Fekete lyuk keletkezett az iPad Prón

Zack Nelson gyötréstesztje felel a fizikai jelenségért. A félmilliós Apple tablet ezúttal is hajlik, de most is törik?

Kétségtelenül bivalyerős hardver szokott süvíteni az iPad Pro táblagépek vékony házában, ám egy dolog a sebesség, másik a tartósság, és elég komoly aggodalomra adott okot tavaly az a pillanat, amikor Zack Nelson kínzókamrájában a méregdrága Apple óriáskijelző egy mozdulattal ketté, a kijelző pedig szilánkosra tört. A 2021-es, 12,9"-es iPad Pro legfőbb újdonsága márpedig az extrém nagy fényerőre képes, 2048 x 2732 pixeles mini-LED LCD kijelző, és igazán jó lenne, ha az Apple fejlesztése kicsit jobban bírná a külső erőhatásokat.


Az iPad Pro 12.9 (2021) tesztasztalunkon – Bog ezt a tabletet nem gyötörte meg  [+]

Maga az edzett védőüveg a szokásos módon, a Mohs-skála hatos keménységű vésőjétől karcolódik meg Mr. Nelson friss videóján, a hetestől mélyebben, megfelelve az iparági sztenderdnek. Teljesen felesleges, de azért érdekes, hogy négy öngyújtó lángjával a képernyő négy pontját hevítve fekete foltok keletkeznek. Ám szerencsére kiderül, hogy csak a képpontok, illetve a háttérvilágítás kapcsol ki, nem a panel sérül meg, rövidesen ezek a „fekete lyukak” ugyanis eltűnnek, és ennek valószínűleg semmi köze a Hawking-sugárzáshoz.

A főmeccset az Apple M1 chippel szerelt iPad Pro persze Zack Nelson erős mancsai ellen vívja, és hátrafelé ez az almás táblagép is egész könnyen meghajlik, ám a védőüveg és a képernyő elöl meglepően sértetlen marad. A másik irányban pedig abszolút elveszti Mr. Nelson a megmérettetést, ugyanis arrafelé még kevésbé sikerül az elég hullámossá vált eszközt meghajlítani. Ez mindenképp előrelépés és jó hír, előfordulhat ugyanis, hogy a táskában vagy csak véletlenül ráülve komoly erőhatás ér egy efféle, méretes terméket, és az idei csúcstábla, úgy tűnik, az ilyesmi ellen védettebb.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés