Mitac Mio A701 - a kompakt minden

Bevezető, külső

Irgalmatlanul hosszú várakozás előzte meg a Mio A701 felbukkanását szerkesztőségünkben. Már tavaly megtörtént a hivatalos bejelentés, azóta voltunk sajtótájékoztatón is, kaptunk ígéretet tesztkészülékre, aztán eladták az összeset, annyira keresetté vált. De végre megjött.

A Mio – bár eddig is láthattunk telefonnal kombinált eszközöket tőlük – leginkább navigációs termékeiről lehet ismert, a szintén tavaly, de kicsit előbb debütált 169-es az egyik legkeresettebb GPS eszköz kis hazánkban. Az A701 egyesíti a három funkciót: PDA, telefon és navigációs eszköz is egyben. Öszvér termékeket mindig kihívás gyártani, hiszen a több funkciót úgy kell összegyúrni, hogy egyiknek se sérüljön a használhatósága.

A tesztkészülék két dologgal lepett meg. Egyrészt kicsi. Nem fogjuk így sem ingzsebbe szuszakolni, de a hasonló eszközök mezőnyében nem számít nagynak. A másik kellemes esemény az volt, hogy a Mio rengeteg kiegészítővel érkezik, de egy ilyen árú zászlóshajótól ez mondjuk el is várható. A forgalmazó azzal is próbál kedveskedni, hogy egy best of jellegű válogatás CD képében egy csokorra való hasznos, utólag telepíthető alkalmazást is ajándékoz a vásárlónak.

Az A701-es ezüst és fekete színösszeállításban próbálja sugallani az eleganciát és a komolyságot. Stílusos a készülék bal felső csücskének megnyújtása: itt helyezkedik el a GPS vevő. A nagy kijelző alatt kör alakú navigációs billentyű és négy funkciógomb található. Bal oldalon csak a hangerő-szabályozó kapott helyet, a telefon jobbik felén pedig az SD/MMC kártya fiókja, a kamera gyorsgombja és a füles bemenete fedezhető fel.

A kijelző feletti hangszóró íves kialakítása szép, a jobb felső csücsökben található lukba pedig nyakbaakasztó fűzhető. A 148 grammos telefont csak kályhacső nyakkal rendelkező felhasználók számára ajánljuk ilyen célokra, de még ez a súly is jócskán elmarad a kategóriatársak néha 20 dekás tömegétől.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Mio

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés