Hirdetés

Apple iPad Pro 12.9 (2021) - túlerőben vagyunk

Ez most a világ legerősebb táblagépe, fantasztikus kijelzővel, csillagászati áron. Most még nem éri meg, de később lehet, hogy igen.

Hirdetés

Multimédia

Kamerák kapcsán papíron nincs eltérés az elődtől, ami azt jelenti, hogy akad hátul egy 12 megapixeles főkameránk, dual pixel autofókusszal és F/1,8-as apertúrával, mellette dolgozik egy 10 megapixeles, ultraszéles modul, illetve van még itt egy LiDAR szenzor is, amely lézeres megoldással mér távolságot. Ezt szettet pedig egy négy LED-ből álló villanó segíti. Az előlapra egy 12 megapixeles, 122 fokos látószögű megoldást helyeztek el, amely nyilvánvalóan videókonferenciák és FaceTime esetén jöhet jól, állóképes minősége nem mondható kiemelkedőnek. Ami hátul van, ott sem az abszolút képminőség a lényeges, egy ekkora tablettel turistafotókat készíteni teljesen életszerűtlen, viszont ha tervrajzokat, építkezéseken bizonyos készültségi fokot, telket, földterületet, vagy éppen bútort, szerszámot, formatervezői modellt, makettet és egyéb, munkaügyben lényeges dolgokat kell megörökíteni, arra bőven frankó ez a hátlapi összetétel.


[+]

Ehhez a LiDAR szenzorhoz van egy méricskélő alkalmazásunk is (bár ez sem újdonság), ami a kamera képét mutatja és meg tudunk jelölni két pontot, amik között leméri a távolságot, arra vállalkozik, hogy centiméteres pontosságot nyújt, a 80-as ajtószárnyat simán eltalálta, a 75-ös asztallapra 76 centimétert adott meg, de azért közelítő jellegű méréseket simán meg lehet vele csinálni. A LiDAR másik szerepe a portrék kapcsán keresendő, ügyesebben el tudja választani az alanyt a háttértől, mintha nem lenne ilyen szenzor, bár a portréfotózás sem tartozik abba a körbe, amihez kifejezetten egy 12,9 inches táblagépet használunk. Ez egy Apple termék, tehát gyárilag meglehetősen csekély a fotózással kapcsolatos beállítások mennyisége, gyakorlatilag a látószögek között tudunk váltani és a portré, valamint a panoráma kapcsolható. Tesztfotóink:

Ahhoz képest, hogy ez egy tablet, az eredmény kiváló. Úgy amúgy inkább átlagos, de tessék, itt egy érv a MacBookkal szemben: ezen van hátul is kamera, amazon pedig nincs. A főkamera nagyjából korrekt, az ultraszéles viszont hamar kipukkad, ha a fényviszonyok nem ideálisak, este például egyáltalán nem érdemes erőltetni. Videózni is lehet, de ez megint csak egy olyan felhasználási terület, ami maximum akkor jön jól, ha egy videós beszélgetésben a környezetet is mutogatni akarjuk. Ja, van még egy szituáció, amikor lehet lopva videózni, a Magic Keyboardra állított masina mögött ülve tökre úgy tűnhet, mintha dolgoznánk, de közben suttyomban fel lehet venni az irodában/kávézóban/tárgyaláson történő eseményeket — bár gondolom nem ez volt a kamerák hátlapra tervezésének fő csapásiránya.


[+]

A zenei élményt a négy hangszóró szállítja és erre igazán nem lehet panasz. Nagyon komoly hangerőt és a maximum kivételével torzításmentes produkciót hallhatunk, ami méltó a gép általános szintjéhez, filmet nézni kifejezett élmény nem csak a hang, hanem a kijelző képességei miatt is. És persze a hardvernek meg sem kottyan a 4K, de a 8K-val is elbánik simán.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPad Pro 12.9 (2020) - laptop helyett?

    Cupertinóban egyre inkább be akarják bizonyítani, hogy nincs szükség a mindennapokban asztali operációs rendszerre: Magic Trackpaddel és egyéb asztali kiegészítőkkel próbáltuk ki a legnagyobb új iPadet!

Hirdetés