Az új iPad - nem kellett jósnak lennünk

Hardver, Apple A5X

Új iPad, új SoC, úgy tűnik, hogy ez már csak így van. Az első generációs táblagépben ugyebár az egymagos Apple A4, míg a másodikban a kétmagos Apple A5 dolgozott. Ekkora ugrásról most nincs szó, az új jövevény az Apple A5X névre hallgat és már a megjelenéskor kiderült róla, hogy a központi processzormagok szerepét két darab ARM Cortex-A9-es fejlesztés tölti be, lényegi változás csak a grafikus alrendszert érte. A korábbi A5-ös chipben alkalmazott PowerVR SGX543 MP2-es konfigurációt egy MP4-es váltotta, mely konkrétan megkétszerezi az IGP teljesítményét, több adatot azonban az Apple nem árult el.

A Chipworks és az iFixit vállalta a szétszerelést, így sokat megtudtak a masina belsejéről, azon belül is az A5X jelzésű, FCBGA tokozású lapkáról. A legfontosabb adat, hogy a gyártást továbbra is a Samsung végzi, ráadásul a gyártástechnológia sem változott, így az A5X ugyanazon a 45 nm-es LP node-on készül, mint az előd. Emiatt a chip kiterjedése is óriási, szám szerint 162,94 mm². A SoC rendszerek között ez alighanem rekordnak számít, mivel a legtöbb konkurens igyekszik 100 mm² alatt maradni, hogy több lapka férjen rá a waferre, ami összességében olcsóbb gyártási költségeket eredményez.

Apple A5X SoC
Apple A5X SoC (forrás: UBM TechInsights)

A 45 nm-es gyártástechnológiát sokan nem tudják hova tenni, hiszen ebből a szempontból a vállalat elég régóta nem lépett előre. A döntés mögött az valószínűsíthető, hogy az Apple ezt a node-ot már ismeri, egy új node-ra való átállás pedig viszonylag magas kockázattal jár. Ebből a szempontból az Apple messze nem tartozik a legtapasztaltabb vállalatok közé, így érthető, hogy a lehető legtovább szeretnének egy jól ismert gyártástechnológiára alapozni.

Információink szerint az A5X maximum 4 wattot vehet fel, miközben az átlagos energiaigénye 1 és 2 watt között alakul. Az A5-höz képest lényegében a maximális fogyasztás nőtt, és ez sajnos azt eredményezte, hogy az Apple már nem PoP (package on package) tokozást alkalmaz a rendszermemória beépítésénél, ami a hűtés szempontjából nagyon fontos tényező. A memóriavezérlő egyébként nem változott, így maradt a két darab 32 bites csatorna, melyekhez LPDDR2 memóriát lehet társítani, ugyanakkor a rendszermemória mérete 512 MB-ról 1 GB-ra nőtt.


(forrás: iFixit)

Az órajelek szempontjából nincs változás, a CPU továbbra is 1 GHz-en ketyeg, a grafikus gyorsítónál pedig a teljesítménybeli változást csak a chip felépítése (konyhanyelven szólva négymagos, nem kétmagos, de IGP-knél igazság szerint nehéz magokról beszélni) hozta el, nem az órajel (melyet egyébként nem tudni, de a pletykák szerint 166 MHz). Mindezt jól bizonyítja a Geekbench 2 teljesítménymérő szoftver is, mely pont ugyanazt az eredményt adta ki az iPad 3-nak, mint az IT café iPad 2-jének. Ugyanakkor tudni kell, hogy ez a szoftver nem méri a grafikus sebességet.

Geekbench 2 eredmények
Benchmark Apple iPad 3 Apple iPad 2 Apple iPad 1 Apple iPhone 4S iPod touch 4G
Total Score 758 pont 759 pont 472 pont 625 pont 392 pont
Integer 680 pont 683 pont 375 pont 553 pont 300 pont
Floating Point 920 pont 923 pont 466 pont 739 pont 372 pont
Memory 824 pont 818 pont 717 pont 720 pont 631 pont
Stream 335 pont 338 pont 343 pont 291 pont 308 pont

A GLBenchmark viszont pont azt méri, az eredmények alant láthatók:

GLBenchmark 2.1 eredmények
Benchmark Apple iPad 3 Apple iPad 2
Egypt standard 59 fps 60 fps
Egypt high 60 fps 59 fps
Pro standard 60 fps 60 fps
Pro high 60 fps 59 fps
Common test balanced 16 fps 6 fps
Geometric test balanced 24 fps 9 fps
Loop test balanced 43 fps 22 fps
Branch test balanced 44 fps 22 fps
Fill test 1 967 428 736 texels/sec 1 000 949 568 texels/sec
Triangle test 133 318 712 triangles/sec 67 306 672 triangles/sec

Az első négy tesztben a vertikális szinkron miatt ugyanazokat az eredményeket hozta az új és az egy generációval korábbi gép is, itt tehát nem jönnek ki a különbségek. A többi tesztben viszont jól látszik, hogy az új grafikus mag tényleg hozza a duplja teljesítményt, körülbelül pont kétszer annyi texelt és háromszöget tud kirajzolni, mint az MP2-es mag. Az általános és a geometriai tesztben az új gép előnye két és félszeres. A 133 millió háromszöges fill rate teljesítmény egyébként nagyon jó, főleg a pletykált, 166 MHz-es órajel fényében. A mobileszközök IGP-jének fill rate értékét általában 200 MHz-en adják meg (már ha megadják), ilyen órajelen mérve a PowerVR megoldása 160 millió háromszöget tudna kirajzolni. Viszonyítás gyanánt a Samsung Galaxy S II-ben használt Mali-400 MP 30 milliós értékre képes.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés