Apple iPad Pro 12.9 (2020) - laptop helyett?

Cupertinóban egyre inkább be akarják bizonyítani, hogy nincs szükség a mindennapokban asztali operációs rendszerre: Magic Trackpaddel és egyéb asztali kiegészítőkkel próbáltuk ki a legnagyobb új iPadet!

Bevezető, előzmények, tartozékok

Csodálatos játékszer - majdnem pontosan tíz éve hivatkoztunk így a legelső Apple iPadre, ami annak idején újra elővette a táblagép, tablet fogalmát, és kinyitott egy új piacot. Az első iPad a maga módján tényleg lenyűgöző volt, a 3,5"-4"-os kijelzőjű okostelefonok mellett pedig abszolút volt relevanciája, még az sem jelentett problémát, hogy abban az értelemben tényleg csak egy játékszernek lehetett hívni, hiszen az operációs rendszere nem tudott többet az akkor még elég zárt világot jelentő iOS-énél, ami bármelyik iPhone-on vagy iPod Touchon futott.

Az első iPad megjelenésekor még a 3Gs volt az aktuális iPhone - 10 év telt el azóta
Az első iPad megjelenésekor még a 3Gs volt az aktuális iPhone - 10 év telt el azóta [+]

Persze az Androidra építő gyártók is szépen előjöttek a saját tabletjekkel, és az egészből tényleg nagyon gyorsan kinőtt egy szegmens, amiben a nagyon sikeres iPad jelentette a kicsit szűkös kereteket adó, de mindig működő, villámgyors, kényelmes alternatívát, az androidosok pedig a nyílt világgal jóval szabadabb működést biztosítottak (főleg fájlmozgatás terén), akár munkára is használhatók voltak, de működésük jóval kevésbé volt intuitív és stabil, mint az Apple logós konkurenseké.

Az Apple lényegében az iPad megjelenése óta vezeti a tabletes piacot, ám ez évről évre egyre kisebb büszkeséget jelenthet eladott darabszámok terén, hiszen a piac egyre inkább szűkül, a kávamentesített, hatalmas kijelzős mobilok érezhetően nyomják el a tabletek létjogosultságát, és persze a mobilokkal párhuzamosan táblagépekre is igaz, hogy alap feladatokra a mai napig remekül tud működni egy 2-3 éves gép, egyre kevésbé tudják megadni a gyártók azt az impulzust, amitől a felhasználó mindenképpen cserélni akar.


(forrás: Statista.com)

Ha a mobilok piacáról már nem csípi le a maga szeleteit a tablet, akkor egy másik termékkategóriára kell jó alternatívát nyújtania, és most az Apple az asztali operációs rendszerű laptopokat választotta. Már a Pro név is erre utal, a közel 13 colos méret pedig egyértelművé teszi: ez a gép bár egy mobil operációs rendszert futtató, alapvetően érintőképernyős kezelőfelületre építő eszköz, valójában a gyengébb MacBookok kiváltására szánt kütyü, ami átlagfelhasználók elsődleges gépe akar lenni, és némi munkára is befogható.


[+]

Mai cikkünk éppen ezért nem egy teljesen hagyományos tabletteszt - kipróbáltuk, milyen az élet asztali operációs rendszer nélkül, hogy lehet dolgozni a legfrissebb és legdrágább Apple tablettel, amihez tartozik Magic Trackpad, USB-C-átalakító és billentyűzet is. A csomagot az iStyle adta kölcsön a teszt erejéig, amit ezúton is köszönünk. A kizárólag Wi-Fi-s készülék dobozában érdemi tartozékként csak mindkét végén USB-C-s töltőkábelt és egy 18W teljesítményű adaptert talál a felhasználó.

Külső, kijelző

A 12,9 hüvelykes iPad Pro a szűk káváival együtt is egy elképesztően méretes gép: hiába az egészen döbbenetes, 5,9 milliméteres vékonyság, ha egy alapvetően hatalmas (280,6 x 214,9 milliméteres magasságú és szélességű), nem is túl könnyű (641 vagy 643 gramm) eszközt fogunk a kezünkben, amit kéztávolságból átlátni és kezelni nem épp a legegyszerűbb feladat. Amikor az ember két kézzel fogja meg a gépet, nem éri el a kijelző közepét, ha pedig a szélénél fogva, egy kézzel akarná tartani, akkor nagyon gyorsan elfárad a keze, csuklója, marad az átkarolós, mutatóujjal bökdösős megoldás, mint reális alternatíva.


[+]

Külsőleg egyébként hordozza ugyanazokat az értékeket, amikért az iPadeket szeretjük, elegáns, minimalista megjelenése a home gomb eltűnése ellenére is félreismerhetetlen, az alumínium unibody keret és hátlap árasztja magából a minőségérzetet, továbbá ahogy az lenni szokott, nem találkoztunk lötyögő gombokkal vagy csavarodó készülékházzal: az iPad Pro remekül össze van rakva. A csak Wi-Fi-s és a Wi-Fi + LTE-s gépek közt látható különbség alig van, az alumínium házban finoman végighúzódó műanyag antennakilépő csík minimálisan hosszabb, meg persze van SIM-tálca, amit a szokásos tűvel lehet kiemelni a gép síkjából. Az iPhone 11-szériára jellemző kameradesignt rengeteg kritika érte a garzonlakás-főzőlapra emlékeztető kamerasziget miatt, ez az iPad Pro esetén már egyáltalán nem feltűnő jelenség, csak egy valóban garzonlakás-méretű eszköz kellett hozzá, amin el tud törpülni az egyébként tekintélyes kamerasziget.


[+]

Ha hagyományosan, álló nézetben tartjuk, akkor alul és felül kaptak helyet a hangszórók, jobb oldalt, egészen fent ücsörögnek a különálló hangerőszabályzók, felül van a bekapcsológomb és alul a Type-C csatlakozó - a szinte megszokottnak nevezhető elrendezés egyébként vízszintesbe forgatva adja ki a valódi értelmét, ilyenkor jobb oldalról dughatunk bele Type-C-t, bal és jobb oldalra kerülnek a hangszórók, felül vezérelhetjük a hangerőt, és hátul-alul találunk egy mágneses csatlakozót a töltős kiegészítő állványhoz. Álló nézetben jobb oldalon, fekvő nézetben felül van helye az Apple Pencilnek, ami mágnesesen csatlakozik a géphez.

Kijelző-teszt
Mérés Apple iPad Pro (12.9, 2020) Huawei MediaPad M5 Samsung Galaxy Tab S6 Apple iPad (2018)
Képátló 12,9 hüvelyk 10,8 hüvelyk 10,5 hüvelyk 9,7 hüvelyk
Felbontás 2048 x 2732 2560 x 1600 2560 x 1600 2048 x 1536
Technológia IPS (Liquid Retina) IPS LCD Super AMOLED IPS LCD
Fehér fényerő 495 / 600 nit 379 nit 349 / 437 nit 507 nit
Fekete fényerő 0,25 nit 0,25 nit 0 nit 0,5 nit
Kontrasztarány 1980:1 1516:1 végtelen 1015:1
Színhőmérséklet 7072 K + True Tone 7978 K + kézi 5691 K + kézi 6650 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

12,9 hüvelyken a hasonló kijelzőméretű MacBook Prónál is több képpontot jelenít meg ez az iPad: 2048 x 2732 pixeles képet mutat 4:3-as képaránnyal, 265 ppi-s pixelsűrűséggel, IPS technológiával, True tone opcióval, akár 600 nites fényerővel és 120 Hz-es képfrissítéssel. Szinte jelentéktelen a tükröződése is, így aztán a napfény alatti láthatósága remek, és az oleofób réteg is jól teszi a dolgát, nem lesz feltűnően ujjlenyomatos a használattól. Nagyon jók a betekintési szögek, jó a kontraszt, ügyesen el van találva a színhőmérséklet, és pont kellemesek a bő félcentis kávák - nem fogunk váratlan funkciókat előhozni az érintőkijelző széléről a gép megfogáskor, de esztétikailag abszolút rendben van, nem zavaró a szemnek és arányosan oszlik el a négy oldalon.


[+]

Touch ID helyett Face ID van, így aztán a rendszer alapvetően gesztusvezérléssel irányítható, ujjlenyomat-olvasás helyett pedig az arcunkat ismeri fel az előlapi rendszer, ami álló nézetben felül, fekvő nézetben pedig bal oldalt foglal helyet. A szelfikamera (ami funkcióját tekintve nyilván inkább FaceTime-kamera vagy Skype-kamera) maradt ugyanaz a 7 megapixeles, f/2,2-es, ami az előző generációból már ismert. IP-védelem szerinti por- és vízállóságot eddig egyetlen iPad sem kapott, ezúttal sincs ez másképp.

A12Z Bionic, iPad OS 13, szoftverek

Mobiljaiba és tabletjeibe a kezdetektől fogva saját hardvert szállít az Apple, generációjelölésben épp az A13-as generációnál tartunk, éppen ezért furcsa is lehet, hogy az iPad Pro esetén az előző, A12-es alapokra építő Apple A12Z Bionic chip kapott helyet. Jobban megnézve persze igazolható a döntés, hiszen ehhez a chiphez tartozik jelenleg az a nyolcmagos Apple GPU, ami igazán komoly videoteljesítményt tud adni ennyi pixelhez is, összehasonlításképpen az A13-ban egy sima négymagos grafikai hardver dolgozik. A processzor is nyolcmagos (a sima A12-é csak hatmagos volt), a maximális erőért négy darab, 2,5 GHz-es Vortex mag felel, a részterheléses folyamatokkor ketyegő további négy, Tempest névre hallgató, 1,6 GHz-es egység pedig az energiatakarékossági oldalt képviseli. RAM-ból minden esetben 6 GB jut, belső tárolóból viszont 128 GB-tól akár 1 TB-ig fel lehet lépkedni négy lépcsőben, ha a felhasználó hajlandó ennek szokásosan borsos felárát megfizetni.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Apple iPad Pro (12.9, 2020) Apple iPhone Xr Apple iPhone 11 Pro Max Samsung Galaxy Tab S6 OnePlus 7 Pro
Hardver Apple A12Z Bionic Apple A12 Bionic Apple A13 Bionic Snapdragon 855 Snapdragon 855
Geekbench 4 (single/multi) 5021 / 17957 pont 4795 / 11164 pont 5487 / 13917 pont n/a pont 3394 / 10801 pont
Geekbench 5 (single/multi) 1114 / 4597 pont 1102 / 2665 pont 1339 / 3552 pont 749 / 2540 pont 728 / 2722 pont
GFXBench Car Chase onscreen 38 fps 58 fps 56 fps 24 fps 19 fps
GFXBench Car Chase offscreen 100 fps 45 fps 79 fps 42 fps 42 fps
GFXBench Man. onscreen 93 fps 60 fps 60 fps 57 fps 53 fps
GFXBench Man. offscreen 228 fps 117 fps 173 fps 101 fps 98 fps

[+]

Hirdetés

Az Apple a korábban egységes iOS-t szétválasztotta, az iPhone-ok operációs rendszere megmaradt ennél a névnél, az iPadeken azonban 2019-től iPad OS fut, ami néhány extrával több a hagyományos iOS-nél, de természetesen ugyanúgy egyszerre frissül és ugyanazokra az alapokra épít, mint eddig. Az iPad OS-ben a Safari automatikusan az asztali weboldalakat nyitja meg, az iPad OS támogat külső tárolókat akár USB-n vagy kártyaolvasón keresztül, az iPad OS vezérelhető egérrel vagy trackpaddel, sőt, Mac mellé akár külső kijelzőként is tud működni. Tesztünk írásának pillanatában a 13.4.1-es, április 7-ei verziónál tartunk, de ahogy az összes újkori Apple-terméknél, úgy ennél is folyamatos, rendszeres frissítésekre számíthat az érdeklődő, amik jellemzően nem csak biztonsági frissítéseket, hanem egy-két használati apróságot is rendre hozzáadnak a repertoárhoz.

[+]

Aki használt már legalább 10 percig iPhone X-et, vagy annál frissebb Apple mobilkütyüt, annak valószínűleg semmi kérdése nem lesz a rendszer használatával kapcsolatban, legfeljebb annyi lesz az észrevétele, hogy mennyire szellős az egész: a kezdőoldalakon kényelmesen elfér egymás mellett minden ikon vagy mappa, egyablakos módban pedig nehéz lesz olyan gyári alkalmazást találni, ami teljesen kitöltené a rendelkezésre álló teret. Szinte mindenhol találkozunk résekkel, kihasználatlan területekkel, ezek nem ritkán vannak a kijelző közepén, és bizony, érintőképernyős használatnál gyakran érezni, hogy ez a grafikus felület jóval kisebb kijelzők mellett lett eredetileg megálmodva. A gesztusvezérlés szokásosnak nevezhető, felfelé suhintással jutunk főoldalra, lassabb ujjtolás juttat az alkalmazáslistába. Bal felülről húzható le a hagyományos értesítési panel, jobb felülről pedig a gyorskapcsolókat ránthatjuk le. A kijelző üres területéről lefelé suhintva jutunk a spotlight keresésbe, az első kezdőoldalról bal irányba húzva pedig a jól ismert widget-kártyákat kapjuk meg.

[+]

A rendszersebességet normál használatban makulátlannak lehet nevezni, mindenféle röccenés nélkül fut az összes alkalmazás, könnyen válthatunk az ablakok közt, egyedül asztali böngészés közben bukkan fel egy-egy összetettebb, tartalommal telített oldal, ami néhány pillanatnyi megakadást elő tud idézni. Aki az Apple-világban él és dolgozik, annak nyilván hasznos, hogy az ökoszisztéma tökéletes összhangban van, a FaceTime, az iMessage, az AirDrop, a TV, az AirPlay, az Egészség, a Watch vagy épp az Apple Music szinkronizáltsága, kényelme és magabiztos működése alapján szinte megérti az ember, hogy miért hajlandó valaki egyre több pénzt kifizetni ezekért a termékekért, kimondottan jó érzés az, hogy egy folyamatban lévő böngészés egy pillanat alatt átvihető iPhone-ról iPadre, vagy éppen tovább a MacBookra, hogy minden jegyzet, böngészési előzmény, Wi-Fi jelszó és naptárbejegyzés biztos egységben van, vagy hogy a bejövő mobilhívást minden rendszerben lévő eszköz jelez, és persze az iMessage-re is bárhonnan, bármikor lehet válaszolni.

[+]

Biometrikus azonosításként a Face ID áll rendelkezésre, a Touch ID-s home gomb kiváltásával sikerült ugyanis a gép eredeti magasságból faragni néhány értékes millimétert. Az arcazonosítás jól működik, de korántsem annyira profi, mint az iPhone-ok esetén, sajnos nem ritka, hogy csak második próbálkozásra old fel, és persze nagyon figyelni kell arra, hogy pontosan a kamerába nézzünk - ez főleg kezdő felhasználóknak lehet furcsa. Sajnos az asztali módra sincs igazán felkészítve a Face ID, hiszen egy App Store-os azonosításhoz minden esetben meg kell nyomni a gépen lévő bekapcsológombot, nem elég a trackpaddel koppintani, hogy most azonosíts, mert illetékes ül az iPad előtt.

Magic Trackpad, Apple Pencil, asztali használat

A következő számítógéped nem számítógép lesz - virít az Apple oldalán, majd ahogy azt a következő pár mondatban kifejtik, az iPad Próra nem csak egy nagy tabletként, hanem napi használatú, életképes laptop-alternatívaként is gondolnak. Ezen felbuzdulva, egy Magic Trackpaddel, USB-s billentyűzettel és egy egyszerű tartóállvánnyal felszerelkezve két napig egyedüli munkaeszközként használtam az iPad Prót, leginkább szövegszerkesztésre, képszerkesztésre, levelezésre, böngészésre, jegyzetelésre és tartalomfogyasztásra is afféle asztali módban váltotta ki az aktív használatban lévő MacBookomat.


[+]

Az alapvetően asztali számítógépekhez szánt, 48 ezer forintos Magic Trackpad 2 használatával iPad OS-en is elérhetővé válnak a legfőbb, Mac OS-ből ismert gesztusok: négyujjas mozdulattal kijutunk a főmenübe, három ujjal, lassan felfelé csúsztatva a futó vagy háttérben lévő alkalmazásokat tekinthetjük át, háromujjas csúsztatással lépkedhetünk az ablakok között, és persze megvannak a görgetési-nagyítási lehetőségek is.


[+]

A nyomásérzékelős (Force Touch) funkciók afféle jobb klikként működnek, tehát plusz funkciót nem adnak ahhoz képest, mintha két ujjal kattintanánk normál erővel. A gépen a kurzor helyett egy kis karikát látunk, ami néhány másodpercnyi bevitel után el is tűnik, és csak akkor tér vissza az utolsó helyére, ha újra rátesszük az ujjunkat a touchpadre. A párosítás egyébként szögegyszerű Bluetoothon keresztül, és az Apple szerint elég havonta tölteni a touchpadet, akkor viszont nem az új szabványként lassan az Apple-nél is kialakuló Type-C, hanem még a Lightning csatlakozójú kábel fog kelleni.


[+]

Efféle töltésgondok már jóval kevésbé vannak az Apple Pencil 2-vel, ami mágnesesen csatlakozik az iPad oldalára és ezen keresztül töltődik is. Az előző generációhoz képest még jobb pontossággal és még kisebb késleltetéssel számolhat a felhasználó, tölteni azonban mégsem ezért, hanem a dupla koppintós funkcióiért kell. Magát a tollat kopogtatva válthatunk ugyanis toll és radír, illetve aktuális vagy legutóbbi eszköz között, de akár azt is beállíthatjuk, hogy a színpalettát dobja fel, amikor hüvelykujjunkkal megkopogtatjuk az élét. 20 grammos tömege és 8,9 milliméteres átmérője abszolút megfelel egy hagyományos tollénak, és ha nem teljesen merőlegesen tartjuk a képernyőhöz, akkor jól siklik az üvegen, és persze nem is hagy szüneteket, hanem kérdés nélkül működik. 50 ezer forintért persze ez minimális elvárás lehet.


[+]

A komolyabb felhasználáshoz szükség lesz még továbbá egy USB-C-s hubra, ebből nagyon sokfélével tud együttműködni az iPad Pro az univerzálisak közül is, de persze az igazán profi megoldás a gép felső sarkába illeszkedő, szinte minden fontos portot magában foglaló, iStyle által márkajelzett adapter, ami 27 ezer forintos áráért, 3.0-s USB-A, illetve 3.0 Gen1-es USB-C csatlakozót ad (amivel töltést is közvetíthetünk a gép felé), de van rajta 3,5 milliméteres jack csatlakozó, 2K/60 Hz-s HDMI kimenet, illetve microSD és normál SD kártyaolvasó is.


[+]

Az iPad Pro egyébként asztali felhasználói körülmények közt is jól teljesít, tényleg nagyon fürge a rendszer, jól vezérelhető a beviteli kiegészítőkkel, a legtöbb alkalmazásban ugyanúgy előhozható a lenti Dokk, mint egy asztali Apple gépen, működik a többablakos mód is, ettől függetlenül több ponton is érezni kezdetlegességét. Noha a 6 GB RAM a tartalomfogyasztós/böngészős alapfelhasználás mellett tényleg mindenre elég, ablakok között állandó váltáshoz már karcsú: rengeteg újratöltéssel találkoztam, amikor már 2-3 ablakon ment a munka, de persze van annyira ügyes a rendszer, hogy az e-mail alkalmazást ne zárná be úgy, hogy a szerkesztés alatt lévő levelemből ne csinálna egy sablont. Böngészésnél már nem mindig ennyire vidám a helyzet, ha újratölt egy lapot az iPad.

A szoftverkínálat nyilván akár napról napra fejlődik, de jelenleg még biztosan kijelenthetjük, hogy sem fotó-, sem pedig videószerkesztésre nem annyira profik az alternatívák, mint az asztali platformokon, sőt, számtalan olyan alkalmazás és játék van még, ami a fektetett nézetet sem támogatja iPad OS-en, a másik oldalról viszont a hardver ezzel a nyolcmagos GPU-val abszolút képes akár CAD tervezésre (pl. Shapr3D) vagy videóvágásra is (Lumafusion), nyers videoteljesítménye meglepően jó. Az irány nem rossz, és sokaknak akár ma is MacBook-alternatíva lehet egy ennyire jól felszerelt iPad, de most még nem kell túl mélyen belemenni a rendszerbe ahhoz, hogy megtaláljuk a korlátait.

Kamera, multimédia

Továbbra is egészen szürreális élmény egy 13 hüvelykes kijelzőt felemelni fotózáshoz, valószínűleg kívülről is elég furcsán néz ki, ahogy az ember egy laptop méretű eszközzel próbál fotózni vagy videózni. Persze az Apple ennek megfelelően nem is gondolja túl a hátlapi kamerákat, az iPad Pro előző generációján még szimpla hátlapi képalkotó volt, mostanra jutottunk el a dupla hátlapi kameráig, iPhone 11-esre emlékeztető kameraszigetben. A fő attrakciót egy 12 megapixeles, f/1,8-as apertúrájú, dual pixel autofókusszal bíró rendszer adja a szokásos mobilosnál jelentősen kisebb látószöggel, mellette pedig egy 10 megapixeles, f/2,4-es optikával szerelt, 11 milliméteresre átszámolható gyújtótávolságú széleslátó lakik, jóval gyengébb elvárható minőséggel. Mélységadatokat egy 3D ToF kamera (LiDAR scanner) gyűjt, a portrék készítése mellett a sokat reklámozott méréseknél vagy kiterjesztett valóság használatkor veti be magát.


[+]

A 29 mm-es (35mm-es ekv.) gyújtótávolságú, tehát mobilos fronton szűknek számító főkamera szokásosan megbízható, és tabletes mércével számítva stabilan jó minőségű végeredményeket hoz. A dinamika, az optika minősége és a színűség dicsérendő, viszont ha nem ideálisak a fényviszonyok, a zajszűrés kicsit sokat markol el a részletességből és a vonalélességből. Este, mesterséges fényviszonyok közt néha fátyolos a környezet, de alapvetően ezek a fotók is tudnak jól sikerülni, közelre a vaku is sokat segít.

0,5-szörös méretre váltani nem minden esetben indokolt: a látószög ugyan jó kompozíciókat enged, de a nettó képminőség messze alulmarad a 10 megapixeles fixfókuszossal. Nem annyira élesek a fotók, gyengébb a dinamika, felbukkan a kromatikus aberráció és a részletek elmaszatolódása. Bár nappal nem teszi magasra a mércét a nagylátó, szerencsére este sem múlja alul azt jelentősen, hangulatos képeket még mesterséges fényben is lehet vele csinálni.

A hagyományos szelfiktől ezúttal eltekintünk, helyette itt fent lehet megnézni, milyen FaceTime-minőségre lehet számítania 7 megapixeles állóképeket és Full HD videókat rögzíteni képes előlapi kamerától.

Ha nincs optikai képstabilizálás, de egy eleve szűk látószögű kamera kerül egy nagyon méretes eszközbe, akkor bizony nem valószínű, hogy finom mozdulatokkal lehet majd operálni videózás közben, ez nyilván látszik a fenti, Full HD-s, illetve 4K-s hátlapi tesztvideókon is - az iPad Pro nem erre született, pedig alapvető képminősége nem rossz, és a sztereó hang is jó minőségben rögzül.

A bal oldali képen a Photoshop iPad OS-es verziója látható [+]

A bővített tudású fájlkezelő segítségével mostantól nem gond külső tárolóról filmeket nézni vagy zenét lejátszani: megvan az FLAC-lejátszás natív lehetősége, és videók közül is sikerült lejátszania az összes tesztfájlunkat, legyen szó akár 4K-s, H.264 szabványú (4.2-es High profillal) filmekről, Dolby Audio vagy AAC-LC hangsávról, .m4v, .avi vagy .mov formátumban. Támogatott a Dolby Vision és a HDR10 szabvány, természetesen van tükrözés AirPlay segítségével Apple TV-re is. A négy hangszóróból megszólaló, fektetett nézetben bal-jobb csatornás sztereó hang és a remek megjelenítő együtt mindenféle külső eszköz nélkül is remek filmezési élményt tud nyújtani, 12,9 colon már egérmozinak sem nevezhetjük a látottakat.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Nem meglepő, hogy ebből az iPad-ből is létezik sima Wi-Fi-s és SIM kártyás verzió egyaránt, ez utóbbira jellemző a gigabites LTE, világszintű hálózati támogatással, fizikai nanoSIM-mel vagy szolgáltató által aktiválható eSIM-mel. Ezekben a modellekben GPS is van, méghozzá A-GPS, GLONASS, GALILEO és QZSS műholdcsoportok támogatásával. A Wi-Fi modellekben az iBeacon mikroléptékű helymeghatározás segít, így aztán internet nélkül is rá tudnak kerülni a helyadatok a géppel készült fotókra. Nem maradt ki a WiFi 6, így aztán a kétcsatornás modul esetén teljes a lista, 802.11 a/b/g/n/ac/ax routerekkel az elérhető legjobb szabványon tud kommunikálni, akár WPA3-as védelemmel. Természetesen hotspotként is tud működni az eszköz, és persze az AirDrop segítségével a közvetlen Wi-Fi-megosztás is megoldott Apple-eszközök között.

[+]

A Bluetooth 5.0-s, ám az iPhone 11-ekkel bejött ultra szélessávú (U1) chipet nem kapta meg, így aztán nem érdemes meglepődni, hogy beltéri helymeghatározásban, kiterjesztett valóság használata közben jobbak lesznek az új iPhone-ok, mint az iPad Pro. A Type-C csatlakozón keresztül USB 3.1-es adatátviteli sebesség érhető el, de ami talán ennél is fontosabb, hogy mindenféle külső eszközzel képes kommunikálni ezen keresztül, külső tárolók és beviteli eszközök egyaránt. Ezen a csatlakozón keresztül képes más eszközöket is tölteni a tablet.

Értékelés: Apple iPad Pro (12.9, 2020)
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 9 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 9 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 8 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 5 pont
Hogyan értékelünk?

36,71 Wh, hagyományosabban kifejezve 9720 mAh az akkumulátor kapacitása, a hivatalos üzemidő pedig pontosan ugyanolyan, mint az előző iPad Pro gépek esetén. 10 órányi offline filmnézésről vagy Wi-Fi böngészésről szólnak a hivatalos adatok, és ez alapvetően nem is megugorhatatlan, ha tényleg kizárólag egyféle tevékenységet végzünk, a multitasking viszont akkor is nagyon meríti a gépet, ha külön-külön nem brutális hardverigényű programokkal dolgozunk. A videóhívások, játékok nagyon merítenek, ahogy még a legegyszerűbb grafikus szerkesztések is gyorsan le tudják szedni a százalékokat, ha ilyen tevékenységeket is végzünk, reálisan inkább 5 óra körül alakulhat a reális üzemidő.

399 ezer forint a 12,9 hüvelykes kijelzővel szerelt iPad Pro nyitóára, ennyi pénzért egy 128 GB-os modellt vihetünk haza, kizárólag Wi-Fi opcióval. Ha beérjük ezzel az alapkonfigurációval, de kiválasztjuk mellé a Magic Trackpadet és az Apple Pencil 2-t, és még veszünk valamilyen külső forrásból származó tokot és USB-C hubot, arra a csomagra újfent elköltünk körülbelül 150 ezret. Ha mindenből a maximálisat szeretnénk kihozni, és 1 TB tárhelyet szeretnénk 4G-s opcióval, illetve a fenti tartozékokkal, akkor felülről súroljuk meg a 800 ezret - értelemszerű tehát, hogy az új iPad Pro nem azoknak lesz notebook-pótlék, akik anyagi alapon hoznak döntést. Még az iPad Pro belépőáráért is kis híján meg lehet kapni egy 2020-as évjáratú, 8/256 GB-os MacBook Airt, a már dicsérhető Magic Keyboard billentyűzettechnológiával, tizedik generációs Intel processzorral és a Mac OS minden előnyével, de ha az iPad Pro elméleti maximális árával számolunk, azért már a MacBook Pro-vonalon is egy nagyon tisztességes gépet kaphatunk.

Mi győzheti meg tehát a felhasználót, hogy mégis inkább egy ilyen iPad Pro legyen a mindennapi munkatársa? A hordozhatóság. Tényleg meglepő ugyanis, hogy milyen nyers erőt, milyen grafikus teljesítményt tudtak belepréselni egy ennyire vékony gépházba, és hogy a végeredmény mindenestül 650 gramm alatt marad - ez majdnem pontosan a fele annak, amit ma a legkönnyebb MacBook, az Air tud felmutatni. Egy komoly hibája van a gépnek, az pedig a memóriában keresendő: az a 6 GB, amit kapott, erős multitasking felhasználásra még akkor is karcsú, ha a Mac-világban évek óta alapvetőnek számító 8 GB-os gépeket vesszük összehasonlítási alapnak. Az iPad jelenlegi formájában még nem alkalmas olyan szintű többablakos munkára, mint bármilyen alap Mac. Az iOS-re épülő iPad OS pedig bár rengeteg szempontból ügyes, és nagyon sokat örökölt asztali társa praktikumából, alap szoftvereinek komplexitásából, a külsős lehetőségek száma még korlátozó tényező, és a felületnek is kell még néhány finomítási kör, mire igazán kompromisszummentes lesz.

Apple iPad Pro (12.9, 2020)

szentkuti11

A tesztkészüléket az iStyle bocsátotta rendelkezésünkre, köszönjük!

Specifikáció

Apple iPad Pro (12.9, 2020)
Apple iPad Pro (12.9, 2020) Általános
Méret 280,6 x 214,9 x 5,9 milliméter
Tömeg 641 gramm (WiFi) / 643 gramm (WiFi + 4G)
Színvariációk ezüst, asztroszürke
SIM-foglalat (LTE-s változatban) nanoSIM vagy eSIM
Kijelző
Kijelző átlója 12,9 hüvelyk
Kijelző felbontása 2048 x 2732 pixel (264 ppi)
Kijelző típusa kapacitív, IPS érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Apple A12Z Bionic
Processzor típusa 2,49 GHz-es nyolcmagos, 64-bit-es (4 x Vortex + 4 x Tempest)
Processzor csíkszélessége 7 nanométer
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Apple GPU (nyolcmagos)
RAM mérete 6 GB
Memória
Belső tárhely 128 / 256 / 512 / 1024 GB
Memória bővíthetősége nem bővíthető
Adatátvitel
Frekvenciasávok (LTE-s változat) GSM 850 / 900 / 1800 / 1900
UMTS 850 / 900 / 1700 / 1900 / 2100 MHz
LTE 700c, 700b, 800, 800 DD, 850, 900, 1800, 1900, 2100, TD 2300, TD 2500, TD 2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
IrDA / Bluetooth nincs / 5.0 (A2DP, LE, EDR)
WiFi kétcsatornás, 802.11a/b/g/n/ac/ax, hotspot, AirDrop
USB 3.1 (Type-C csatlakozó)
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van (csak a 4G-s modellben)
GLONASS van (csak a 4G-s modellben)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgő
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / van
Hangrögzítés letölthető szoftverrel
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform iPad OS 13
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek FaceTime, Térképek, iTunes Store, App Store, iBooks, Game Center, News, Photo Booth, Podcastok, SketchBook, Fájlkezelő
Multimédia
Fő kamera 12 megapixeles, autofókuszos, f/1,8 (főkamera)
10 megapixeles, fixfóksuzos, f/2,4 (ultraszéles)
ToF 3D LiDAR kamera (mélységérzékelés)
Másodlagos kamera 7 megapixeles, f/2,2
Videófelvétel 2160p @ 60 fps 1080p @ 240 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 36,71 Wh-s (9720 mAh) lítium-polimer
Böngészési idő 10 óra (WiFi) / 9 óra (4G)
Egyebek
giroszenzor, alumínium hátlap, Face ID, touchpad és billentyűzet támogatás
  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Valóban 2018-as az új iPad Pro hardvere

    Apple A13 helyett A12Z-vel mutatkozott be pár hete a 2020-as, csúcskategóriás iPad, és nem csak lebegő tokja az érdekes.

  • Apple iPad (2018) - régi ismerős

    Az amerikai gyártó nem sokat változtatott az új iPad dizájnján, maradtak a kitaposott ösvényen. Az ára viszont kellemesebben alakul, ami miatt biztosra vehető a siker.