Apple AirPods Max - a legjobbat a hallgatóságnak

Komoly belépővel indította el fejhallgatós vonalát az Apple, az árazás elsőre sokkoló, viszont a termék sok szempontból döbbenetes minőségű.

Kialakítás, működés Apple és Android eszközökkel

Minőségérzetre az AirPods Max egyszerűen csodálatos, nem lehet ennél visszafogottabban fogalmazni. Nem tudom, meddig fogja bírni a finomra szőtt háló a fejpánton, mennyire gyorsan kezd el koszolódni a méregdrága fülpárna, és vajon évek múlva is ennyire csodálatos természetességgel, selymesen, mégis feszesen mozognak-e majd a fokozatmentesen állítható szárak, de tényleg döbbenet, hogy újkorában milyen elképesztően jó érzés kézbe venni, fejre tenni ezt a kütyüt. 384 grammos tömege viszonylag markáns, a filigrán tokjával együtt pedig már üti a fél kilót, viszont annyira jól ki van találva az ergonómia, hogy ebből a súlyosságból nem veszünk észre semmit, amikor órákig hordjuk. Átlagos fejszélességgel a szorítása minimális, a szövetpárna miatt pedig jellemzően kevésbé fülled be alá a fülünk, mint a bőrös alternatíváknál.


[+]

A fejpánt külső burkolata valamiféle átmenet a szilikon és a hagyományos plasztik közt, abszolút kellemes, az állítható részén viszont egyértelmű, hogy fém csúszik fémen. Markáns a két oldalsó burkolat, végig alumíniummal találkozunk, az egyik oldalon egy Lightning-csatlakozó (itt azért jár egy kis dorgálás, hogy nem Type-C), a másik oldalon pedig a műanyag antennakilépő szakítja meg a képet. Mindkét oldalon megvan az optikai érzékelő a viseléshez és a tok érzékeléséhez, a gyorsulásmérő, illetve a helyzetérzékelő a fejkövetéses térbeli hangzás érdekében, illetve egy giroszkóp is van, ami a fejmozgásos korrekcióhoz jön jól.


[+]

Nincsenek érintőfelületek a kezeléshez, éppen ezért bátran megfoghatjuk és mozgathatjuk a fejünkön, nem fogunk véletlenül bevitt érintéssel elnyomni semmit, ha akarunk valamit, azt a jobb oldalon, felül tehetjük meg, a sima gomb segítségével válthatunk az aktív zajszűrés és a zajbeengedő mód között, az Apple Watch-stílusú digitális koronával pedig tekerhetjük a hangerőt, indíthatjuk és leállíthatjuk a lejátszást, illetve előre vagy hátra léptethetünk a tartalmaink között.


[+]

Az Apple H1-es chip nyilván a márkán belül ad széleskörű kompatibilitást, akármilyen Apple eszközre kapcsolódunk, azonnal látjuk az AirPods Max töltöttségét, és MacBook esetén az állapotsoron, iOS és iPad OS kütyük esetén pedig a Bluetooth-beállításokon belül variálhatjuk a hangmódokat, illetve csak almás számítógépen állíthatjuk, hogy elölről hátra vagy hátulról előre tekerjük fel, illetve le a gyűrűn hangerőt, de ami talán ezeknél is fontosabb, hogy a legjobb hangminőség hallhatóan az Apple saját rendszerén belül várható, és a dinamikus fejkövetés sem lesz opció, ha egy Android vagy Windows eszközzel párosítjuk a fejhallgatót. Ez utóbbi nyilván nem a zenék esetén, hanem elsősorban videóknál vagy később játékoknál lehet érdekes, hogy ha elmozgatjuk a megjelenítő felől a fejünket, az irányokat annak megfelelően korrigálja a rendszer.

[+]

A források közötti harmonikus váltás is értelemszerűen csak almás kütyükkel működik, illetve néha előfordult, hogy az androidos kütyüket kevésbé akarta csatlakozni engedni az AirPods, de összességében közel teljes értékűen használható a termék azoknak is, akik például MacBook mellett androidos mobilt használnak, vagy épp ellenkezőleg, elsősorban az iPhone-jukhoz vennének fejhallgatót, de időnként a Windows PC-jükkel is hallgatnának ezt-azt. A viselésérzékelés, a zseniális zajszűrés és a nagyon kellemes hangminőség abszolút megvan a nem-almás forrásokkal is. Vezetékes zenelejátszás mindenesetre a dobozból kivéve nem játszik, nincs 3,5 milliméteres jack csatlakozó sem az eszközön, adapteres kábelt lehet venni hozzá.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Élőképen látható az AirPods 3

    Tényleg megváltozik a külső és a kialakítás is, viszont nyilván nem minden funkció kerül bele a Próból.

  • OneOdio A70 - wireless vagy DJ?

    Vezeték nélküli fülhallgatóból rengeteg jár nálunk, a fejhallgatókból azonban nincs ekkora választék, főleg nem ebben az árkategóriában. De vajon lehet ennyiért legalább egy közepes minőséget kapni?

  • Töretlenül gyarapodik a TWS fülesek piaca

    A teljesen vezetékmentes fülhallgatók száma jócskán megugrik idén, és valóban érkezik a Google Pixel Buds A.

  • Bemutatkozott a Beats Studio Buds

    Aktív zajszűréssel, IPX4 védelemmel, 8 órás üzemidővel, viszont Apple chip és hi-res élmény nélkül jutott 58 ezer forintos árcímke az újdonságnak.

Előzmények

Hirdetés