Külső
Persze a nagy kijelzőnek ára van, ami nem csak az árcédulán, hanem a fizikai kiterjedésen is látszik. A Touch HD nem egy apróság, 115 mm magas, 62,8 mm széles, a konyhai mérlegen pedig 146 grammot nyom. Mindezt a mérnökök úgy kompenzálták, hogy mindössze 12 mm vastagra csinálták a készülékházat, ami úgy alapjáraton is impozáns érték lenne, egy ekkora masinánál pedig végképp az. Emiatt ha ingzsebben nem is, farmerünk oldalában a lehetőségekhez képest kényelmesen tudjuk hordani a gépet, némi kellemetlenséget csak a tömeg okozhat. Az anyaghasználatra is odafigyeltek Tajpejben, az újdonságot nagyon kellemes minőségű műanyagokból rakták össze, illesztési hézagot pedig nagyítóval sem találhatunk.
Az előlap kis túlzással egy hatalmas kijelző, teljesen sík felületű, strapabírónak tűnő, csillogó felületű műanyagból készült. Persze azért más dolgok is kerültek ide, mondjuk egy HTC logó a bal felső sarokba, vagy épp egy videótelefonáláshoz használatos másodlagos kamera a túloldalon lévőbe. Közöttük bújik meg a telefonhangszóró és az állapotjelző LED, a kvartett alatt pedig a már sokat emlegetett TFT panel üldögél. A képátlóról már volt szó, a felbontásról viszont még nem: 480 x 800 pixel. Látható, hogy nem egy 4:3-as képarányú megoldásról van szó, sőt, még csak nem is 16:9-ről, az oldalak hossza ugyanis úgy aránylik egymáshoz, mint öt a háromhoz. A közvetett elődnek tekinthető Diamondban ugye 2,8 hüvelyken volt 480 x 640 pixel, magyarán ott a képpontok fizikailag kisebbek voltak, mint a HD-n, a képminőség tehát ebből a szempontból nem jobb az újdonságon. A panel színhűsége persze tökéletes, napfényben is meglehetősen jól olvasható, a hatalmas méret pedig kis túlzással új szintre emeli a felhasználói élményt - mondom ezt én, akinek egyébként már több éve 3,8 hüvelykes kijelzővel ellátott PDA-ja van. Összefoglalva tehát azt mondhatnám, hogy a kijelző nagyon állat, raádásul a HD-t gyerekjáték kezelni is, mert minden felirat nagy méretű, ezért nehéz félrenyomni. Alul négy érintőgomb kapott helyet, a szélsők a híváskezdeményező/befejezők, közöttük egy vissza és egy alapképernyőre visszarepítő található. Az efféle megoldásokért ugye sokan nem rajonganak, megmondom őszintén, hogy én sem feltétlenül kedvelem őket, az új Touch-nál viszont nem volt bajom a kezelhetőséggel, már csak azért sem, mert nagyon ritkán használtam ezeket a gombokat.
A hátlap nagyrészt kellemes tapintású, gumiszerű plasztikból készült, mely biztos fogást biztosít a masinának. Alulra azért került egy kemény műanyagból készült, csillogó sáv is, ehhez viszont csak akkor fogunk hozzáérni, ha épp a ceruzát bányásszuk elő, az ugyanis a jobb alsó sarokban lakik. Pont olyan, mint a Diamodné, tehát a mágneses zár is megmaradt, ennél jobb megoldás véleményem szerint nincs a piacon. Visszatérve a hátlapra: nem mondhatjuk rá, hogy túlságosan zsúfolt, mivel csak a kamera és az annak tulajdonságait taglaló felirat került rá. Pontosabban errefelé található a kihangosító hangszórója is, mely az optikát körülölelő, szálcsiszolt fém felület szellemiségéhez hűen fém rácsot kapott. 5 megapixel, autofókusz, vaku nélkül. Erről majd kicsit később.
Felül a bekapcsológomb és a 3,5 mm-es jack kimenet található. Örvendetes, hogy a HTC mindig képes a fejlődésre, amit jól mutat a "jobb későn, mint soha" elv alapján érkezett kimenet is - ez ugyanis az első Touch szériás masina, amivel átalakító nélkül tudjuk használni saját fülhallgatónkat. Alulra került a HTC ExtUSB kimenet, amit a jack-csatlakozó megléte miatt csak töltéskor és szinkronizáláskor fogunk használni. A hangerőszabályzó gombpáros bal oldalra került, a reset nyíláshoz pedig a hátlap levétele után tudunk hozzáférni, az ugyanis a SIM és a microSD kártyahelyek között kapott helyet, csak tollal lehet megnyomni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
