HTC Touch HD - nagyképű

Hirdetés

TouchFLO, szoftverek

A TouchFLO-ról nem szeretnék túl sok dolgot írni, mivel ide kattintva bővebben is lehet róla olvasni. Az újításokra persze kitérek, ugyanis ilyenek is akadnak. Az elsőt rögtön akkor láthatjuk, amikor becsukunk egy programot, a képernyőváltás ugyanis ezúttal már animált, az aktuális képernyő úgymond összemegy, az animáció teljesen olyan, mint az iPhone-on, amikor visszatérünk a menübe. Mondhatnánk, hogy lopás, de mivel egy látványos és gyors megoldásról van szó, ezért nem mondjuk, jót másolni nem bűn. Nagyszerű dolog továbbá, hogy a TouchFLO elemeinek sorrendjét szabadon variálhatjuk, plusz a nem használt füleket el is távolíthatjuk.

HTC Touch HD HTC Touch HD

A kinézet mondjuk egy szempontból kicsit furcsának, mondhatni összecsapottnak tűnik. Ahogy az a képeken is látszik, a fekete képernyőket a már ismerős szürke négyzetek dobják fel egy kicsit, ez eddig is így volt. Viszont most ugye 160 pixellel hosszabb a kijelző, de a programozók szemmel láthatóan nem fektettek sok energiát abba, hogy ennek megfelelően átszabják a grafikus felületet, egyszerűen betoltak a négyzetek alá egy fekete részt. Szerintem fölé kellett volna, de ez tulajdonképpen nem egy zavaró hiba, inkább csak amolyan érdekesség.

HTC Touch HD HTC Touch HD

A fülek már ismerősek a korábbi HTC-kből, az időjárás-előrejelző ismét nagyon látványos, a zenelejátszót is irányíthatjuk "kintről", van program gyorsindító, gyorstárcsázó, SMS és e-mail fül, képnézegető, netes téma YouTube-bal és Opera gyorsindítóval, plusz egy újdonság: tőzsde. Nem vagyok nagy szakértője a dolognak, tesztelés gyanánt véletlenszerűen beírtam pár karaktert, találtam is olyan részvényt, aztán kaptam szép grafikonokat meg számokat. Gondolom ez a dolog lényege, szóval kipipálhatjuk, jól működik. Az infókat egyébként a Yahoo! Finance-ről rántja le a gép.

HTC Touch HD HTC Touch HD

Beállítási lehetőségekkel és kezelést könnyítő finomságokkal ezúttal is el vagyunk látva. A Start menü elemei nagyíthatók, a Tálca elemeit is könnyedén elérhetjük ujjal, arrafelé böködve ugyanis kijön egy külön menü, rajta az ottani elemek méretes ikonjával. A mágneses cerkának a stabil tartás mellett további előnyeit is élvezhetjük, telefonálás közben ugyanis elég csak kihúznunk ahhoz, hogy elinduljon a jegyzettömb. Giroszkóp is van a gépben, ezt leginkább a Teeter nevű golyós-labirintusos játékot játszva fogjuk élvezni, de egyébként sem rossz, mert a képnézegetőben maguktól irányba fordulnak a gépek, plusz a már ismert etiquette mode is megtalálható a masinában, azaz bejövő hívás esetén elég a kijelzővel lefelé asztalra tennünk a gépet ahhoz, hogy lenémítsuk. Feladatkezelő is van, az X gomb tehát valóban bezárja a programokat, nem csak háttérbe küldi őket. A virtuális billentyűzet kiváló, pontosabban maga a szoftver teljesen olyan, mint az eddigi HTC-ken, csak ugye most a kijelző is elég nagy ahhoz, hogy gyakorlatilag félrenyomás nélkül írjuk meg leveleinket.

HTC Touch HD HTC Touch HD

Programok is akadnak szép számmal, a teljesség igényével íme egy felsorolás: Adobe Reader, Google Maps, Java környezet, JETCET Print 5 (vezeték nélküli nyomtatáshoz), MP3 Trimmer (csengőhangok vágásához), Opera Mobile 9.5, RSS-olvasó, hangtárcsázó, WorldCard Mobile (névjegykártyák digitalizálásához), ZIP.

HTC Touch HD HTC Touch HD

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés