Szoftver, adat, verdikt
A harmadik generációs SE az iOS 15.4-es verziójával jön a dobozban, jelenleg ez a legfrissebb változat. Bog a 13 Miniről szóló cikkben részletezte az újdonságokat, az SE-re vonatkozó egyedi extra nincs is. Ami nekem feltűnő volt, hogy az Apple szoftverei a kisebb kijelzőn hülyébben néznek ki, a Music vagy az App Store egy-egy eleme időnként elfoglalja szinte a teljes kijelzőt, az apró panelen jóval kevesebb tartalom fér el. A widgetek jelentős része továbbra is teljesen haszontalan, mivel azon kívül, hogy információt jelenít meg, nem csinál valódi minialkalmazásként semmi mást.
Az Apple Music nem épp gazdaságos térkihasználása és az egykezes mód a billentyűzeten. (forrás: Mobilaréna) [+]
A főoldalon továbbra is csak szoros sorban rendezhetők az ikonok és a widgetek is, az apró kijelzőt átérni mondjuk nem akkora kihívás, mint egy Pro Max modellét. Az Apple összes (régiónkban elérhető) szolgáltatása jelen van, ezek előre telepítetten helyet kaptak, de nincs az arcunkba tolva minden kattintásnál. Kivétel ez alól az Apple Music, amit kizárólag a telefonon lokálisan tárolt hangfájlok lejátszására tudunk használni, ha nem regisztráltunk az Apple ID-hez havi előfizetést. Minden nagyon egyértelműen működik és összhangban van, a gyári Mailben érkező jegyhez Siri automatikusan megkérdezi, hogy csináljon-e naptáreseményt, ahhoz megmutatja az utat, időben emlékeztet, hogy induljunk el, satöbbi. Az viszont továbbra is minimum vicces, hogy egy kimásolt telefonszámot a tárcsázóba beillesztve utólag nem lehet szerkeszteni.
Lezárt kijelző, főoldal, vezérlőközpont. (forrás: Mobilaréna) [+]
Adatkommunikáció terén van némi előrelépés, ez a Snapdragon X57-es 5G modem a házban, amivel az összes sub-6 GHz-es hálózaton megy a telefon, de mmWave nincs, bár Európában ez amúgy is mindegy. Automatikus 5G kapcsolatra állítottam be a készüléket (ahol van lefedettség, azt használja, ez az alapértelmezett), a korábban említett üzemidőt így értem el, de van lehetőség arra is, hogy csak nagy fájlok letöltéséhez használja az újgenerációs hálózatot, böngészéshez, egyebekhez maradjon az LTE sávokon. Van Wi-Fi 6, a Bluetooth maradt 5.0-án, UWB nincs, de van NFC-olvasó, amit továbbra is csak az Apple által megszabott keretek között lehet használni, nálunk az Apple Pay rendszerrel való kártyás fizetésre. Navigálni sokrétűen tud (GPS, GLONASS, GALILEO, BDS, QZSS), adott az Apple iBeacon mikroléptékű helymeghatározása a Lokátor hálózattal összekötve és van digitális iránytű is előre telepítve.
Pro | |
---|---|
Kellemes méret egykezes használathoz | |
Tökéletes összeszerelés, IP67 | |
Kiemelkedő sebesség és ökoszisztéma | |
Csúcshardver és 5G | |
Kontra | |
Tartalomfogyasztásra szűkös 4,7 hüvelykes IPS LCD | |
Lassú kábeles adatátvitel a Lightning porton | |
Kamerából hiányzó éjszakai mód | |
Gyenge üzemidő | |
64 GB induló tárhely | |
Pontozás | |
Kialakítás, védelem | 9 pont |
Kijelző | 7 pont |
Sebesség | 10 pont |
Szoftverfelület | 8 pont |
Fotózás, videózás | 7 pont |
Hangminőség | 9 pont |
Adatkommunikáció | 9 pont |
Üzemidő | 5 pont |
Ár/érték arány | 7 pont |
Indulóár (4/64 GB, HUF) | 194 990 |
Az összegzéshez akár újból idézhetném a 2020-as SE tesztjét, mégsem teszem. Bár egyetértek Ákos egykori szavaival, hogy az SE ugyanaz, ami eddig is: egy tökéletes és megbízható telefon azoknak, akiknek csak alapfeladatokra kell mobil, de hosszú időre. A hardver ereje, a kamera minősége, a szoftver gyorsasága és megbízhatósága, valamint a telefon megjelenése és időtállósága is példás. Az 5G és az apró akku azonban nem jó párosítás, hiába energiatakarékos a processzor. Az éjszakai mód is hiányzik, a 64 GB kezdő tárhely pedig egyszerűen nem elég hosszú távra még a helytakarékos HEIF formátumú képrögzítéssel sem. A vastag kávákat és a főgombot én nem rovom fel negatívumként, mert tudom, hogy van, akinek kifejezetten erre van igénye, no meg kényelmes is volt reflexből feloldani a telefont már aközben, hogy elővettem a zsebemből. Plecsnit nem szándékozom adni az SE-nek, mert tényleg egy nagyon speciális célcsoport igényeit elégíti már csak ki, így inkább ezzel zárnám a tesztet: ha iPhone 8 vagy régebbi készülékről esedékes a frissítés, szükséges, hogy az iOS fusson az újon, és nincs igény arra, hogy az új mobil drasztikusan többet tudjon, vagy más legyen, mint a lecserélt, akkor az SE-re most érdemes lecsapni, mert valószínűleg ez lesz az utolsó ezzel a formavilággal az Apple kínálatában. Akinek ennél több igénye van, de maradna az iOS-nél, annak pedig érdemes ránéznie az iPhone 11-re, amiben plusz tízezer forintért 5G ugyan nincsen, de nagyobb a kijelző, jóval combosabb az üzemidő és sokoldalúbb a kamerarendszer.
viragdani01
A telefont az iStyle bocsátotta rendelkezésünkre egy hétre, itt lehet tőlük megvásárolni a készüléket.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!