugós, gumiharangós cucc, hanem inkább nagy mértékben az Earpodsra hajaz.

[+]

A telefon viszont vitán felül elég korrekt szerzet. Egyrészt kompakt. Oké, az utóbbi években átértékelődött a kompaktság fogalma, tehát mondjuk inkább úgy, hogy ezzel a 6,1 hüvelykes kijelzővel és a relatív keskeny kávákkal a mezőny apróbb részéhez sorolható a P40, nagyjából az egykezes használhatóság határán billeg. Mármint szó szerint is, mert egyrészt fogásváltás nélkül a kijelző felső része csak nehezen elérhető, asztalra téve pedig azért billeg, mert igen markánsan kiáll a hátlapi kamerákat magába foglaló modul a síkból. Nem is mondom azt, hogy ez “sziget”, mert ezen a kisebb méretű P40-en sokkal hangsúlyosabb a mérete, inkább egy emelvény.

[+]

A 6,1 hüvelykes, 1080 x 2340 pixeles OLED kijelző korrekt képet ad, az embert viszont eléggé zavarja az a távcső, ami szembenéz vele a bal felső sarokban. Nevezhetjük akár szelfikapszulának is, nincs is rendesen a sarokba tolva, ami miatt az értesítési ikonsáv is lentebb kerül, szóval esztétikailag nem ideális. Funkcionálisan viszont igen, az arc alapú feloldás roppant gyors és biztonságos az infrás megoldásnak köszönhetően, plusz ahhoz képest nem foglal nagy helyet, hogy az összes többi szenzort is ide tudták zsúfolni. Beszédhangszóró nincs, piezoelektromos megoldást használ a Huawei, ez pedig teljesen jó, pedig amikor az első ilyen eszköz (a Mi Mix) megjelent, akkor finnyogtunk mi is.

Hogyan mérjük a kijelzőt?

[+]

Ez a panel viszont “csak” 60 Hertz képfrissítésre alkalmas, mint általában a legtöbb telefon, ebben többet tud a P40 Pro. Mint ahogyan abban is, hogy az egyébként remek minőségű készülékházra ebben az esetben nem él az IP68-as védelem, illetve nincs vezeték nélküli töltési lehetőség sem benne, ami az egyik leginkább olcsójánoskodó megkülönböztetési szívatás, mert ez pont nem egy akkora tétel, mint mondjuk egy periszkópos kamera, vagy a 90 Hz-es panel, egy 288 ezer forintos telefonnál irtó ciki ezzel spórolgatni.

[+]

Viszont ez a szín… ez valami irgalmatlanul menő, elegáns és látványos egyszerre, állati jó ötlet volt a Huawei-től a matt ezüst használata. A hátlapi kamerapódium nekem nem az esetem, jobban kedvelem a középre rendezett lencserendszereket, de az biztos, hogy nagyon techie, pláne ezzel az inox árnyalattal körülvéve. A dobozban talált SIM-tűvel alul nyitható egy fiók, ahová verziótól függően egy nanoSIM és egy nano memóriakártya, vagy ez utóbbi helyére még egy SIM mehet, de amúgy eSIM is van benne, amit a szolgáltató programozhat fel, ha képes erre (itthon még mindig csak a Telekom). Az általános összeszerelési minőségre egy panaszunk sem lehet, igazából a P40 egy nagyon eltalált készülék külsőre, simán megüti azt a szintet, amit egy ilyen árfekvésű telefontól elvárhatunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!