Hirdetés

Samsung Galaxy S22 és S22+ - a kis vagány meg a bátyja

Az Ultra az igazán nagy durranás idén, de ha nem kell a toll, akkor is sokat kínál a a Samsung kicsi és átlagos méretben, sokért.

Bevezető

Nem mondom, hogy unottan toltuk félre a két S22-t, hogy csak az Ultrával foglalkozzunk, mert akinek nem kell a toll, de mégis egy csúcskategóriás motyóra vágyik a Samsungtól, annak most ez két modell a gyártó ajánlata. Ám ha azt nézzük, hogy az S21-hez képest mik a változások, akkor nem annyira nagyon szignifikáns az előrelépés, de egy S10-ről váltva már bőven van fejlődés. Ám ha minden évben frissíteni illik a csúcsmodellt, akkor az ma már azzal jár, hogy a legtöbb cég csak a jól bevált recepten farigcsál, manapság már nem fejlődik olyan dinamikusan a telekommunikáció évről-évre, mint 5-6 esztendővel ezelőtt.


[+]

Az S22 és az S22+ tehát az S21 receptjét viszik tovább, a megjelenés előtt mindenki arra várt, hogy kiderüljön, hogy az egyes piacokon (nálunk is) Exynos 2200-zal szerelt gépek mennyire lesznek versenyképesek a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1-es chipsettel, más falrengető újdonságra azonban nem számított senki — és nem is nagyon lett. A One UI felületet már jól ismerik a márkát követő felhasználók, a kamerás teljesítmény kapcsán is a finomhangolás volt az elvárás, a töltési sebesség növelése azonban nem csak puszta elvárás, hanem piacilag is fontos feladat (lett volna), hiszen ezügyben a konkurencia lelépte a Samsungot.


[+]

Magyarán sok meglepetést nem tartogatott az újdonság, ráadásul az S22+ nem sokban tér el a kistestvértől: elsősorban a méretből fakadó előnyökre kell itt gondolni (kijelző, akkumulátor), de azért ha jobban átböngésszük a specifikációs táblázatokat, akkor fel fog tűnni majd még néhány apróság (például az UWB szabványt csak a nagyobbik eszköz támogatja), de az alapképességek és a szolgáltatáskínálat kapcsán minimálisak az eltérések, tehát ezúttal sem volt különösebb értelme, hogy két ugyanolyan tesztet tegyünk le az asztalra, szóval összevontuk erőinket, a kis S22-t jómagam, a kicsit nagyobbikat pedig Virág Dani kezdte el használni, hogy aztán ebben az anyagban mindkettőnk tapasztalatai helyet kaphassanak.

Doboz, külső

A csomagoláson annyit karcsúsítottak, amennyit csak tudtak, még kisebbek a dobozok és továbbra sincs bennük semmi a telefonon, a Type-C kábelen és a SIM-tűn kívül. Magyarán töltőfejet lesz szíves a júzer beszerezni, ami a kisebbik modell 25 wattos töltési sebessége mellett végeredményben nem egy óriási dráma, de 45 wattos adaptert venni már valamivel drágább buli, ha esetleg nincs ilyenünk otthon. Nyilván a környezetvédelem szlogenje lobog a dobozba tűzött képzeletbeli zászlón, de ha közben az újdonsült tulajdonos rendel egy 45 wattos fejet, amit csomagolnak és kiszállítanak, akkor rögtön kitörik az a zászlórúd.


[+]

Az S22 kisebb lett, mint az S21 — és ez jó. Az előd sem volt egy drabális darab, de tudtak belőle faragni, ezzel majdnem be tudtak menni 70 mm alatti szélességre, ami egyfajta általános iparági mércéje annak, hogy a termék mennyire használható egy kézzel. És az S22 ennek megfelel, mert nem csak 5 mm-rel rövidebb és valamivel keskenyebb, mint az előd, de pár tized milliméterrel vékonyabb is, ami sokat számít akkor, ha az a kérdés, hogy mennyire lehet stabilan megmarkolni. A témában etalon Zenfone 8 még keskenyebb, de vaskosabb és picit magasabb, szóval azt lehet mondani, hogy az S22-ből nem kell “mini”, ez egy kompakt csúcsmodell, ami ritka és örömteli, aki pedig ennél nagyobb motyóra vágyik, annak ott van az S22+, ami megfelel az átlagos méretű okostelefon definíciójának.

S22
S22 [+]

A gombok és a csatlakozók persze a két eszközön ugyanott találhatók, de például a jobb oldalon levő billentyűk a nagyobb készüléken fentebb vannak, a hangerő növeléséhez néha fogásváltásra van szükség, ilyen mozdulatot ugyanez a szándék nem igényel a kisebb készüléken. A SIM tálca alulról húzható ki, memóriabővítés nincs, a tesztcuccokba két nanoSIM-et is betehettünk volna, de opció az eSIM is, ha a szolgáltató támogatja. Hangszórónyílás és Type-C van alul, jacket már egy ideje nem fogunk találni a csúcskategóriás Samsungokon, ugyanakkor viszont a kijelző felett is van hangszóró, de ez szabad szemmel kvázi láthatatlan, viszont gyönyörűen szól.

S22+
S22+ [+]

Természetesen eltér a két telefon kijelzőméret szempontjából, a kis S22 “csak” 6,1 inches megjelenítőt kínál, az S22+ ennél jóval nagyobb a maga 6,6 inches képátlójával. Elég valószínűnek tűnik, hogy majd érkezni fog az S22-ből is FE variáns, amit a kettő közé ékel be a Samsung. Mindenesetre a technológia és a felbontás megegyezik: Dynamic AMOLED 2X megjelenítőt kínál a gyártó adaptív, maximum 120 Hz-es frissítéssel, 1080 x 2340 pixeles felbontással, ami 6,1 hüvelyken 425 ppi-s képpontsűrűséget eredményez. Továbbra is kirobbanóak a színek, acélos a fényerő és remek a kontraszt, az egészet pedig Gorilla Glass Victus+ védi, ami egyelőre Samsung-exkluzív, tehát más telefonon ilyen védelem nincs. És ugyanez van a hátlapon is.


[+]

Apropó, hátlap. Az S22 Ultrával ellentétben itt mindkét eszközön van kamerasziget, vagyis valami betét, ami a három lencsét magába foglalja. Az S22 és az S22+ ebből a szempontból tökéletesen megegyezik, ugyanakkora méretű és formájú ez a panel, ugyanazok a kamerás képességek is. A LED villanó külön került, más látnivaló pedig nincs a hátlapon — leszámítva a márkajelzést. Direkt nem fehér árnyalatú mobilokat kértünk tesztre, a sötétzöld pedig kifejezetten jól áll a kisebb modellnek. A nagyobb változat árnyalatának meghatározása pedig a ráeső fény függvénye, hol rózsaarany, hol világosabb bronz, hol pedig definíció szerinti pink. Az összeszerelési minőség és az anyaghasználat is elsőrangú, megerősített alumínium a készülék váza, masszív, integráns, tökéletesen összeillesztett házat kap a vásárló, ami sugall valamiféle örökkévalóságot, de természetesen bőven vannak tokok is a kínálatban — a gyártótól jó drágán, a kínai piacról pedig fillérekért. Az S22+ mellé egyébként is érdemes: nagy is, csúszik is.

Hardver, UI

Nincs sok dolgunk a hardver és a kezelőfelület kapcsán, mert Bone123 szépen összeszedte az S22 Ultra cikkben a fontos pontokat. De egy dologról mégis kell beszéljünk, ez pedig az Exynos 2200-as chipset jelenlegi felemás optimalizációja. Mint ismeretes, a Samsung bizonyos piacokon (nálunk is), a saját fejlesztésű lapkakészletét tolja, máshol viszont a friss Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1 dolgozik a telefonokban. És bizony pontszámok és erőforrásigényes grafikai alkalmazások (főleg játékok) kapcsán a Qualcomm megoldása jelen pillanatban életképesebb, az Exynos mellé rakott AMD GPU még annyira új, hogy nincs optimalizálva rá minden, ezért bizonyos alkalmazások nem futnak olyan gördülékenyen, mint ahogyan azt egy csúcsmodelltől elvárhatnánk.

[+]

Hirdetés

Számok szintjén nincs komoly aggodalom, noha az Exynos 2200 eredményei elmaradnak a Qualcomm csúcslapkája által szállított pontoktól (itt a táblázat az Ultra eredményivel, ugyanezzel a vassal), ám nemigen melegszik a chipset, ami viszont az üzemidő és az egyenletes teljesítmény kapcsán praktikus. De mindettől függetlenül az a helyzet, hogy vannak megdöccenések például a telefon feloldásánál, bizonyos közösségi oldalak görgetésénél, néhány játéknál és itt-ott a felületen, ezen még bőven kell reszelgetni. Hozzátenném ugyanakkor, hogy mindezen apró akadások kevésbé látványosak és zavaróak, mint amit az Ultra produkál, hiszen alacsonyabb a kijelző felbontása.

[+]

A felhasználói felület kapcsán nincs meglepetés: az Android 12-re épülő OneUI 4.1 továbbra is egy jól összerakott felület, amely kézreálló és logikus, rengeteg beállítási lehetőséggel és néhány apró hiányossággal (például nem lehet az állapotsávba kérni az adatátviteli sebességet). Máskülönben azonban egy kicsiszolt rendszer, ami amúgy érdekes módon a nagyobb modellnek jobban áll, hiszen úgy alkották meg, hogy a kijelző alsó részén kell csak leginkább maszatolni, a kisebb készüléken néha feleslegesen foglalja el felül a területet a menüpont neve öles betűkkel, miközben a termék mérete miatt ott is tudna hadonászni a júzer. Sőt, bár a kijelzőfelbontás azonos, ez a felső rész mégis ugyanakkor méretű, magyarán kevesebb menüpont fér ki alulra, ezt talán jobban is át lehetett volna gondolni.

[+]

Dani az S22+ kapcsán rögtön ráugrott a témázhatóságra, a nála levő telefon már megváltoztatott ikonokkal és színsémával rendelkezik, hiszen erre bőven ad lehetőséget a felület. A szoftveres felhozatalban sincs meglepetés, a Samsung ökoszisztémája ugyanúgy megvan (Health, Bixby, AR-zóna, Galaxy Wearable, SmartThings), mint a Google szolgáltatások, plusz a Netflix, a Facebook, a Twitter, a Spotify és a Microsoft szoftvercsomag. Továbbra is kicsit fura, hogy bár a Samsungnak van saját fejlesztésű zenelejátszója és például számológépe is, ezeket a júzer dolga letölteni a Galaxy Store-ból.

[+]

Persze van Samsung Notes a jegyzeteléshez, még ha S-Pen nincs is a telefonokhoz, a Samsung Free hírolvasót is megtaláljuk, ebben szerepelnek a mi híreink is. A magam részéről a Game Launchert is kedvelem, ugyan kevesebb extra beállítás van benne, mint egy gamer mobil esetében, de fel lehet tolni a teljesítményt, le lehet tiltani az értesítéseket és a vétlen érintéseket. Viszont az Android 12 óta mintha még mostohábban bánna a Samsung a RAM-mal, a korábbi verzióknál jellemzően ott maradt a futó játék a háttérben, most elég sokszor kilövi a rendszer, ami akár bosszantó is lehet. Ez még akkor is így van, ha bekapcsoljuk a RAM boostert, ami további 4 GB memóriát generál a belső tárhely terhére.

Kamera

Az S22 Ultra a kamerás csúcs a Samsungnál, de a két kistesónak sem kell szégyenkeznie. Itt ugyan csak a szokásos három látószögünk van, de változtak a felbontásbeli opciók. A korábbi 12 megapixeles főkamerát egy 50 megapixeles megoldás váltotta, valamivel nagyobb szenzorral. Az ultraszéles kamerát viszont nem piszkálták, azt gyakorlatilag az S21-ből örökölte az idei modellpáros is, a telés szenzor felbontása viszont 64-ről 10 megapixelre ugrott vissza, de ennek az van a hátterében, hogy az elődön a háromszoros nagyítás hibrid módszerrel, képkivágással érték el, most azonban valódi háromszoros közelítést kínál a szenzor, ami papíron legalábbis jobb vonalélességet ígér. OIS továbbra is van a normál és a zoom kamera mellett, az ultraszéles kapcsán viszont fájóan hiányzik az automatikus fókusz, ami kapóra jönne a makrók esetében.

[+]

A szoftverben nincs extra újdonság, de olyan nem volt a korábbi modellen, hogy a képarány választásánál be lehet kapcsolni az 50 megapixeles felbontást (mivel nem is volt ilyen felbontásra képes). A maximum 30x hibrid zoom mellé rakott kereső is változott, nem a teljes képet rakja a bal felső sarokba, hanem csak egy részét, de megoszlanak a vélemények arról, hogy így könnyebb-e pozícionálni. Az Expert RAW alkalmazás most még nem érhető el a telefonokon, de ez hamarosan változik, az állatportré azonban igen, külön kapcsolgatni sem kell, portré üzemmódban a készülék felismeri a háziállatokat és egész frankó képeket tud összehozni, mutatunk pár példát Dani macskájáról (Béla) és Csutka kutyáról:

Nyilván ennél érdekesebb, hogy mit hoz össze a kamera a különböző látószögekkel, szóval alant jönnek a képek, az első oszlopban 50, aztán 12 megapixellel, majd a háromszoros zoomal, végül az ultraszéles kamerával:

Először is szeretném leszögezni, hogy függetlenül attól, hogy abszolút képminőségben valószínűleg találni jobb telefont, de általánosságban elmondható, hogy a kamera minden helyzetben hoz egy kifejezetten magas színvonalat. Rosszul sikerült fotóm nem volt, pedig véletlenül portré módban fotóztam szaladgáló kutyákat és még azok is élesek maradtak. Pont jó a három látószög kvázi mindenre, van esti fotózás is mindhárommal, a HDR-t jó ütemben kapcsolgatja ki-be az automatika, magyarán ez egy megbízhatóan magas szintet hozó rendszer, de természetesen nem hibátlan. Először is: 50 megapixelben fotózgatni ezúttal tényleg totálisan felesleges. Ha valamiről részletesebb felvétel kell, akkor ott a háromszoros zoom, az 50 megapixeles felvételek egyszerűen gyengék. Zajosak, életlenek, sok a képhiba. 12 megapixelben azonban elégedettek lehetünk, bár előfordul kromatikus aberráció itt-ott és mintha a szaturációt is túltolná az algoritmus, de a képek élesek, látványosak, általánosságban jók, noha nyilván egy P50 Pro, vagy akár házon belül az Ultra is tud ennél jobbat kínálni. A zoom modul már puhább rajzolatú eredményt ad, a 10 megapixeles felbontást 12-re skálázza fel a rendszer, ha a fényviszonyok gyengébbek, akkor akad képzaj is bőséggel, de még mindig jobban járunk vele, mintha 50 megapixelben bohóckodnánk, aztán nekiállnánk vágni. Az ultraszéles pedig olyan, mint tavaly, látványosan jobb, mint az ilyen-olyan középkategóriás masinák 8 megapixeles megoldása, de nem éri el az etalonnak tekinthető Huawei, vagy akár az Apple szintjét, ráadásul nincs benne autofókusz. Váltsunk esti környezetre:

Bár nem kötelező az éjszakai módot használni, de érdemes. Egyrészt így is elérhető mindhárom látószög (de az 50 megapixel nem opció), másrészt főleg a telés és az ultraszéles látószögnél látványosan jobb az eredmény, harmadrészt a jelenetfelismerő amúgy is erőltetni akarja majd. És egyáltalán nem kell hosszan tartani a masinát exponáláskor, jellemzően egy-két másodperc alatt megcsinálja a megfelelő mennyiségű felvételt és optimalizál. A főkamera rendben is van. Most sem kap koronát, de azért az átlagnál markánsan jobb az eredmény. Az ultraszéles és a zoom modul már kevésbé acélos, nem feltétlenül érdemes erőltetni, zajos, de ugyanakkor sokszor mosott lesz az eredmény, ha jól megvilágított a központi téma, akkor persze lehet ezekkel is trükközni. Levezetésképpen két szelfit prezentálok:

[+]

És ezen a ponton elérkeztünk a videózáshoz, amiben viszont — előrebocsátom — az S22 kifejezetten erős. 8K és 24 fps a maximum, amit ki lehet belőle préselni, ez szerintem felesleges mókusvakítás, de természetesen prezentálok egy ilyen felvételt kvázi felütés gyanánt:

Ha azt szeretnénk, hogy menet közben tudjunk váltani a látószöget között, akkor 4K30-ig kell lemennünk. És szerintem érdemes is, ez bőven elég nagy felbontás még mindig, de itt már az optikai stabira rásegít az EIS is, majdnem feleslegessé téve a szuperstabilizált módot. Főleg a főkamerával járunk jól, ha a fényviszonyok már nem ideálisak, akkor a másik két modul már szenved kissé, főleg az ultraszélesből tűnik el a dinamika. Mutatnék egy nappali és egy esti videót:


És akkor legyen még néhány speciálisabb eset, az első két anyag a szuperstabi móddal készült, itt Full HD a maximum, de az ultraszéles és a normál látószög is játszik. Ez tényleg csak akkor jöhet jól, ha valakinek nagyon remegős a keze és/vagy nagyon siet valahová. Este fejlődött ugyan, de továbbra sem ezt erőltetném, hanem a 4K30-at és egy kis odafigyelést:


És mielőtt még két szelfivel is traktálnám a nagyérdeműt, előbb mutatnék egy Full HD felbontású lassított felvételt:

No, akkor most a két szelfi, ami 4K-ban történik, némi EIS is bejátszik. Nappal korrekt, este már csak az elmegy kategória, de előlapi kamerák frontján már önmagában a felbontás sem általános:


Zenei téren érdemes kiemelni a két hangszórót, a kis S22 is egész jól szól, az S22+ pedig kifejezetten korrektnek mondható. FM-rádiót és 3,5 mm-es jack dugaszt azonban hiába keresünk, de Type-C és Bluetooth-on jöhet a hang, amihez érdemes letölteni a lejátszót a Samsung áruházából, már csak azért is, mert az Adapt Sound megoldásnak köszönhetően elég jól a fülünkhöz lehet kalibrálni a hangzást.

Adatátvitel, akkumulátor

Majdnem minden megvan a két S22-ben, amire szükségünk lehet adatáviteli szempontból. Infra nincs azonban (ezt úgy a Note 4 magasságában elhagytuk), a kisebbik készülék pedig nem ismeri az UWB szabványt, ami csak azoknak érvágás, akiknek van a birtokukban SmartTag, de gyanítom, hogy ők jóval kevesebben vannak, mint az S22 potenciális vásárlói köre. Az 5G természetesen most már alapvető, a WiFi 6 szintén, az összes ismert műholdas rendszert segítségül hívja a telefon a lokációszerzéshez, a kisebb modellből sem hiányzik a DeX mód, böngészni pedig a Google Chrome mellett a Samsung saját browserével is lehet, amit egy csomóan jobban kedvelnek, mint az Android platformszintű megoldását. A böngészési sebesség általában oké, de bizony komplexebb oldalak görgetésénél előfordulnak megdöccenések — ezt megint csak az Exynos 2200 számlájára írhatjuk.

[+]

Az akkumulátoros teljesítmény viszont jelentős eltéréseket mutat papíron: 3700 mAh áll szemben 4500 mAh-val, valamint 25 wattos töltési teljesítmény mérkőzik meg 45 wattos megoldással. Mindkét esetben az S22+ nyer, de töltésben alig: nem kap folyamatosan 45 wattot az ilyen szempontból erősebbik telefon sem, a nagyobb telepből fakadóan pedig a töltési idők tekintetében csak néhány százalékos az eltérés. Az üzemidő esetében azonban markánsabb az differencia: míg az S22+ simán elketyeg akár másfél napot is átlagos igénybevétel mellett, a kisebb modellt a nap végére már biztosan töltőre kell tenni, ha nem akarjuk, hogy reggel pániktöltésre kényszerüljünk, ráadásul 25 wattal ez bizony nem lesz szélsebes, a vezeték nélküli etetés pedig 15 watton valósulhat meg. Ugyanazt a videót néztem rajtuk ugyanazon a WiFi hálózaton streamelve maximum fényerővel, a kis S22 ezt 12 órán keresztül tudja művelni csupán, a nagyobbik termék 17 órán keresztül tudja szolgáltatni a néznivalót.


[+]

Samsung Galaxy S22
Pro
Kompakt méretben nagy tudás
Kiváló kijelző
Korrekt kamerás felhozatal, videózásban is erős
Kontra
Az Exynos 2200 még nem az igazi
Lassú töltés, karcsú üzemidő
Nincs nagy előrelépés az elődhöz képest
Pontozás
Kialakítás, védelem 9 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 6 pont
Ár/érték arány 7 pont
Indulóár (8/128 GB, HUF) 334 990

Összegzés. Van két hibája mindkét telefonnak. Az egyik az Exynos chipset, ami egyelőre még nem áll készen arra, hogy kifogástalan csúcsteljesítményt nyújtson, főleg a GPU felől nézve. Ezen optimalizációval, csiszolgatással lehet ugyan segíteni, de mindenképpen kockázatos döntés volt a Samsungtól, hogy bevállalt egy vadonatúj GPU-t a csúcskategóriában. Nem is sült el maradéktalanul jól, gyengébb, mint a konkurens Snapdragon, nem minden fut rajta gördülékenyen, viszont talán kevésbé melegszik. Akárhogyan is, ez adott esetben bosszantó is lehet úgy, hogy tudjuk, hogy máshol a Snapdragon 8 Gen 1 van a cuccokban, és ezzel muszáj kezdenie valamit a gyártónak, mert a felhasználói türelem bizony véges, ha pedig elfogy, akkor nagyon sok lesz a panasz. A másik necces pont az üzemidő és a töltési tempó, bár akkumulátorméret kapcsán a kisebbik modellt meg kell védenem: ennyi fért bele. De a nagyobbikban lehet 5000 mAh-s akkumulátor, az pedig elég ciki, hogy 2022-ben még a 45 wattnak is örülni kell egy csúcsmodellnél, ráadásul úgy, hogy olyan nagy ugrás nincs a 25 watthoz képest egyszerűen azért, mert a Samsung annyira óvatos a témában, hogy még ezt a 45 wattot sem engedi rá telibe a telepre.

Samsung Galaxy S22+
Pro
Kiváló kijelző
Korrekt kamerás felhozatal, videózásban is erős
Kontra
Az Exynos 2200 még nem az igazi
Lassú töltés
Nincs nagy előrelépés az elődhöz képest
Pontozás
Kialakítás, védelem 9 pont
Kijelző 9 pont
Sebesség 9 pont
Szoftverfelület 9 pont
Fotózás, videózás 8 pont
Hangminőség 9 pont
Adatkommunikáció 9 pont
Üzemidő 7 pont
Ár/érték arány 6 pont
Indulóár (8/128 GB, HUF) 409 990

De itt elfogytak a problémák, az S22 egy kompakt csúcsmodell, amihez hasonló kevés van a piacon, az S22+ pedig ugyanezt tudja komfortosabb üzemidővel nagyobb méretben. Az árazásra viszont most sem mondhatjuk, hogy baráti, 335 ezer forintról indulunk a kisebb készülék kapcsán, 410 ezer forintot kell letenni az asztalra, ha a nagyobb telefont szeretnénk zsebbe csúsztatni. Ennyi pénzért gyakorlatilag bármit lehet kapni manapság (iPhone 13 van 335-ért szintén, a Pro pedig 425-ért vihető el), az Xperia 1 III valamivel drágább, de az az Ultrával versenyez, akárcsak a Huawei P50 Pro (és most tekintsünk el a GMS hiányától), a Zenfone 8 280-ért megy, de mindjárt itt az új OnePlus és a Find X5 Pro is, plusz bekopog majd a Xiaomi is a 12-es szériával. De tény, hogy kijelzőben, összeszerelésben, kamerás teljesítményben, videózásban, hangzásban, szoftverben és ökoszisztémában a Samsung továbbra is éllovas, de van még dolguk az Exynos miatt, a következő generációnál pedig már közröhej lesz a 25 wattos töltés. A két motyó közül részünkről a sima S22 érdemel plecsnit: árban is elfogadhatóbb, mérete pedig zseniális, főleg azoknak lehet ajánlani, akiknek a sok-sok tepsivel kapcsolatban mindig csak az jut eszükbe, hogy mi ez a sok-sok tepsi. Nos, ez egy kompakt csúcsmodell, ami ugyan nem tökéletes, de elég sokat tud. Ehhez képest az S22+ kicsit drága (plusz 70 lepedő a nagyobb akku és kijelző miatt), ráadásul a 45 wattos töltés a gyakorlatban nem akkora előny, mint aminek kinéz.

Samsung Galaxy S22

Bog

Specifikáció S22

Samsung Galaxy S22 5G
Galaxy S22 5G specifikacio Külső
Méretek 146 x 70,6 x 7,6 milliméter
Tömeg 167 gramm
Színvariációk fehér, fekete, zöld, rózsaszín
Kijelző képátlója 6,1 hüvelyk
Képaránya 19,5:9
Felbontása 1080 x 2340 pixel (425 ppi)
Típusa, frekvenciája Dynamic AMOLED 2X, 120 Hz
Értesítő LED nincs
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (kijelzőbe integrált, ultraszónikus)
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Samsung Exynos 2200 5G, 4 nm
Processzor 1 x 2,8 GHz Cortex-X2, 3 x 2,50 GHz Cortex-A710, 4 x 1,8 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Xclipse 920
RAM, tárhely mérete 8/128, 8/256 GB
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G n1/n3/n8/n28/n41/n77/n78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás van
Bluetooth 5.2 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/6 (kétcsatornás, HotSpot, Direct)
USB USB 3.2 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 12, One UI 4.1
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 megapixel (széles, f/1,8, 23 mm, 1/1,56", 1,0µm, Dual Pixel PDAF, OIS)
10 megapixel (telefotó, f/2,4, 70 mm, 1/3,94", 1,0µm, PDAF, OIS, 3x optikai zoom)
12 megapixel (ultraszéles, 120˚, f/2,2, 13 mm, 1/2,55" 1,4µm, szuperstabil videó
LED villanó, automata HDR, panoráma
Előlapi kamerarendszer 10 megapixel (széles, f/2,2, 26 mm, 1/3,24", 1,22µm, Dual Pixel PDAF)
Videófelvétel Hátlap: 8K (24 fps), 4K (30/60 fps), 1080p (30/60/240 fps), 720p (960 fps), HDR10+, sztereó hangrögzítés, gyro-EIS
Előlap: 4K (30/60 fps), 1080p (30fps)
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 3700 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 25 watt
Vezetékmentes töltés 15 watt
Vezetékmentes visszatöltés 4,5 watt
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, Samsung DeX, Bixby

Specifikáció S22+

Samsung Galaxy S22+ 5G
Samsung Galaxy S22+ specifikacio Külső
Méretek 157,4 x 75,8 x 7,6 milliméter
Tömeg 195 gramm
Színvariációk fehér, fekete, zöld, rózsaszín
Kijelző képátlója 6,6 hüvelyk
Képaránya 19,5:9
Felbontása 1080 x 2340 pixel (393 ppi)
Típusa, frekvenciája Dynamic AMOLED 2X, 120 Hz
Értesítő LED nincs
Biometrikus védelem ujjlenyomat-olvasó (kijelzőbe integrált, ultraszónikus)
Hardver
SoC típusa, csíkszélessége Samsung Exynos 2200 5G, 4 nm
Processzor 1 x 2,8 GHz Cortex-X2, 3 x 2,50 GHz Cortex-A710, 4 x 1,8 GHz Cortex-A510
Grafikus chip Xclipse 920
RAM, tárhely mérete 8/128, 8/256 GB
Memória bővítése nincs
Adatátvitel
Technológiák 2G / 3G / 4G / 5G
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE B1/2/3/4/5/7/8/12/13/17/19/20/25
LTE B26/28/29/32/34/38/39/40/41/46/66
5G n1/n3/n8/n28/n41/n77/n78
SIM-foglalat 2 x nanoSIM
eSIM támogatás van
Bluetooth 5.2 (A2DP, LE)
WiFi 802.11a/b/g/n/ac/6 (kétcsatornás, HotSpot, Direct)
USB USB 3.2 (Type-C, MTP, OTG)
Navigáció A-GPS, GPS, GLONASS, Galileo
NFC van
Infra nincs
Szoftver
Rendszer, felület Android 12, One UI 4.1
Multimédia
Hátlapi kamerarendszer 50 megapixel (széles, f/1,8, 23 mm, 1/1,56", 1,0µm, Dual Pixel PDAF, OIS)
10 megapixel (telefotó, f/2,4, 70 mm, 1/3,94", 1,0µm, PDAF, OIS, 3x optikai zoom)
12 megapixel (ultraszéles, 120˚, f/2,2, 13 mm, 1/2,55" 1,4µm, szuperstabil videó
LED villanó, automata HDR, panoráma
Előlapi kamerarendszer 10 megapixel (széles, f/2,2, 26 mm, 1/3,24", 1,22µm, Dual Pixel PDAF)
Videófelvétel Hátlap: 8K (24 fps), 4K (30/60 fps), 1080p (30/60/240 fps), 720p (960 fps), HDR10+, sztereó hangrögzítés, gyro-EIS
Előlap: 4K (30/60 fps), 1080p (30fps)
Jack kimenet nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Akkumulátor 4500 mAh lítium-ion
Vezetékes töltés 45 watt
Vezetékmentes töltés 15 watt
Vezetékmentes visszatöltés 4,5 watt
Egyebek
Giroszkóp, gyorsulásmérő, iránytű, Samsung DeX, Bixby, UWB

Azóta történt

Előzmények