Hirdetés
-
Redmi Turbo 3-ból készül a Poco F6, megvan a start dátuma
ma Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell.
-
Indika - Napokon belül konzolokra is elérhető lesz
gp A PC-s verzót már korábban befutott, a hétvégén PlayStationre és Xbox-ra is elérhető lesz a teljes kiadás.
-
Komoly pénzekkel szólna bele az amerikai választásokba a kriptoipar
it Egy nonprofit kriptoszervezet új politikai akcióbizottság keretében gyűjt jelentős pénzösszegeket a tagjaitól azért, hogy kriptobarát politikusok kerüljenek fontos pozíciókba az USA-ban. Nem egyedüliként.
Aktív témák
-
HpocoH
csendes tag
Köszi a tippet megpróbálom r66-on keresztül, ha nem megy marad a reset. Kár pedig már kezd(t)em belakni a telót.
F-ECT$: saját, otthoni wifin keresztül töltöttem. Az első dolgom volt h kikapcsoltam a mobilnetet a telefonon.
Kb. két éve megszivatott szeretett szolgáltatóm: vettem egy W810-et kötöttem rá (kértem) a boltban mobilnetet csak a "kedves" ügyintéző elfelejtette aktiválni. Hó végén meg kijött a 80k-s mobilszámla (1ft/10Kb asszem). Szerencsére a papíron rajta volt a mobilnet is, úgyhogy nem kellett kifizetnem. -
Rickenstein
senior tag
Árpád hidnál van egy telefonbolt az aluljáróban. A nyugati felé közlekedő metró bejárattal szemben. Ott én 8GB-os microSD-t vettem 6ezerért. Valami noname márkájú volt, de az asszony Samsung S530-as telójába azóta is pöpecül müxik. Ennyi pénzért 2GB-os (igaz Sandisk) microSD-t kapsz a MediaMark-ban.
PS C:\>_
-
DonMedve
addikt
Visszabutitott COD2,olyan FPS huszáros tudod!! De igy a videón a feelingje olyan COD4-nek tűnik!Bár 5 év COD-ozás után lehet már mindenbe azt látom!
[ Szerkesztve ]
"...Nekem nincs semmim ezen a világon,csak a tököm meg a puszta szavam...,és ezt a kettőt nem játszom el senkiért,megértetted?!..." <Tony Montana>
-
DonMedve
addikt
[ Szerkesztve ]
"...Nekem nincs semmim ezen a világon,csak a tököm meg a puszta szavam...,és ezt a kettőt nem játszom el senkiért,megértetted?!..." <Tony Montana>
-
cryingdr4g0n
aktív tag
A gyári fülesről, de az összes többi agybadugósról is az a magánvéleményem, hogy aki kitalálta, főbe kéne lőni. A legszuperebb felsőkategóriásokból is hiányzik a mély (nem hogy ebből), a közép és a magas zavaró, a dugók vagy kicsik, vagy nagyok, ha kicsi, állandóan ki akar esni, ha nagyobb, akkor szoros, és az az érzésem, hogy szétrobban a fejem rögtön a nyomástól, valamint egy folyamatos bedugulás-érzést garantál.
Ellenben már egy eléggé alapnak számító AKG 315-tel is szépen tud szólni. De zenehallgatásra a Nokia BH-504 bluetooth headsetjével érdemes megpróbálni: a neodímium hereszaggató mélyeket és könnyfakasztó magasakat bír produkálni, az a füles most, hogy ilyen 10 körül van, igazi best buy IMHO.• Flies around shit - bees around honey •
-
magyarattila
tag
Neked elég a 8gb nekem nem elég a 16 Tapasztalat Van egy 16 gigás ipod touchom, aztán azért akarok 16 gigás kártyát, mert miután kimostam az összes**rt gatyámat meg összeragasztottam padlón szilánkokra tört államat (véletlenül megnyomtam az 5.1 gombot), úgy döntöttem hogy átköltözök az ipodról a Wavere. Na ezért kéne a 16 giga
Az ember vágyik valakire, akivel törődhet, akinek minden kérdésére válaszol, anélkül, hogy tudna róla.
-
magyarattila
tag
Remélem idővel ez megváltozik, Nekem simán televan az ipodom kismillió szoftverrel. Ezért várom már hogy beinduljon a store és necsak egymást megtűrni nemhajlandó, meg értelmetlen alkalmazások legyenek fennt.
Az ember vágyik valakire, akivel törődhet, akinek minden kérdésére válaszol, anélkül, hogy tudna róla.
-
magyarattila
tag
pedig elég sok olyan ember van aki villantásból felrak ilyesmikből N darabot aztán menőzik
JEEE lelkes újonc lettem
Layar-Compass dologban tudtok segíteni? Tökmindegy melyiket törlöm-telepítem újra, sem egyenként sem párban nem hajlandó működni egyik sem. Pedig már letettem a Layarról, csak iránytűm legyen :'(
Az ember vágyik valakire, akivel törődhet, akinek minden kérdésére válaszol, anélkül, hogy tudna róla.
-
-
SlyChocolate
senior tag
Akkor nem is merem mondani, hogy csak class 2-es kari van a telben és az elmúlt egy hónapban semmilyen adat elfogyásra utaló hibával nem találkoztam!
Szerintem a class besorolás nem garancia mindenre!
Éppen úgy lehet jó egy minőségi class2-es mint szar egy gagyi class 4-6 is! -
SlyChocolate
senior tag
Épp most hétvégén néztem végig az "egérmozin" a Viharsziget c, filmet 720p-as felbontásban!
De az általad leírt képi problémákkal nem találkoztam!
Lehet nálad más gondok lehetek?
Codeck, tömörítési bugok vagy a kari gyári hibás is lehetett!???
Végül is mindegy!
Sok mindenen múlhat a stabil lejátszás nem csak az adathordozón!
Ezt a pc-s tapasztalataimból jól tudom! -
jozf
tag
Amugy ha már 1x csatoltad a képet a névjegyhez nyugodtan letörölheted a telóról a névjegynél meg fog maradni (legalább nem kell kerülgetni a képek között), s ebböl arra következtetek h nem igazán foglakozik a kép elési utjával hanem bele másolja a névjegybe.De ha meg igy van akkor nem értem a kies mért nem tölti le.
[ Szerkesztve ]
-
magyarattila
tag
akko nem badás mobil lenne ha lehetne cserélgetni az oprendszereket ide oda. De kínából lehet már multi OS rendszert rendelni amin van Valami meg android, ha az szerinted jobb mint a bada akkor lehet váltani
Az ember vágyik valakire, akivel törődhet, akinek minden kérdésére válaszol, anélkül, hogy tudna róla.
-
magyarattila
tag
sehol semmi nincs telepítve, soha nem is volt, így nincs mit letörölni. Végignéztem a Saját Tartalom összes mappáját, sehol semmi sincsen. Így nincs mit letörölni.
Belépek a storeba, és itt meghal az egész mert nem tudok belépni, mert ha rányomok, hogy belépés a boltba kiírja hogy NEM INDÍTOTTAM EL A NAVIGÁCIÓT. Kilépek elindítom bezárom visszajövök megint. Azzal megpróbálkoztam hogy letörlöm a faszba a SamsungNavigator mappát, mind a telóról mind a kártyáról, de le se szarja, ugyanúgy nem működik, mert TELIBESZARJA hogy a beállításokban rányomtam hogy a telepítés helye a memóriakártya ugyanúgy létrehoz egy SamsungNavigator mappát a telefonra is amiben van egy mappa meg egy zöld ikon amivel a gép se tud semmit csinálni. A memkártyán levő mappában van sok mappa (maps, trips stb) de ha kitörlöm ezt a mappát is ugyanugy létrehozza ismét mintha semmi se történt volna. Ha legalább betudnék lépni a storeba lehetne valamit csinálni, DE MÉGCSAK BELÉPNI SE ENGED EZ A DARAB SZAR
Rohadtul kezdem már unni...
Az ember vágyik valakire, akivel törődhet, akinek minden kérdésére válaszol, anélkül, hogy tudna róla.
-
leslieke
Jómunkásember
2, a 3G-s jelet eldobalja, de folyamatosan,, olyan helyeken ahol biztos van halozat. Eltunik az ikonja, gondoltam lehet a halozatkereses meriti le ennyire ?
Nálam nem csak a 3G, de a térerő pálcikák is eltűnnek néha. Ettől még van hálózat, de érdekes a jelenség.
[ Szerkesztve ]
A sörben az a jó, hogy legyél bárhol a világon, kizárólag az első háromnak fáj az ára!
-
bajusz15
senior tag
A palcikak ugralnak 1 es full kozott, a halozat meg hol van, hol nincs. Csak ha manualisan atallitom UMTS-re, akkor tartja stabilan. Full ugyanez van nekem is. 3G-n egyszer sem tűnt el a 3G felirat, 900/1800-on meg ha olyan kedve ott az E betű, ha olyan kedve van akk meg nincs.. térerő az úgy ugrál mint a nemtudommi.. ahogy kézbe veszem már esik 1 pálcikát, fél percnyi fogással már nem tudok hívni se ( ilyenkor kiírja h hívás, csak épp nem csörög ki, leteszem a telót a kezemből, eltelik ~10mp és megjelenik 1 pálcika és lám, már is hívja az illetőt. ) Komolyan mondom ez a térerős bigyó rosszabb mint a szifonnál..
-
zack
nagyúr
Ez is szimpi. Főleg az ára.
Lehet veszek hozzá USB-s WiFi adaptert is, és akkor a gépem is megoldott lesz.Samsung Galaxy Z Flip5 256GB Platinum Silver (online exkluzív) <<>> Vsonic GR07 + Sony Hi-Res WI-H700 + Sony Hi-Res WI-1000X <<>> Spotify Premium<<>> LG 65" C31LA + LG S80QR 5.1.3
-
zack
nagyúr
-
zack
nagyúr
Szerintem n-es lesz belőle, mert nem akarom cserélgetni, ha esetleg nagyobb sávszélre váltok, vagy becsatlakozik egy laptop is... Ha 1x kell megvenni jobban járok.
Jadro:
Annyi különbség lehet David Guetta (Gettin' Over You) és Majka között, hogy amíg David Guatta-nak valószínű súlyos pénzt fizetett a Samu a Wave használatért, addig Majka beballagott az első GSM boltba, és megvette, mert ez tetszett neki.
[ Szerkesztve ]
Samsung Galaxy Z Flip5 256GB Platinum Silver (online exkluzív) <<>> Vsonic GR07 + Sony Hi-Res WI-H700 + Sony Hi-Res WI-1000X <<>> Spotify Premium<<>> LG 65" C31LA + LG S80QR 5.1.3
Aktív témák
- Apple iPhone 13 Pro Max 256GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Apple iPhone SE 2022 64GB, Kártyafüggetlen, 1 Év Garanciával
- Teljesen új Xiaomi 13T Pro 12/512GB DS (5G) Black eladó (bontatlan+garancia)
- FÜGGETLEN! Samsung Galaxy A52 128GB 4GB RAM SM-A525F / DS Black / 4G DualSIM /
- iPhone 15 / 0 perces / Black / 128 GB / Kártyafüggetlen / Számla + Garancia
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest