Hardver, szoftver, fotós képességek

Most következhetne, hogy a szomszéd benchmark pontja mindig zöldebb, és már megint Exynost kapott Európa (a chipet szentkuti11 erre részletezte) a gyakran gyorsabb és takarékosabb Snapdragonnal szemben (888-as mobil nem járt még nálunk, de külső eredmények az utóbbi tekintélyes GPU teljesítményére utalnak), ám manapság nem a nyers erőn, hanem a megfelelő optimalizáláson múlik minden, és a Samsung felszámolta az összes korábban jellemző laggot, hogy a rendszer 120 Hz-en tökéletesen gördülékeny legyen. Ezért meglepő, hogy az Asphalt 9 QHD felbontáson szaggatott, mintha este bevert volna másfél liter házi pálinkát, és dadogásból FHD felbontáson is maradt. A GRID Autosport eggyel jobban futott, de alighanem 30 fps-re korlátozva, míg a Real Racing 3 és a CS Mobile teljesen kiegyensúlyozottan, bár észrevehető melegedés kíséretében. Inkább optimalizálási lehet tehát a gond játéktól függően, de hát éppen ezért esküsznek sokan a jóval elterjedtebb Snapdragon mellett, amire a fejlesztők koncentrálnak. A 12 GB RAM mindenesetre kövér, a 128 GB-os, nem bővíthető tárolóra pedig Android 11 alapú One UI 3.1 került, amit szintén a kolléga részletezett, az S Pen kérdést pedig már letudtuk, direkt az Ultrához szánt kellék most még úgyse kapható.

[+]

Így huszárvágással rátérhetünk a 40 megapixeles előlapi kamerára, melynek azért nem feleslegesen nagy a felbontása, mert alighanem pixel binning feldolgozás után jön össze a tűéles és dinamikus, normál önfotó (6,5 megapixeles példa) és a szélesebb, teljes látószögű 26 mm-es, ami elé több alak fér (10 megapixeles példa). Megvan a képernyővillanó, jó pár effekt, a PD-autofókusz és a 4K / 60 fps korrekt elektronikus képstabilizálással (nappali és esti példa), a minőség nappal remek, akárcsak 4K / 30-cal verzióban. A portrét, szemre és EXIF adatra támaszkodva a főkamera hossza össze, mert Bog félalakos változatban, jófajta háttérelmosással élesen látható, szűkebb szoftveres vágást választva viszont messze nem tűéles kissé megfáradt arca, pedig előny lett volna itt a 3x-os zoomkamera bevetése (már nem Bog szempontjából).

[+]

No, de nézzük a hardvert sorjában: a 108 megapixeles főegység alighanem a Samsung legújabb ISOCELL HM3 szenzorát használja 1/1,33” méreten, továbbfejlesztett PD-autofókusszal (kevesebb az élesítési hiba ellenfényben, de még mindig előfordul), lézeres segéddel, 83 fokos látószöggel (24 mm), f/1,8-as rekeszérékű blendével és optikai képstabilizálással. Az ultraszéles modul végre autofókuszos (dual pixel, 12 megapixel, 120 fokos látószög, f/2,2), ekként pedig szupermakrók is lőhetők vele, sokkal közelebb férkőzve a tárgyakhoz (lásd az első sort), mint a főkamerával (második). Az előbbi szélesebb mélységélességet kínál, az utóbbi meg jobban elkülöníti az előteret a háttértől, 8-9 centis minimális tárgytávolsággal.

Kihívója akadt az ultranagy felbontásban és a zoomban profi Huawei telefonoknak az S21 Ultra személyében (első sor), és épp a P40 Pro volt nálam az összevetésre (második). Az első oszlopban a főkamerák maximális felbontásával indítunk (P40: 50 megapixel), majd jön a 2x-es szenzorzoom ugyanezzel az egységgel. Aztán a Samsung 3x-os zoomegysége (10 megapixel, dual PD-autofókusz, f/2,4, 35 fokos látószög, 72 mm, OIS) a Huawei 5x-öse ellen (12 megapixel, 135 mm, OIS), végül az S21 Ultra ütőkártyája, a 10x-es, periszkópos optikai zoom (10 megapixel, 10 fokos látószög, 240 mm, f/4,9, OIS) a P40 Pro hibrid nagyításával összevetve.

108 megapixelen a Samsung nem kevesebb, mint 12000 x 9000 pixelnyi képszörnyeteget hoz össze, 26 megabájtos fájllal, a Huawei meg 8192 x 6144 pixeleset, amire földi halandónak sosincs szüksége. Ám mégis annyival több a részlet (amiben nálam a Huawei nyer, dinamikában meg a Samsung), hogy már csak azért érdemes lehet így kattintani 12 megapixel helyett, hogy például 27 megapixelre leskálázva falra nyomtassunk a felvételekből és a szoftveres túlélesítést kikerüljük. Szenzorzoomban valamiért az S21 hasra esik: nettó digitális a 2x-es nagyítás, míg a P40 részletes eredményt szül – még 3x-os szenzorzoom esetén is! A Samsung 3x-os valós zoomképe éppoly meggyőző, mint a Huawei 5x-öse, csupa részlettel. A 10x-es zárófutamot pedig Ultra kényelmesen behúzza: egyértelmű a részletelőny a P40 Pro középminőségű hibrid vonalélességével szemben. Már csak az a kérdés, hogy évente hányszor van szükség ekkora nagyításra – részemről nagyjából ötször.

A főkamera 12 megapixeles alapképeire áttérve: a felvételek nappal tűélesek – túlságosan is, komolyan rámegy erre az algoritmus – a dinamikaátfogás és a színek rendben. Észrevehető nem kevés kontrasztkiemelés is, a 108 megapixeles képek szerintem természetesebbek, mindenesetre a helyzet este is masszívan meggyőző: a részletek, a színek és a dinamika is topon. A legalsó sorban pedig a kézzel megtartható éjjeli mód segít rá még világosabb képeket szülve, bár igazából koromsötétben látszik a különbség: íme, az S21 példája a piacvezető és valamivel részletesebb P40 Prót megizzasztva, szóval ebben történt generációs előrelépés.

Az S21 Ultra ugyanakkor Mi 10 Pro / Mate 40 Pro szintű, kiemelkedő ultraszéles kamerát nem kapott, így a szélek felé haladva hamar elfogy a részletesség és néha sajátos zöldes színezés is felbukkan – egy minőségibb szenzor és optika elfért volna hátul. A dinamika és a színek rendben, este mindenesetre tetemes a hátrány a jelzett riválisokkal szemben, viszont egész sokat javít a dolgon az éjjeli mód. Koromsötétben küzd-hajt az Ultra, nem is rosszul teljesítve a többet látó P40 Pro ellenében, szóval vannak a Samsungnak szoftveres trükkjei a hardveres korlátok ellen.

Érdekes, hogy mindkét zoomegység 10 megapixeles szenzort kapott, a rendszer mégis 12 megapixelre felskálázva rögzít, így nem tökéletes a vonalélesség, mégis jófajta a részletesség, a dinamika és a színkezelés. Este is megállja a helyet a dolog, itt-ott pedig újfent extra részleteket hoz az éjjeli mód. Mivel a 3x-os az a zoomkamera, amit a legtöbbször használunk, mindenképp örvendetes a magas minőség. A 10x-es modul ugyanis inkább nappalra lett kitalálva, és tényleg elképesztően közel hozza a nagyon messzit. Le a kalappal a Samsung előtt a részletességért is, bár képzaj és élesítés a felskálázás után észrevehető.

Este problémásabb a dolog: kevesebb a részlet az éjjeli mód pedig nagyon könnyen bemozdul, és profi módban sajnos egyik zoomkamerával sem tudunk babrálni. Nagyítani egészen 100x szintig digitális rásegítéssel, és egy kis ablak segít a komponálásban, illetve a kép kimerevítésében, hogy a felvétel ne mozduljon be. Ez egyszerre áldás és átok: stabilan a látótérben tartja a témát, viszont lehetetlen óvatosan azt odébb mozgatni, ha nincs tökéletesen középre komponálva, mert ugye ezt kiküszöböli. Ha pedig nagyobbat ránt az ember, kiugrik az egész téma a képből, így aztán húsz próbálkozásból nulla alkalommal sikerült a Holdat pont középre helyezni. A legalsó sorban egy 10x-es, egy 30x-os és két 100x-os nagyítású felvétel tekinthető meg, és bizony a P40 Pro+-nak igazi űrfotós kihívója akadt.

[+]

DNG RAW képet sajnos csak a fő- és ultraszéles kamerával menthetünk (egy példa és még egy), és a profi videó mód éppúgy erre a két egységre korlátozott, mindenesetre a jófajta Samsung szoftver a HDR-től az AI tippeken át a gyorsított-lassított felvételig és a AR játékig megannyi lehetőséget kínál, kettős elő- és hátlapi felvételt beleértve. Itt-ott az algoritmus túlbuzgó élesítésén még lehetne reszelni, és ideje volna az ultraszéles kamerát a főegység színvonalára emelni, de így is az abszolúl kameraelit tagja az S21 Ultra, és nincsenek fénymérést vagy fehéregyensúlyt illető bakik.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!