Hirdetés

Huawei FreeBuds 4i - méltó utód

Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ennek a fülesnek az elődje egy kategóriabajnok volt. Az utód többet tud, nagyobb akskit hord a fülesekben, és nem is lett drágább. De vajon még mindig őrzi a címet?

Hirdetés

Bevezető, külső, kialakítás

A Huawei FreeBuds 3i (amit sokan Honor Magic Earbuds néven ismerhetnek) tavaly nagyon magasra tette a lécet az egyre telítettebb TWS-piacon: a 30-40 ezres árkategóriában nem csak kényelmes kialakítást, jó zenei és beszélgetési minőséget, de korrekt üzemidőt és szép külsőt is adott, ráadásul, ahogy jöttek a potens konkurensek, úgy lett egyre kedvezőbb áron elérhető, így a versenyképességét sem vesztette el az eltelt hónapok alatt. Mostanra jutottunk el oda, hogy már érett neki egy méltó utód, ez meg is érkezett, a kütyü pedig pont azokon a pontokon fejlődött, ahol valamennyire szükség volt rá, és szerencsére az ára sem szállt el.


[+]

A FreeBuds 4i most a napokban válik elérhetővé, de a gyártónak köszönhetően mi már bő egy hete használjuk a kütyüt, és mivel szerkesztőségünkben még mindig használatban van az elődje, így közvetlen összehasonlításnak is alá tudtuk vetni az eszközöket. Ami az egyik leglényegesebb pont, hogy az újdonság még olcsóbb is lett az elődjénél, ha a nyitóárakat nézzük (29 900 forinton startol a 4i), viszont új kialakítása, erősebb üzemideje, és a zajszűrés mellé érkezett zajbeengedő módja egyértelműen segít a döntésben, ha valaki most szeretne fülhallgatót venni.


[+]

Nincs nagy meglepetés a dobozban, a készülék a töltőtokjában ücsörög, a tartozékok sorát pedig egy méteres hosszúságú Type-C-s kábel (ebben a termékkategóriában örülni kell, ha nem 15 centis kábelt adnak), illetve háromféle méretű gumiharang (S-M-L, ebből a közepes gyárilag a fülhallgatón van) jelenti, ezeken kívül csak némi leírás foglal helyet odabenn.


[+]

Sokkal nagyobb a változás a töltőtok kapcsán: míg az előd hengeres kialakítású burkát nem volt egyszerű zsebre tenni, addig az újdonság laposkavics-jellegű megoldása sokkal egyszerűen a zsebbe csúszik, és jóval könnyebb is: mindössze 46 grammot nyom, ebből 36,5 gramm maga a tok, a többit pedig a fülesek adják. Az előd esetén 62 grammot nyomott a füles és a tok együtt. Ezért cserébe persze kompromisszumok is vannak: az egyik, ami kevésbé fájó, hogy míg a FreeBuds 3i esetén két darab különálló led alkotta a töltésjelzőt, a belső a fülesekét, a külső pedig a tokét jelezte, addig itt egy darab leddel oldották meg a kérdést, ha bent vannak a fülesek, akkor a fülhallgatóét látjuk, ha pedig kihúzzuk őket, akkor derül ki, mennyi van még a tokban.

Balra az új FreeBuds 4i, jobbra az előd FreeBuds 3i (épp Honor köntösben)
Balra az új FreeBuds 4i, jobbra az előd FreeBuds 3i (épp Honor köntösben) [+]

Kis kényelmetlenség, hogy akkor is ki kell húzni a füleseket a tokból, ha épp csak arra vagyunk kíváncsiak, be kell-e épp dugnunk a töltőre a tokot, viszont a Huawei ezt egy egyszerű megoldással hidalta át: szinte biztos, hogy igen lesz a válasz, hiszen míg előd esetén kisebb fülhallgatókapacitása (37 mAh) mellé járt 410 mAh-s tok, addig most 55 mAh-s füleseket töltünk 215 mAh kapacitással, ami a legjobb esetben is csak két teljes újratöltést ad a füleseknek.


[+]

Egyéb téren abszolút nem lehet belekötni a töltőtokba és a kialakításba, kellemes érzetű a fedlap működése, feszesen tartják a mágnesek a helyükön a fülhallgatókat, nehéz összekeverni a bal és jobb oldalt, és mivel tényleg nagyon apró az egész, így tényleg könnyen elrakhatjuk egy feszesebb farmerzsebbe is. Anyaghasználatra pontosan ugyanaz a fényes műanyag, mint ami az elődnél volt, tehát előreláthatóan jönni fognak a hajszálkarcok idővel, tesztalanyunk fehér volt, de a fekete és a piros színek is jól állnak neki.

Tulajdonság Huawei FreeBuds 4i Huawei FreeBuds 3i
Méretek (fülhallgató) 37,5 x 23,9 x 21 milliméter 41,8 x 23,7 x 20 milliméter
Méretek (töltőtok) 48 x 61,8 x 27,5 milliméter 81 x 35,4 x 29,2 milliméter
Tömeg (fülhallgató + tok) 46 gramm 62 gramm
Tömeg (1 db fülhallgató) 5,5 gramm 5,5 gramm
Bluetooth-verzió 5.2 5.0
Színválaszték fehér, fekete, piros fehér, fekete

Ha már a töltőtok kapacitása ennyire szerény, akkor a fülhallgatók üzemidejének jelentős javulását mindenképpen ünnepelhetjük, főleg úgy, hogy cserébe nem is lett kényelmetlenebb fülben hordva az eszköz, az alsó szára kicsit tömzsibb a korábbinál, és a fenti gömb is kicsit vastagabb lett, de ezeknek túl sok gyakorlati hátránya nincs, a vetőcső-kialakításából és általános balanszából eredően ugyanúgy kényelmes, mint elődje, akár órákon át hordható gond nélkül.

Jóval nagyobb az újdonság (jobb) akksija az előzőhöz (bal) képest, még sincs érdemi különbség sem méretben, sem tömegben
Jóval nagyobb az újdonság (jobb) akksija az előzőhöz (bal) képest, még sincs érdemi különbség sem méretben, sem tömegben [+]

Ehhez persze sokat hozzátesznek a jó anyagú, puha gumiharangok, amik ezúttal kaptak egy belső előszűrőt is: aki takarított már in-ear fülhallgatórácsot néhány hét használat után, az pontosan tudja, miért jó ez: egyértelműen növelni tudja az eszköz tartósságát, hangminőségbeli hátránya pedig ezen a szinten egyáltalán nincs. Cserébe persze pótolni is nehezebb lesz, márpedig esélyesen gyárit kell majd hozzá venni, mivel a nem szabályosan kerek vetőcső-profil miatt nem fog bármilyen gumiharang rajtamaradni: állítólag a Huawei-szervizek tudnak majd segíteni a pótlásban.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

  • Huawei Expereince: A Freebuds Pro csatlakoztatási lehetőségei

    Az egyik legjobb TWS headset a piacon a Huawei terméke, amely nem olcsó, viszont egy csomó extrát tud, függően attól, hogy milyen telefonnal párosítjuk.

  • Huawei FreeLace Pro - funkció a stílus előtt

    Nagyon régen járt nálunk utoljára nyakpántos fülhallgató, maszkviselési időszakban pedig felvet egy-két eddig ismeretlen problémát a kialakítás, de az üzemidő és az általános kialakítás erősen meggyőző.

  • Huawei FreeBuds Pro - egy igazi csúcsmodell

    Prémium fülhallgató attól a gyártótól, aki a piac egyik legjobb ár/érték arányú alternatíváját feleennyiért szállítja - tényleg profi a termék, de a hibátlan TWS továbbra is csak egy illúzió marad.

  • HMS tudástár

    Egy helyen minden tudnivaló a Huawei Mobile Services ökoszisztémát használó telefonokról és táblagépekről, illetve az AppGalleryről.

Hirdetés