Hirdetés

Honor View 30 Pro - várjunk még vele

Jó megjelenés, remek hardver, 5G-s képesség, ügyes kameratrió a hátlapon és kedvező árcímke, valami miatt azonban mégis elmarad a plecsni.

Hirdetés

Bevezető, doboz

A Honor egyik legnagyobb elánnal bemutatott mobilja volt a View 20, körülbelül egy éve: a kínai premier után amerikai, majd később európai leleplezés is megesett, a mobil pedig tényleg felhívta magára a figyelmet az akkor még különlegességnek számító előlapi kameralyukkal, a V-profilú hátlappal, a ToF kamerával és a többi érdekességgel. Ekkor már lehetett érezni, hogy a Honor komolyabban szeretne foglalkozni globális csúcsmodellekkel, és a 7 nanométeres Kirin 980-nal szerelt View 20 meg is állta a helyét, az idő elteltével pedig egyre vonzóbb árcímkével tudott érvényesülni.

Tesztre megérkezett, ám itthon valószínűleg nem lesz elérhető a View 30 Pro
Tesztre megérkezett, ám itthon valószínűleg nem lesz elérhető a View 30 Pro [+]

2019 elején még senki nem tudta, hogy Amerika a Google-támogatás megvonásán keresztül alaposan átírja a Huawei, és persze ezzel együtt a Honor terveit is, és bár Huawei márkanévvel nem maradnak el az európai, kizárólag HMS-szolgáltatáscsomaggal (Huawei Mobile Services) ellátott csúcsmodellek, a Honor inkább kivár, és az átmeneti időszakot legfőképpen új kiegészítők garmadával vészeli át. A View 30 Prót például nem is hozzák az EU-ba, jelen álláspont szerint hozzánk legközelebb Oroszországban lehet majd kapni.

A doboz kínai régióról árulkodik
A doboz kínai régióról árulkodik, így érthetőek az ismeretlen alkalmazások [+]

Mi persze ettől függetlenül kíváncsiak voltunk arra, hogy sikerült a View 20 utódja, úgyhogy egy játékon kívüli tesztnek vetettük alá a HMS-es Honor csúcsmobilt. A fehér színű doboz egy kínai régiós készüléket rejtett, így aztán nem meglepő, hogy az egyébként magyar nyelvű Magic UI rendszerben itt-ott előfordultak kínai alkalmazások, feliratok, továbbá kínai volt az alapértelmezett billentyűzet is: ez nem HMS-es, hanem régiós sajátosság, ez az oka annak, hogy képernyőfotóinkon látható néhány ismeretlen alkalmazás, amikre külön nem fogunk kitérni. A gyári csomagolásban egyébként USB-A-s Honor SuperCharge (40W) töltőt, Type A-Type C kábelt, USB C-jack adaptert és egy átlátszó szilikon tokot találtunk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Honor

Azóta történt

Előzmények

  • Honor 20 Pro - megkésve bár, de törve nem

    Végre ideért a Honor aktuális csúcsmodellje, ami tud újat mutatni még a Huawei néven futó termékek mellett is, árban pedig most is kicsit kedvezőbb.

  • Honor 20 - jobb későn, mint soha!

    Különösen igaz ez a Honor 20-ra, ami remek felszereltséggel és kiemelkedő ár/érték aránnyal mutatkozott be, de már a piacra kerülése is bizonytalan volt.

  • Honor 9 - fény-másolat

    A Honor 9 tulajdonképpen egy Huawei P10, csak csillogós felülettel és alacsonyabb árcédulával. Generációsan ugyanakkor idén kevés dolog változott. Marad vajon az ár/érték trófea is?

Hirdetés