BMW i4 menetpróba

Nem csak ahhoz képest sikerült jól, hogy nem villanyautós platformra épült. És nem kell a csúcsmodell ahhoz, hogy bőven elég legyen mindenre.

Bevezető

Itt az autótok — mondta BMW Dani Vecsésen, amikor Balázzsal, a 9 éves unokaöcsémmel a Balatonról jöttünk fel, hogy átvegyük a tesztautót. És hangtalanul odasuhant egy bordó i4, Balázsnak pedig kicsit lent maradt az álla, de villámgyorsan rakatta be velem a gyerekülést hátra és ült be nulla perc alatt. És amíg én még aláírtam ezt-azt, meg kedélyesen beszélgettem, addig ő már a hatalmas kijelzőt tanulmányozta hátulról, hogy hatszáz kérdése legyen abban a pillanatban, amint én is beülök. És onnan visszamentünk Balatonfűzfőre, majd még aznap át Tapolcára és vissza úgy, hogy még mindig volt 43%-nyi töltés az akkuban. Pedig nem fogtam vissza magam. Balázs később azt mondta, hogy az autóátvétel jelenete olyan volt, mint valami filmből vett pillanat, ahol a főhősnek odahozzák a limuzint, pedig csak annyi történt, hogy az i4 valamivel messzebb állt és odagurultak vele, hogy ne a gyerekülést kelljen hurcolni.

Balatonfűzfőn, majdnem félig töltött akkuval
Balatonfűzfőn, majdnem félig töltött akkuval [+]

Ha bármiféle hasonlóságot szeretnénk keresni a gyártását már befejező i3 és a friss i4 között, akkor nagyjából az emblémánál véget is ér a dolog. Mert az i4 egy totálisan más kategória, megközelítés, méret, teljesítmény és célcsoport. És ez egyszerre jó és rossz, mert az i3 a villanyautós piac egyik úttörője volt számtalan egyedi megoldással (amelyek közül egyik-másik megmaradt, de a karbon karosszériának, a hátrafele nyíló ajtóknak és a kretén formabontó formatervnek búcsút mondhatunk), az i4 pedig egy 4-es Gran Coupé elektrifikált változata, amit ugyan nem csak villanyosnak terveztek, de már figyelembe vették a platform kialakításánál ezt a verziót is, sokkal klasszikusabb BMW, sokkal konzervatívabb megközelítés és forma, még ha a belteret az iX-ből ismerős kijelzők is uralják.

Klasszikus sziluett, hosszú orr - nem egy tipikus villanyautó
Klasszikus sziluett, hosszú orr - nem egy tipikus villanyautó [+]

Magyarán az első benyomás bizony az, hogy egy ennyire bátor, sok szempontból üdítően idétlen és egyedi i3 után mi a fene ez a biztonsági játék? Ja, hogy az “e” jelölést ellőttétek a hibrid bigyókra, az “i” betű jár a tisztán elektromos gépeknek, mint amilyen az iX3 is, értem. És mivel ez a 4-es BMW villanyos verziója, ezért logikus választás az i4, csak hát akkor az i3-mat kissé nehéz megmagyarázni. Az i3 utódja az iX1 a gyártó szerint, ha az i3 egy Bödőcs-est, akkor az iX1 egy falusi mellékutca aszfaltozásának átadási eseménye maximum. Az i4 pedig már ennek a sokkal hagyományosabb vonalnak a terméke, de még így is a legizgalmasabb és legvonzóbb elektromos BMW jelenleg.

Ugrásra kész forma - és tud is ugrani
Ugrásra kész forma - és tud is ugrani [+]

Ha valaki felüti a konfigurátort a BWM oldalán, akkor 22 millió alól indul a történet, ami hmm. Jó, hát 22 millió zseton az még euróra váltva is combos, nálunk viszont az M Sport modell járt, ami további egy gurigát ad hozzá az árhoz, hogy “még atletikusabb jellegű” legyen a jármű, jelentsen is ez bármit, de hát ezzel promózza a BMW. Autónkban még volt ez-az, szóval felkúszott az árcédula 27 millió köré, ám a jó hír az, hogy az alapkiépítés is sokaknak elég, nem lesz kisebb a kijelző, nem lesz kevesebb a radar, nem lesznek vakkapcsolók (mert kapcsoló egyébként sincsen sok), szóval a “fapados” i4 is bőven elég kívánatos, a BMW-nek pedig szokása, hogy csomagban adnak egy rakás extrát jóval kedvezőbb áron, az i3-ból sem adtak el alapverziót, gyanítom, hogy az i4-ből sem fognak.


[+]

Oké, az előző bekezdésben csak úgy röpködtek a milliók, de érdemes szétnézni, hogy a konkurencia mit ad nekünk 20 milla körül. A Hyundai például az Ioniq 5-öt, de ott is 20 gurigát kérnek a 77,4 kWh-s akkucsomagért — a BMW i4-ben mindenképpen 80 kWh-s pakk lapul. A Tesla Model 3 alapverziója pont ugyanannyit kóstál, mint az i4 (kisebb akkuval), a gyengébb ID.5-ért is ennyit kér a Volkswagen, a Mercedes pedig jóval többért adja az EQE-t, bár az egy nagyobb autó. De akárhonnan is nézzük, a villanyautós mezőnyben ezzel az árral a BMW nem csak a prémium(nak tartott) márkákkal tudja tartani az árversenyt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • BMW

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés