Apple iPhone 6s Plus - extra felszereltség

Hirdetés

Hardver, szoftverezettség

Az Apple az A9-cel rendkívül magasra tette a lécet, még akkor is, ha az iPad Próban található A9X még ennél is durvább teljesítményre képes. Az almás vállalat saját fejlesztésű, 64 bites lapkáját 16 nanométeres csíkszélességen a TSMC, 14 nanométeresen pedig a Samsung gyártja, volt is már több hír és „botrány" abból, hogy az egyik jobb a másiknál, de végül kiderült, hogy csak marginális a különbség közöttük. Furán hangzik az androidos mobilok mellett, de a cupertinóiak ARMv8 architektúrájú processzora még mindig csak kétmagos, bár ezek az 1,84 GHz-en pörgő Twister magok elképesztő erővel bírnak, és ne feledkezzünk meg az M9 mozgáskövető koprocesszorrol sem. Nem kevésbé fürge a hatmagos PoverVR GT7600 grafikus gyorsító, és a 2 GB RAM beszerelése is szükséges lépésnek volt mondható. Abban viszont nem fejlődött a cég, hogy még mindig 16, 64 és 128 GB-os adattárolóval rendelkező készülékeket dobott piacra, és hiába van ott az iCloud vagy éppen a Google Drive, azért közel háromszázezerért ne 16 GB-tal szúrják már ki az ember szemét, főleg úgy, hogy ebből nagyjából 12 GB marad szabadon, ami seperc alatt megtölthető alkalmazásokkal vagy éppen videókkal. MicroSD bővíthetőség persze nincs, szóval a 6s Plusból nem ajánlatos a legkisebb tárhellyel szerelt verziót választani. A rezgőmotor mindenesetre kiválóan teszi a dolgát, zsebben hordva is megérezzük majd a telefon remegését.

Szélsebes a Touch ID ujjlenyomat-olvasó
Szélsebes a Touch ID ujjlenyomat-olvasó [+]

Teljesítmény-teszt
Benchmark Apple iPhone 6s Plus Apple iPhone 6s Apple iPhone 6 Plus Apple iPad Air 2
AnTuTu 5.x 58238 pont ? pont ? pont ? pont
SunSpider 1.0.2 231,5 ms 214,6 ms 356,4 ms 291,8 ms
Geekbench 3 (single) 2536 pont 2550 pont 1532 pont 1820 pont
Geekbench 3 (multi) 4438 pont 4433 pont 2736 pont 4550 pont
GFXBench Manhattan onscreen 38,3 fps 55,3 fps 30,5 fps 24,4 fps
GFXBench Manhattan offscreen 1080p 37,6 fps 40,0 fps 18,6 fps 29,3 fps
GFXBench T-Rex onscreen 58,9 fps 59,0 fps 53,1 fps 50,4 fps
GFXBench T-Rex offscreen 1080p 76,3 fps 80,3 fps 44,5 fps 60,4 fps

A pontszámokból jól látszik, hogy sokkal jobb teljesítményre képes az A9, mint az A8, persze nagyon kíváncsiak leszünk, hogy az A9X ezek után milyen eredményeket mutat majd fel. A rendszersebességet egy szóval el lehetne intézni: szélvészgyors. Nyilván közrejátszik, hogy az Apple-nek nincs nehéz dolga, mivel csak párfajta hardverre kell optimalizálni az iOS-t, szóval azért ez várható volt, pláne a korábban leírtak fényében, hogy például a Geekbenchben ugyanolyan számokat láthatunk, mint a pár évvel ezelőtti Macbookoknál. A szoftver szinte minden esetben akadásmentesen fut, azért csak szinte, mert azért irgum-burgum néha-néha egy pillanatra képes bedadogni, főleg akkor, ha egy nagy hardverigényű programból kilépve azonnal az alkalmazásváltóba ugranánk át. Apropó appválasztó, a két gigabájtnyi rendszermemória előnye itt érezhető leginkább, hihetetlen, hogy az almás mobilok eddig kibírták feleennyivel. Számos program lefagyasztható a háttérben, ez nagyon hasznos, hiszen mindig ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. Az előd és tesztalanyunk is melegszik erős terhelés során, bár legalább olyannal nem találkoztam, hogy töltés és navigálás közben egyszer csak lekapcsolt volna (igen, ilyen volt az iPhone 6-tal).


[+]

Az iOS a hetes változatnál kapott hatalmas dizájnfrissítést, a működési elvek azonban szinte az első kiadás óta nem változtak. Főszereplőnkön az iOS 9.1 operációs rendszer futott, ám hamarosan már érkezik a 9.2, és több mint valószínűleg még évekig támogatva lesz ez a modell. Az iOS 9 különlegességeiről már az iPhone 6s tesztje során részletesen beszéltünk, így itt most főleg csak gyors áttekintés történik az extra funkciókról. Nincs klasszikus főmenü, mindent a főoldalakról érünk el (használható fektetett nézetben), amik viszont csakis gyorsikonokat fogadnak, a widgeteket a legördülő információs függönyben lehet elhelyezni. Az itt megjelenő értesítések egyesével is ignorálhatók, nem úgy, mint régen, amikor csak csoportosan lehetett kiikszelni őket. Az alulról felhúzható vezérlőpanel pár gyorskapcsolót (ezek nem változtathatók, így a WiFi, a Bluetooth, a repülőgép üzemmód, a Ne zavarj mód, ami egyébként előre beállított, vagy kézi üzemmódban működik, valamint elforgatás), a fényerő csúszkáját, néhány alapvető programot (számológép, óra, zseblámpa, fényképező), valamint a zenelejátszás gombjait tartalmazza.


[+]

A 3D Touch már rendszerszinten támogatott, ha erősebben nyomjuk meg a kijelzőt a programikonoknál, akkor almenüpontok bukkannak elő, így könnyedén elindíthatjuk az előlapi kamerát, elővarázsolhatjuk a könyvjelzőket, új üzenetet írhatunk, vagy feltölthetünk fotót az Instragramra. Az emailek és a linkelt weboldalak esetén egy úgynevezett sneak peaket kapunk, így ezek megnyitása nélkül egy kis ablakban tűnik fel a tartalom, lényegében rövid bekukkantást nyerhetünk ilyenkor. Mivel már egyre több, harmadik féltől származó app is támogatja a szolgáltatást, így a közeljövőben sok újdonságra számíthatunk. A tárcsázó egyszerű, gyorsan elérjük a kedvenceket és csoportokat, a névjegyek között azonban nem tudunk prediktíven keresni, helyette a Spotlight keresőt használhatjuk, amit úgy érünk el, hogy a főlapok valamelyikén lefelé húzzuk ujjunkat a képernyőn. A Spotlight már nem csak a telefonon, hanem az interneten fellelhető adatok között is kutat.


[+]

Az üzenetkezelés buborékos formában történik, a szálak egy helyre rendeződnek, az új iOS-ben már kikapcsolható, hogy megjelenjenek a névjegyek képei, hiszen ha nem áll rendelkezésre fotó, akkor csak monogramot rajzol ki a program, ami nem túl gusztusos megoldás. Sajnos kézbesítési jelentést nem tudunk kérni, pedig nem állna semmiből, és néha nem rossz visszajelzést kapni arról, ha egy SMS megérkezett a címzetthez. A billentyűzet kiválóan használható, nagyok a karakterek, jó a kijelző érzékenysége, így hosszabb szövegek bevitele sem akadály. Ha valakinek nem tetszik a gyári klaviatúra, akkor akár másfélét is letölthet. Az időjárás szép grafikával rendelkezik, számos város hozzáadható, és az aktuális valamint a jövőbeli időjárást is láthatjuk (már ha hiszünk az előrejelzéseknek). Van természetesen home gombba épített Touch ID ujjlenyomat-olvasó, ami tizedmásodpercek alatt felismeri az azonosítókat, maximum öt ujjat képes eltárolni, és vagy a képernyő feloldására, vagy Apple Pay fizetésre, vagy az Áruházban történő vásárlásra használható, nem lenne rossz, ha mondjuk alkalmazásokat vagy más adatokat is zárolni lehetne vele.


[+]

Megújult az alkalmazásváltó, a hibernált applikációkat továbbra is kártyalapok formájában láthatjuk, ám ezek félig egymás mögött helyezkednek el, kellemes kivitelezés, viszonylag jól átlátható. Ha egy programból egy másikat nyitunk meg, ergo mondjuk egy Viberen kapott linket a Safariban szeretnénk megtekinteni, akkor bal felül megjelenik egy kis szöveg, amivel gyorsan visszaléphetünk, nem kell a home gombbal szórakozni. Egyébként pont itt jön ki az iOS felkészületlensége, hiszen a jobb kezeseknek a 6s Plus esetén elérni a bal felső sarokba helyezett ikonokat nem könnyű elérni, erre lehet megoldás, ha a gomb billentyűt kétszer és gyorsan megérintjük, mert így az egész tartalom félig lejjebb kerül, de ez inkább csak félmegoldásnak mondható. A naptár napi, heti, havi és eseménynézetet tartalmaz, szinkronizálhatók a Google és más fiókok. Említést érdemel még az iTunes, a kamera, az emlékeztetők, az Apple Térkép, a jegyzetek, az ébresztőóra, az iránytű, és a Passbook helyébe lépő Wallet, ami bankkártyákat vagy akár repülőjegyek tárolására is képes.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPhone 6s - Nyomás utána!

    A cupertinóiak újdonsága külsőleg nem sokat változott elődjéhez képest, ám nyomásérzékeny kijelzőt, nagyobb felbontású kamerát és rendkívül erős hardvert kapott.

  • Apple iPhone 6 - a méret nem minden

    A kisebbik iPhone is sokat nőtt az elődhöz képest, de épp azon a határon van, amit egy kézzel még megerőltetés nélkül lehet használni. Nagyobb is rá a kereslet, mint a 6 Plusra.

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

  • Apple iPhone 5s - tud ujjat mutatni

    Az iPhone 5 újdonsága külsőre nem sokat változott, de erősebb hardver, fejlettebb kamera, valamint egy Home gombba épített ujjlenyomat-olvasó került bele.

Hirdetés