Bevezető
A piac rendkívül gyorsan reagált a Huawei tavaszi amerikai feketelistázására: pár hónappal az után, hogy a sencseni óriás elvesztette a Google-licencet, felbukkantak a Xiaomi és a OnePlus termékei a hazai szolgáltatóknál, és a Realme is az ajtón kopogtat. Tisztában van ugyanis minden résztvevő azzal, hogy potenciális részesedésre tehetnek szert, és egyáltalán nem véletlen, a Xiaomi legérdekesebb 2019-ben kiadott telefonja, a Mi Note 10 és Pro variánsa akár a Huawei P30 Pro ikertestvére is lehetne – ez ugyanis az egyik kínai gyártó kameratelefonos válasza a másikéra, és tekinthető a dolog akár hadüzenetnek.
Két Xiaomi és egy Huawei mobil, de melyik melyik? [+]
Megvan a fenti képen, hogy melyik telefon melyik? Szemre lehetetlen a szinte milliméter pontos méreteket és kávákat megkülönböztetni, a 6,47”-es, ívelt AMOLED panel és 1080 x 2340 pixel felbontás konkrétan közös, akárcsak 32 megapixeles kameracsepp és a beépített, fürge ujjlenyomat-olvasó helye. Ugyanott van és könnyű elérni a hangerőszabályzót, illetve a bekapcsolót jobbra, megfordítva pedig szintén három lencse emelkedik ki a bal felső sarokból, hogy a telefon az asztalon billegjen. Jobbján itt dupla a LED villanósor, a Xiaomi pedig alulra helyezte negyedik és ötödik lencséjét, így áll össze a 108 + 20 + 12 + 5 + 2 megapixeles szett.
Még a márkalogó és a minősítési feliratok helye is megegyezik, és majdnem az ár is. Igaz, itt a 200 ezres árcímkéhez valamiért középkategóriás hardvert sikerült csak társítani, a szolgáltatóknál fellelhető Mi Note 10 esetében 6/128, a független piacon megvásárolható Pro variációban pedig 8/256 GB-os kiszereléssel. Máskülönben csak a főkamera 7, illetve 8 elemes lencséje különbözteti meg a két modellt egymástól, ám mindkettőt kézhez kaptuk és kameráit, kijelzőjét és teljesítményét kölcsönösen leteszteltük. A teszt gerincét az elhanyagolható különbségek miatt a Pro modell képezi, és engedjék meg olvasóim, hogy a két cuccra a továbbiakban csak Mi Note 10-ként hivatkozzam. Lóerőben és szoftverben úgysincs semmi különbség, és az is hamar kiderült, hogy itt mindent tényleg a kameráknak rendeltek alá.
Kijelző-teszt (a táblázat szétnyitható) | |||||
---|---|---|---|---|---|
Mérés | Xiaomi Mi Note 10 | Xiaomi Mi Note 10 Pro | Huawei P30 Pro | Xiaomi Mi 9 | OnePlus 7T |
Képátló | 6,47 hüvelyk | 6,47 hüvelyk | 6,47 hüvelyk | 6,18 hüvelyk | 6,55 hüvelyk |
Felbontás | 1080 x 2340 | 1080 x 2340 | 1080 x 2340 | 1080 x 2340 | 1080 x 2400 |
Technológia | AMOLED | AMOLED | Curved OLED | AMOLED | Fluid AMOLED (90 Hz) |
Fehér fényerő | 421 / 699 nit | 410 / 721 nit | 533 / 921 nit | 433 / 824 nit | 476 / 883 nit |
Fehér fényerő (min.) | 2,2 nit | 2,0 nit | 2,0 nit | 1,9 nit | 2,1 nit |
Fekete fényerő | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit | 0 nit |
Kontrasztarány | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen | végtelen |
Színhőmérséklet | 7674 K + kézi | 7433 K + kézi | 6968 K + kézi | 7629 / 6863 + kézi | 6999 K + kézi |
Nem mintha a kitűnő AMOLED panel vagy a MIUI 11 ne érdemelne említést, hát még a kolosszális, 5260 mAh-s telep, amihez 30 wattos gyorstöltés jár az USB-C porton. Ettől persze a ketyere jó nagyra nőtt (157,8 x 74,2 x 9,64 milliméter és 208 gramm), cserébe belefért az infra és a jack kimenet. A tárhelybővítés, a vezetékmentes Qi töltés és az IP védelem viszont nem, az utóbbit ennyiért pedig már hibának tartom. A kijelző nem kap virgácsot: kitűnően látható napfény alatt, kellően elsötétedik éjszaka, megfelelően élénkek a színei és számos kalibrációs, szemkímélő opció elérhető.
A Mi Note 10 fehér, a Mi Note 10 Pro sötétszürke köntösbe öltözve [+]
Az értesítő LED hiányért szépen paraméterezhető mindig aktív kijelző kárpótol. Mindehhez pedig sötét rendszertéma, megbízható gesztusvezérlés, pontos érintésérzékelés és közepes erejű rezgőmotor társul. A kameracsepp nem sok helyet foglal felül, a fénymérő és a közelségérzékelő mellé így is odafért a hagyományos beszédhangszóró – bár, ha ebből a szempontból rálicitál a P30 Próra, akkor lehetett volna mindjárt sztereó, ehelyett az alsó hangleadó magányosan dalol.
Minimális a különbség a sima Mi Note 10 és a Pro utótagú között [+]
A fém/üveg készülékházon sehol egy zavaró él vagy kiálló terepelem, a Gorilla Glass 5 jól véd a karcoktól, a váz pedig legférfiasabb kézszorításra se nyikkan meg. Épp csak arra kell odafigyelni, hogy a jókora phablet ne csússzon ki az ember kézből, amit egyébként gyakran meg akar tenni – ez ellen lép fel a vékony, áttetsző szilikontok, ami mellé a csomagolásba gyorstöltőt, USB-C kábelt, SIM tűt és egy adag leírást helyeztek. Ennyiért azért egy füles beleférhetett volna – egy dolog 100 ezer forintért kispórolni, másik a Galaxy S10e szintjén, amihez jófajta AKG headset jár. A Mi Note 10 gyártói képviselettől, a Pro pedig a Xiaomi.hu-tól látogatott el hozzánk.
Snapdragon 730G, MIUI 11
A Xiaomi névjegye lehetne az árazáshoz társított erős hardver, az alaptétel most viszont borul: a Snapdragon 730G SoC két 2,2 GHz-es Kryo 470 Gold és a négy 1,8 GHz-es Kryo 470 Silver processzormagja és Adreno 618 GPU-ja a középkategóriában számít erősnek, nem prémiumáron. Így fordulhat elő az, hogy a sokkal olcsóbb Redmi Note 8 Pro tesztalanyaink benchmark pontszámait néha lepipálja, a szintén kedvezőbb árú Mi 9 pedig állva hagyja – a Snapdragon 855-nek bele kellett volna férnie. Azért a Mi Note 10 (6/128 GB) és a Mi Note 10 Pro (8/256 GB) fürgén fut, hisz bőven jutott a motorháztető alá lóerő, memória és tárhely, egy-egy apró akadást leszámítva gördülékeny felületet biztosítva, jelentősen sosem felmelegedő készülékházzal.
Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható) | ||||||
---|---|---|---|---|---|---|
Benchmark | Xiaomi Mi Note 10 | Xiaomi Mi Note 10 Pro | Samsung Galaxy S10+ | Realme X2 Pro | OnePlus 7T | Huawei P30 Pro (teljesítmény) |
Rendszerchip | Snapdragon 730G | Snapdragon 730G | Exynos 9820 | Snapdragon 855+ | Snapdragon 855+ | HiSilicon Kirin 980 |
AnTuTu Bench. 8.x | 266738 pont | 269873 pont | - | 469075 pont | 501034 pont | 390441 pont |
Geekbench 4 (single/multi) | 2552 / 6981 pont | 2547 / 6978 pont | 4451 / 10270 pont | 3475 / 10297 pont | 3709 / 11522 pont | 3301 / 9943 pont |
Geekbench 5 (single/multi) | 547 / 1728 pont | 545 / 1745 pont | 824 / 2298 pont | 723 / 2703 pont | 784 / 2849 pont | 682 / 2413 pont |
GFXBench Car Chase onscreen | 14 fps | 14 fps | 22 fps | 36 fps | 41 fps | 28 fps |
GFXBench Car Chase offscreen | 17 fps | 17 fps | 42 fps | 46 fps | 48 fps | 33 fps |
GFXBench Man. onscreen | 36 fps | 36 fps | 56 fps | 60 fps | 60 fps | 59 fps |
GFXBench Man. offscreen | 41 fps | 42 fps | 97 fps | 100 fps | 112 fps | 92 fps |
AndroBench Sequential Read | 499,72 MB/s | 499,31 MB/s | 790,08 MB/s | 1436,12 MB/s | 1434,05 MB/s | 901,96 MB/s |
AndroBench Sequential Write | 244,62 MB/s | 207,78 MB/s | 194,75 MB/s | 208,18 MB/s | 223,38 MB/s | 220,45 MB/s |
AndroBench Random Read | 102,35 MB/s | 120,59 MB/s | 137,23 MB/s | 168,74 MB/s | 167,71 MB/s | 159,47 MB/s |
AndroBench Random Write | 113,08 MB/s | 108,09 MB/s | 23,58 MB/s | 175,72 MB/s | 29,09 MB/s | 208,24 MB/s |
A legtöbb játék rendben elfut, egy Asphalt 9 viszont folyamatosabb egy Mi 9T Prón vagy a Realme X2 Prón, a GRID Autosport pedig kompatibilitási okokból nem volt elérhető a Play Áruházban. Más Xiaomira más játékot nem lehet letölteni – illene a gyártónak az efféle korlátozásokat kiküszöbölni. A jelenleg Android 9-en futó MIUI 11 mindenesetre túlcsordul az opcióáradattól, jól áll neki a sötét téma és a mindig aktív kijelző, az alkalmazások pedig kellően egységesek és ízlésesek, bár ettől még lesz, aki az iOS stílusú kezdőoldalt Nova Launcherre cseréli.
Hirdetés
Nem tudom, mikor fut be az Android 10, a Xiaomi köntöse mindenesetre kellő gyakorisággal frissül, a biztonsági hibajavító csomag pedig novemberi. Rengeteg hasznos eszköz akad: ilyen a biztonsági központ víruskereséssel és alkalmazászárolással, vagy a fájlkezelő széffel – mindkettőhöz társítható a fürge és egész megbízható képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó. Akad MIUI-s böngésző, jegyzetelő, iránytű, hangrögzítő, fájlmegosztó, QR-kódolvasó, óra, időjárás és számológép.
Minden fontos beállítást tud a tárcsázó és a telefonkönyv, könnyen elérhető a Mi kommuna és hibabejelentést is egyszerű küldeni, a Mi távirányító szoftverrel pedig egy régi JVC tévét is gond nélkül kezeltem, igaz az infra nem programozható. Extraként felkerült pár felesleges játékdemó plusz a Facebook, a WPS Office és a Netflix, ám szerencsére úgy is bőven marad szabadon felhasználható tárhely, hogy az nem bővíthető.
Fotós képességek
A Mi Note 10 179 megapixelnyi kamerahatosa vállaltan mennyiségi elvet követ, ezt húzza az egymással köszönőviszonyban sem lévő felbontásáradat. A fixfókuszos szelfiegység 32 megapixeles, ám a minőség alapján 12 elég lett volna (egy példa) – ez pont ideális minden kamera esetében, ha már több látószög van. A Samsung ISOCELL Bright HMX szenzor ugyanakkor valóban 108 megapixeles, kérhető ilyen felbontású rögzítés, bár az automatika 4:1-es pixel binning feldolgozás után 27 megapixelen rögzít. Az f/1,7 rekeszértékű optika 25 mm-es (optikai képstabilzálás, PD- és lézer autofókusz), a Mi Note 10 esetében hét, a Pro variánsban nyolctagú lencserendszerrel.
Ott van aztán a 20 megapixeles ultraszéles kamera autofókusszal és szupermakró lehetőséggel (13 mm, f/2,2), a 12 megapixeles, 2x-es zoomlencse (dual pixel autofókusz, 50 mm, f/2, portrémód), valamint az 5x-ös egység 5 megapixelen, az eredményeket 8-ra skálázva (f/2, PD-autofókusz, optikai stabilizálás). A sort a 2 megapixeles makrómód zárja, aminek a tervezőasztalig se kellett volna eljutnia, annyira rossz képeket lő (alább az első oszlop). Sokkal részletesebbek a főkamera közelképei (2 oszlop: 27, 3: 108 megapixel), csak borzasztóan szűk az élességtartomány. A legjobb makrók az ultraszéles modullal készülnek (4. oszlop), ám hiába kattintottam minden kamerával és fókuszáltam a képernyő megfelelő részére bökve, ritkán került pont oda az élesség, ahova szántam.
A kameraszoftver a fenti lencseáradatot igyekszik leegyszerűsíteni: az apró ikonokra bökve tudunk a makró, a 0,6x-es, az 1x-es, a 2x-es, az 5x-ös és digitális 50x-es nagyításra jutni. Könnyen elérhető a HDR, az önkioldó és a vaku, ahogy a panoráma, az esti fénykép, a videó és a portrémódokra is egyszerű a váltás. Mind az öt hátlapi kamera paraméterezhető kézi módban, záridő állítást beleértve, ám négy esetben mindössze ISO1600 az érzékenység maximuma, és a főkameránál is csak ISO3200-ig lépdelhetünk, ami messze van a P30 Pro ISO409600 értékétől – koromsötétben a Mi Note 10 (katt) nem is olyan profi, mint a Huawei (példa). Ekkora szenzorral persze nincs szükség extrém érzékenységre a legtöbb esetében, térjünk is rá a 108 megapixeles eredményekre.
Ahogy más Quad-bayer szenzornál, itt sem tűéles a kép 100%-ra nagyítva, a szélek felé pedig tovább csökken a vonalélesség – de akkor is: ennyi részletet telefon még soha nem rögzített, és a Mi Note 10 párost illeti ebben az elsőség. Csak hát 2x-es és 5x-ös zoomkamerákkal a fedélzeten a 20-30 megabájtos, kezelhetetlenül nagy felbontású képeknek pont semmi értelme, de még a 27 megapixel is sok – ugyan ki akar A2-ben nyomtatni? A dinamikaátfogás átlagos, a fehéregyensúly pedig egész pontos, a színek viszont kissé fakók és elég sok helyen felbukkan kromatikus aberráció. Egy 108 megapixeles képet a rendszer ráadásul 4-5 másodpercig ment, mielőtt bármi mást lehetne csinálni, pont ezért kellett volna az erősebb hardver. Fontosabb a felbontásnál az 1/1,33"-es szenzorméret, amivel este rendre kellően világos és részletes képek rögzülnek, nyilván kevésbé előnyös vonalélességgel. Mindazonáltal a tuti a Galaxy S11/S20 állítólagos 9:1-es pixel binning feldolgozása lehet, amely a 108 megapixelt 12 megapixeles, dinamikusabb eredményekké dolgozhatja össze.
A 27 megapixeles alapképek (fent első sor) remek vonalélességet kínálnak a felvételek nagy részén, csak valamivel még élettelenebbek és kissé lilásabbak a 108 megapixeles társakkal összevetve. Messze akár egy Pixel 3a teltebb képminősége, plusz az automatika előszeretettel túlexponál, ami az ultraszéles kamerára is igaz (2. oszlop). Nappal középre kellő mennyiségű részlet jut, a szélek felé a lencsekorrekció miatt már jóval kevesebb. A legjobbak a 2x-es zoomfelvételek (3. oszlop): mindenhol egységesen jó a vonalélesség, megfelelő a dinamika és kordában marad az expozíció. Az 5x-ös zoomfelvételekre is igaz lenne ugyanez (4. oszlop), ha a szoftver nem konvertálná feleslegesen 5 megapixelről 8-ra az eredményeket – simán lehetett volna 8 megapixeles a szenzor, és nem kell szoftveres bűvésztrükk. Az viszont tény, hogy egy kis bajlódással minden igényhez készíthető korrekt nappali felvétel, noha az oldal alján közölt nyersképek aláhúzzák: van tere az algoritmusnak a fejlődésre.
Este a főkamera előnyben van a többihez képest (1. oszlop), a fehéregyensúly apró pontatlanságát szinte észre se venni. Kellő részlet jut a sötétebb régiókra is, a közepes dinamikán pedig az éjjeli mód tud javítani, (2. oszlop), némi részletességet beáldozva. Kár, hogy más kamerához nem vethető be ez a mód, így egy P30 Pro a sötétben előnyben marad. A 2x-es zoomkamera optikai stabilizátort nem kapott, így csak komolyabb fényforrás esetében veti be a Mi Note 10, egyébként digitálisan nagyított felvétel készül 27 megapixelen, visszafogottabb minőséggel (3. oszlop). Az OIS-sel szerelt 5x-ös zoomegység ellenben szinte mindig megoldja a dolgot, a messzit este is közelebb hozva, noha a korrekt részletességhez elég sötét környezet társul (5. oszlop).
Dinamikában, telítettségben és fehéregyensúlyban tekintélyen előre lehet lépni a DNG RAW fájlokat otthon feldolgozva, ezek a normál és az ultraszéles kamera esetében érhetők el, észrevehető képzajjal, amit érintetlenül hagytam. Az iménti képek két dolgot bizonyítanak: a Xiaomi kamerás részlege villámgyorsan munkába áll, és az idei mobilok készítik a legjobb képeket céges történeten belül. Ugyanakkor még a Mi Note 10 sem áll készen, hogy a legjobbakat megizzassza, mert bár minden szituációra van megoldása, egyikben sem tud kiemelkedni, noha a főkamerában tényleg van fantázia. A jövőre nézve meg kellene állapodni egységnyi felbontáson, ahogy az iPhone Prók teszik és előbb olyan színvonalú képeket biztosítani a főegységgel, amilyet egy Pixel 3a a középkategóriában tud. Onnantól érdemes aztán a látószögekkel bajlódni, és ugyanazt a színvonalat elérni. A makrólencsét meg küldjük vissza a feladónak, az érte elkért filléreket visszakövetelve.
Videó, multimédia
A Mi Note 10 rengeteg videós lehetőséget kínál, ám a korlátjai ilyenkor a legegyértelműbbek. Nincs 4K felvétel 60 FPS-sel, sem pedig váltás a lencsék között, amint a rögzítés elindult.
Ez komoly hátrány a profin zoomoló csúcs riválisokkal szemben, a 4K / 30 FPS minőség mindenesetre tűéles és remekel az optikai/elektronikus stabilizálás kombinálásával. Helyén van a fókusz, elfogadható a dinamikaátfogás és nincs képkockavesztés.
Az elektronikus rásegítést az ultraszéles kamera is meghálálja, a megfelelő részletességhez pedig hatalmas látószög, valamint tiszta sztereó hang társul.
Valamivel gyengébb a 2x-es zoomfelvétel minősége 4K-ban, ám továbbra is jó a stabilizálás, és most sincs fókuszhiba.
A gyenge láncszem az 5x-ös zoom: alighanem a főkamera képébe nagyít bele a rendszer.
A 1080p minőség normál és az ultraszéles módban is korrekt, ám ezen felbontáson sincs váltás közöttük. Márpedig egy Mate 30 Pro vagy iPhone 11 Pro finom zoomátmenete nagyon sokat dobna a Mi Note 10 videós képességein.
A Zenelejátszó ügyesen egybegyűjti a telefonon tárolt zeneszámokat, a jack portra fülest dugva pedig az FM-rádió is munkába áll. A kimenetre részletes, dinamikus hang jut, elfogadható hangerővel. A monó hangszóró erélyes, ha épp nem takarja el alul az ember, közép és magas tartományban pedig egész tiszta, habár egy kicsit dobozos.
Mély hangból nem sok jár és a sztereó ziccer kimaradt, mindenesetre a remek kijelzővel a Mi Note 10 filmezésben sem utolsó. Nem gond a nagy felbontású és HDR lejátszás a Netflixszel a Widevine L1 CDM védelemnek köszönhetően, és az LG HDR10-es sakkvideója is elindul, a YouTube viszont nem kínál HDR opciót. A Mi Video kínál pár hasznos opciót, ám a feliratokhoz és a ritkább kódolásokhoz egy VLC Playert érdemes telepíteni, ami nem széthúzza, hanem teljes képernyőre nagyítja a klipeket, ha erre megkérjük.
Adatkommunikáció, üzemidő, végszó
Mindkét Mi Note 10 két nanoSIM-et fogad be dual standby üzemmóddal és minden hazai LTE sáv támogatásával, 5G opció nélkül. A beszélgetési hangminőség jó: kellően hangos és tiszta a hangszóró, a túloldalon sem volt panasz (VoLTE, VoLTE HD). Nem vettem észre, hogy a Xiaominál gyakran rakoncátlankodó közelségérzékelő bakizott volna. A kétcsatornás WiFi modem 802.11a/b/g/n/ac szabványú átlagos érzékenységgel (Direct, HotSpot, Display), a Bluetooth 5.0-s (A2DP, LE, AAC, LDAC, aptX, aptX HD, aptX-adaptive), az USB pedig 2.0-s (Type-C, MTP, OTG). Elsőre öt perc volt, mire az A-GPS támogatású navigációs egység az összes műholdra rálátott (GPS, GLONASS, BeiDou és Galileo egy csatornán), legközelebb viszont pillanatok alatt megvolt a pontos pozíció, akár 20 műhold jelét használva. Akad iránytű, gyorsulásmérő, giroszkóp, NFC és infra, csak a barométer maradt ki.
A kolosszális, 5260 mAh-s telep fenomenális üzemidőt ígér, 6-8 órás képernyőidőkkel ugyanakkor Redmi 8-féle rekordokat nem döntöget. Ez bőven elég a legintenzívebb nap túlélésére töltő nélkül, vagy 2-3 napos ciklusokra visszafogott használattal, de azért a kijelző és a hardver, főleg kamerázás és játék közben előszeretettel lakmározik. Szerencsére a 30 wattos turbótöltővel a teljes etetés 70 perc alatt megvan úgy, hogy fél óra alatt 57%, egy óra alatt pedig 96% jut a telepbe – vezetékmentes opció nincs. Míg egy töltésből, 150 niten 25 óra videózás jön ki, ami rekorddöntögető, netezésből „csak” 13,5 óra – ez is aláhúzza, hogy a merülés erősen használatfüggő.
A Realme X2 Pro a Mi Note 10 legújabb kihívója [+]
Összefoglaló
Külső | |
---|---|
Ergonómia | 9 pont |
Anyaghasználat | 10 pont |
Összeszerelés minősége | 9 pont |
Kijelző mérete, minősége | 9 pont |
Belső | |
Kezelhetőség | 9 pont |
Sebesség | 8 pont |
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége | 10 pont |
Felhasználói felület élménye | 9 pont |
Alapfunkciók | |
Hangminőség, vételi stabilitás | 9 pont |
PIM funkciók | 10 pont |
Adatkommunikációs képességek | 8 pont |
Multimédia | |
Vizuális | 8 pont |
Audio | 8 pont |
Egyebek | |
Üzemidő | 9 pont |
Ár/érték aránya | 7 pont |
Hogyan értékelünk? |
A Mi Note 10 és a Mi Note 10 Pro kameratelefonként tetszeleg, a P30 Pro dizájnelvét követve pedig tekinthető a Google-licenctől megfosztott Huawei-nek küldött hadüzenetnek. A Xiaomi ugyanis kész rámenni riválisa piaci részesedésére, és két 108 megapixeles ajánlata abból a szempontból leteszi a névjegyét az asztalra, hogy mobil ennyi részletet még soha nem rögzített. Épp csak azelőtt vált feleslegessé a megapixelharc, hogy elkezdődött volna, hiszen jófajta 2x-es és 5x-ös zoomegységből is akad, melyeknél az ultraszéles modul picit gyengébb. A gondok a kameraleállásoknál kezdődnek és a kissé sótlan, élettelen és túlexponált képekkel folytatódnak – amíg a Xiaomi nem tisztázza le algoritmusát, a Huawei, az Apple vagy a Samsung kiforrott mobilkameráinak nem kell aggódnia a trónon. Egyébként nem a 108 megapixel, hanem az 1/1,33”-es szenzorméret a főkamera előnye, amely este kidomborodik, plusz a videó is jó minőségű. Hiba viszont, hogy nincs a lencsék között váltás felvétel közben.
A 108 / 32 / 27 / 20 / 12 / 8 / 5 / 2 megapixeles felbontáskáosz végeredményben kirajzolja, hogy a Mi Note 10 mennyiségi, és nem minőségi elvet követ: minden igényre készülhet korrekt fotó, de egyik területen sem jön össze kiemelkedő. Néptermék pedig a Xiaomitól szokatlan túlárazás miatt sem lesz: a 200 ezer forint körüli szolgáltatói (Mi Note 10, 8/128 GB) és kártyafüggetlen árazás (Mi Note 10 Pro, 8/256 GB) a középkategóriás Snapdragon 730G-vel túlzó. Ezt a teljesítményt ugyanis a Redmi Note 8 Pro sokkal olcsóbban hozza, míg a jóval gyorsabb Mi 9 / 9T Pro kedvezőbb áron sem szégyenkezhet kameráival. Ráadásul, miközben a Xiaomi a Huawei-t előzné, a nyakán van a Realme a Snapdragon 855+-os, UFS 3.0 tárolós, 90 Hz-es AMOLED panellel szerelt X2 Próval 180 ezerért – a gyártónak tehát nem árt hátra is figyelnie. Baj azonban nincs, csak tegyük a két korrekt tesztterméket a helyére: a Mi Note 10 páros inkább erődemonstráció és amolyan Mi 10 előteszt, amiből bőven lehet tanulnia a vállalatnak. Talán pont ez az utolsó lépcsőfok, amit meglépve, jövőre a Xiaomi a legjobb kameramobilokkal versenyezhet. Egy tetszett plecsnihez pedig elég profi a két teló kijelzője, felülete és üzemideje, többre most viszont nem futotta.
![]() |
Xiaomi Mi Note 10 / Mi Note 10 Pro |
Hidegkuti Zoltán
Specifikáció
![]() |
Általános | |
---|---|---|
Technológia | GSM/UMTS/LTE | |
Méret | 157,8 x 74,2 x 9,64 milliméter | |
Tömeg | 208 gramm | |
Színvariációk | zöld, fehér, fekete | |
SIM-foglalat | 2 x nanoSIM | |
Kijelző | ||
Kijelző átlója | 6,47 hüvelyk | |
Kijelző felbontása | 1080 x 2340 pixel (403 ppi) | |
Kijelző típusa | AMOLED | |
Színárnyalatok száma | 16 millió | |
Hardver | ||
SoC típusa | Qualcomm Snapdragon 730G | |
Processzor típusa | 2 x 2,2 GHz Kryo 470 Gold + 6 x 1,8 GHz Kryo 470 Silver | |
Processzor csíkszélessége | 8 nm | |
Processzor utasításkészlete | ARMv8 | |
Grafikus chip | Adreno 618 | |
RAM mérete | 6 GB (Mi Note 10) / 8 GB (Mi Note 10 Pro) | |
Memória | ||
Telefonkönyv kapacitása | korlátlan | |
SMS memória | korlátlan | |
Belső tárhely | 128 GB (Mi Note 10) / 256 GB (Mi Note 10 Pro) | |
Memória bővíthetősége | nem bővíthető | |
Adatátvitel | ||
Frekvenciasávok | GSM 850/900/1800/1900 MHz UMTS 850/900/1900/2100 MHz LTE 800/850/900/1700/1800/2100/2600 MHz |
|
GPRS / EDGE | van / van | |
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE | van / 42 Mbps / 5,76 Mbps / 600 Mbps | |
IrDA / Bluetooth | van / 5.0 (A2DP, LE, AptX, AptX HD, LDAC) | |
WiFi | 802.11a/b/g/n/ac, dual band, HotSpot, Direct | |
USB | USB 2.0 (Type-C, MTP, OTG) | |
Push-to-talk / RSS | nincs / nincs | |
GPS | van (GPS, Glonass, Beidou, Galileo) | |
NFC | van | |
Alapfunkciók | ||
Profilok | néma/rezgés | |
Vibra funkció | van | |
Kihangosítás | van | |
Hangtárcsázás / hangvezérlés | nincs / nincs | |
Hangrögzítés | van | |
Ébresztés | van | |
Prediktív szövegbevitel | van | |
Szoftverek | ||
Platform | Android 9.0 Pie (MIUI 11) | |
WAP / HTML böngésző | nincs / van | |
E-mail kliens | van | |
Java | van | |
Játékok | telepíthetők | |
Valutakonverter | telepíthető | |
Extra szoftverek | Visszajelzés, Biztonság, MIUI Fórum, Mi Drop, Facebook | |
Multimédia | ||
Fő kamera | 108 megapixel (f/1,69-es blende, OIS, PD és lézer autofókusz) + 12 megapixel (2x-es zoom, f/2-es blende, autofókusz) + 5 megapixel (5x-ös zoom, f/2-es blende, autofókusz, OIS) + 20 megapixel (ultraszéles látószög, autofókusz, f/2,2) + 2x dupla LED villanó | |
Másodlagos kamera | 32 megapixel (fixfókusz, képernyővillanó) | |
Videófelvétel | 4K @ 30 FPS, 1080p @ 30/60/120 FPS, 720p @ 240/960 FPS | |
Zenelejátszó szoftver | van | |
Hangszínszabályzó | van | |
FM-rádió | van | |
Üzemidő | ||
Alap akkumulátor | 5260 mAh-s lítium-polimer | |
Készenléti idő | n/a | |
Beszélgetési idő | n/a | |
Zenelejátszási idő | n/a | |
Egyebek | ||
3,5 milliméteres jack kimenet, aktív zajszűrés másodlagos mikrofonnal, fény- és közelségszenzor, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó, 2D-s arcfelismerés, giroszkóp, gyorsulásmérő, gesztusfunkciók, iránytű, mindig aktív kijelző |